Mišo L. Korać Kad stigneš niđe – Mikor sehová érsz

Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Kad stigneš niđe Kad stigneš niđe đe si naumio a tamo te niko ne očekuje niti si ikom dobro došao već u zli čas si stigao ka da nijesi, lomi vrat natrag odakle si pošao... /Biće da su ti i tamo mjesto ugra- bili dok si bio odsutni vražji putnik/. Više nijesi ni ni tamo a ni ođe, ni neđe između sebe upotpućen, udrumljen... Prvi će ti onaj što te uputio na put rej: " Što si odio, kad si već imao svoje mjesto"... Vidio si da da te često ne drži da na isti biljeg stoluješ za vazdan. Boljšeg ti mjesta nema do ne mjesta, ako i to zaslužiš. Cipcijeli dan mož se varakat a povratka ti nema na mjesto sa kojeg si pošao... Jedino da zoveš onoga "odozgo" te te smjesti na početno mjesto đe si prije stolovao. /A, može bit da je i njega naki "iznad", poslao na neviđ put pa se i on nenadano nije vrnuo/. E, tad ti niko nemož pomoj bez da veremite skupa u naki među-prostor u naku vukojebinu... Zato ne idi niđe đe te niko ne očekuje, đe se nijesi sam, samcit pozvao...

Mikor sehová érsz Mikor a kívánt célt, a sehol sincs települést eléred és ott senki sem vár, jöttödnek senki sem örül, éppen rosszkor érkeztél, mitha ott sem lennél, hanyatt-homlok kotorj oda, ahonnan indultál... /Valószinű míg ördögadta utasként távol voltál, helyedet elfoglalták/. Útra kárhoztatottan, úttal összeforrotan többé nem vagy sem ott, sem itt, sem valahol önmagad között... Az, aki útnak indított, elsőként mondja majd: “Minek mentél el, ha már itt volt helyed”... Ám nyugtot egyetlen jel mellett sem leltél. Számodra a nemlétezőnél jobb hely nincs, ha ugyan ezt is megérdemled. Naphosszat tűnődhetsz, de oda, ahonnan indultál, vissza nem mehetsz... Amit megtehetsz felhívod “őt ott fenn” és megkéred, származásod helyére helyezzen vissza. /De előfordulhat, egy “felettes” őt is ismeretlen útra küldte és még nem tért vissza/. Nos, akkor más választásod nem lévén, együtt bolyonghattok egy köztes-térben vagy farkas-lakta vidéken... Ezért ne menj oda, ahol senki sem vár, ahová önmagad hívod,... Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Zalán Tibor [a szél az éjszaka a végtelen havazás...] – [vetar noć bezgranično sneženje...]

Zalán Tibor Abony 1954. –

[a szél az éjszaka a végtelen havazás...]

a szél az éjszaka a végtelen havazás talán
ezek a vadromantikus dolgok igen ezek talán és
a hold a vakító fekete nap és a sötétség
mélyén suhogó átvérzett köpenyek – látod
látod ilyen könnyen írom már a verset
hát ilyen könnyen csúszol ki a készségesen
zuhogó szavak közül a semmibe. közben csak mennek
mennek az éjszakák mint arctalan komor katonák
vonulnak a rettegéstől megáradt falak között az éjszakáim
amit meg lehet mutatni, nem lehet elmondani
éjszakáim megáradt falai között vonulnak a rettegéstől
arctalan komor katonák mennek csak mennek az éjszakák
mennek a semmibe. közben zuhogó szavak közül
készségesen csúszol ki: hát ilyen könnyen
a verset már ilyen könnyen írom – látod
látod zuhogó köpenyek átvérzett sötétség mélyén és
a nap a vakító fekete hold és talán ezek igen
a vadromantikus dolgok talán ezek
a végtelen havazás az éjszaka a szél

Forrás: https://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Zal%C3%A1n_Tibor/%5Ba_sz%C3%A9l_az_%C3%A9jszaka_a_v%C3%A9gtelen_havaz%C3%A1s_tal%C3%A1n_ezek...%5D

[vetar noć bezgranično sneženje...]

