Ismet Bekrić Kad misliš da si oblak – Mikor elhiszed, felhő vagy

Ismet Bekrić Banja Luka 26. maj 1943. –

Kad misliš da si oblak Kad misliš da si visoko, i pod tobom je svijet, otvori bar jedno oko i vidjet ćeš – iznad tebe je cvijet. Kad misliš cvijet da si, koji vrhunac krasi, otvori oči latica i vidjet ćeš – iznad tebe je ptica. Kad misliš da si ptica, što letom nadvisi zrak, podigni svoja krilca i vidjet ćeš – iznad tebe je oblak. Kad misliš da si oblak, tako visok i lak, kao nebesko ćebe, shvatit ćeš – sve je i iznad tebe, u tom čudesnom beskraju, u kom se ogledaju i cvijet na vrhuncu, i ptica što leti suncu, i ti, najljepši stih, i svoj, i dio njih.

Mikor elhiszed, felhő vagy Mikor elhiszed hogy odafenn vagy, és alattad a világ legalább fél szemmel kukkants és meglátod – feletted egy virág. Mikor elhiszed, a csúcsnak szirmot bontott virága vagy ott, szemed legyen nyitva már és meglátod – feletted egy madár. Mikor azt hiszed, a légben madár vagy, ki megnőtt egekbe terjed, szárnyaid bontsd ki már és meglátod – feletted a felleg. Mikor azt hiszed, felleg vagy, lég-könnyű és oly nagy, mint az ég a takaróban, megérted – minden feletted van, ebben a csodálatos végtelenben, ott áll, magával szemben a virágzásban lévő virág is, a nap felé szálló madár is, és a legszebb költemény, te is, részed is, részük is. Prevod: Fehér Illés Köszönöm Sebestyén Péternek a fordítás során nyújtott értékes kiegészítéseket. Zahvaljujem se Peteru Šebešćenu za korisne savete tokom prevođenja.

Izvor: autor



Mišo L. Korać Oproštaj – Búcsú

Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Oproštaj Hoću da krišom siđem sa neba, samo da je vidim... Bog sve vidi, kazniće te... Ako sve vidi i zna, onda zna koliko sam je volio , pa će me razumjeti i oprostiti....

Búcsú Titokban akarok leszállni az égről, csak hogy láthassam... Isten mindent lát, megbüntet... Ha mindent lát és tud, akkor tudja, mennyire szerettem, majd megért és megbocsát... Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://diogenplus.weebly.com/miso-l-korac.html



Faiz Softić Ovdje – Itt

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Ovdje Ovdje svi, i zvani i nezvani, ovjeravaju vize, za crnu zemlju, i ulice kaldrmišu hrbatima tek prohodalih. Ovdje zob i pšenica klijaju iz istog sjemena – iz iste balege – iz čvora borovog. Ovdje je i naš zakletnik onemoćao – sila je silu nadnijela i crv pojeo sve, sem čahure. Rađaju se oni što brzo stasavaju šireći ruke bijele mame nas u zagrljaj. U vječni. Ovdje, kao nigdje, tabani za travu prirastaju tek ozelenjelu i oči za sunce. Srmom posrmljeno.

Itt Itt mindenki, a hivatalos is, a hívatlan is, a fekete földre szóló vízumot hitelesíti és az utcákat az éppen felcseperedettekkel kövezteti. Itt a zab és a búza egyazon magból csírázik – egyazon trágyából – fenyőcsomóból. Itt az esküt tett is tehetetlen – erőszak az erőszak fölé emelkedett és a hüvelyeken kívül a nyű mindent elnyel. Szaporodnak a korán cseperedők akik tárt karokkal ölükbe csábítanak. A pusztulásba. Itt, mint sehol máshol, az épp kizöldült fűre tapadnak a talpak és a szemek a napra. Színezüsttel ezüstözött. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 31. str.

