Metastaza. Prevladavanje
Les courants de la lande…*
Vreme dodira je prošlo, reke plamte,
u vazduhu su koraci, u grudima sunce,
u naznačenju je sve, u trenu kad smo naslutili
menu, u prevršenju, pre(ko)mernu, dok srce
je sveobuhvatno prihvatalo intonaciju muka.
Suštinu nesećanja. Naše davnašnje odlaske
u šume, tu blisku prisnost onostranog,
dok u kliktaju je zora rudila, mi smo
usnuli vetar zavezan za pokret,
što miruje i stoji u prostoru.
Dubimo na glavi. Biljke su obešene o nebo
kao o strop i govore u ime nas.
Ćutimo, nesebični za meru, zaboravljajući
slovo, u začinjanju. Odzačelno smo smrtni.
Neko opisuje krug, opasujući vreme.
Monadni osmeh proleća u zimi.
Žeže nutrinu u oko pad. Ikar oboren
zajednu očitost plovi po vodi i uzleće
u dubinu. Sve smo rekli. Pre-govorno.
U pokušaju da krenemo s mrtve tačke.
Metastazno, lakokrilo, iznutra, u toj
nemogućoj ravnoteži suštastvenosti.
Les courants de la…
(Bilo šta što ima veze sa kopnom.)
* stih iz jedne Remboove pesme
|
Köztes állapot. Érvényesülés
Les courants de la lande…**
Elmúlt az érintés ideje, lángolnak a folyók,
léptek a levegőben, a nap a mellkasban,
minden az intelemben van, a pillanatban mikor
megéreztük a változást, a túlzott túlzásban,
ahogy a szív elfogadta a kín hangvételét.
A nememlékezés lényegét. Egykori erdőbeli
látogatásainkat, a túloldali meghittséget,
míg a sikolyban hajnal fakad, mi a mozgáshoz
kötött szunnyadó szél vagyunk,
a mozdulatlan, a térben álló.
Fejtetőn állunk. A növények, mint födémen,
az égen lógnak és nevünkön szólítanak.
Mércénkben önzetlenül, a szavak ízét
elfeledve hallgatunk. Mi, eleve halandók.
Valaki időt övezve, körről beszél.
Télvíz idején kései tavaszi mosoly.
Belül éget a zuhanás. A lezuhat Ikarosz
közös sorsunkat vállalva úszik és a mélységbe
száll. Mindent elmondtunk. Beszéd előtt.
Hogy elmozdulhassunk a holtpontról.
Köztes állapotban, könnyű-szárnnyal, ebben
a rendszer lehetetlen egyensúlyhelyzetében.
Les courants de la…
(Bármi, ami a szárazfölddel kapcsolatos.)
**sor egy Rimbaud versből
Fordította: Fehér Illés
|