Hajnal Anna Te, ki az éjben énekelsz – Ti, ko u noć pevaš

Hajnal Anna

Gyepüfüzes 1907. 02. 01. – Budapest 1977. 09. 06.

Te, ki az éjben énekelsz I. Eső esik s künn nőnek füveid, te legjobb, akié vagyok hullasd rám égi cseppjeid, szomjas füved vagyok… füved, fád, boldog állatod, növesztesz, itatsz, csókjaid átjárják zsenge tagjaim hajlásait. Széppé fürösztött örömed, ó nézz rám mindig! el ne hagyj! vágyaid hadd formáljanak, formák mestere vagy. Lehelletedben leng hajam, s öröm reszketteti szivem, te szerető, szerettető, vedd el szivem… Te ki az éjben énekelsz, a cseppek csöpp fülemilék, szivem szólalt meg? vagy szived énekli szét szerelmünk, amely édesebb jázminoknál s illatosabb, kedvesebb hangú nálad nincs, ének mestere vagy. II. Fogadj el, hadd legyek tied mint erdőn tiszta szarvasok, akiket táplál, rejteget füvekkel, fákkal vadonod, kiknek léptében táncod lejt és könnyűséged száll, szökell, s gőzölgő boldog orrukon szabadságod lehell… Szabadság, illat szivemen! erdőt idéző tág lehek, éjjel és ázott lomb szaga, esők, szelek és fellegek; értetek fájó szerelem álmomban is sír, felriad, mint messze, hegyről zuhanó, testvérnek felelő patak.

Ti, ko noću pevaš I. Kiši i vani tvoja trava raste, ti najbolji, čiji sam, svojim nebeskim kapima me obasipaj, tvoja žedna trava sam... tvoja trava, drvo, sretna životinja, hraniš me, napajaš, poljupcima optočiš obline mojih nežnih udova. Kupajući se u tvojoj radosti lepota postala, o uvek me gledaj! ne napuštaj me! nek me tvoja žudnja formira, majstor si obličja. Moja kosa u tvom dahu se giba, od radosti se podrhtava moje srce, ti koji ljubiš i na ljubav navodiš uzmi moje srce... Ti ko noću pevaš, kapi su sićušne ševe, oglasi li se moje srce? il našu ljubav koja je slađa i lepšeg mirisa od jasmina tvoje srce razglasi, od tvoga nema lepšeg glasa, majstor si pevanja. II. Prihvati me, nek budem tvoja kao na čistini šume jeleni koje tvoja divljina travom, drvećem hrani, skriva, u čijim koracima me tvoj ples čara i tvoja lakoća skakuta, leprša, i njihovim parom punih njuški diše tvoja sloboda... Sloboda, na mom srcu aroma! širok uzdah koji šumu priziva, noću miris pokislog ševarja, kiše, vetrovi i oblaci; ljubav koja čezne za vama i u mom snu plače, trgne se iz sna, kao u daljini sa brda padajući potok koji svom bratu odgovara. Prevod: Fehér Illés



Halmai István Pénelopé – Penelopa

Halmai István (Mestó)

Lábatlan, 1951. március 25. – Eger, 2001. február 27.

Pénelopé Naphosszat kémlelem a tengert, szemem belefájdul az erőlködésbe, míg befogja a víz fölött egy vékonyka csíkját a végtelennek. Ténfergek az öböl          medúzáktól koszoszöld                   tükre fölött, őgyelgő semmittevők,         agresszív zsibárusok,                 fecsegő hülyék közt a parton. Karácsonyodik. Ma csak néhány hajó érkezett, az utolsó is bevitorlázott alkonyatra nélküled, ércznél súlyosabb rakományával a hiányoddal -

Penelopa Čitav dan more promatram, od naprezanja oči su mi se umorile dok nad vodom obuhvatili usku traku beskraja. Od meduza          prljavozelenim ogledalom                   uvale lutam, među besposličarima,          agresivnim starinarima,                   jezičavim budalama. Stiže Božić. Danas samo nekoliko broda stiglo, bez tebe do sumraka i zadnji uplovio, od rude težim teretom tvojom nedostatkom – Prevod: Fehér Illés



Eörsi István A harmonikus élet receptje – Recept harmoničnog života

Eörsi István

Budapest, 1931. június 16. – Budapest, 2005. október 13.

A harmonikus élet receptje Ha bánt valami, szedj mélyről a tálból, szedj még egyszer és menj, légy máshol. Tisztára törölt szemüvegedet vedd le. Megbékélt szemmel nézz elhülyülő szemekbe. Elviselhető lesz az elviselhetetlen, de nem lehetséges, ami lehetetlen. Mi elfogadhatatlan, – mert a szív belefásul - azt ne fogadd el, sőt ne is vedd tudomásul.

Recept harmoničnog života Ako te nešto tišti, iz dubine činije uzmi, uzmi još jednom i idi, na drugom mestu se budi. Odmakni očišćene lornjete. Pomirljivim očima gledaj popustljive poglede. Nepodnošljivost postaće podnošljiv, ali nije moguć što je nemoguć. Što je neprihvatljivo – jer će srce popustiti – nemoj prihvatiti, čak ni k znanju primiti. Prevod: Fehér Illés



Petri György Halálrajz – Crtež smrti

Petri György

Budapest, 1943. december 22. – Budapest, 2000. július 16.

