Pethes Mária Távolabb Európától – Dalje od Evrope

Pethes Mária

Távolabb Európától tengerré álmodja magát a Tó egy hatalmas felhő ellopja a túlpartot kabátomra hófehér virágot rajzol a köd száműzi árnyékom a borús idő fogságába esett nap a Teremtő szobra kitárja karját megáldja szavaimat amivel a templomkert liliomait altatgatom elvarázsolt csalogány az álom alagútján a Tóhoz szállok számlálgatom fehér akácfürtjeit lobogtató hullámait felidézem a kezdet illatát ahol a levegő réseiben boldog dalnok dalolok ingyen dolgoztam és mégis kidobtak minden lapból hála a jó istennek így szabad maradtam nem kellett senki seggét kinyalnom de mit követtem el hogy olyanná vénült az arcom mint az élet fáján feledett alma magam vagyok a visszafordíthatatlan változás szikkadt bensőmben meddő magok testem lágyan döndülő dob fájdalmakat rezonál gerincem rezgési csomóvonal búgattyú- zúgattyú-pengettyű-csengettyű lármás hangszer gyógyító hangokra várok

Dalje od Evrope Jezero sanja da se u more pretvorio drugu obalu ogroman oblak ukrade magla snežnobeli cvet crta na moj kaput nestade mi senka sunce je rob oblačnog vremena širi ruke kip Stvaraoca blagosilja moje reči kojima ljiljane vrta crkve uspavljujem opčaran slavuj u tunelu snova do Jezera se spuštam prebrajam belim snopovima akacije mašuće valove prizivam miris početka gde u napuklinama vazduha kao sretna pevačica pevam džabe radila ipak su me na svu sreću iz svakog magazina izbacili tako sam slobodna ostala nisam morala ničiju guzicu lizati ali šta sam skrivila što mi je lice tako ostarilo kao na drvu života zaboravljena jabuka sama promena sam koja je nepovratna u mojoj sušnoj unutrašnjosti su jalova semena moje telo sa lagano pokrenutim bolovima bubnja zajedno titra kičma mi je čvor rezonancije na zvuk klepetuše- medenice-čaktara-cingara glasnog instrumenta čekam što smiraj donosi Fordította: Fehér Illés

Forrás: a szerző



B. Kiss Tamás (H)idegrianás – Prolom

B. Kiss Tamás Budapest, 1958. október 2. –

(H)idegrianás Tündének Fér még tavasz szívedbe? Csak tél? Az fér? Hang nyelvedre? S cinkos némaság? „Itt” vagy? Vagy. Élsz? Vagy félelem igazgat? Elemek ellen? (Ny)elve(i)det kitéphetik? Féled? „Mindent”? Lenyelve rendre mindent. Kétes s fél-elemek? Mert félni elemi érdek? Középút arany elve? Kéred: „bocsáss meg”. Az aranymetszésnek? Vagy. Árulás helyett Istent hazudsz magadnak. S Őket. Kéred: ”bocsáss meg”. Hazudsz? Nem? Vagy nincs „vagy”? Nincsenek utak már? Hitek? Nem vezet Ő? (H)idegrianás. Riadsz? Félsz? Ő egy. Csepel, 2013. október 6.

Prolom Blistavoj Stane li ti još u srce proleće? Tek zima? To stane? Na jezik glas? I saučesnička nemost? Jesi li „TU“? Postojiš. Živiš? Ili s tobom strah upravlja? Protiv stihije? Mogu li ti (na)čelo isčupati? Bojiš li se? „Baš od svega“? Redom je sve progutano. Sumnjiva i strahotna stajališta? Jer iskonski interes je strahovati se? Princip zlatne sredine? Moliš: „oprosti“. Rezbariji zlata? Postojiš. Umesto izdaje sebe Gospodom obmanjuješ. I Njih. Moliš: „oprosti“. Lažeš? Ne? Ili ne posotoji „postojanje“? Više ne postoje staze? Vera? On ne vodi? Prolom. Bojiš se? Strahuješ? On je jedini. Čepel, 6. oktobra 2013. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.facebook.com/HaTestedFazikLelkemRadAdom/posts/541581125934099



