Keresés ebben a blogban

2015. április 25., szombat

Cseke Gábor Egyetlen zuhanás – Jedan jedini pad

Cseke Gábor Kolozsvár, 1941. július 29. –


Egyetlen zuhanás

1
csak állni fenn a vártetőn
egy lépésre a semmitől
a rettenet kiül a hóra
várni az el nem hangzó szóra
mely megtaszít vagy visszatart
omlik a kő omlik a part

2
Ha most minden ezután eltévelyedő
ember helyett vezekelni lehetne!
Ha a világnak elég volna egyetlen biztos
zuhanás egyetlen gyász egyetlen
könnycsepp a szemedben
egyetlen végzetes csók a földnek köveknek
arccal lefelé ölelésre
ficamodott karral!

Jedan jedini pad

1
samo stajati na vrhu dvorca
na korak do ništa
na snegu strepnja
čekati nikad izgovorenu reč
koja te gura ili zadržava
ruši se kamen ruši se obala

2
Bar kad bi se nadalje umesto svake
zalutale duše moglo ispaštati!
Bar kad bi svetu dovoljno bio jedan
jedini siguran pad jedna žalost
u tvom oku jedna kap suze
zemlji stenama jedan fatalan poljubac
licem prema dole na zagrljaj
iskrivljenim rukama!

Prevod: Fehér Illés


2015. április 24., péntek

Bayer Béla Eltompulás – Otupljenje – Abstumpfung

Bayer Béla Váralja, 1951. május 17. –


Eltompulás

Noha megfakult gyermekarcom
még ott kísért a tagnapok játszóterein,
a szertefolyt csodák már végleg odalettek.
Akárha ama tükör is, melyben
hajdanvolt gyermekarcom tündérkedett.
Milliom darabra hullt. A múlt elmálló kövein
nem sarjadhat újjá mi tovatűnt.
Köd lepi, miként estéli imáimat
az űr harangja. Csak az Úr hangja
lesz egyre érthetőbbé, s biztosabbá mi nem lesz többé.
Az elmúlás reflexei egyre nyilvánvalóbbak.
Rejtjeleivel a holnap sem riaszt már.
Az „éleselméjűség“ puszta manír csupán.
Talán a jelenség, a látszat vonalán
nem is több mint komédia.
Egy önsajnálat parafrázisa.
Az elfuserált írói mindentudásé.
Botlik a tollam, csetlik a szó.
Kétkedésem lassan eltompul,
s a világűr lüktetésévé lesz. 

Otupljenje

Mada me još moje dečačko lice
sa jučerašnjih igrališta prati,
dokrajčene su raspršena čuda.
Kao i ono ogledalo u kojem
moje negdašnje dečačko lice sjalo.
Na deliće raspao. Na rasutim stenama prošlosti
iščeznuto ponovo niknuti ne može.
Magla prekriva kao zvono vasione
moje večernje molitve. Tek je glas Gospoda
sve jasniji i sigurniji čega više neće biti.
Sve očitiji su refleksi prolaženja.
Tajnim znacima ni sutra više ne straši.
„Bistar razum“ je samo pust manir.
Možda je pojava na crti privida
od komedije nije ni više.
Parafraza samosažaljenja.
Kvarno sveznanje pisca.
Pero mi se spotiče, reč zastane.
Stiša se moja sumnja
s krvotokom svemira se stapa.

Prevod: Fehér Illés


Eltompulás

Noha megfakult gyermekarcom
még ott kísért a tagnapok játszóterein,
a szertefolyt csodák már végleg odalettek.
Akárha ama tükör is, melyben
hajdanvolt gyermekarcom tündérkedett.
Milliom darabra hullt. A múlt elmálló kövein
nem sarjadhat újjá mi tovatűnt.
Köd lepi, miként estéli imáimat
az űr harangja. Csak az Úr hangja
lesz egyre érthetőbbé, s biztosabbá mi nem lesz többé.
Az elmúlás reflexei egyre nyilvánvalóbbak.
Rejtjeleivel a holnap sem riaszt már.
Az „éleselméjűség“ puszta manír csupán.
Talán a jelenség, a látszat vonalán
nem is több mint komédia.
Egy önsajnálat parafrázisa.
Az elfuserált írói mindentudásé.
Botlik a tollam, csetlik a szó.
Kétkedésem lassan eltompul,
s a világűr lüktetésévé lesz. 

Abstumpfung

Obwohl mein verblasstes Kindergesicht
noch auf den gestrigen Spielplätzen spukt,
sind die damaligen Wunder bereits vorbei.
Ebenso ist der alte Spiegel, in dem meine
Gesichtszüge weilten, zerbrochen.
Auf dem  verwitterten Stein der Vergangenheit
kann nichts gedeihen,was vorher gewesen war.
Alles ist mit Nebel bedeckt, wie die Abendgebete.
Nur die Stimme des Schöpfers wird
immer klarer, deutlicher, was nie mehr sein kann.
Das Schwinden früherer Reflexe wird offenbarer.
Auch die Zukunft erschreckt nicht mehr.
Die Scharfsichtigkeit des Autors wandelt sich
in pure Gewohnheit. Auf der Ebene des Scheins
ist es nur Komödie, Paraphrase des Selbstmitleids.
Die Allwissenheit des Literaten ist verpfuscht.
Wie meine Feder stolpern auch die Worte.
Die Verzweifelung stumpft langsam ab
zur Zufriedenheit und wird zum Pulsieren
des Universums gekrönt.

