Rab Zsuzsa Vaspántok – Železne kopče

Rab Zsuzsa

Pápa, 1926. július 3. – Budapest, 1998. március 5.

Vaspántok Ha így szólnék a kedves, fiatal kalauzhoz: – Kalauz úr, hogyha ma este hazamegy, ölelje meg nagyon a feleségét, dicsérje meg, ami épp rajta van, akár az ócska pongyoláját – Ha így szólnék – ugye... bolondnak tartanának? Ha így szólnék a bottal kopogó nyugdíjas bácsihoz a boltban, mikor épp forintjait guberálja, végül levágat tíz dekát a "kicsit-hosszabb-lett" kenyérből: – Bácsi! Itt van ötszáz forint. Tegye el, kérem. Épp ma kaptam, nem számítottam rá. Fölösleges. – Ugye, bolondnak tartanának? Ha így szólnék az útkövezőkhöz: – Útkövezők! Én ezt a kis kavicsot elviszem, mert az erezetében lehorgadt Krisztus-fejet látok. Engedjék meg, hogy elvigyem! – Ugye, bolondnak tartanának? Ha így szólnék a torzonborz kamaszhoz: – Gyere, fiam, üljünk le valahol, s te elmeséled, mitől nőtt vállig a hajad, mi ellen mered ez a tüske tejes arcod körül, s egyáltalán, mitől vagy te ilyen kérlelhetetlen? – Ugye, bolondnak tartanának? Ha így szólnék padon sütkérező, újságpapírból eddegélő nénikéhez: – Néni, jöjjön velem, amit szeret, azt főzök vacsorára, puha ágyat vetek, előtte pedig mindent elbeszélhet, a menyasszonykorát, azt a szülést, a császármetszést is, és szegény jó ura szívszélhűdését, és hogy mivel ültette be a sírját, azt is, milyen a szomszédasszony, azt is, hogy a fia hogyan él Kanadában, meg hogy mit írt föl, és mire, az orvos. Mindent apróra elbeszélhet. Sóhajtozhat és imádkozhat az ágyban. De éjjel egyszer – maga úgyis sokszor fölébred – keljen fel, takarjon be engem, mert éjjel mindig lerúgom a takarómat ... Ha így szólnék – ugye, bolondnak tartanának? Konvenciók, bevett szokások hideg vaspántjai szorítják lüktető, eleven húsig lenyúzott szívünket.

Železne kopče Ako bi umiljatom, mladom kondukteru tako govorila: – Gospodine kondukteru, kad večeras stižete doma, zagrlite svoju suprugu, pohvalite kako je lepo obučena, čak da je u izlizanoj kućnoj haljini – Kad bi tako govorila – ludačom bi me smatrali... zar ne? Ako bi penzioneru sa štapom u ruci u dućanu tako govorila, kad upravo sitniš prebraja i za deset deka skrati „nešto duže naručenog“ hleba: – Čiko! Evo petstotke. Stavite u džep. Baš sam danas dobila, nisam na to računala. Višak mi je. – Ludačom bi me smatrali, zar ne? Ako bi kamenolomcima tako govorila: – Kamenolomci! Poneću ovaj mali belutak jer u šarama pognutu glavu Hrista vidim. Dozvolite mi da ponesem! – Ludačom bi me smatrali, zar ne? Ako bi kuštravom mladiću tako govorila: – Dođi, sine, sesćemo negde i ispričaćeš mi što ti je kosa do ramena, protiv čega strše bodlje iz tvog mlečnog obraza, ustvari zbog čega si ti tako neumoljiv? – Ludačom bi me smatrali, zar ne? Ako bi starici koja na klupi se sunča i u papir umotanu hranu čopka tako govorila: – Starico, pođite sa mnom, kuhaću za večeru što vam prija, pospremiću mekan krevet, a pre toga mi sve možete ispričati, doba prosidbe, onaj porođaj, i carski rez, i srčani udar dragog supruga, i na njegov grob šta je sađena, i to, kakva je komšinica, i to, kako živi sin u Kanadi, nadalje šta i zboga je prepisao lekar. Sve mi natanane može ispričati. U krevetu možete uzdisati i moliti se. Ali tokom noći jednom – vi i ovako često se budite – ustanite i pokrijte me, jer pokrivač uvek skidam sa sebe... Ako bi tako govorila – ludačom bi me smatrali, zar ne? Hladne železne kopče konvencija, ustaljenih navika stiskaju naša živa, do mišića ogoljela srca. Prevod: Fehér Illés



B. Tomos Hajnal Aggodalom – Briga

B. Tomos Hajnal Négyfalu, 1957. december 2. –



Aggodalom Ha mondjuk, az utolsó előtti kétségbeesett percben elhinném a feltámadást, a következőben már incselkedne a kérdés: honnan kezdem majd újra?

Briga Ako bi recimo u pretposlednjem očajnom trenutku poverovala u vaskrsnuću, u sledećem već bi me dražila znatiželja: odakle ponovo početi? Prevod: Fehér Illés

Eörsi István Változatok egy közhelyre – Varijacije na otrcanu frazu

Eörsi István

Budapest, 1931. június 16. – Budapest, 2005. október 13.