vetar noć bezgranično sneženje divljeromantične

činjenice su možda ove da možda su ove i

mesec bleštavocrno sunce te na dnu tame

šuštajuće prokrvljene kabanice –  vidiš

vidiš pesmu već tako lagano pišem

pa između susretljivo pljuštajućih reči u ništa

tako olako izmičeš. u međuvremenu noći samo

prolaze prolaze moje noći između straha nabreklih

zidova kao bezlični tmurni vojnici kreću

što se pokazati može ne može se ispričati

od straha bezlični tmurni vojnici između

nabreklih zidova mojih noći samo prolaze prolaze noći

u ništa prolaze. u međuvremenu između

pljuštajućih reči susretljivo izmičeš: pa tako

olako pišem ovu pesmu – vidiš

vidiš pljuštajuće kabanice na dnu prokrvljene tame i

sunce bleštavocrn mesec i možda ove da

divljeromantične činjenice su možda ove

bezgranično sneženje noć vetar

Prevod: Fehér Illés

Térey János Az alvó Vénusz – Uspavana Venera

Térey János Debrecen 1970. –

Az alvó Vénusz Vénusz erdőben él. Az ablakkilincs, amelyik Síkos még a tenyerétől, Agancs alakú árnyékot vet a falra, Ahogy a függöny mögül Kikandikál. Vénusz    Félálomban szarvasbogárnak Hiszi az árnyékot, S miközben a másik oldalára fordul, Mosolyogva állapítja meg: Rovarnak óriási volna, Kilincsnek akkora, amekkora. A muszlinfüggöny Ellibbenő odaliszk lehetne, De gömbölyű formái nincsenek. Egy cserép mikulásvirág Álmában is egy cserép mikulásvirág: Annyi, amennyi. Ha nyitva az erdőre néző ablak,         Vénusz vánkosa préda a világnak: Az alvó homlokára lepke száll, És ő visszagondol előző életére, Amelyikben nem Vénusz, hanem lepke volt. Homloka mögött megjelennek A csábító vonásai, Aki szemezett vele a körforgalomban, És fölpezsdítette Vénusz délelőttjét. Mi van, ha ezt is félreérti: Ő itt fekszik kitakarva, De ez a fiú nem található Az ébrenlét határain belül? Régebben kilépett a teraszra ilyenkor, Hogy pálcikavékony Cigarettára gyújtson. Most nedves tenyerébe temeti arcát. Látomástól mentes tisztás Egyedül a fürdőszoba, Ahol a csempe hűvös, Protestáns-fehér.

Uspavana Venera Venera u šumi živi. Od dlana još klizava Kvaka prozora Na zid senu oblika roga baca, Kako iza zavese Venera proviri U polusnu smatra Da je ta senka jelenak I dok je na drugu stranu okrenula Sa osmehom na licu konstatirala: Kao buba bila bi ogromna A kao kvaka tolika je kolika je. Zastor od muslina Mogao bi lelujava odaliska biti Ali oble forme nedostaju. Saksija božićne zvezde I u jabuci je saksija božićne zvezde: Tolika je kolika je. Ako je prozor koji na šumu gleda otvoren Jastuk Venere je slobodan plen sveta: Na njeno uspavljeno čelo leptir sleti I ona na svoj predhodan život misli U kojem nije Venera nego je leptir bila. Iznad njenog čela Zavodljive crte se pojavljuju, Ko je s njom u uličnoj vrevi očijukivao Venerino prepodne je uzburkao. Šta je ako i to krivo shvati: Ona tu otkriveno leži, Ali taj mladić unutar granica Budnosti ne postoji? Ranije je u takvim slučajevima na balkon stupila Da tananu Cigaru zapali. Sad lice vlažnim dlanom prekriva. Kupaona je jedina Čistina bez utvare, Tamo su zidne pločice hladne, Protestantski bele. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.magyarulbabelben.net/works/hu/T%C3%A9rey_J%C3%A1nos-1970/Az_alv%C3%B3_V%C3%A9nusz

Lackfi János Bűvésznek lenni – Biti čarobnjak

Lackfi János Budapest, 1971. május 18. –

Bűvésznek lenni Bűvésznek lenni szórakoztató ha hazamegy s rögtön ledobja aktatáskáját, tarka kendő lesz belőle, mely könnyű füstként elenyészik, nem dobban földre kézelőjéből jó tucatnyi tojást szed elő, megebédel és kezéből a szürke újság postagalambként tovaröppen ha akar, még a mennyezetre is lefekhet, hogy ott aludjék és kipihenten ébred reggel szájából égő villanykörték potyognak, hogyha nagyot ásít De bűvésznek lenni néha terhes, hogyha felteszi a kalapját, biztos, hogy a fejére hullik belőle egy nyúl vagy egy macska, a szőlő fürtje szerteporlik porcukorként, ha odamarkol, ha orrot fújna, óra kattog kezében zsebkendő helyett Megtehetne száz bolondságot, s nem tesz egyet sem: hivatása áldozata, Midász királyként, fásultan termeli a csodát