András László Mikor van vége – Kad je kraj

András László Budapest 1966. május 30. –

Mikor van vége Akkor van vége, amikor vége van. És nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert ha vége van, akkor még folytatódhat ugyan, de ez nem jelent semmit. És nem akkor van vége, amikor másutt (máskor, mással etc.) basznak, hanem amikor vége van. És nem akkor van vége, amikor észreveszik, hanem amikor vége van, és nem is akkor, mikor kimondják vagy kigondolják vagy elhiszik vagy meglátják, hanem amikor vége van. És nem akkor, amikor valami új elkezdődik, mert attól, hogy vége van, még nem kezdődik el semmi sem. Vége nem akkor van, amikor szakítanak, otthagynak, összevesznek, elmennek, lelépnek, kirúgnak, kiugranak. Akkor van vége, amikor vége van. Amikor vége van, akkor van vége. Nem akkor van vége, amikor már nincs értelme, mert amikor már nincs értelme, akkor még lehet nagyon sokáig és nagyon rosszul. Nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert lehet, hogy mikor befejeződik, még egyáltalán nincs vége. Nem akkor van vége, amikor véget akarnak vetni, mert amikor véget akarnak vetni, akkor még javában tart. Nem akkor van vége, amikor valami új elkezdődik. Attól, hogy valami új elkezdődik, még nem lesz vége, mert talán éppen ahhoz kell a valami újnak elkezdődnie, hogy ne legyen vége. Nem akkor van vége, amikor minden érv a mellett szól, hogy vége van, és nem akkor, amikor ezeket az érveket fel is sorakoztatják. Akkor van vége, amikor vége van. Ha szerdán délután háromkor vége lett, attól még lehet, hogy este hatkor, vagy csütörtök reggel ismét úgy érezzük, javában tart, és csak két évvel később, kedden délelőtt tízkor leszünk benne biztosak, de vége nem akkor van, amikor biztosak leszünk benne, hanem amikor vége van. És lehet, hogy közben még azt hisszük néha, hogy úgy van, mint régen, pedig dehogy. Mindig úgy van, ahogy most van, most pedig vége van. Amikor vége van, akkor nehéz. Ezért van az, hogy egyesek abbahagyják, mielőtt vége lenne, mások viszont továbbcsinálják, amikor már rég vége van.

Kad je kraj Tad je kraj, kad je kraj. I nije tad kraj, kad se završava, jer kad je kraj, tada se još može nastaviti, ali to ama baš ništa ne znači. I nije tad kraj kad negde drugde (nekom drugom zgodom, s nekom drugom, itd.) prcaju, nego kad je kraj. I nije tad kraj kad primete, nego kad je kraj, a nije ni tad, kad izgovore ili izmisle ili poveruju ili uoče, nego kad je kraj. I nije tad, kad nešto novo počinje, jer od toga što je kraj, još ništa ne počinje. Kraj nije tad, kad puca veza, ostave te, posvađaju se, odlaze, pobegnu, izbace te, maglu hvataju. Tad je kraj, kad je kraj. Kad je kraj, tad je kraj. Nije tad kraj, kad više nema smisla, jer kad više nema smisla, tad još može i te kako dugo i đavolski loše. Nije tad kraj, kad se završava, jer moguće je, kad se završava, još uopšte nije kraj. Nije tad kraj, kad okončati žele, jer kad okončati žele, tad još uveliko traje. Nije tad kraj, kad nešto novo počinje. S tim da nešto počinje, još neće biti kraja, jer možda baš zato treba nešto da počne da ne bude kraja. Nije tad kraj, kad svaki argument o tome govori da je kraj, i ne tad kad te argumente i naređaju. Tad je kraj, kad je kraj. Ako sredom popodbe u tri sata se završilo, još je moguće da uveče u šest, ili u četvrtak ujutro ponovo tako osećamo, da uveliko traje i samo dve godine kasnije, u utorak prepodne u deset sati smo sigurni u to, ali nije tad kraj, kad smo u to sigurni, nego kad je kraj. I moguće je da u međuvremenu još verujemo da je tako, kako je nekad bilo, međutim vraga. Uvek je tako, kako je sada, a sada je kraj. Kad je kraj, tad je teško. Zbog toga neki pre no što bi došli do kraja prekidaju, a drugi pak nastavljaju iako je već odavno kraj. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.muut.hu/?p=6024 



