Keresés ebben a blogban

2015. február 6., péntek

Rafi Lajos Elhatárolódás – Ograđivanje

Rafi Lajos
Jobbágyfalva 1970. – Gyergyószárhegy 2013. 06. 24.


Elhatárolódás

Távolra hullva a csóktól, a Nőtől,
A föld tenyerén pihenek.
Rongyokba csavart, néma sorsom
Isten kegyelmét vedli le.

Minden egy néma, halk kiáltás.
Az éj a Napba menekül.
Nyomja már negyven év a vállam.
Mégis mért vagyok egyedül?

Múltam süket jelenjén átpeng
Zord telek harcos nyomora.
A szél fúj, és önmagát fújja
az elmúlás pora.
…...
Csak tegnap jöttem rá, hogy
egy kerek kő is
tudja gurítani önmagát
Ograđivanje

Predaleko od poljupca, od Žene,
Na dlanu zemlje odmaram.
U krpe uvijena, moja nema sudbina
Milost Božji zbaci.

Sve je jedan nem, tih krik.
Noć u Dan se da u beg.
Ramena mi već četrdeset godina tereti.
Ipak što sam tako usamljen?

Preko moje sadašnjosti gluhe
Prodire borbena beda surovih zima.
Duva vetar i sam sebe duva
prah prolaženja.
......
Samo sam juče doznao da
i jedan okrugao kamen
može sam sebe kotrljati.

Prevod: Fehér Illés


2015. február 5., csütörtök

Fodor Ákos Vakvágta – Slepa trka

Fodor Ákos Budapest, 1945. május 17. –

Vakvágta

Addig kerestelek,
míg meg nem találtál
- s hogy ez megeshetett,
úgy érzem: becsesebb
életnél, halálnál.

Mindaddig vártalak,
míg el nem értelek
s a Pontnyi Pillanat
támasz - pontunk marad,
hol nincs enyém-tied.

Bár naponta meg kell mászni egy-egy vermet;
naponta föl lehet zuhanni a csúcsra!
Az ember, úgy látszik, avégre termett,
hogy mit elért: keresse újra s újra.

Vakon vágtázva is, és át tűzön-vízen,
meg - megmértük végre: mekkora lehet a Kék Végtelen!
- S e győztesen, s e vesztesen,
félálomban suttogjuk: i g e n.
Álmunk mély és teljes legyen.
S hogy nappal is rólunk álmodjon a Szerelem:
ébredj velem,
Jobbik Felem,
ÉBREDJ VELEM! 


Slepa trka

Tražio te dotle,
dok me našla nisi
– i da se to moglo desiti,
osećam: vrednije je
od života i smrti.

Čekao te dotle
dok te nisam stigao
i Tren Trenutka
ostaje naše uporište
gde moje-tvoje ne postoji.

Mada svakodnevno treba po jednu jamu savladati;
svakodnevno i na vrh se može stropoštati!
Čovek, izgleda, stvoren je za to
da što postige: traži ponovo i ponovo.

I u slepom kasu, i preko vode i vatre,
pa premerili: Plavi Beskraj koliki je!
– I ni kao pobednik, i ni kao pobeđeni,
nek u polusnu šaptamo: d a.
Nek nam bude san dubok i potpun.
I da Ljubav i preko dana o nama sanja:
sa mnom se budi,
Moja Bolja Polovino
SA MNOM SE BUDI!


                             Prevod: Fehér Illés


2015. február 4., szerda

Csehy Zoltán Én, Liszti László – Ja, Ladislav Listi

Csehy Zoltán, Pozsony 1973. november 26. –


Én, Liszti László

Ki írná meg életem regényét 250 oldalon?
Részletezve minden perverziót, fekete misét?
Szenvtelenségben tegyen túl mindenen,
s legyen pontos, akár a Biblia.