Változatok egy közhelyre Meghalni mindig ráér az ember. Előbb a szennyest kéne kimosni. Ilyen piszkosan, ragacsosan nem illik menni a pondrók elébe. Valami új fertőtlenítő kéne. A tizenkilencedik század párolt és szűrt nedűire vágyom: hiperforradalmi álom. Kerek és tiszta igazságnak be nem köpdösött tükreire. A világ sürgönydrótjai összegabalyodtak, kábelei egymásba csavarodtak, szavak bábeli billiói illetlenül tolakodnak az űrben, mindenki más nyelven beszél, mindenki más nyelven hallgat, más nyelvet ért meg, más síkban él, másfajta semmit takargat, képek billiói bukfenceznek, pucér táncosnő birsalma-feneke népvezéri kobakkal koccan össze, ajakrúzs-reklám csusszan közbe, a világ színültig tele vízióval. Közöttük tengernyi légbuborék-sóhaj. Az ocsmány az ocsmánnyal összekeveredett, a pompás a pompással összeverekedett, az ocsmány a pompásnak teszi a szépet, a pompás az ocsmánnyal frigyrelépett, a káosz mélyén mint a mértan ragyog a rend, a rend már megvalósulóban káoszt teremt, belesüppedni még okos fickónak is csudajó, elfeledni egy percre, hogy van vallanivaló — meghalni mindig ráér az ember — (keresztfa, villamosszék, karó, máglya, lófarok, golyó, nyaktiló, aréna, tigrisek, hangyák, kövezés, bitó, éhhalál, vasúti sínek...) Meghalni mindig ráér az ember. Előbb meg kell ölelgetni az asszonyt (ameddig lehet, szerelemmel), s utódokat nemzeni – ugyebár? – akik nyomunkba lépnek egyszer. Igazságot kell hazudni nekik, hogy teljenek meg, mint a luftballon, míg beléjük nem bökik a valóság szögeit a fölszállás előtti napon. „Te trágyadomb harsány kakasa, még attól a kis maradék örömödtől is megfosztalak, hogy másoknál különbnek érezd magad. Ha számbaveszed sok szürke hibád, azt se feledd el, hogy önáltatásodban nincs rendszer. De a WC víztartályvasa szilárd, spárgád is akad ...” Meghalni mindig ráér az ember. Még bízom a messzi jövőben — a fuldokló eszmei szalmaszála — egy-két barátban körülöttem, egy idős és egy fiatal nőben, s néhány halottban. Csak nevüket ki ne mondjam. Batyumat sírjuknál ledobtam, s mivel a harcokból kikoptam, bár erőm még volna, azt hiszem, emlékükhöz könyökölök, és némán hallgatom örök vitájukat a végtelennel, arcukat magammal viszem. Meghalni mindig ráér az ember. Meghalni mindig tud az ember, ha nagyon akar. Azt igen.

Varijacije na otrcanu frazu Umreti uvek ima vremena. Pre bi veš trebalo isprati. Ovako prljavo, lepljivo nije pristojno pred crve ići. Trebalo bi nekakav nov dezinficijens. Željan sam tmuljenih i filtriranih sokova devetnajstog stoleća: hiperrevolucionaran san. Na nepopljuvana ogledala okrugle i čiste istine. Isprepleteni su telegrafske žice sveta, kablovi su se spojili, bilijoni reči Babela u vasioni se nepristojno gomilaju, svako drukčijim jezikom priča, svako drukčijim jezikom sluša, drukčiji jezik shvata, u drugoj ravnini živi, drugačiju ništa prikriva, bilijoni slika prave kolutove, gola dunjasta guza plesačice sa lobanjom komesara se sudara, pojavljuje se reklama šminke, svet je vizijama dupke pun. Između njih golem uzdah zračnog mehura. Izmešao se skaradan sa skaradnim, izmešao se sjajan sa sjajnim, skaradan sjajnom udvara, sjajan sa skaradnim se ženi, na dnu haosa poput geometrije sjaji red, red već u nastanku haos stvara, utonuti i pametnjakoviću je čudesno, za tren zaboraviti da ima šta da se prizna – umreti uvek ima vremena – (raspeće, električna stolica, kolac, lomača, konjski rep, metak, giljotina, arena, tigrovi, mravi, kamenovanje, vešala, smrt glađu, tračnice...) Umreti uvek ima vremena. Pre treba ženu grliti (dokle god je moguće, zaljubljeno) i potomke stvarati – zar ne? – koji će jednom našom stazom krenuti. Istinu treba im lagati, da se poput balona napune, dok dan pre uzleta ne budu u njih ekseri istine zabodeni. „Ti glasni petao đubrišta, još ću te i od one preostale radosti lišiti da se od drugih boljim osećaš. Ako mnoštvo svojih sivih grešaka nabrajaš, ni to ne zaboravi da u svojoj obmani nemaš sistema. Ali je gvožđe vodenog rezervoara WC-a čvrst, i kanap se nađe...“ Umreti uvek ima vremena. Još se uzdam u daleku budućnost, – idejna slamka davljenika – u nekoliko svojih prijatelja, u jednu staru i mladu ženu i u nekoliko pokojnika. Samo da im imena ne nabrajam. Odbacio svoju bošću kod njihovih grobova, i jer sam se iz borbe iskrzao, mada bi još snagu imao, verujem, nalaktim se uz nihove uspomene i nemo slušam njihovu večnu diskusiju sa beskrajem, sa sobom nosim njihova lica. Umreti uvek ima vremena. Umreti uvek se može, ako se hoće. To da. Prevod: Fehér Illés



Rafi Lajos Nyár – Leto – Summer

Rafi Lajos

Jobbágyfalva 1970. – Gyergyószárhegy 2013. 06. 24.

