Keresés ebben a blogban

2015. július 3., péntek

William Butler Yeats Sailing To Byzantium – Hajózás Byzantiumba – Jedrenje u Vizantiju

William Butler Yeats
Dublin, June 13, 1865 – Roquebrune-Cap-Martin, Jan. 28, 1939

Sailing To Byzantium

That is no country for old men. The young
In one another's arms, birds in the trees
---Those dying generations---at their song,
The salmon-falls, the mackerel-crowded seas,
Fish, flesh, or fowl commend all summer long
Whatever is begotten, born, and dies.
Caught in that sensual music all neglect
Monuments of unaging intellect.

An aged man is but a paltry thing,
A tattered coat upon a stick, unless
Soul clap its hands and sing, and louder sing
For every tatter in its mortal dress,
Nor is there singing school but studying
Monuments of its own magnificence;
And therefore I have sailed the seas and come
To the holy city of Byzantium.

O sages standing in God's holy fire
As in the gold mosaic of a wall,
Come from the holy fire, perne in a gyre,
And be the singing-masters of my soul.
Consume my heart away; sick with desire
And fastened to a dying animal
It knows not what it is; and gather me
Into the artifice of eternity.

Once out of nature I shall never take
My bodily form from any natural thing,
But such a form as Grecian goldsmiths make
Of hammered gold and gold enamelling
To keep a drowsy Emperor awake;
Or set upon a golden bough to sing
To lords and ladies of Byzantium
Of what is past, or passing, or to come.

Hajózás Byzantiumba

Vénnek nem jó e táj. Az ifjak itt
egymás nyakán, a fán a madarak
– halandó népség – zengik dalaik,
lazacos zúgók, ángolnás tavak,
hal, vad nyárvégtiben dicsérgetik,
mi csak tenyész, él-hal a nap alatt,
buja zsongásba hullva megvetik
az időtlen szellem remekeit.

Egy éhes ember szánandó dolog,
boton rongyos kabát csupán, hacsak
nem esd a lélek, énekel s zokog
halottasingben is rongyainak,
– nem dal-iskola ez, hanem konok
buvárlata önnön csodáinak,
ezért hajóztam tengereken át,
látni Byzantium szent városát.

Kik Isten szent tüzében állotok,
bölcsek, a fal arany mozaikár,
a szent tűzből peregve szálljatok,
lelkem énekmestert ugyan kiván!
Szívjátok fel szívem; vágyban sajog,
s halandó testhez kötve mostohán,
nem ért ahhoz; vigyétek hát ti be
a halhatatlanság remekibe!

Lelkem többé, levetvén testemet,
semmi természeti formát nem ölt;
de milyet görög aranymívesek
keze zománc-aranyból remekelt,
ébren tartván álmos császár-szemet,
vagy dall, ha egy aranyboltívre ült,
Bizánc urainak s úrnőinek
arról, mi volt, mi van, s mi még lehet.

                             Fordította: Jékely Zoltán


Sailing To Byzantium

That is no country for old men. The young
In one another's arms, birds in the trees
---Those dying generations---at their song,
The salmon-falls, the mackerel-crowded seas,
Fish, flesh, or fowl commend all summer long
Whatever is begotten, born, and dies.
Caught in that sensual music all neglect
Monuments of unaging intellect.

An aged man is but a paltry thing,
A tattered coat upon a stick, unless
Soul clap its hands and sing, and louder sing
For every tatter in its mortal dress,
Nor is there singing school but studying
Monuments of its own magnificence;
And therefore I have sailed the seas and come
To the holy city of Byzantium.

O sages standing in God's holy fire
As in the gold mosaic of a wall,
Come from the holy fire, perne in a gyre,
And be the singing-masters of my soul.
Consume my heart away; sick with desire
And fastened to a dying animal
It knows not what it is; and gather me
Into the artifice of eternity.

Once out of nature I shall never take
My bodily form from any natural thing,
But such a form as Grecian goldsmiths make
Of hammered gold and gold enamelling
To keep a drowsy Emperor awake;
Or set upon a golden bough to sing
To lords and ladies of Byzantium
Of what is past, or passing, or to come.

Jedrenje u Vizantiju

Nije ovo zemlja za starce. Mladi
Jedno drugom u zagrljaju, na drveću ptice –
Taj rod na umoru – sa svojim pesmama,
Lososov slap, skušom bogata mora –
Riba, čovek, ptica, celog leta slave
Sve što je stvoreno, rođeno i što mre.
Pa zaneti čulnom svirkom previde
Spomenike uma koji ne stari.

Ostareo čovek je tričava stvar,
Ritav kaput na štapu, sem ako
Duša ne zapljeska i ne zapoje, sve glasnije
Za svaku ritu smrtne haljine,
Al nema ni škole pevanja, postoji samo
Izučavanje spomenika sopstvene veličine.
Stoga preplovih mora da dođem
Do svetoga grada Vizantije.

O mudraci u božjem svetom plamu
Ko u zlatnom mozaiku na zidu.
Dođite iz svetog plama, izvite se u spirali,
Budite učitelji pesme mojoj duši.
Razorite mi srce; željom bolno,
I za zver na umoru vezano,
Ono ne zna šta je; vodite me
Nekuda u lukavstvo večnosti.

Kad jednom van prirode budem, ja neću
Uzeti telesni oblik nijedne prirodne stvari,
Već onakav oblik kakav zlatari grčki
Od kovanog zlata i zlatnog emalja prave
Da njima dremljivog cara održe budnim;
Ili ću sesti na zlatnu granu da pevam
Gospodi i damama Vizantije,
O onom što je bilo, što biva il što će doći.

Prevod: Milica Mihajlović



2015. július 2., csütörtök

Fabó Kinga A szó színelváltozása – Promena boje reči – The Word’s Color Change

Fabó Kinga

A szó színelváltozása

Nyitottnak látszott, mint aki alszik.
Hordta hullámait.
A lüktetést a lehalkított téli táj alatt.
És a tenger mosolyt vetett ki a partra.

Apáca-folt a forró kicsi testen.
Szín az összetört pohárban.
Egy korábban zárt mozdulat.
Szép volt, ahogy felállt.
Hogy a tenger mosolyt vetett ki a partra.

Szerettem volna tárgy maradni.
Nem, nem leszek többé halhatatlan.
Ahhoz erôs vagyok, hogy megvédjem magam.
Kérem a büntetésem.

Egyszerre történt az és ugyanaz.
Szótlanul ültem az üvegpohárban.
Csak a folt vándorolt a meztelen tájon.
A hangoknak nem volt folytatása.

Egy kinnfelejtett mozdulat csak.
A boldogság mint mozdulatlan táncos.
Korbácsütések a csupa-csont háton.
A tenger sem lesz többé halhatatlan.
Promena boje reči

Izgledala je otvorenim, kao neko ko spava.
Svoje valove nosila.
Puls ispod prigušenog zimskog krajolika.
I more je na obalu osmeh bacio.

Mrlja monahinje na vrućem sićušnem telu.
Boja u razbijenoj čaši.
Jedan pokret ranije zatvoren.
Lepa je bila kako je ustala.
Ta i more je na obalu osmeh bacio.

Predmet bi volela ostati.
Ne, neću više besmrtna biti.
Jaka sam, mogu sebe braniti.
Molim svoju kaznu.

Odjedanput su se desili to i isto to.
U staklenoj čaši sedela nemo.
Na golom kraju samo je mrlja skitala.
Glasovi nisu se nastavili.

Tek vani ostavljen pokret jedan.
Sreća kao nepomičan plesač.
Na skroz koščatim leđima tragovi korbača.
Ni more više neće biti besmrtan.

Prevod: Fehér Illés

A szó színelváltozása

Nyitottnak látszott, mint aki alszik.
Hordta hullámait.
A lüktetést a lehalkított téli táj alatt.
És a tenger mosolyt vetett ki a partra.

Apáca-folt a forró kicsi testen.
Szín az összetört pohárban.
Egy korábban zárt mozdulat.
Szép volt, ahogy felállt.
Hogy a tenger mosolyt vetett ki a partra.

Szerettem volna tárgy maradni.
Nem, nem leszek többé halhatatlan.
Ahhoz erôs vagyok, hogy megvédjem magam.
Kérem a büntetésem.

Egyszerre történt az és ugyanaz.
Szótlanul ültem az üvegpohárban.
Csak a folt vándorolt a meztelen tájon.
A hangoknak nem volt folytatása.

Egy kinnfelejtett mozdulat csak.
A boldogság mint mozdulatlan táncos.
Korbácsütések a csupa-csont háton.
A tenger sem lesz többé halhatatlan.
The Word’s Color Change

Open, the sea appeared asleep.
Carrying its waves.
A pulse under the muted winter scene.
Throwing a smile on the beach.

A nun-spot on the hot little body.
A color on the broken glass.
An early closed gesture.
Lovely as the sea retreated.
Throwing a smile on the beach.

I wanted to remain an object.
But, no, immortality is not mine.
I can defend myself.
Waiting for punishment.

This and the same happened together.
Silently, I sat in the glass.
Only the spot wandered on naked scene.
Sounds did not continue.

Only an omitted gesture.
Happiness like an unmoving dancer.
Beatings on naked boned back.
And the sea no longer immortal.

Translated by Zsuzsa Ozsváth, and Martha Satz



2015. július 1., szerda

Ady András Hmm? – Khm?

Portré: Ady András
Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

Hmm?

Butuska szépet anya is szülhet.
Téged hány külön kreátor,
miféle csapatmunka
talált ki?

Khm?

Glupavog lepotana i majka može roditi.
Tebe koliko posebnih kreatora,
kakav zajednički rad
izmislio?

Prevod: Fehér Illés

2015. június 30., kedd

Szente B. Levente Távolságod – Tvoja razdaljina

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

Távolságod

Betakar távolságod –
Égderék roppan, megfeszülne,
de már nem bír.
Széttépi az álmokat.

Ősz van – és színek, árnyak
kavarognak, fűbe, fába gabalyodva
rozsdafoltokká alakítanak, és
lassan fogyó tetemmé gyúrnak.

Rajzolatom csak megmarad -
tán kőbe, agyagba, iszapba
ha nem fullad,
bársonyos bőrbe, húsba ég –
mert, másik őszre… ránca még nem elég.

2015. május 13.

Tvoja razdaljina

Tvoja razdaljina me pokriva–
Krkne struk neba, napinjao bi
ali već ne može.
Rastrga snove.

Jesen je – vrte se boje,
senke, u travu, stabla zaplinjajući
u mrlju rđe me oblikuju i
u sporo nestajući leš pretvaraju.

Ostaće valjda obrisi moji –
možda u kamenu, glini, ako se
u mulju ne utopi,
izgori meso, svilenasta koža –
neku drugu jesen... neće doživeti bora.

13. maj 2015.

Prevod: Fehér Illés


2015. június 28., vasárnap

G. Szabó Ferenc Kettesben – Udvoje

G. Szabó Ferenc Sepsiszentgyörgy 1968. december 29. –

Kettesben

Ami­kor végre Ve­led is
le­he­tek
néma ha­ran­go­kat
és sovány ebe­ket
raj­zo­lok

egy végte­len mo­solyt aj­kad­ra

(még azért is!)

ahogy szívod
ma­gad­ba
Világ
a csönd­nek il­latát.

Meg­nyug­tat ez a kép.

Az ég asz­ta­la tele van
fény­cson­tok­kal.

Udvoje

Kad moćiću konačno i 
s Tobom biti
crtaću
nema zvona
i mršave pse

na tvoje usne beskonačan osmeh

(i još zato!)

Svete
kako u sebe
miris tišine
udišeš.

Smiruje me taj prizor.

Kostima svetla
je pun stol neba.

Prevod: Fehér Illés


2015. június 27., szombat

Pethes Mária Kacorkés – Nož za kalemljenje

Pethes Mária

Kacorkés

valaki máshoz legyél hűtlen
a szerelmet felejthető kalandokkal
száműzöm beszédes hiányodban
visszafogottan létezem

évfordulónk tűzijátéka világít a betonra
szürkével szürkére írom neved csak én
látlak magányom lapul a tiedhez
ilyen nyirkos időben kell az ólmeleg

hallhatatlanságodban elbukik a város
milyen erő tartja féken a Tó haragvó
hullámverését ami talapzatáról ledöntheti
emlékedet szavaidat nem hantolja ki senki
és hangod nem adja a hegyeknek

arcom a keresés árkolja de megtalállak
az elengedésben vajon te felismersz
engem a várakozástól kimerült napraforgókban
röghöz kötött rózsák rabszolgatekintetében
a korán elhunyt nárciszokat sirató eső dalában
csapongó dongók hőskölteményében
vajon mikor veszíted el rendeltetésed
mint élesre köszörült kacorkés
a vénségtől tehetetlen kertész kezében

