Pilinszky János Itt és most – Tu i sad

Pilinszky János (Janoš Pilinski)

Budapest, 1921. november 25. – Budapest, 1981. május 27.

Itt és most A gyepet nézem, talán a gyepet. Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán, vagy egyszerűen az, hogy létezel mozdítja meg itt és most a világot.

Tu i sad Tratinu promatram, tratinu, možda. Pomera sa trava. Možda vetar ili pljusak ili jednostavno tvoje postojanje pomera vasionu tu i sad. Prevod: Fehér Illés



Cseke Gábor Porszemek játszadozása – Igra zrnca prašine

Cseke Gábor Kolozsvár, 1941. július 29. –

Porszemek játszadozása Millió s isten tudja hány apró világ kering          pamacsnyi por libeg,          mokány szekér habarta,          dülöngél a kerék,          s a gazda rajta és mindenik világ izzadt kezemre ül, a nap lesüt reánk          míg botorkál a ló,          a tengely is nyikordul,          elvánszorog az út,          s a táj kifordul mosolygó fényesség, tenyerem terhe táncolva érik, s az élet oly falánk!...          terül a széna, illatozik már          mokány szekér felett az este,          jó sátor ez, és elterül          alatta ember, állat teste millió s isten tudja hány világ néz csillagot magának          majszol a ló, gazdája égre bámul,          az ott lehullt, a másik biztosabb,          a porszemek elültek, álmuk csupa játék,          s csak én hiszem, hogy boldogak az ott lehullt, és jobbat nem találnak.

Igra zrnca prašine Milijuni i bog zna koliko sitninih svetova kruže          kičice pršine lebde,          nezgrapna kočija ih digla,          krivi se točak,          a na njoj gazda i svaki svet na moj oznojen dlan seda, svetlo sunca nas prati          dok konj tetura          i osovina zaškripi,          batrga se cesta,          izvrne se predeo nasmejana svetlost, teret mog dlana u plesu sazreva, život je tako pohotan!...          prostire se seno, nad nezgrapnom          kočijom već veče miriše,          dobar je to čadar, ispod njega          ispruži se telo čoveka, marve milijuni i bog zan koliko svetova bira sebi zvezdu          hrani se konj, gazda nebo promatra,          taj je pao, onaj drugi je sigurniji,          slegle su kičice prašine, igra im je san          i da su sretne samo ja verujem taj je pao boljeg ne nalaze.  Prevod: Fehér Illés



Nemes Nagy Ágnes Között – Između – Between – Dazwischen

Nemes Nagy Ágnes (Agneš Nemeš Nađ)

Budapest, 1922. január 3. – Budapest, 1991. augusztus 23.

Között A levegő nagy ruhaujjai. A levegő, amin szilárdan támaszkodik madár s madártan, az érvek foszló szélein a szárny, egy percnyi ég beláthatatlan következményű lombjai, az élő pára fái, felkanyarodva akár a vágy a fenti lombba, percenként hússzor lélegezni a zúzmarás, nagy angyalokat. És lent a súly. A síkon röghegyek nagy, mozdulatlan zökkenései, amint feküsznek, térdenállnak az ormok és a sziklahátak, a földtan szobrai, a völgy egy percnyi figyelem-lazulás, aztán megint a tömbök és a formák, meszes csonttól körvonalig kővé gyűrődött azonosság. Az ég s a föld között. A sziklák roppanásai. Amint a nap átlátszó ércei már-már magukba, fémmé a követ, ha állat járja, körme füstölög, s köröznek fent a sziklafal fölött az égő paták füstszalagjai, aztán az éj a sivatagban, az éj, amint kioltja s kőmivolta magváig ér, fagypont alatti éj, s amint hasadnak és szakadnak a porcok, forgók, kőlapok, amint feszítik véghetetlen, széthasgató önkívületben a fehér s a fekete mindennapos néma villámcsapásai – A nap s az éj között. A szaggatások, hasgatások, víziók, a vízhiányok, a tagolatlan feltámadások, a függőlegesek tűrhetetlen feszültségei fent és lent között – Éghajlatok. Feltételek. Között. Kő. Tanknyomok. Egy sáv fekete nád a puszta-szélen, két sorba írva, tóban, égen, két sötét tábla jelrendszerei, csillagok ékezetei – Az ég s az ég között.