Fekete Anna Majd igen – Potom da

Fekete Anna Komárom, 1988. –

Majd igen

Nem is az éjszakát látjuk – csak a nappal árnyékát,
a villanyfényben és félálomban kucorgó házakat.
Nem az éjszaka rendjét érezzük, hanem a szomorú,
ideges vonaglást, a reggel szívverését.
Könyvek a városok, eljárt az idő fölöttük,
végtelenek és mégis semmitmondók.

Egy boldog kéz majd eltöröl mindent, amire emlékezhetnék.

Néhány évtized, és visszafoglalja őket a sötétség.

Forrás: http://szorosko.eu/2013/05/fekete-anna/

Potom da

Ustvari nije noć što vidimo – samo senku dana,

u električnoj rasveti i polusnu zgrčene domove.

Nije red noći što osećamo, nego tužno,

nervozno trzanje, otkucaje srca jutra.

Gradovi su knjige, vreme nas je pregazio,

beskonačni su ipak beznačajni.

Jedna srtena ruka zbrisaće sve, na što bismo mogli sećati se.

Par desetleća i sve će tama prekriti.

Prevod: Fehér Illés

Podolszki József Kusza félelmeim – Moji zamršeni strahovi

Podolszki József

Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

Kusza félelmeim Hangosan sírok akár egy kisgyerek és halkan is száraz könnytelen szemekkel öregasszonyosan s mint a férfiak szoktak belül zokogni én már nem tudlak naponta szeretni követelőn fáradt két kezemmel ha megölellek érzed ugye a rettegést kusza félelmeim asztalomon valamikori ízes boroktól elhagyott korsó lefutott orsó a szívem helyén és csak az eszem kalapál

Moji zamršeni strahovi Poput deteta glasno plačem a i tiho suvim besuznim očima kao neka starica i kako muškarci običavaju iznutra jecati svakodnevno već te ne mogu zahtevno voleti ako te mornim rukama zagrlim valjda  osećaš zebnju moji zamršeni strahovi na mom stolu nekad slasnim vinom pun napušten krčag na mestu mog srca prazno vreteno i tek mi mozak udara Prevod: Fehér Illés

Forrás: Podolszki József: Barna, Forum - Újvidék 1982. 85. old.

Lennert Móger Tímea 2010. szeptember 1. – 1. septembar 2010.

Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –

2010. szeptember 1. Még a végén, hó esik... Testem ellepik az előérzetek, ősz se lesz... Az élet, évszakok nélkül múlik el, nem folytatás: következmény, (szeretlek-tény) magam alatti, mindenek fölötti, előre szerkeszthető szemfedőként... 2010. 08. 31.

1. septembar 2010. Na kraju, biće snega... Telo mi predosećaji plave, ni jesen neće doći... Život bez godišnjih dobi prolazi, nije nastavak: posledica, (volim te-činjenica) ispod mene je, iznad svega je, kao veo unapred se da sazdati... 31. 08. 2010. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://timea-versei.doroszlo.net/html/2010.html

Ismet Bekrić Mama među laticama – Anya a szirmok közt

Ismet Bekrić Banja Luka 26. maj 1943. –

Mama među laticama Majci Emiri Uvijek tako, u jutra rana, pa bila tmurna  ili  osunčana, mama bi, kao prva zraka, zablistala sred cvijetnjaka, ruke bi oko cvjetova svila: »Probudite se, dječice mila! Šta ste mi noćas lijepog snila?« Onda bi tiho ušla u kuću, prosula riječi što cvrkuću: »Hajdemo, djeco, veselo, čilo, i cvijeće već se probudilo!«

Anya a szirmok közt Anyánknak Emirának Mindig ugyan az, kora reggel, legyen borult az ég vagy éppen napsütötte, anyánk együtt az első sugarakkal, a virágoskertben csillant, kezével a virágokat dédelgette: »Ébredjetek, ti csöppségek! Mi szépet álmodtatok az éjjel?« Azután csendben a házba ment, csengő hangon szólalt meg: »Ki az ágyból, gyerekek, vidáman, kipihenten, lám a virágok is már felébredtek!« Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor