Između
obala i pogleda
Kaže mi: Ne oslanjaj se na mene, ne čekaj me
dugo,
dok glancaš cipele za nova putovanja,
s kojih ćeš se vraćati, s
ponekim magnetom
za frižider zajedničkog
srca.
Ne nadaj mi se! – i što
te kasniji sati sustižu
to je manje tla pod našim nogama, kao da ubrzano
potapamo iznova izgubljenu Atlantidu, ili drugi
relikt ljudske mašte.
Sve je više kafenih taloga u nerastumačenim željama,
Odbrojavam ih, sada sa sasvim dovoljne razdaljine.
Rado bih zavirila u njega, kao u samo blato budućnosti:
U tvoj talog, dok ispijaš srce, a ispiraš misao,
novih, uredno složenih
stranica poželjnih belina.
U milimetrima, na kartonskom metru, ubrzano narastaju
novi podeoci i prekratke crte sve dužih dana,
dok i dani ne postanu svedeni na senku.
I ne piši više, jer u skorije vreme neću doći –
ispod one senke na pola
puta, jedne tihe kuće, pred ponoć.
Sada se tamo talože samo
sutrašnji smetovi,
A sasvim sam nespremna za
predstojeću zimu,
kao da sam zatečena na
pogrešnom mestu,
iako to više ni u jedno
čekanje neće stati.
Mašeš ponekad
razglednicama, samo nekome ko čeka.
Uhvaćen osmeh, prema stalno zatvorenim prozorima,
pojedenih zamenom prisustva.
Sada si na pogrešnom mestu, u sebi.
Ne čekaj me više uopšte, mada ću ti možda jedanput
ponovo doći, tačno na
pola puta između dva iskidana
pogleda! I osmehni se
ponekad tišini, dok ćutimo
na suncu, u luksuzu onih
što obitavaju u praznini;
A u džepu, stežem malu
olovku, patrljak, oštrim pa tupim,
neartikulisanim prstima, kao da se oslanjam na budući štap
kojim ću tebe, pred
sobom, razgrtati:
čas lišće,
čas sneg,
čas izmaglicu
dalekih obala.
|
Partok és tekintetek között
Azt mondja: Ne számíts rám, sokáig
ne várj,
míg új utazásrokra készíted
cipődet
amelyekről közös szívünk
hűtőszekrényére
néhány mágnessel térsz vissza.
Ne remélj! – és minél későbbi órák
lepnek meg,
lábunk allatt annál bizonytalanabb
a talaj, mintha az ismét
elveszített Atlantiszt vagy egyéb
féltve őrzött
álmainkat sietve süllyesztenénk.
Az elhallgatott kívánságokban
egyre több a zacc,
Most, megfelelő távolságról
szemlélem.
Szívesen belepillantanék, mint a
jövő sártengerébe.
Üledékedben, míg szívet kortyolsz
és elmét ürítesz
egyre több az új, rendezett,
kívánatosan fehér lap.
A méteres kartonon gyorsan szaporodnak
a milliméteres
új elemek és az egyre hosszab
napok kurta rovátkái,
majd a napok is végül árnyékká
válnak.
És ne írj többé, mert hamarosan
nem jövök –
az a félúton lévő csendes lak
árnyéka alá, éjfél előtt.
Ott csak a holnap hóbuckái
sokasodnak,
Pedig az eljövendő télre nem készületem
fel,
mintha idegen területre csöppentem
volna
ahol többé már minden várakozás felesleges.
Olykor képeslapokkal integetsz, a
várakozónak.
Elcsípett mosoly az állandóan zárt
ablakok felé,
a jelenléttel helyettesítetten
eltűntetve.
Most idegen területen vagy,
magadban.
Többé ne várj reám, bár
lehetséges, egyszer
újra jövök, két kiszakított tekintet
között pontosan
félúton! És mosolyogj néha a
csendre, míg a napon
hallgatunk, a pangásban
tartózkodók bőségében;
Zsebemben ceruzacsonkot tartok, tagolatlan
ujjakkal
hegyezem, tompítom, mintha a jövő
botjára támaszkodnék,
mellyel téged, magam előtt túrlak majd
szét:
hol az avart,
hol a havat,
hol a távoli partok
ködfátylát.