Halálrajz Ki ezt, ki azt. Rettegünk, rakosgatunk - Ki hitte volna, lepergetni életünk, mint egy spulnit! Reméltem, rendezett kiskertben mívelek költészetet; mint sufniban a vén, teszek-veszek. Nem így, másként alakul, de ahogy, úgy van jól. Nem adatnak a hűs nyárvégi esték, csak a hirtelen, hideglelős öregség. De úgy fordulok be az ismerős úton, hogy a megállóig már nem. És tudom -

Crtež smrti Ko ovog, ko onog. Strahujemo se, spremamo – Ko bi verovao, kao sa rolne odmota nam se život! Nadao sam se u urednom vrtu ću se poezijom baviti; preturam, kao starac u drvari. Ne ovako, stvari uzele drugi tok, ali kako je, tako je, dobro je. Nisu doživljene sveže letnje večeri, samo starost, drhtava, iznenadna. Ali u poznatu ulicu tako svraćam, da do stajališta već ne. I znam – Prevod: Fehér Illés



Pató Selam Ige-létünk – Postojanje – Existence

Pató Selam Budapest, 1975. 05. 10. –

Ige-létünk Csak Tücskök vagyunk... Éj-feketében fekete ében Hangszerek. Fény-muzsikánkban Szállnak az Égre a Csillag-sóhajok És Mi csak Játszunk Ez a Szerepünk ami túlragyog Minket önmagunkon.

Postojanje Samo Cvrčci smo... U noćno-crnom crne Violine od ebanovine. Zvezdani uzdasi U našoj Melodiji sjaja Lete na Nebo A Mi samo Igramo To je naša Uloga šta i Nas same zaseni. Prevod: Fehér Illés

Existence We are only crickets, black ebony-violins in the dark night. In our blaze-music the star-sighs flying to the sky, - and we're just playing - this is our role with which we outshine ourselves.  Translated by Horváth Aladár



Rafi Lajos Új május – Nov maj

Rafi Lajos

Jobbágyfalva 1970. – Gyergyószárhegy 2013. 06. 24.

Új május Így van szavam szívén a halk, Zengő imám, ha nem zavar: Bádogos iparos vagyok, ám amikor fojtogató gondolatok vernek pofon; Nem ez vagyok. Rég elmerült és önfeledt eszmémben még felfigyelek. Mint rossz gyerek, ki csíntalan, Kit nem zavar a zűrzavar. Mint az, ki siratásait, Az énje némaságain fel-felzokog. Olykor magamra ébredek. Fölkavarnak a reggelek. Jajgat a Nap, úgy érezem. S pihenő csöndje a magánynak reám kiált: Ember vagyok és nem cigány.

Nov maj Tako je na srcu moje reči tiha, Blaga molitva, ako ti ne smeta: Zanatlija sam, limar, ali kad me zagušljive misli šamaraju; Ja taj nisam. U odavno potonulom i bezbrižnom rasuđivanju mom obraćam pažnju još. Kao zločest dečak, ko je nestašan, Kome ne smeta darmar. Kao onaj ko zbog svojih oplakivanja, Zbog vlastite nemosti koji put zajeca. Koji put se osvestim. Uzburkaju me praskozorja. Tako osaćam da Dan jada. I blažena tišina samoće me doziva: Čovek sam a ne Cigančina. Prevod: Fehér Illés



Hajnal Anna Tudd, mindig ott maradtam – Znaj, tamo sam ostala

Hajnal Anna

Gyepüfüzes 1907. 02. 01. – Budapest 1977. 09. 06.

Tudd, mindig ott maradtam I. Hogy hajdan, hajdan, hajdan locsogó patakzajban hűvös hullámmosásban lágy gyerektalpon jártam – hogy onnan elszakadtam? tudd, mindig ottmaradtam, kavicsos görgetegben, nyári patakmederben, kiálló kő símáján ott ülök sírva, árván, honvágy-gyötörte gyermek kit idegenbe vertek – – ki velem szemben állasz tudd, ha késik a válasz s szavamat csend előzi kettősségem legyőzi: a csendben összevontam magam, s magam kimondtam, magam, kit itt ismernek, s magam, ki messzi gyermek – – II. tudd, szégyen rámpiríthat, homlokom kínban izzhat, tűzvész a felhős alkony – – – én hűvös messzi parton fekszem alkonysötétben, szívem a bársonyrétben megtörölt, tiszta penge, megfürösztött a zsenge lágy fű, megedz a hűség, legyek kard s egyszerűség – – –

Znaj, tamo sam ostala I. Nekada, nekada u žamoru potoka u svežini korita bosa sam hodala – što sam to ostavila? znaj, tamo sam ostala, u valjanju belutka u letnjem koritu potoka, na stoletnim stenama plačući sedim, sama, u svet sam oterana al’ sam tamo prikovana – – protivnici smo, ali znaj, kad odgovor kasni, kad nas ćutnja razdvaja, razum dvojnost svladava: sebe sam sažimala ali i pokazala, sebe, koju tu znaju, čednu, koju tu ne poznaju – – II. Sramota i ruglo mogu mi nabrati čelo dok suton vatra nagriza – – – mene daleko vrelo smiruje u sumraku, srce mi je o pliš travnjaka obrisana čista sablja, kupala me je jutarnja rosa, vera klesala, nek budem mač i naslada – – – Prevod: Fehér Illés