Nož za kalemljenje

nekoj drugoj budi neveran
ljubav zaboravljivim avanturama
progonim u govorljivom manjku tvom
uzdržano postojim

beton vatromet naše godišnjice obasjava
ime ti sivom sivo pišem tek te ja
vidim moja samoća uz tvoje se privija
u tako vlažnom vremenu toplina obora treba

grad u tvojoj načujnosti se gubi
kakva sila drži na uzdi ljut valomet
Jezera koja bi tvoju uspomenu sa postolja
srušila tvoje reči niko ne oživljava
i tvoj glas planinama ne daruje

lice mi potraga brazda ali nalazim
te u otpuštanju prepoznaješ li me
u suncokretima od čekanja iscrpljenima
u robovskim pogledima ruža za grudu vezanih
u pesmi kiše koja rano umrle narcise oplakuje
u junačkom spevu zumdarača
kad ćeš li svoju namenu izgubiti
kao oštar nož za kalemljenje
u rukama od starosti nemoćnog vrtlara

Prevod: Fehér Illés


2015. június 26., péntek

Szabó T. Anna Bach D-moll kettősversenyének hallgatása közben – Slušajući D-mol koncert za dve violine Bacha

Szabó T. Anna Kolozsvár, 1972. június . –

Bach D-moll kettősversenyének hallgatása közben

A rend. Sodródó felhők rendje, lomboké,
hajló füveké szélben, fergeteg
szirmok hullása, kavargása, nádak
sziszegése, zöld bambuszok
surlása-suttogása, sárga por
körforgása az úton, zivatar
robbanásának rendje, ragyogó
tócsák nyoma a sárban, felfelé
köröző varjak, fecskevillanás
cikcakkos rendje, fraktál-ágakon
levelek fényes erezete, lepkék
hímpora, kígyók pikkelye, halak
egyszerre-fordulása, éhes seregélyek
zurrogó rendje, tücsökcirpelés
szénaszagú és csillagillatú
sokhangúsága, tengeremelő
holdmágnes rendje, szél lélegzete,
hullámrobajlás hangja a sötétben,
vér zúgása a fülben, üveghangcsengők
borzongatása bőrön és gerincen,
fűhegy csiklandozása, zuhanó
fenyőfa döndülése, vad szívverés –
halál után a lélek könnyűsége,
ahogy visszanéz, lát földet és felhőt,
sziromvihart és fényes pocsolyát,
mindent egyszerre tud, test nélkül érez,
forog és mégse szédül, úgy suhan
hogy nincstelenségében lenni se vágyik,
hisz ami volt az lesz is. Ez a rend.
Slušajući D-mol koncert za dve violine Bacha

Red. Red gomilajućih oblaka, krošnji,
u vetru savijajuće trave, vira
opalih latica u vihoru, šuštanja
trščara, šaputanja zelene
bambusove trske, vrtnja
žute prašine na cesti, red
eksplozije oluje, traga sjajnih
lokvi u blatu, prema gore
šestarećih vrana, red krivudavog
odsjaja lastavice, sjajnih žila lišća
na komadićima grana, praha
leptira, krljušti zmija, istovetnih
okreta riba, kreštajući red
ogladnelih čvoraka, višeglasnog
cvrkuta zrikavaca mirisa sene
i zvezda, red mesečevog magneta
koji mora diže, uzdisaja vetra,
loma valova u mraku,
šuma krvi u ušima, jeze zvuka
staklenih zvona na koži i kičmi,
škakiljanja vrha trave, topota
rušenog bora, divlje kucanje srca –
olakšanje duše posle smrti,
kad se osvrće, vidi zemlju i oblake,
kovitlac latica i sjajnu lokvu,
odjedanput sve zna, bez tela oseća,
vrti se ali se ne onesvesti, tako prolazi
da u svojoj neimaštini ni biti ne želi,
pa što je bilo i biće. To je red.  

Prevod: Fehér Illés