Fordította:
Fehér Illés
|
A költészetről - az Ezüst híd/Srebrni most fordításkötetemről - fordításaim - kedvenc verseim - gondolatok - magamról O poeziji - o knjizi prevoda Ezüst híd/Srebrni most - moji prevodi - omiljene pesme - zabeleške - o sebi
Keresés ebben a blogban
2018. november 6., kedd
Jasmina Topić Između obala i pogleda – Partok és tekintetek között
2018. november 5., hétfő
Szoboszlai Judit Hol vagyok? – Gde sam ?
Hol vagyok?
hiszen ölellek
éppen melletted állok, fogom a kezed sírsz ne takard le a fotóm féltésből kérlek nem fognak elragadni a házba betolakodók bántani sem akarnak, Apu már meg sem ismersz kérded, ki vagyok kacagsz én is kacagok és visszafordítod a fényképem mert nem vihetnek el engem a tévéből kilépő emberek amikor veled vagyok |
Gde sam?
pa
grlim te
baš pored tebe stojim, ruku ti držim
plačeš
zbog bojazmi nemoj mi foto pokriti
molim te
nametnici koji u kuću ulaze
neće me oteti
niti ozlediti žele, Oče
više me ni ne poznaješ
pitaš, ko sam
smeješ se
i ja se smejem
i moju fotografiju natrag okreneš
jer kad sam s tobom ljudi koji iz
televizora istupaju
odneti me ne mogu
Prevod:
Fehér Illés
|
Oravecz Imre Az öregek faggatása – Zapitkivanje staraca
Az öregek
faggatása
Hová tűntetek, ti, régi öregek?
Mely országban éltek? Hol, milyen
ég alatt van hazátok? Milyen arra
a vidék? Hegyes vagy lapos?
Milyen a föld? Kövér, sovány?
Hogy hívják a falutokat? Hol áll
benne a házatok? Merre van a kamra,
hol alszotok? Nem túl nedves, nem
túl huzatos? Mivel takaróztok?
Cserélik a szalmát a derékaljban?
Milyenek hozzátok a fiatalok?
Tisztelnek? Hallgatnak rátok?
Vagy útban vagytok? Kosztoltok
rendesen? Ott is az asztalfőn
ültök? A többivel esztek vagy külön?
Jól főz a menyetek? Kínál vagy
elhúzza a száját, ha kétszer vesztek?
Milyen
kenyeret süt? Van krumpli,
kása,
aludttej elég? Milyen
a
kemencepadka, hol üldögéltek?
Van kint kispad? Hallgatagok vagytok
vagy beszédesek? Szabad-e bent
füstölni, a
földre köpni? Bagóztok-e,
sárga-e a
fogatok? Puszta kézzel
teszitek a pipára a parazsat vagy
újságpapírral gyújtjátok meg? Tiszta-e
a nadrágotok? Mosnak-e rátok?
Megtörlitek az orrotokat, ha
el akar csöppenni? Van-e ládátok,
hol a holmitokat tartjátok?
Reszket-e a kezetek? Megvágjátok-e
az arcotok, mikor borotválkoztok?
Mibe akasztjátok a fenőszíjat?
Van-e mestergerenda, szuszék, vakablak?
Van-e
kalendárium? Kell-e ókuláré?
Hova teszitek a csizmahúzót,
a bajuszpedrőt? Vannak-e ott unokák?
Szeretitek-e
őket? Meséltek-e nekik?
Csináltok-e
nekik játékot? Megérzitek-e
az
időváltozást? Tudtok-e aludni
éjjel?
Milyen hangokat hallotok,
mit láttok,
mikor felültök a nyoszolyán,
és a sötétbe bámultok? Visszagondoltok-e
az életetekre? Megrohannak-e az emlékek?
Sajnáljátok-e
magatokat? Felkeltek-e
járni egyet?
Benéztek-e az istállóba?
Beletalál-e
a bakancsba a lábatok?
Fázik-e
kapca nélkül? Van-e küszöb,
melyen
megbotlik? Zajt csaptok-e?