Marton Lili Andersen – Andersen

Marton Lili sírja a Házsongárdi temetőben

Budapest, 1914. december 12. – Kolozsvár, 2000. március 27.

Andersen Szépet álmodtam és sokat meséltem A Csend Tündére eljött egy nap értem Azt mondta: Jöjj! Most már pihenni kell… S legszebb mesémet nem mondhattam el…

Andersen Lepo sam sanjao i pričao do bunila Jednog dana Vila Tišine me je posetila Rekla je: Dođi! Došlo je vreme odmora... I neispričana je ostala moja najlepša priča... Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://kafe.hhrf.org/?p=47313



Weöres Sándor Juhász Gyula – Đula Juhas – In memoriam Gyula Juhász

Weöres Sándor – Veres Gábor alkotása

( Szombathely, 1913. június 22. – Budapest, 1989. január 22.)

 

Juhász Gyula Barmok nyüszítsenek a sírodon apám nyüszítsenek a sírodon barmok nyüszítsenek az akol és a böllérkés között a ganajdomb és a vágóhíd között a csörgő lánc és a kétségbeesés között hamleti anyám púpos vénasszonyok nyüszítsenek a kórház és a cifra rongy küzött az őrültekháza és a gyöngyvirág között a temető és a kacat között a mély fekély elitéltjei délceg orvosok és daljás papok között az elmaradt megoldás szélütöttjei reményen túl és perzselésen innen Lepkék keringjenek patakod fölött Ofélia ki megfúltál mielőtt születtünk tiéd a rózsátlan tövis a terméketlen szenvedés a fekete alapra festett színtelen a térdrehullás mely arccal sárba vész a megaláztatás mely végtelen a feszület nélküli holttetem az áldozat ahonnan megváltás nem terem a reménytelen mely örökké reménytelen Veszettkutyák vonítsanak a sírodon üres kísértetek üvöltsenek csillagos bátyám szakállas menyasszonyom a jó csak pillanatnyi sejtelem a rossz sem örök ártalom eközben elfolyik a vér a sebzett élet halni nem tudása a halál halhatatlan oldozása

Đula Juhas* Oče moj nek na tvom grobu marva cvili nek cvili na tvom grobu nek cvili marva izeđu obora i koljača između balegare i klanice između zveketa lanca i očaja majko moja hamletovska nek grbave starice cvile između bolnice i drečave krpe između ludnice i đurđice između groblja i tričarije osuđenici dubokih čirova između stasitih lekara i zornih popova oduzeti izostavljenog rešenja iza nade i s ove strane paljevine Ofelijo nek leptiri kruže nad potokom gde si se pre našeg rođenja udavila tvoja je ruža bez bodlji jalova patnja na crnu podlogu slikana bezbojnost pad na kolena što se licem u blato gubi bezgranična poniženost blaženik bez raspeća žrtva odakle iskupljenje se ne rađa beznadežnik koji je dovek beznadežan Na grobu ti nek besni psi zavijaju nek prazni aveti urlaju brate moj zvezdani moja bradata nevesto dobrota je tek trenutačna slutnja ni napast nije večna raspa u međuvremenu otiče krv rasplet besmrtnosti ranjenog života besmrtno razrešavanje smrti *Đula Juhas bio je jedan od uzora Šandora Vereša Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://apoezisnadragrolalmodik.blogspot.rs/2010/03/weores-sandor-juhasz-gyula.html