Az első fejezet címe ez legyen:
Liszti László, a vérszomjas szodomita.
A leírás olyan pontos legyen,
ha felolvassák, hasson úgy,
akár egy alkimista varázsformula vagy egy őszinte pápista fohász.
Nevezze néven társaim a kéjben:
Jancsit, a fiatal, mézes húsú szőke inast,
unokatestvérem, Liszti János Kristóf szolgáját, a hamvas rozmaringot,
Girgellt (ó meddig csábítgattam! mennyi mágia,
férfias varázslat),
a beszari, hangos Dudás Györgyöt,
és hát az égi amethystust,
a szép Szentpéterit, persze.

Aztán kell egy fejezet a csecsemőgyilkosságokról
(volt pár),
a médiát, az utókort érdekli az ilyesmi,
s határtalan sikollyá fűszerez minden gügyögést.
A bécsi és a pozsonyi
kurvákról se feledkezz meg, ezt a fejezetet
illusztráld metszetekkel, legyenek rajta combok,
áradjon ki mindből a rossz szag, a betegség szele,
s jelöld az alkímia rendje szerint titkos jelekkel a kéjek fajait,
melyekben sosem volt igazán részem.

Én, Liszti László, hazafias szodomita,
ezt hagyom tinéktek: őrizzétek emlékezetetekben
életrajzom bármely fejezetét,
s akár kereszt tövébe a fekete kakast én,
ássátok bele életeiteket az enyém sírjába,
s ha kísértetek bennem, az öt érzék roppant, barokk
várkastélyában, ne szégyelljetek mást, csak
a gyáva alázatot.

Írd meg: Zrínyi voltam, a Magyar Márs költője,
vele egy a legfőbb szerelemben,
s túlnőttem rajta, mint akaraton a tett.
Hazug, ki mást állít,
s mit sem tud Jupiter rendeléseiről.
A könyv térjen ki érdemeimre is, hazudjon, ha kell,
az erénykatalógus akkor szép,
ha teljesen hiteltelen, s mert másmilyen úgysem lehet,
fogd velős rövidre, kurziváld,
heréld ki, ha kell, akár a lovat.

Valahogy fejezd be,
írd meg, hogy lefejeztek, Bécsben,
egy roppant téren, mert hamis pénzt verettem,
s az első sorban sírtak szerelmeim, a gyertyákkal
jöttek a bécsi kurvák, hogy megvilágosodott az ég,
majd nagy, unalmas,
fekete varjak lepték el,
s az iszonyatos krákogásban semmi sem hallatszott.

Ez így éppen elég,
ne fáradj újabb ötletekkel,
vagy ha mégis: mérgeztem is,
s véremből, mely a pallos alatt kifolyt,
démonok sarjadtak, s elevenen fojtottak meg két szüzet.
Á, ezt úgysem hinnék el.
Vagy mégis?


Ja, Ladislav Listi

O mom životu ko bi napisao roman od 250 stranica?
Potanko iznoseći svaku perverziju, crnu misu?
Neka bude beskrajno ravnodušan
i tačan poput Biblije.

Neka naslov prvog poglavlja bude:
Ladislav Listi, krvožedan sodomit.
Nek bude toliko tačan opis,
da kad naglas čitaju, neka deluje
kao čarobna frula alkimista ili iskren uzdah papiste.
Moje drugare u slasti nek po imenu spominje:
Ivicu, mladog, medenomesnatog, blondog šegrta,
mog sinovca, slugu Kristofa Jovana Listija, pepeljastog ružmarina,
Girgelu (o, koliko sam nju mamio! koliko čarolija,
odvažnih vradžbina),
prezavog, glasnog Đura Dudaša,
i nebesku ametistu,
lepotu iz Petrovgrada, naravno.

Potom treba jedno poglavlje o čedomorstvima
(bilo je nekoliko),
medije, potomstvo tako nešto interesira
i svako tepanje u bezgraničan krik začini.
Nemoj zaboraviti
ni drolje Beča i Bratislave, rezbarijama ilustriraj
ovo poglavlje, sa bezbroj butina,
neka se iz svega vonj širi, vetar bolesti,
te prema redu alkimije vrste slasti tajnim znacima označi,
u kojima ustvari udela nikad nisam imao.