Féltek-e?
Van-e bototok? Van-e kutya
az udvaron?
Magatokhoz hívjátok-e,
megsimogatjátok-e?
Milyen a kútostor
árnyéka teleholdkor? Milyenek fent
a csillagok? Hunyorognak-e? Felnéztek-e
az égre, mielőtt visszabotorkáltok?
Van-e ott magány, elmúlás?
Milyen ott öregnek lenni?
|
Zapitkivanje staraca
Vi,
drevni starci, gde set nestali?
U
kojoj državi živite? Gde, ispod
kakvog
neba vam je domovina? Kakav
je tamo kraj? Brdovit ili ravan?
Kakva je zemlja? Plodna ili jalova?
Kako se zove vaše selo? Gde stoji
vaša kuća? Gde je ostava,
gde spavate? Nije li previše vlažna,
šta je sa promajom? Čime se pokrivate?
Menjaju li slamu u strunjači?
Mladi
prema vama kako se ophode?
Poštuju
li vas? Slušaju li vas?
Ili im smetate? Dal vam je ishrana
redovna?
I tamo na čelu stola
sedite? Zajedno jedete ili odvojeno?
Jel vam snaja dobro kuva? Nudi li vas
ili grimasu pravi ako dva puta uzimate?
Kakav hleb peče? Ima li dovoljno
krompira, kaše, kiselog mleka? Kakav
je banak furune, gde se zadržavate?
Ima li vani klupe? Jeste li šutljivi
ili pričljivi? Sme li se unutra
zapaliti, na pod pljunuti? Pušite li,
dal vam zubi žute? Žar na lulu
golim prstima stavljate ili
papirom
palite? Dal su vam hlače
čiste?
Dal peru za vas?
Brišete
li nos ako počne
curiti?
Imate li ladice
gde
svoje stvari držite?
Dal
vam ruke drhte? Porežete
li
lice kad se brijete?
Na što
vešate kaiš za glačanje?
Ima li grede, sandučeta, slepog prozora?
Ima li kalendara? Trebaju li očale?
Gde stavljate izuvača čizme,
sukača brkova? Postoje li tamo unuci?
Volite li ih? Pričate li im?
Pravite li im igračke? Osećate li
promenu vremena? Noću možete li
spavati? Kakve glasove čujete,
šta vidite kad se iz postelje dižete
i u
mrak buljite? Mislite li uopšte
na vaš
život? Nasrću li uspomene?
Žalite li sebe? Dal kad ustanete da bi
prošetali? Dal kad štalu posetite?
Vaše
noge cokulu dal pronađu?
Smrzavaju li bez obojka? Ima li praga
na što se potiče? Galamite li?
Bojite li se? Imate li štapove? Ima li
psa u dvorištu? Pozivate li k sebi,
dal ga pogladite? Kakva je sena đerama
kad je pun mesec? Kakve su gore
zvede?
Trepere li? Pre no što se vraćate
pogledate
li na nebo?
Ima li
tamo samoće, prolaz?
Kako
je tamo biti starac?
Prevod:
Fehér Illés
|
Győrffy Ákos Két hang – Dva glasa
Két hang
M. temetésén, mikor a
fehér koporsót
négy lakkozott hajú, láthatólag alkoholista férfi épp kezdte volna leengedni a gödörbe, az anyja egyszer csak üvölteni kezdett, bár inkább mormogás volt kezdetben, halk, ismeretlen nyelvű kántálás, ami aztán egyre erősödött, majd végre elérte csúcspontját, amikor a koporsó kikerült látóteréből, félig már a gödörbe engedték, akkor kiszakította magát egyetlen megmaradt fia és rég mással élő férje karjai közül, ekkor már valóban üvöltött, egyfajta önkívületben, az arca talán az orgazmus pillanatában feloldódott archoz hasonlított leginkább, a lelkész elfordította a fejét, a kápolna borostyánnal befuttatott falát nézte meredten, amikor az egyik közeli utcában megszólalt a fagyasztott zöldségekkel és jégkrémekkel házaló kisteherautó jól ismert dallamkürtje, s ez a két hang, M. anyjának üvöltése és a kisteherautó dallamkürtje, valami elmondhatatlan módon egyesült az erős szélben, kavargott a fejünk fölött, láttam, más se nagyon tud mit kezdeni ezzel, zavart tekintetek, egy kisfiú csak, halványzöld gyereköltönyben,
csokornyakkendővel,
ahogy rángatta az apja kezét, hogy apu, siessünk, puncsot csak, érted, csak puncsot vegyél, ne epret, mert az szar, érted, puncsosat. |
Dva glasa
Na sahrani M., kad su četiri
muškaraca
Prevod: Fehér Illés
|
2018. november 4., vasárnap
Markovic Radmila Focimeccsen az anyám – Mama na utakmici
mehetünk élőben megnézni.