Biti čarobnjak Biti čarobnjakom zabavno je kad kući stiže i aktovku odbaci postaće šarena marama koja poput dima nestaje na zemlju neće lupnuti, iz rukava tuce jaja vadi, ruča i iz ruku siva novina kao golub pismonoša odleti ako želi, čak i na tavan može leći da bi tamo spavao i ujutro odmoreno se budi ako zevne iz usta upaljene sijalice padaju Ali biti čarobnjakom katkad je i tegobno, stavi li šešir zasigurno na glavu će mu zec ili mačka pasti, grozd grožđa poput šećera u prahu će raspršiti, ako mu se prohtije da nos izduva, u ruci umesto marame sat će kucati Mogao bi stotine ludosti praviti ali ni jednu neće uraditi: žrtva je svoje profesije, poput kralja Midasa čudo ravnodušno stvara Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Lackfi_J%C3%A1nos-1971/B%C5%B1v%C3%A9sznek_lenni

Bíró Tímea Az óra járásával ellentétes irány – Smer suprotan hodu kazaljke na satu

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17. –

Az óra járásával ellentétes irány kiteregetett halottaim nektek hány kenyérkatona jutott egy napra amíg a föld felett éltetek a konyhában várom be a gyalogosokat vontatottan és kiszáradva érkeznek mindnek megvan a sejtbe illő helye ma a tüdőre küldöm őket mert a hét közepén mindig több levegőre van szükségem egyre mélyebb ágyúdörrenések törnek fel a gyomorból az éhség egyre kövérebb az újakat a gyümölcsözőket lefagyasztom kell a rost a méhemnek bevetem a tengerésztiszteket is kagylóra vadászunk a tengerfenéken hogy legyen lakbérre a vízből lőnék a béke szigeteire de elfogytak a töltények és a többség úgyis épp a másik hátára rajzolja a keresztet létszámstop van a terítéken éjszakánként meg anyám kopogtat hogy kislányom most már szülni kéne a vízből lőnék az elindított stopperekre a héten nem fogok annyit enni hogy legyen agyam kigondolni a következő hetet ugyanabban a télben állunk csak valakinek vastagabb a szigetelése és nem kell cickafark ülőfürdőt vennie felfázás ellen felsorakoztatom a megfogyatkozott sereget a norvég hóesésekig nem állunk meg

Smer suprotan hodu kazaljke na satu moji prostireni mrtvaci vama dnevno dok ste iznad zemlje živeli koliko zalogaja hleba je pripalo komadiće u kuhinji čekam tromo isušeno stižu svaki ima odgovarajuće mesto u ćeliji danas ih u pluća šaljem jer mi sredinom nedelje uvek više vazduha treba iz mog želuca sve glasniji topovski tutanj se oslobađa glad je sve deblja nove plodonosne smrznem mojoj maternici vlakna trebaju i oficire mornare angažiram na dnu mora školjke lovimo da ima za kiriju na ostrva mira bi iz vode pucala ali meci su nestali i većina svakako krst na leđa drugog crta brojno stanje je stopirano a noću moja mama kuca kćeri moja vreme je za rađanje na pokrenute stopere bi iz vode pucala ove nedelje neću toliko jesti da imam volju sledeću nedelju izmisliti u istoj zimi stojimo samo neko deblju izolaciju poseduje i protiv prehlade ne mora kupku rebraca uzeti smanjenu armiju poredam do norveškog sneženja stati nećemo Prevod: Fehér Illés

Sebestyén Péter Hibernitia felett a hegyen – Iznad Hibernicije na brdu

Sebestyén Péter Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

Hibernitia felett a hegyen

                  Feleségemnek

Arany délutánba csukva az emlék. Szemed

gyöngybe simított fény, könnyű lábbal siklasz

az ösvényen, az idő sebhelyei közt. Alig-létezés a hely,

apró temető az üvegsima ragyogásban,

a kápolna előtt habozol kicsit, izzó árnyék

suttog, ahogy belépsz. Csorba keresztelőmedence

repeszti önmagát s a szentek az oltáron már

mindent megbocsátanak.