Ja, Ladislav Listi, patriot sodomit,
to vam ostavljam: sačuvajte u mislima
bilo koje poglavlje mog životopisa,
i kao što sam ja crnog petla u podnožje raspeća,
svoje živote u moj grob ukopajte,
i ako ste u meni, u ogromnom, baroknom zamku pet osetila
dovedeni u iskušenje, ni zbog čega drugog nemojte se stiditi
sem bedne poniznosti.

Napiši: bio sam Zrinski, pesnik Mađarskog Marsa,
isti on u vrućoj ljubavi,
i prerastao ga kao delo htenje.
Laže ko nešto drugo tvrdi
i ništa ne zna o porukama Jupitera.
Knjiga nek i na moje zasluge osvrne, ako treba, nek laže,
katalog vrlina tad je lep
ako je u potpunosti nerealan, a drugačiji ni ne može biti,
što više skrati, apostrofiraj,
ako treba, škopi, kao konja.

Završi nekako,
napiši da su mi u Beču odrubili glavu,
na nekom velikom trgu jer lažnog novca kovao,
u prvom redu moje ljubavi plakale, svećem
uličarke iz Beča došle, i nebo se prosvetlilo,
pa velike, dosadne,
crne vrane preplavile
i u užasnom gračanju ništa se nije čulo.

Ovo je sasvim dovoljno,
nemoj se novim idejama zamarati,
a ako ipak: i otrovao sam,
s mojom krvlju koja je pod palošem iscurila,
demoni su se rodili i dve device ugušili.
Jok, to ne bi poverovali.
Ili ipak?

                             Prevod: Fehér Illés
 


Pintér Tibor Emeld be – Unesi – Lift over – Inserisci



Pintér Tibor (Tibor Pinter) Budapest, 1954. november 21. –


Borító

Emeld be

ha tudod a versbe azt a tiszta gyönyörűséget amit az elme napfénye sugároz vissza tüköreként a külvilágnak
azt a délelőttöt mikor magányosan hajózol kikötésre várva mert tudod van hová és van értelmes célállomás ami vár rád
azt a bolygást ami megnyugtat felemel ápol miközben a lélek felgyűlt méreganyagai bőséggel eltávozhatnak
azt a látványvágyat ingerözönt ami segít továbblökődni új látszögeket villantva útján az örökkévalóba
azt a mindennapi delíriumot ami nélkül nincs alkotás csak alkotó és alkotmány csak tákoló és tákolmány
azt a kézzelfoghatót ami megragadhatatlan amit óvón véd a dolgok burka és mindig a megszűrt fény mögött bujdos
vagy foglald versedbe a moccanatlan szélvihart áradj szabad ámulatban émelyítő áramlatokban csak ne gyürködd itt a szart


Unesi

u pesmu ako možeš onu čistu krasotu šta kao ogledalo vanjskog sveta sunčane zrake razuma odražava
ono prepodne kad sam ploviš isčekujući pristajanje jer znaš postoji gde i postoji razumna stanica koja tebe čeka
onu vrevu šta smiruje uzdiže neguje dok nagomilani otrovi duše mogu se masovno udaljavati
onu čežnju za prizorom mnoštvom nadražaja šta pomaže napredovanje u beskonačnost osvetljujući nove horizonte
onaj svakodnevni delirij bez čega nema umetničkog dela samo stvaraoca i tvorevine samo krpara i krparije
onaj rukom pipljivo što se taknuti ne da šta omotač stvari čuva i uvek se iza prigušene svetlosti skriva
ili obuhvati sa svojom pesmom nepomičan vihor u slobodnom divljenju otužnim tokovima plovi samo nemoj balezgati