Ha Te is menni akarsz, anyám,
én biztos nem ülök közel hozzád...
Mi bajod van velem?
Még kérdezed? Ha te drukkolsz,
az egész tribün rajtunk nevet,
téged néznek, nem a focit.
Tele torokkal kiabálod: Ez az!
Tied a labda! Ne hagyd magad!
Erősebb és ügyesebb vagy!
Most, most rúgj a kapura! Bravóóó!
Góóóólll! Mit mondtam? Te csak hallgass rám,
meg még indián táncot is jársz hozzá.
Ha majd a magyarok játszanak,
egész idő alatt osztod a tanácsokat,
ha nem sikerül, azt mondod: basszus klarinét
neked, de mindenki tudja, a klarinétnak
ebben az esetben semmihez semmi köze.
Azután megállás nélkül a te hangod hallja mindenki.
Hajrá, magyarok, gólt akarok, hajrá, magyarok,
gólt akarok, ha meg majd a szerbek játszanak,
akkor is ugyanez a szöveg megy, csak szerbül
üvöltöd: ne dajte se, ne bojte se, napred nasi,
és ne soroljam, jön a többi. Ezt még megértem
valahogy, de ha bárki más játszik, kiválasztod az
egyik csapatot, és tele torokból kiabálod: bravo, bravo,
ha nem tetszik, uááá, uááá, mit csinálsz?
Két ballábas lettél? Rátok fogadtam, ha elveszítitek
a meccset, én bemegyek az öltözőbe, és
rajtatok verem le a pénzemet.
Na, ezért nem jössz velünk a meccsre. Elmehetsz egyedül,
de vegyél jegyet tőlem egy kilométerre.
Te meg minek mégy a focimeccsre?
Ott ülsz, mint a fababa, és elmosolyodsz,
ha gólt rúg a magyar vagy szerb csapat.
Inkább ülnél a TV előtt, jobban látnád
a képernyőn, hogy fut annyi ifjú egy labda
után, közben lökdösik, rugdossák
labda helyett egymás lábát.
Kemény István Bácsi, délen – Starac na jugu
Bácsi, délen
Hogy
lehetsz-e még görög szigetnek
vagy Johannesburg egyik külvárosának magányos, motyogó apója?
titokkal, jó
sötéttel, mi mással?
vérfertőzéssel vagy náci múlttal vagy bankrablással, vagy csak adócsalással, akin, ahogy öregszik, egyre jobban kiütnek újra egy plasztikai műtét nyomai. Találgatják a boltosok meg a pincér, ha elcsoszog az étterembe, és kikéri akcentusával, amit mindennap szokott: mibe bolondult bele, mert valamibe bele kellett neki.
A Nagykönyvben meg van írva,
benne van. Meghasonlott. Ezt a régi szót használja rá a Nagykönyv.
Az utcán kártyásokat néz,
és a kártyások föl se néznek. Egy treff hármassal se ér fel - csak a pakli volna üresebb nélküle.
Mogorva, szótlan. Idegen
teste valamennyit elnyel az itteni fényből, de hát itt úgyis minden ragyog.
Becsületes, magába roskadt csillag,
kívül az időn, fekete lyuk.
Ne mondd, hogy a Nagykönyv romantikus,
régi pontatlan és naív! Mert új kiadás úgysincs, és már nem is lesz ezután: senki többet! a szívünkbe ez van írva.