In memoriam Gyula Juhász*

Let beasts whine at your grave my father

whine at your grave

let the beasts whine

between the byre and the blade

between the slaughterhouse and the dunghill

between the clank of the chain and desolation

my mother as Hamlet said

let the old hunchbacked women whine

between the hospital and the glad rags

between the asylum and the lily-of-the-valley

between the cemetery and the frippery

and the wretches with buried ulcers

between stately doctors and strapping priests

all those paralysed by deferred relase

on the far side of hope on the near side of confrontation

Let butterflies twist above the stream

Ophelia who drowned before we were born

the roseless thorn is yours

the profitless pain

the lacklustre ghost in a mourning frame

the falling on knees face in the mud

the humiliation boundless and endless

the dead body without a cross

the unredeemed sacrifice

the hopelessness that is for ever hopelessness

Let rabid dogs howl at your grave

let hollow phantoms hoot

my starry brother my bearded bride

the good is only a moment’s presentiment

evil is not eternal malice

in the meantime blood flows

lacerated life cannot die

death is deathless liberty

*The poet (q.v.) whom Weöres regarded as one of his role models.

                             Translated by Edwin Morgan

Forrás: http://www.magyarulbabelben.net/works/hu/We%C3%B6res_S%C3%A1ndor-1913/Juh%C3%A1sz_Gyula/en/24376-In_memoriam_Gyula_Juh%C3%A1sz%2A



Hurt Judit Szólítalak – Zovem te

Hurt Judit Budapest, 1957. november 06. –

Szólítalak Hívatlanul szegődött mellém a félelem, szólítalak téged vigaszt adó szeretet, te vagy a szárny, mi körülöleli testem, félelemittas, ködös téli éjjeleken. Halkan gyere, könnyű angyalszárnyon, érezzem nyugtató leheleted számon, szólíts meg újra, legyél itt velem, jéghideg bőröm selymes titkod ölelje, félelmem világokon át vidd messzire.

Zovem te Strah mi se nepozvano pridružila, tebe zovem ljubavi, u maglovitim noćima ti si uteha, vlada li zebnja tvojim krilima sam obavijena. Tiho dođi, laganim krilima anđela, nek osetim na usnama tvoj dah umirujući, budi tu sa mnom, ponovo me oslovi, moju ledenu kožu nek tvoja svilena tajna grli, moj nemir preko svetova daleko odnesi. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző



Branislav Petrović Prva pesma čovekova – Az ember első éneke

Branislav Petrović

Bjeluša, 7. april 1937. – Beograd, 26. septembar 2002.

Prva pesma čovekova

Miroslavu Egeriću

Ovih dana ovih dana
ja i moja žena
gradimo sebi prvo dete
oooh
da nas vidite samo
kako jedno na drugo kidišemo
kao u doba očeva granate
poljupci lete
pljušte
lete
to nas dvoje rešavamo Pitanje Svetsko
to se mi sa čovečanstvom solidarišemo

ženo moja
oh
ženo moja
pojmiš li šta se noćas
u ovom prozaičnom sobičku zbiva
to mi zi ničega iz ničega
joj iz ničega
gradimo čoveka živa
čoveka
to je nadrealista što žedan kad je ptice lovi
mangup što u svome telu krompir seje
spadalo koje otadžbinu proda
ringišpil u brod prekuje morem plovi
onaj fantastican što reči ume da izgovara
pa to je onaj što na zemlji jedini ume kuće da zida
i da ih nikad dovoljno lepe ruši
znaš ti tu gladnicu što sa vulkanima druguje na dnu mora
onaj što strašno mnogo psuje pije i puši
ženo moja
još iz tebe svetlost dubrovnika muca
trijumf morske soli
pronašao sam, ura:
tvoja su kolena gorka
kao obrazi gvozdene rude
ali čuj reči
kojima darivam ljude;
hiljadu poljubaca treba za prćasti nosić samo
taj veličanstveni izvor slina
a koliko ljubavi za ruke rebra noge
a tek za one stvari
ženo moja hrabro jurišaj na me
iako sam ovako nezgrapan i čupav

ne štedi poljupce za budućeg fantastu
poljupce za našeg sina

Snevam:
u proleće
tatinu curicu
van dana i gradske buke
daleko od škole tate mame
odmami poljsko cveće
kad tamo u parku na klupi jedan je međed čeka
taj dripac toliko drzak da moju ćerkicu ljubi
a on je ljubi ljubi
otima se ona
al
ne odustaje momak grubi
bude pod njima mnogo trave svelo
a negde u ponoć njeno se otvari telo
u njemu
joj
al moram priznati da je to posao nekog velikog boga
počinje avantura čoveka još jednoga.

