Nikola Vujčić Strepnja – Szorongás

 

Nikola Vujčić Velika Gradusa 27. juni 1956. –

Strepnja
 
Nije udaljenost uvek u daljini već je, najčešće, u blizini.
Tako je i za ovim stolom.
Ispod noža, u udubljenju kašike, u kriškama hleba,
u njegovim mrvama.
U licima obraslim u bore.
U rečima, i smehu, koji nas trese.
 
Izor: https://strane.ba/nikola-vujcic-tri-pesme/
 
 
Szorongás
 
A távol nem mindig a messzeségben, a közelben van.
Így van ezzel az asztallal is.
A kés alatt, a kanál-mélyedésben, a szelet kenyérben,
morzsáiban.
A ráncokkal tele arcokban.
A bennünket megrázó szavakban, nevetésben.
 
Fordította: Fehér Illés

Nikola Vujčić Nesanica – Virrasztás

 

Nikola Vujčić Velika Gradusa 27. juni 1956. – 

Nesanica
 
Zemlju i nebo spaja crna, masna boja.
U daljini, svetla u prozorima su male rupe koje
održavaju disanje. Zgrade su grozdovi ucvetali,
cvast im polako opada. Jedna visoka, kao resa,
visi o peteljci blede mesečine. Gledam je, kasno noću,
sa svog prozora, stresa sa sebe svetlost
da bi, i ona, utonula u noć.
 
Izvor: https://strane.ba/nikola-vujcic-tri-pesme/
 
 
Virrasztás
 
A földet és az eget sűrű, fekete szín köti össze.
A távolban, az ablakokban a fény légzést-fenntartó
apró lukak. Az épületek virágba-borult fürtök,
 a virágok lassan hullanak. Egy rojt-hosszú
a holdsugár kocsányán lóg. Nézem, késő éjjel,
ablakomból, lerázza magáról a fényt,
hogy maga is az éjbe merüljön.
 
Fordította: Fehér Illés

Nikola Vujčić Nož – Kés

 

Nikola Vujčić Velika Gradusa 27. juni 1956. – 

Nož   Ljuštim i seckam. Čuva me oštrica. Pokreti moraju biti brzi i odsečni. Odzvanjaju praznine dlanova. Ali, odjednom, na prstu, pojavi se krv, crven trag, opomene. Kao da me je neko pogledao, ali ne znam odakle.

Kés   Hámozom és vagdosom. Az él véd. A mozdulatok gyorsak, határozottak legyenek. A tenyéren lévő üres tér visszhangzik. De, egyszerre csak, vér, az ujjon, piros nyom, figyelmeztetés. Mintha valaki rám nézett volna, de honnan, nem tudom.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://strane.ba/nikola-vujcic-jos-tri-pesme/

Nikola Vujčić Život teče – Élünk

 

Nikola Vujčić Velika Gradusa 27. juni 1956. – 

Život teče
 
Odjednom, gledamo, odlama se grana,
puna jabuka.
Sunce ti poljubim, kaže otac, zagledan u krošnju,
zašto je bog tako kažnjava? Zašto joj rod natovari,
pa je sruši?
Dok premećem, iz ruke u ruku, nedozrelu jabučicu,
osetih da se u njenoj zelenoj okruglini kotrlja
i moj život, taj nežni trenutak užitaka.
 
Izvor: https://strane.ba/nikola-vujcic-jos-tri-pesme/
 
 
Élünk
 
Egyszerre csak, látjuk, letörik az almával
tele ág.
A francokat, mondja apám a koronát nézve,
miért bünteti így az isten? Miért terhelte terméssel,
hogy letörjön?
Míg az éretlen almát egyik kezemből a másikba helyezem,
érzem, zöld kerekségében az én életem is
gördül, az élvezet gyengéd pillanata.
 
Fordította: Fehér Illés

Nikola Vujčić Gledao sam – Néztem

 

Nikola Vujčić Velika Gradusa 27. juni 1956. – 

Gledao sam   Iste ulice, prave i dugačke, iste zgrade, u nizu, visoke, visoke, ista živa ograda, živa potkresana, ista boja zidova, isti prozor do prozora, složeni poput kocki, isti ulazi, ista staklena vrata, isti, namrgođeni, ljudi izlaze i ulaze, iste, zabrinute žene, sa punim cegerima, pognute, laktovima guraju vrata, isti, pogrbljeni starci, sa štapovima lupkaju po trotoarima… Samo dečiji plač nije isti, razaznajem da se u njemu kriju reči koje se opiru.

Néztem   Azonos utcák, egyenesek, hosszúak, azonos épületek, sorjában, magasak, azonos élő sövény, megnyesve, azonos falszínek, azonos ablakok, mint egymás mellé rakott kockák, azonos bejáratok, azonos üvegajtók, azonos mogorva emberek ki- bemennek, azonos aggódó asszonyok tele kosarakkal lehajtott fővel ajtókat könyékkel tolnak, azonos görnyedt öregek a járdákon sétabotokkal kopognak… Csak a gyereksírás nem azonos, benne az ellenszegülő szavakat ismerem fel.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://strane.ba/nikola-vujcic-jos-tri-pesme/

Nikola Vujčić Pitam se – Magamtól kérdem

Nikola Vujčić Velika Gradusa 27. juni 1956. – 

Pitam se

Da li je svetlost zbroj sjaja zvezda i sunca i
mesečevog kamenja koja se presijava?
Jer dok do nas stigne mlakušna, izjedu je dubine,
progutaju je prazna grla nevidlјivih bića.
I kad kroz sve prođe, kad se provuče i procedi,
nama ostaje tek ova
blaga pomrčina,
čas jarka i prozirna,
čas puna crnina.

Izvor: https://strane.ba/nikola-vujcic-pesme/

Magamtól kérdem

Vajh a fény a csillagok, a nap és

az izzó holdkő csillogásának összege?

Mert míg ernyedten hozzánk ér, mélységek marcangolják,

láthatatlan lények falánk torkokkal nyelik.

És mikor átkúszva, megszűrve mindenen túl van,

nekünk csak ez

a hol ragyogó, átlátszó,

hol egészen fekete

szelíd homály marad.

Fordította: Fehér Illés