Ha nem
leszel bácsi délen,
nem voltál férfi itt sem. |
Starac na jugu
Dal
još možeš biti samotan,
brbljiv starac na nekom Grčkom ostrvu ili
u predgrađu Johanesburga?
tajnama, tamom, čime drugom?
zarazom krvi ili nacističkom prošlošću
ili pljačkom banke ili samo poreskom prevarom,
na kome, kako stari, tragovi
plastične operacije sve više
se pojavljuju. Prodavači i
konobari nagađaju,
kad u restoran ulazi
te sa akcetom stranca
ono uobičajeno zatraži:
zbog čega je poludio jer
zbog nečega je morao.
U Knjizi se nalazi,
napisano je. Izneveren je. U Knjizi
baš taj izraz je
upotrebljen.
Na ulici kartaše gleda,
a kartaši pogled ne dižu.
Ne vredi ni tref trojke –
bez nje bi samo
pakla bila praznija.
Namrgođen je, tih. Njegovo
otuđeno telo iz ovdašnjeg svetla
nešto apsorbira, ali ovde ionako
sve sjaji.
Poštena, u sebi skrušena zvezda,
izvan vremena je crna rupa.
Nemoj reći da je Knjiga romantična,
stara je netačna i naivna! Jer novo izdanje
ne
postoji i u skoroj budućnosti niti će biti:
niko više! u našim srcima to je napisano.
Ako na jugu nećeš biti starac,
ni ovde nisi bio muškarac.
Prevod: Fehér Illés
|
Rakovszky Zsuzsa Mintha – Kao
Mintha
A vedlett, sárga gyógyszálló előtt
a letarolt, hideg parkban a gőz
vízszint csapong a gyógyvizes medence
zöld négyszöge fölött. Jönnek, kerengve,
árnyékfoltok a ködben: jobbra-balra
elhúz, ha varjú, rézsút az avarra
inog le, ha levél, vagy tapogatva
kiköt a síkos lépcsőn, lefaragja
a belső éleket. Száraz és sötét
szellemrajt zörget egy-egy széllökés
ide-oda. Olyik beletalál a
medencébe: zöld ál-túlvilágba,
a forrongó, meleg üveg alatt
ragyog: hiánytalan, színes halott.
Lebegve
ágtalan és árnytalan,
nem hat, nem
él, nem változik, de van.
Mintha egy
langyos, átlátszó öröklét
lakná két
szó között a senkiföldjét.
Mintha
mégiscsak konzerválható
volna
tavalyi hő, tavalyi hó.
Mintha lenne
egy köztes állapot,
amelyben
épen elnyújtózhatok.
Mintha egy
helyiségből az időt
kiszivattyúznák,
és se azelőtt,
se ezután
soha többé, csak a
fém és üveg
és villany évszaka:
még csillog
és már rég nem az, ami.
Így lehet, úgy-ahogy, megtartani.
|
Kao
Ispred
oronulog, žutog sanatorija
u
opustošenom, hladnom parku para
iznad
zelenog četverokuta lekovite
vode bazena
leprša. Stižu senke,
u magli kovitlaju: vrpolje se,
ako je vrana, koso na tratinu sklizne,
ako je list let na skliskoj stepenici
završi, unutrašnje ivice otupivši.
Suvog,
tamnog roja duhova
nalet vetra na sve strane baca.
Po koji u bazen pada: u svom
zelenom lažnom drugom svetu,
ispod toplog, usijanog stakla
sija: netaknut, šaren mrtvac.
Nema grane, niti senu, samo lebdi,
ne deluje, ne živi, ne menja se, ali postoji.
Kao da na ničijoj zemlji između dve reči
neka mlaka, prozirna večnost gospodari.
Kao da lanjski sneg, lanjska toplota,
konzervirati bi se mogla.
Kao da neko međustanje postoji
u kojoj bi se bez straha mogla ispružiti.
Kao da su iz neke prostorije vreme
iscrpili
i ne potoji pre,
niti ubuduće
nikad više,
samo era metala, stakla i elektrike:
još sjaji ali odavno nije to što je.
Zadržati, kako-tako, tako je moguće.
Prevod: Fehér Illés
|