A mamin dečko
preskače zidove gradske
i progone ga seljaci što krade njihovo voće
ali on krade jer on je muško i tako mu se hoće
i šta mu ko može
neka sav svet iskoči iz kože
jer on će jednoga leta u polju
u vihoru ratnom na užarenoj morskoj plaži
jednoj lepotici bezobrazno
VAŽI LI
NE VAŽI
pokaži joj sine moj pokaži
oooh
za tvoju snagu
na životinju noćas gladnu liči tvoj tata
a tvoja sirota majka
od prevelikog straha
s njim se u koštac
hvata.

Forrás: http://www.jovicaletic.com/cms/?page_id=330

Az ember első éneke

Egerić Miroslavnak

A napokban a napokban

én és asszonykám

első gyerekünket teremtjük

óóó

csak látnátok

hogyan rontunk egymásnak

mint apám idejében a gránátok

röpködnek a csókok

záporoznak

röpködnek

mi ketten Sorsdöntő Kérdéssel hadakozunk

mi szolidaritást az emberiséggel vállalunk

asszonykám

óóó

asszonykám

tisztában vagy-e mi történik

ma éjjel ebben a mindennapi szobában

persze a semmiből a semmiből

jaj a semmiből

élő embert teremtünk

embert

szürrealistát aki szojasan vadássza a madarakat

csibészt aki testében burgonyát vet

mihasznát aki eladja hazáját

körhintából alakított hajóval járja a tengereket

ő az a fantaszstikus aki képes kimondani a szavakat

hát ő az a kivételes aki képes a földön házat építeni

és a soha elég szépeket lerombolni

ismered azt a vezetőt aki a tengerek mélyén vulkánokkal brátkozik

azt aki rengeteget káromkodik iszik és cigizik

asszonykám

belőled még raguza fénye dereng

a tengeri só diadala

megtaláltam, hurrá:

térded mint a vasérc arca

keserű

de halld

az emberiségnek ajándékozott szavaimat;

csak a pisze orrnak annak a váladék fennséges forrásának

ezerszámra kell a csók

és mennyi szerelmet igényel a kéz a borda a láb

hát még azok a dolgok

asszonykám bátran ronts rám

még akkor is ha esetlen és rongyos vagyok

ne sajnáld a csókokat jövedőbeli csodatevőnktől

a csókokat fiunktól

Álmodok:

tavasszal

apuka lányát

időn és városi ricsajon túl

messze az iskolától anyától apától

mezei virág csábította

de ott a parkban egy padon zsivány várja

az a bitang annyira szemtelen lányomat csókolja

csókolja csókolja

ellenkezik

de

az a goromba fráter nem hagyja

sok fű hervadt el alattuk

és éjféltájt megnyílt a teste

benne

jaj

de be kell vallanom ez valami különleges isten feladata

kezdődik még egy ember kalandja.

És anyuka fia

a város falát átugorja

parasztok kergetik mert gyümölcsöt lopott

lopott mert férfi és olyan kedve volt

és nem érik utol

hát bújjon ki bőréből a sokadalom

mert ő majd egyszer nyáron a mezőn

a háború viharában a forró tengerparton

egy szépségnek pimaszul

LEHET-E

NEM LEHET

fiam mutasd meg neki mutasd meg

óóó

hogy erős legyél

ma éjjel éhes vadra hasonlít apád

és szegény anyád

félelmében tehet mást

apáddal szilaj

táncot jár.

                             Fordította: Fehér Illés