Između Veliki rukavi vazduha. Vazduh na što ptica i ornitologija čvrsto se naslanja, krilo na rutavim ivicama argumenata, krošnje nepreglednih posledica minutnog neba, stabla žive pare, uspinju se kao žudnja na gornju krošnju, svaki minut dvadeset puta udisati injem posute, velike anđele. A dole je teg. Na ravnini velika, nepomična truskanja brda od gromada, vrhovi i stenoviti grebeni se napinju, na kolenima stoje, biste geologije, dumača je trenutačno opuštanje pažnje, pa opet blokovi i forme, od vapnenih kostiju do obrisa u kamen zgužvana istovetnost. Između neba i zemlje. Prelomi stena. Kako prozirne rude sunca skoro u sebi, kamen u metal, ako marva gazi, dime papci, i gore iznad stena dimne trake užarenih kopita kruže, pa noć u pustinji, noć kako gasi i do jezgre kamene suštine seže, noć ispod tačke ledišta, i kako se hrskavice, zglobovi, kamene ploče kidaju i cepaju kad nepreglednost napinju, u rasparanom bunilu svakodnevni nemi gromovi belog i crnog – Između neba i zemlje. Kidanja, cepanja, vizije, nedostatak vode, nerasčlanjena vaskrsnuća, nesnosne napetosti okomitog između gore i dole – Podneblja. Uslovi. Između. Kamen. Tragovi tenkova. Na rubu pustare pojas crne trstike, napisano u dva reda, u jezero, na nebo, sustavi znakova dve tamne ploče, akcenti zvezda – Između neba i neba. Prevod: Fehér Illés

Between

The air's enveloping capacious sleeves. 

The air on which the bird disports, 

with ornithology supports,

wing on the ragged edge of arguments, 

foliage bearing astonished reports

a minute of the sky takes, leaves,

the trees of the tremulous mist, spiralling 

their longing to the upper branches, 

each minute breathing twenty times

the huskiest angels of the frost.

And here below, the weight. Upon this plain 

vast chunks of mountain tremulously moan; 

rocks, ridges of rock, peaks, though they lie 

are able to kneel upon one knee;

sculpture, geology combine;

the valley, a distraction of a minute,

is displaced by blocks, the restless volumes 

muscling an outline on the chalky bone, 

identity crumpled into stone.

Between the sky and ground. 

Loud dislocations of the rocks.

As the translucent ores within sun's heat

almost metallize, if glowing stone

is stamped on by an animal, its claw

spitting out smoke, above the rocks, rise, soar 

the twisting ribbons from the kindling hooves, 

and then the night in desolation,

the night as it extinguishes, reaches in

to the spine, intrinsic rock, the glacial night, 

and as the ligaments, joints, stone blocks 

wrinkle and fissure, cleaved to racks

of aggravated endlessness

in a splitting ungovernable trance, 

habitually in black and white

the forging hammerings of the lightning strike -

Between the day and night.

The devastations, lacerations,

the visions, the drought, the privations, 

the disproportionate resurrections,

the verticals intolerably taut

between the lower stretchers and the high - 

Meridians. Conditions.

Between. Stone. Ruts of tanks.

Scribbled reeds across the desert-margin, black, 

two lines, in the sky, on the lake,

on two blackboards, a system, a coding, 

accents of stars, reed lettering –

Between the sky and sky.

                             Translated by Alan Dixon

Dazwischen

Die weitgeschnittenen Ärmel der Luft. 

Die Luft, auf die sich der Vogel stützt 

und gleichfalls die Vogelkunde,

im Fallwind von Argumenten der Flügel, 

das Laub eines Augenblicks Himmel - 

unabsehbare Folgerungen,

Äste aus lebendem Dunst, nach oben strebend 

wie das Verlangen, im höheren Laub,

die reifbedeckten, großen Engel 

pro Minute mehrmals zu atmen.

Und unten die Schwere. Auf der Ebene 

gewaltiges, regloses Zucken der Brocken, 

wie sie da liegen, hingestreckt

auf die Knie, Gipfel und Rücken der Felsen, 

Skulpturen der Erdkunde,

das Tal eine momentane Entspannung, 

wiederum folgen dann Blöcke und Formen, 

vom Kalk der Knochen bis zur Kontur

zu Stein gefaltetes Einandergleichen. 

Zwischen Himmel und Erde.

Das Knacken in den Gebirgen. 

Wie die glasigen Erze der Sonne 

beinah in sich selbst, zu Stahl so Gestein, 

tritt darauf ein Tier, raucht seine Kralle, 

und droben über der Felswand kreisen 

die Rauchbänder der brennenden Klaue,

dann also die Nacht in die Wüste,

die Nacht, wie sie löscht und den Kern des Steinseins 

erreicht, eine Nacht unter dem Gefrierpunkt,

und wie sie bersten und sich spalten 

die Knorpel, Wirbel und Platten, 

in dem klaffenden Außersichsein

die tagtäglichen, stummen Blitzesschläge 

des Weißen sowie des Schwarzen - 

Zwischen Tag und Nacht.