Übersetzung: Máté Imre

Györe Balázs válásra – za rastanak

Györe Balázs Budapest, 1951. május 8. –


válásra

családi bibliát és ezüstöt
cipelek a villamoson
egy kék ikeás szatyorban
korszerűtlen jean veljean
apám bélyeggyűjteményével
járom a várost
eladhatatlan
velem marad
1 polip lábú asztal
2 oroszlán lábú szék
1 biedermeier kanapé
és 12 tandori-kép
nem ágaskodnak többé lovak
a hallban a kovácsolt vas csilláron
ki segít
berda józsef főbérlője
égi pákozdi damasztinné

za rastanak

u jednoj plavoj kotarici
u tramvaju porodičnu bibliju
i srebro vučem
staromodan žan valžan
filatelističkom zbirkom
mog oca hodam po gradu
ne može se prodati
ostaje sa mnom
1 sto s nogama polipa
2 stolice s nogama lava
1 bidermajer sofa
i 12 slika tandorija
ati više se ne propinju u holu
na lusteru od kovanog gvožđa
ko pomaže
glavni zakupac jožefa berde
nebeska žena damastina iz pakozda

Prevod: Fehér Illés


2015. április 23., csütörtök

Ady András Ketten – Dvoje

Portré: Ady András
Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –


Ketten

Maradok,
Míg a fény tart,
Míg tenyeredben
Simogatás habja fröccsen.

Maradok,
Míg birodalom
A sötét,
S uralkodó a félelem,
Míg szárnyra kap halk szavad,
Meleg a maradék alkonyat,
S ott, túl, a hideg sejthető.

Maradunk egymásnak,
Fény és árny közt, fagyott pillanat,
Mellettem derengsz, holdbéli táj...
Apály, dagály.

2001

Dvoje

Ostajem
Dok svetlost traje,
Dok na tvom dlanu
Pena milovanja rastače.

Ostajem
Dok tama
Upravlja
I strah vlada,
Dok tvoja tiha reč krilo dobija,
Topao je ostatak sutona,
Al tamo, iza, nazire se hladnoća.

Ostajemo jedan drugom,
Između svetla i tame, smrznut tren,
Pored mene se smrkavaš kao predeo meseca...
Plima, oseka.

2001

Prevod: Fehér Illés

2015. április 22., szerda

B. Tomos Hajnal Hangulat – Raspoloženje – Mood

Portré: B. Tomos Hajnal

B. Tomos Hajnal Négyfalu, 1957. december 2. –


Hangulat

Nem hasonlitom magamat
az árbócrúdhoz,
pedig fásultan állok a tömegben,
vállam fölött
selyemtincs csattog a szélben,
körülöttem  hanghullámok
ütemes érkezése.
Testem a part,
szememben homokfelhő -
nem látom
az ember-tengert.
Raspoloženje

Mada ravnodušno stojim u masi,
ne uspoređujem se
sa jarbolom,
nad mojim ramenima
u vetru svilena vitica leprša,
oko mene ritam
zvučnih talasa.
Telo mi je obala,
u očima oblak peska –
more ljudi
ne vidim.

Prevod: Fehér Illés


Hangulat

Nem hasonlitom magamat
az árbócrúdhoz,
pedig fásultan állok a tömegben,
vállam fölött
selyemtincs csattog a szélben,
körülöttem  hanghullámok
ütemes érkezése.
Testem a part,
szememben homokfelhő -
nem látom
az ember-tengert.
Mood

I don't compare my self
to the mast,
yet I stand indifferent in the crowd,
above my shoulder
silken locks flap in the wind,
surrounded by the rhythmic
arrival of sound waves. 
My body is the coast,
sand cloud in my eyes - 
I don't see
the sea-of-men.

Translated by Andrea Van Horn

2015. április 21., kedd

Hárs Ernő Őszi madrigál – Jesenski madrigal

Hárs Ernő
Magyaróvár, 1920. szeptember 26. – 2014. június 4.


Őszi madrigál

Csak szín, csak illat vagy mindössze emlék –
már nem tudom, valóban mi vagyok –
sugárba vonnak őrült naplementék,
s beharmatoznak józan hajnalok.

Jesenski madrigal

Tek boja, tek miris ili svega uspomena –
više ne znam ko sam u biti –
sjajom me optoče mahata sumračja
i orose trezveni osvici.

Prevod: Fehér Illés


2015. április 20., hétfő

Bella István A világ végén – Na kraju sveta

Bella István – Plank Antal domborműve
Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – Budapest, 2006. április 20.


A világ végén

A világ végén végül is ketten maradtak:
az árva, árva ember
meg az árva, árva, árva
emberiség.

És elindult
fönnhangon kiáltozván
az ember az emberiségben:
 „Hol vagy barátom, hova lettél?”

És elindult
fönnhangon kiáltozván
az emberiség is az emberben:
 „Hol vagy barátom, hova lettél?”

És így
tekergőztek egymás
üregeiben, járataiban,
barlangjaiban
a világ végezetéig.
Mert az ember
nem tudott emberiségül,
és az emberiség
nem tudott emberül.

Na kraju sveta

Na koncu konca na kraju sveta dvoje ostali:
usamljen, usamljen čovek,
i usamljeno, usamljeno, usamljeno
čovečanstvo.

I na sav glas
vičući krenuo
čovek u čovečanstvu:
„Gde si prijatelju moj, gde si nestao?”

I na sav glas
vičući krenuo
i čovečanstvo u čoveku:
„Gde si prijatelju moj, gde si nestao?”

I tako
su se u međusobnim
šupljinama, prolazima,
pećinama
do kraja sveta se ganjali.
Jer čovek
nije shvatio čovečanstvo,
i čovečanstvo
nije shvatio čoveka.

Prevod: Fehér Illés