                             Prevod: Fehér Illés


Lift over

if you can into poem the pure delight that is reflected by the sunshine of the mind like a mirror of the outside world
the morning when you sail lonely hoping to cast anchor because you know there’s a haven somewhere a meaningful goal waiting for you
the stir that sets at ease lifts up exalts  nurses while the accumulated toxins of the soul can leave in plenty
the spectacle-desire stimulus-torrent that helps to be pushed on in the eternal while flashing new angles
the day-by-day delirium without which there’s no artistic creation just maker and structure just botcher and blunder
the tangible intangible that’s protected and guarded by the skin of things and hides always behind the filtered light
or put into poem the unmoving tempest stream in free amazement nauseating currents just don’t stack about that shit here

                             Translated by N. Ullrich Katalin



Inserisci

se puoi nella poesia quel splendore puro che la luce del sol’ della tua mente emette come specchio per il mondo esterno
quella mattinata in cui stai navigando solitario in attesa dell’attracco perché lo sai che c’è una ragionevole destinazione che ti attende
quel girovagar’ che ti calma ti innalza ti cura mentre il materiale velenoso accumulato dell’anima può esser’ rimosso in abbondanza
quel desiderio della visione valanga di stimoli che aiutano a sospingerti balenando nuovi angoli visuali sulla strada per l’eternità
quel delirio quotidiano senza di cui non c’è creazione solo creatore e prodotto solo il pasticcione e il pasticcio
quel concreto che è inafferrabile che è premurosamente custodito dal guscio delle cose e si cela sempre dietro le luci filtrate
o iscrivila nella tua poesia la tempesta immobile fluisci stupito liberamente nelle correnti nauseanti solamente non star’ qui a pigiar’ la merda


                             Traduttore: Ibolya Cikos

PT 2014 novemberében megjelent Tárgyak, élőlények című kötetéből (Fekete Sas Kiadó), a szerző engedélyével.

Iz zbirke Predmeti, živa bića PT-a objavljene novembra 2014. (Fekete Sas – Budimpešta) s posebnom dozvolom autora.


Borító

2015. február 3., kedd

Vajdics Anikó Elárult kert – Izdan vrt

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  


Elárult kert

Fontoskodj csak.
Kerítsd össze a lehetetlent
a még lehetetlenebbel.
Tűzd a melledre a hivatásos
álmodozók gyanús érdemrendjét:
a magadra kiszabott kötelesség
képzelt aranyát. Fontoskodj csak.
Hidd azt, hogy neked kell örökbe
fogadnod a gazdátlan boldogságot.
Mások szélnek eresztett, elvadult
örömeit. Fontoskodj csak.
Mást úgysem tehetsz. A hely,
ahol önmagad lehetnél,
mindig útban lesz valakinek.
A többi: lerágott csont.
Elárult, elárvult kert.

Izdan vrt

Samo se ti prposi.
Spoji nemoguće
sa još više nemogućim.
Stavi na prsa podozrivu
značku profesionalnih sanjara:
na sebe odmerenu obavezu
izmišljenog zlata. Samo se ti prposi.
Veruj da ti moraš prisvojiti
blaženstvo bez gospodara.
Tuđu, u vetar puštenu, podivljalu
sreću. Samo se ti prposi.
Drugo nešto ni ne možeš. Na mesto
gde bi svoj mogao biti
uvek će neko nabasati.
Ostalo: oglodana kost.
Izdan, osiroten vrt.

Prevod: Fehér Illés


Hajnal Anna Akit szeretsz – Koga voliš

Hajnal Anna
Gyepüfüzes 1907. 02. 01. – Budapest 1977. 09. 06.


Akit szeretsz

Akit szeretsz sebezhetetlen?
akit szeretsz az halhatatlan?
akit magadnak választottál
azt megpróbálod szakadatlan.

Annak oroszlán szívet adjál,
hogy rettentésedet megállja.
kedvenced elcsuklott fejére
súlyos kezedet tedd vigyázva!

Mégse görbüljön haja szála.