Mennyi hát a bánat? A megszökött tengerek

merre tartanak? Hol van hát az ég pompája,

mikor az éjfél trónra lép?

Ego te baptizo, könnyű a bóra, imához készül

a kékség felett. Körbeszakad a tér, sapka száll,

valószínűtlen, amikor megállsz, a világ egyetlen

érthető tézise, hogy élsz – szellő kacskaringóz,

mosolyod elé csalja sátoros hajad.

Forrás: a szerző

Iznad Hibernicije na brdu

                            Supruzi

Uspomena je u zlatno popodne zatvorena. Oko ti je

u biser utkana svetlost, na stazi, između rana vremena

laganim koracima krećeš. Mesto je jedva-postojanje,

u stakloglatkom svetlucanju sitno groblje je,

ispred kapele malo se kolebaš, kako ulaziš

usijana sena šapuće. Škrbava krstionica

sama sebe cepa a sveci na oltaru već

sve opraštaju.

Pa kolika je tuga? Pobegla mora

kuda smeraju? Pa gde je sjaj neba

kad ponoć na presto stupi?

Ego te baptizo, bura je lagana, iznad plavetnila

na molitvu se priprema. Ruši se prostor, kapa leti,

nestvarno je kad zastaneš, jedina shvatljiva teza

sveta je da živiš – povetarac vijuga,

čadravu kosu ti ispred osmeha mami.

Prevod: Fehér Illés

Mišo L. Korać Razgovor sa Svevišnjim – Párbeszéd a Mindenhatóval

Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Razgovor sa Svevišnjim

– Ona ima krupne zelene oči, ja braonkasto crne i decenijama smo zajedno... Lijepo se razumijemo ... Kad kad se i ljutimo, nešto kao igra ali prolazna... Prošli smo zajedno i mladost  i ratove i smjeh i poljupce i suze kad su nam djeca odlepršala u vlastiti život, poljupce unučadi, svadbe i starost... Nama je sve to bilo jako važno a nekom najmanje važno...

– Ne želim da te zovem  da mi o tome pričaš.

– Ja Vam  pričam o onome  sto mi je bitno  ali ne kao Vaše prekidanje. Dozvoli da se prisjećam...Prisjećati. /Ne/ograničeno vrijeme prisjećanja.

– Ja želim tvoju ispovjed...Priznanje, greške..!

– Ali ja sam skromno bezgrešan..!

– Kako to bezgrešan a skromno..?

– Moje greške nijesu ni za zemaljski, ni nebeski sud...

– O tome ja odlučujem !

– Ne, o tome ni ona ni ja nijesmo odlučivali to je tren, treptaj...prodje jedan  cio život i kvrc, tama...kapiraš...

– A ovo ?

– Ovo je beskonačno...Kao ljubav..!

– Šta je ljubav ?

– Šalite se a svemogući ste u saznanju!

– Pričaj mi!

– Budjenje pored žene koja ti je rodila djecu, njen jutarnji osmjeh i njeno dobro jutro, poljubac i zajedno ispijanje kafe sa voćem...

– I to je ljubav?

– Uglavnom i još toga sličnog i lijepog... Svaki utrošak zajedničkog dana i svaki prošli rodjendan i život...

– A grijesi?

– Grijesi se svaljuju na Vašu  glavu, moglo je biti sve duže i duže..

– A, voleo bi... Je li?

– Nikada nije dosta!

– A druge ljubavi...

 Mladalačke ..., odlile se kroz stihove, riječi, zaborav ...Ne razmišljam o tome...

– A grijesi, grijesi..?

– Malo sam govorio riječ volim te...A mogao sam joj vječno -šaputati...

– Njoj ?

– Pa da  naravno!A zasto  ne?

– I..?

– Ništa I.!!

– Eto me u zasjedničkom snu...?

– Ali ja sam Bog..!

– Prilika da se još manje bojim susreta!

– Čega?

– Kratkoće vremena, prolaska!!!

– Nema potrebe!

– Onda znaš kao sveznajući sve o meni i zasto toliko ispitivanja, pusti me da ćutim, ljubav...

– O čemu sad misliš ?

– O pjesmi !

– Kojoj, reci mi..!

– Mogu da ti je  ispričam !