Das Reißen-Ziehen, die Zerrungen, 

die Visionen, der Wassermangel, 

ungegliederte Auferstehungen,

die unerträgliche Spannung der 

Vertikalen zwischen unten und oben - 

Klimazonen. Bedingungen. 

Dazwischen. Stein. Panzerspuren.

Ein Streifen schwarzen Rohrs am Rand der Steppe, 

Zweifach geschrieben, im See und am Himmel, 

Zeichensysteme von finsteren Tafeln,

die Akzentuierung der Sterne - 

Zwischen Himmel und Himmel.

                             Übersetzung: Barbara Frischmuth

Fodor Ákos Fogadalom – Zavet

Fodor Ákos

Budapest, 1945. május 17. – Budapest, 2014. február 22.

Fogadalom ha csak egyetlen zokni is tisztulni kezd a viselés következtében; stb.: fölüvizsgálom nézeteimet és világomat

Zavet ako makar i jedna čarapa tokom nošenja počinje čistiti se; itd.; preispitaću svoj svet i nazore Prevod: Fehér Illés



Ladányi Mihály Agglegény esti védőbeszéde – Večernji odbrambeni govor neženje

Ladányi Mihály (Mihalj Ladanji)

Dévaványa, 1934. február 12. – Csemő, 1986. szeptember 20.

Agglegény esti védőbeszéde Avagy reflexió a közösségi társadalom alakulásáról Ma nem mostam lábat. Ma nem mostam lábat. Tegnap sem mostam lábat. Tegnap sem mostam lábat. De hát nem is olyan sokat megyünk mi agglegények nők után, hogy minden nap lábat kellene mosni.

Večernji odbrambeni govor neženje Odnosno refleksija o formiranju društvene zajednice Danas noge oprao nisam . Danas noge oprao nisam. Ni juče nisam oprao noge. Ni juče nisam oprao noge. Ali mi neženje ni ne trčimo tako često za ženama da bi svakog dana trebali noge prati. Prevod: Fehér Illés



Illyés Gyula Koszorú – Venac

Illyés Gyula

Felsőrácegrespuszta (Tolna megye) 1902. november 2. – Budapest, 1983. április 15.

Koszorú

Fölmagasodni
nem bírhatsz. De lobogsz még,
szél-kaszabolta magyar nyelv, lángjaidat
kígyóként a talaj szintjén iramítva - sziszegvén
néha a kíntól,
többször a béna dühtől, megalázott.
Elhagytak szellemeid.

Újra a fű közt, a
gazban, az aljban.
Mint évszázadokon át a behúzott
vállú parasztok közt. A ne szólj szám, nem
fáj fejem aggjai közt. A
nádkúpban remegő lányok közt, mialatt
átrobogott a tatár. A
szíjra fűzött gyerekek közt, amidőn csak
néma ajak-mozgás mímelte a szót,
mert hangot sem tűr a török, mert
arcba csap ostor -:
most mutatod meg,
most igazán - nekem is, mire vagy jó,
most a pedigréd: a címered, hajszálgyökerednek
kőharapó erejét.

Összemosolygás nyelve; a titkon
össze-világló könnyek nyelve; a hűség
nyelve; a föl nem adott hit
tolvaj-nyelve; remény laissez-passer-ja; szabadság
(percnyi szabadság, kortynyi szabadság, foglár háta mögötti szabadság)
nyelve; tanár-kigunyolta diák, szerzsán-legyalázta baka,
összeszidott panaszos, hivatalnokok-unta mamácska
nyelve; csomaghordók, alkalmi favágók, mert
gyárba se jó, szakmára sem alkalmas (mert
nyelv-vizsgát se megállt) proli nyelve; az ifjú
főnök előtt habogó veterán
nyelve; a rendőrőrsön azonnal
fölpofozott gyanúsított
mélyebbről fakadó tanúság-
tétele, mint Lutheré;
kassai zúgárus, bukaresti cselédlány,
bejruti prostituált szüle-hívó
nyelve; köpések-
mosta, dühpírja-törölte
orcájú fiaid közül egy, íme:
szólni tudó más nyelveken is,
hű európaiként
mondandói miatt figyelemre,
bólintásra becsült más népek előtt is:
nem léphet föl oly ünnepi polcra,
nem kaphat koszorút
oly ragyogót, amelyet, szaporán lesietve ne hozzád
vinne, ne lábad elé
tenne, mosollyal bírva mosolyra vonagló
ajkad, fölnevelő
édesanyám.

Venac

Uspraviti se

ne možeš. Ali još plamtiš,

vetrom kasapljeni Mađarski jeziče, tvoj plamen

kao zmija na ravnini zemlje se migolji – koji put

sikteći od patnje,

češće od ukočenog besa, poniženo.