Koga voliš

Koga voliš zar je nepovrediv?
koga voliš zar je besmrtan?
sebi izabralnog
večno iskušavaš.

Lavljeg srca mu daj
da tvoja zastrašivanja prihvati.
na klonulu glavu tvog ljubimca
tešku ruku pažljivo stavi!

Da mu ni vlas kose ne fali.

Prevod: Fehér Illés


2015. február 2., hétfő

Justus Pál Végrendelet – Oporuka

Justus Pál portréja

Justus Pál
Pécs, 1905. április 7. – Temesvár, 1965. december 28.


Végrendelet

Most jól figyelj rám. Elmondom, mi történt.
Szomorú szavaimban ne keress
zengő kürtöt, fekete örvényt.
Csöndes szóval üzenem csak: szeress,
mert semmi nincs. Fájtam a szélben,
foszlányokká szakadt, hogy éltem,
s foszlányokból aranyba szőttem
az énekemet.

                             Jól tudom:
nem zúgnak az erdők előttem,
s alig ér hozzám fényüzenet.
De tudom, sokan jönnek még utánam,
s hogy ők egy kicsit jobban lássanak,
ahol nekem botlott a lábam,
s ahol olyan nagyon rámszakadt,
hogy olyan nagyon egyedül maradtam,
hadd mondjam el hát neked, ami történt.

Semmi sem történt. Hullámzik alattam
a föld. A százszor összetört fényt
hiába őriztem ez éveken,
mert velem együtt nézd, kialszik,
s a vaksötétben fény nekem
nem kell már. Vesztett harctól harcig
nem tévedhetek már el én
ezen az úton.

                 Nincs tovább. Tudom.
De légy tanú majd mégis rá, hogy voltam,
s láttad hogy vergődtem és kiabáltam,
s ha a lyukacsos földbe szertefolytam,
bizonyítsd hogy bár semmit sem találtam,
és életemből nem maradt meg semmi,
mégsem rémültem én el a halálban
és érdemes volt égve átsietni
e reménytelen földön. Láttak engem,
s én láttalak téged. Keress
majd össze versből abból, mit üzentem,
ha nem leszek majd, tégy akkor is lennem.
Csöndes szóval üzenem csak: szeress.

Budapest, 1933 – 1948

Oporuka

Sad pomno pazi. Šta se desilo, ispričaću.
Ne traži u tužnim mojim rečima
zvučnu trubu, crnu provaliju.
Samo tiho ti šaljem poruku: voli me,
jer sam bez ičega. Bolni su vetrovi,
život mi na razderotine raspade,
od razderotina u zlato se pretvore
moji stihovi.

                             Znam:
ispred mene šume ne šume,
poruka svetlosti ne stiže do mene.
Ali znam, doćiće mnogi iza mene
i da oni nešto bolje vide
mesto gde su mi se noge spotakle,
i sve se na mene svalio,
da sam potpuno sam ostao,
pa nek ti ispričam šta se desilo.

Ništa se nije desilo. Zemlja talasa
ispod mene. Sto puta razbijenu svetlost
zalud sam godinama čuvao,
jer zajedno sa mnom, gledaj, gasi se,
a u mrklom mraku svetlost više
mi ne treba. Od jedne izgubljene bitke
do druge na ovom putu
izgubiti se ne mogu.

                 Nema dalje. Znam.
Ali ipak budi svedok da sam bio
i video si kako sam se koprcao i vikao,
i ako sam se u poroznoj zemlji već izgubio,
potvrdi, iako ništa nisam našao
i od mog života ništa nije ostao,
nisam se užasavao od smrti
vredelo je preko ove beznadežne
zemlje plamteći preći,
i a ja sam te video. Potraži
nešto u pesmama od moje poruke,
i kad više me neće biti, učini da i tad budem.
Samo tiho ti šaljem poruku: voli me.

Budimpešta, 1933 – 1948

Prevod: Fehér Illés