– Hajde!

– Slušaj:

Htio bih da sidjem

Sa neba

Samo da je

Vidim...

Bog sve zna i čuje,

Vidjeće te

i kazniti...

Ako sve zna

i čuje

Shvatiće koliko

sam je volio

i sve će mi

Oprostiti...

...................

– Vidi, vidi... Dopada mi se. Oprostiću ti sve...!

– Zašto?

– Ja sam Bog!

– Onda zašto bi se upoznavali kad si me stvorio i odredio mi ime... Nema potrebe al ipak sam ti zahvalan!

– Darujem ti /Ne/ograničeno vrijeme prisjećanja, zaslužio si!

– Hvala!!!

/ U daljini se čuje Mocartov Rekvijem/

– Ali zašto....

– Slijedeći !!!

– Budim se zadovoljan i nasmijan....

Izvor: autor

Párbeszéd a Mindenhatóval

– A lány szeme zöld, az enyém barnásfekete és évtizedek óta együtt vagyunk... Megértjük egymást... Ha haragszunk is, mintha játszanánk, átmeneti... Együtt éltük át az ifjúságot, a háborúkat, gyerekeink életbe röppentét, unokáink ölelését, esküvőket, együtt nevettünk, csókoltunk, sírtunk, öregedtünk... Nekünk mindez nagyon fontos, másoknak semmit sem jelent...

– Nem azért hívtalak, hogy erről beszélj.

– Önnek arról beszélek, ami számomra fontos, nem akarom félbeszakítani. Engedd meg, hogy emlékezzek... Emlékezni. A /Nem/ korlátlan emlékezés ideje.

– Vallomásodat akarom... Bűneidről beszélj...!

– De én szerény és ártatlan vagyok...!

– Hogyhogy szerény és ártatlan...?

– Bűtetteim sem a földi, sem a mennyei ítélőszékre nem tartoznak...

– Erről én döntök!

– Nem, erről sam ő, a nő, sem én nem döntöttünk, pillanat volt... elmúlt az élet és reccs, sötét... érted...

– És ez?

– Ez a végtelen... Mint a szerelem...!

– Mi a szerelem?

– Tréfál, hisz mindenható és mindent tud!

– Mesélj!

– A nő mellett ébredni, aki gyerekeidet szülte, reggeli mosolya és jó reggeltje, csókja, az együtt kávézás és gyümölcsfogyasztás...

– És ez a szerelem?

– Általában, és még hasonló csacskaságok... Minden együtt töltött nap, születésnap és az élet...

– És a bűnök?

– A bűnök az Ön fejére szállnak, a lista egyre hosszabb és hosszabb...

– Á, szeretnéd... Mi?

– Sosem elég!

– És egyéb szerelmek...

– Fiatalkoriak..., feledésbe merült versek, szólamok... Nem lényeges...

– Éa a bűnök, a bűnök..?

– Nem mondtam eleget: szeretlek... Pedig állandóan suttoghattam...

– A nőnek?

– Természetesen! Miért ne?

– És...?

– Semmi És.!!

– Közös álomba csöppentem...?

– De én maga az Isten vagyok!

– Alkalom, hogy a találkozástól még kevésbé féljek!

– Mitől?

– Hogy rövid az idő, múlandó!!!

– Erre semmi szükség!

– Akkor, mint mindenttudó, rólam mindent tudsz, mire való ez a vallatás, engedd meg, hogy hallgassak, a szerelem...

– Most mire gondolsz?

– Költeményre!

– Melyikre, mondd el..!

– Elmesélhetem!

– Vágj bele!

– Íme:

Leszállnék

A mennyből

Csak hogy

Láthassam...

Isten mindent tud és hall,

Meglát

és megbüntet...

Ha mindent tud

és hall

Megérti

mennyire szerettem

és mindent

Megbocsát...

....................

– Lám, lám... Tetszik... Mindent megbocsátok...!

– Miért?

– Mert Isten vagyok!

– Ha már teremtettél és nevet adtál, miért az ismerkedés... Felesleges, mégis hálával tartozom!

– Ajándékként a /Nem/ korlátlan emlékezés idejét adom, megérdemelted!

– Köszönöm!!!

/A távolból Mozart Requiem-je hallatszik/

– De miért....

– Következő!!!

– Mosolyogva, elégedetten ébredek...

Fordította: Fehér Illés