Duhovi su te napustili.

Ponovo u travi,

u korovu, na dnu.

Kao tokom vekova među seljacima

uvučenih ramena. Među matorima ne oglašavaj se,

glava ti neće zaboleti. Među

drhtavim devojkama u stošcima trske, dok su

Tatari prohujali. Među

na kaiš vezanom decom, kad reči

samo nemi pokreti usana imitirali,

jer Turčin ni glas ne trpi, jer

bič u lice udari –:

sad ćeš pokazati,

uistinu sad – i meni, za što si sposoban,

sad ti je pedigre: tvoj grb, kamenolomljiva snaga

tvojih korenovih dlaka.

Jezik zajedničkog osmeha; jezik

u tajnosti zajedničko svetlećih suza; jezik

odanosti; šatrovački jezik

nenapuštene vere; „laissez-passer” nade; jezik

slobode (trenutačne slobode, krhotina slobode, sloboda iza leđa

tamničara); jezik od učitelja ismejanog đaka, okaljanog pešadinca,

izgrdenog jadikovca, činovnicima dodijale starice;

jednostavan jezik nosača, prigodnih drvoseča koja nije

ni u fabrici, ni u zanatskoj radnji prikladan (jer nije ni

osnovni ispit iz jezika položio); jezik veterana

ko ispred mladog oficira muca;

poput Luterovog iz dubine

izrečen iskaz

na policijskoj stanici

odmah išamaranog;

jezik švercera iz Košicea, služavke

iz Bukurešta, uličarke iz Bejruta koja

mater doziva; evo jednog od sinova

čije lice pljuvotinom pran,

crvenilom besa brisan:

oglasiti se i drugim jezicima zna,

kao veran Evropljanin

zbog svojih stavova i među drugim

narodima je vredan pažnje, poštovanja:

ne može na takvu svečanu binu stupiti,

ne može tako sjajan

venac dobiti, kojeg žurno ne bi do tebe

nosio, ispred nogu

stavio, tvoje zgrčene usne osmehom na osmeh

nagnuo, majko

koja si me othranila.

                             Prevod: Fehér Illés

Vajdics Anikó Igazolatlanul – Neopravdano

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

Igazolatlanul Szabó Lajos emlékére „And school's out early and soon we'll be learning And the lesson today is how to die” (Bob Geldof) Valami magyarázatféle, az kéne sürgősen, még mielőtt vers lesz belőled is, szósír, szóvirág, szókoszorú, szótemető; engedély a miért szó használatára, egy laza válasz, olyasféle, amilyenért neked nem kellett soha a szomszéd osztályba menned, mint harmadikban vagy hanyadikban, amikor a lelkedben kotorászó pszichológusnő kérdésére unottan azt felelted, hogy utálod a hétfőket, azért vágtad fel az ereidet; nem is értem, miért egy pénteki napot választottál végül, nem jellemző rád ez a következetlenség; hiába hallgatom huszadjára is az I don’t like Mondays-t, nem passzol, nem passzol; valami kellene, valami jó szöveg mégis, ha már úgy döntöttél, hogy kitörlöd magad az osztálynaplóból, valami, amit meg tud emészteni a sorban utánad következők kényes gyomra, amivel betömhetnénk ezeket a hirtelen támadt réseket a terem falán, hideg van, behúz a szél, ha összébbkucorodunk is fázunk, és te megint igazolatlanul hiányzol.

Neopravdano U spomen Lajoša Sabo „And school's out early and soon we'll be learning And the lesson today is how to die” (Bob Geldof) Trebalo bi nekakvo objašnjenje, i to hitno, pre no što i od tebe pesma nastane, grob od reči, cvet od reči, venac od reči, groblje od reči; dozvola za upotebu reč zašto, nehajan odgovor, takav zbog kojeg nikad nisi trebao pokucati na vrata susednog razreda, kao u trećem razredu ili kojem kad si na nametljivo pitanje gospođe psihologa odbojno odgovrio da mrziš ponedeljke zato si posekao vene; ni ne shvatam zašto si baš petak izabrao, nedoslednost nije tebi svojstvena; zalud slušam i dvadeseti put I don’t like Mondays ne štima, ne štima; ipak bi trebalo nekakav dobar tekst kad si već tako odlučio da sebe iz dnevnika izbrišeš, nešto što mazni želuci onih koji iza tebe dolaze mogu svariti, čime bi se na zidu ove naprasno nastale pukotine mogli začepiti, hladno je, promaja, zima nam je i kad se zbijemo a ti opet si neopravdano odsutan. Prevod: Fehér Illés