Nyár A Nap végtelen teste áthasít S mint egy falat kenyér gurulok. Nem tudom felfogni a végtelent, De elkaptam egy véres csillagot.

Leto Beskonačno telo Sunca me cepa I kotljam se kao komad hleba. Beskonačnost ne mogu shvatiti Al mi je u posedu jedna krvava zvezda. Prevod: Fehér Illés

Nyár A Nap végtelen teste áthasít S mint egy falat kenyér gurulok. Nem tudom felfogni a végtelent, De elkaptam egy véres csillagot.

Summer The Sun’s infinite body rips me through, and I roll like a morsel of bread. I’m unable to grasp infinity, but I’ve grabbed at a bloody star. Translated by N. Ullrich Katalin



Fodor Ákos Magadnak felelj – Sebi odgovori

Fodor Ákos Budapest, 1945. május 17. –

Magadnak felelj Az megrontás, ha gyönyörre tanítasz, vagy ha bűntudatra?

Sebi odgovori Basma je ako učiš na užitak il na svest krivice? Prevod: Fehér Illés



Csehy Zoltán Elolvasott két zeneelméleti könyvet – Pročitao dve knjige o teoriji muzike

Csehy Zoltán, Pozsony 1973. november 26. –

Elolvasott két zeneelméleti könyvet

Elolvasott két zeneelméleti könyvet a dodekafóniáról,

aztán jött a szerializmus, persze.

Tizenketten ülnek, de nem pofázhat, csak egy,

a többi kussol, amíg az egy beszél.

Amott meg túl sok az asztal, s össze-vissza megy a szövegelés,

bár ugyanarról, és át is szabad ülni. Talán még hallgatni is lehet.

Tárgyalóterem és kocsma.

Most esélye sincs zenekarnak, zongorának.

Már nincs mit kitárgyalni, már nincs mit inni.

Pročitao dve knjige o teoriji muzike

Pročitao dve knjige o teoriji dodekafonije,

pa je došao serializam, naravno.

Dvanajstoro sede, ali baljezgati osim jednog, ne smeju,

dok taj jedan govori, ostali podvili repove.

A tamo je previše stolova, čavrljanje bez veze teče,

mada o istom, i može se i presesti. Možda i slušati može.

Sala za sastanke i krčma.

Orkestru, klaviru sad ni šansu ne daju.

Sad više nema o čemu zboriti, više ni pića nema.

                             Prevod: Fehér Illés

 



Hajnal Anna Nem szerethet mindenki – Ne može te svako voleti

Hajnal Anna

Gyepüfüzes 1907. 02. 01. – Budapest 1977. 09. 06.

Nem szerethet mindenki Fontos, hogy megtanuld: nem szerethet téged mindenki. Lehetsz te a világ legfantasztikusabb szilvája, érett…, zamatos…, kívánatosan édes, és kínálhatod magad mindenkinek, de ne feledd: lesznek emberek akik, nem szeretik a szilvát. Meg kell értened: hogy te vagy a világ legfantasztikusabb szilvája, és valaki, akit kedvelsz, nem szereti a szilvát, megvan rá a lehetőséged, hogy banán legyél. De tudd, ha azt választod, hogy banán leszel, csak középszerű banán leszel. De mindig lehetsz a legjobb szilva. Vedd észre, hogyha azt választod, hogy középszerű banán leszel, lesznek emberek, akik nem szeretik a banánt. Töltheted életed további részét azzal, hogy igyekszel jobb banán lenni, ami lehetetlen hisz te szilva vagy, de megpróbálkozhatsz megint a legjobb szilva lenni…

Ne može te svako voleti Važno je da naučiš: ne može te svako voleti. Možeš biti najfantastičnija šljiva sveta, zrela..., sočna..., poželjno slatka i sebe svakome možeš nuditi, ali ne zaboravi: postoje ljudi koji ne vole šljivu. Moraš shvatiti: ti si najfantastičnija šljiva sveta i ako neko koga voliš ne voli šljivu, za tebe postoji mogućnost da budeš banana. Ali znaj ako izabereš da budeš banana, bićeš samo prosečna banana. Ali uvek možeš biti najbolja šljiva. Prihvati, ako izabereš da budeš prosečna banana, biće ljudi koji ne vole bananu. Možeš provesti ostatak života u nastojanju da budeš bolja banana što je nemoguće jer si šljiva, ali možeš pokušati da budeš ponovo najbolja šljiva... Prevod: Fehér Illés