Ranko Risojević Рacкpcницa – Útkereszteződés

 

Ranko Risojević Kalender kod Bosanske Kostajnice 1943 –

Рacкpcницa    Само што изађем из касабе, одмах  се нуде Три пута, од којих само један увијек користим, Не размишљам ни зашто, ни како, ваљда ми је Неко, једном давно, рекао да идем тим путем Који води у већу варош гдје је све што требаш, Не спомињући остала два пута, ни куда  воде, Шта се крије на њиховом крају, ако краја има. Само што ја сада помишљам да краја нема, На те двије стране, које не познајем, нимало, Краја нема јер нисам ни кретао тим смјеровима, Као што нико од мојих предака, биће тако, Нису ишли тим путем, који негдје ипак води. Нема ту шуме, бар не у близини, касније можда, Увијек ћеш на неку шуму набасати, негдје, Овдје су видљиви само брежуљци, многи, Бескрајни ред брежуљака негдје тамо, Куда нисам ни покушао да кренем једном. Ваљда сам знао да се тим путем не враћа, Ко њим крене заувијек је отишао негдје, Само што ја не знам, нити сам питао иког Да ли се тим путем, не једним, не једним, То су два, лијево и десно, за мене из касабе, Видљива пута, бар мени, сада загонетна, Када више не одлазим на ту раскрсницу, То она долази мени, да ме подсјети, Да ми постави питање, подмукло, Зашто нисам једном кренуо, било када, У годинама када се можда и одлазило, А не сада, док више лежим него сједим, Попут камена, што је био на раскрсници, И ја сам сад камен, срастао са земљом, Коју сам можда волио, можда мрзио, Ни то више не знам, а нисам ни знао, И јесам ли баш сигуран да је био пут, Да је била раскрсница, коју јасно видим, Испод спуштених трепавица, сада, Када се више ништа не види лично, И одавде одлази склопљених очију, Можда баш тим путем, у Нигдину.

Útkereszteződés   Ahogy kiérek a faluból, három út vár, Mégis csak egyetlen egyet használok, Nem gondolkodok, mért, hogyan, talán valaki, egyszer Régen azt mondta, ezen a nagyobb városba vezető Úton menjek, ahol kívánságom szerint minden van, Nem említve a másik két utat, azt sem, hová vezetnek, Azt sem, végükön, ha van vég, mit rejtenek. Most viszont arra gondolok, vég nem létezik, Arra a két, számomra ismeretlen oldalra, Vég nincs, hisz azokon az utakon nem jártam, Ahogy senki őseim közül sem, igen, Azon a mégis valahová vezető úton nem jártak. Itt nincs erdő, legalább is a közelben, talán távolabb, Valami erdőre mindig rábukkansz, valahol, Itt csak a dombok sokasága látható, A végeláthatatlan dombok sora valahol ott van, Ahová egyszer nem is próbáltam menni. Talán tudtam, arról az útról visszatérni nem lehet, Aki arra az útra tér, valahová véglegesen elmegy. Viszont én nem tudom, senkit sem kérdeztem, Az az út, nem egyetlen, kettő van, a jobb és a bal Vezet-e valahová, számomra a faluból Két látható, egyenlőre titokzatos út létezik, Ha arra a kereszteződésre többé nem megyek, Ő jön értem, hogy figyelmeztessen, Hogy kérdést tegyen fel, alattomosan, Egyszer, bármikor, miért nem indultam, Azokban az években talán, amikor el is mentek, Nem most, amikor többet fekszem mint ülök, Mint azon az útkereszteződésen a kő, Most én is kő vagyok, a földdel összenőtt, Amelyet talán szerettem, talán gyűlöltem, Többé ezt sem tudom, de nem is tudtam. És biztos vagyok-e abban, hogy most, Amikor személyesen semmi sem látható, Az, amit lezárt szempilláim mögött tisztán látok, az út volt, kereszteződés volt. Innen is lezárt szemekkel távoznak, Talán ugyanazon az úton, a Sehol-sincsbe.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Neda Gavrić Ако наставим да ходам (стићи ћу) – Ha tovább haladok (megérkezek)

 

Neda Gavrić Banja Luka 27. 07. 1980. – 

Ако наставим да ходам (стићи ћу)   После твог загрљаја Враћена У повој. Учила поново Да ходам И говорим. После твог загрљаја Стигох тек До млечног зуба. И до првог слова Да могу песму Да ти напишем.

Ha tovább haladok (megérkezek)   Ölelésed után Csecsemő Lettem.   Újra tanultam Beszélni, Járni.   Ölelésed után Csak a tejfogakig Értem.   És az első betűig   Hogy neked Verset írhassak.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Jovanka Stojčinović-Nikolić Отац – Az apa

 

Jovanka Stojčinović-Nikolić Ritešić  21. juni 1952. –

Отац
 
Такав је Отац био
 
Мирно је сједио на ниској малој столици
Повремено отварајући враташца на
Смедеревцу
Џарајући ватру
 
А онда би међу дланове
(С већим жаром него у шпорету)
Спуштао лице Кажипрстом прелазећи преко
Десне обрве Као оком преко житног поља
 
Тако би на свом лицу рукама обављао
Замишљени посао па би се на кожи чела
Дуж дубоких бора
Распоређивала наша само Оцу видљива крила
Мјестимично осјенчена звјезданим сјајем
Под који нас је вјешто склањао
Повремено милујући сваку звијезду понаособ
Све док се нису размилиле свуд уоколо
И упалиле свјетлост показујући нам Пут у свијет
 
Никада више на очево чело нису се (звијезде) вратиле
 
Свако је отишао за својим послом
 
Ми смо и даље Из свјетског пространства
Свој израз лица подешавали према очевом
У души носећи тајанствени дуборез његовог чела
 
Као Ждралови млади за Оца кликћемо из тамних дубина
Да му се од тишине Срце не поцијепа
 
(То ми Оче зато што другачије не умијемо)
 
Такви смо како си нас научио
Какав си и ти био Оче
 
Izvor: autor
 
 
Az apa
 
Ilyen volt Apánk
 
Alacsony kis székén csendesen ült
Olykor hogy a tűz lángra kapjon
A tűzhely
A parazsat piszkálta
 
Majd arcát tenyerébe temetve
(A tűzhelynél hevesebben)
Mutatóujjával jobb szemöldökét
Simogatta Ahogy szemével a búzamezőt
 
Kezével arcán így végezte
Az elképzelt munkát majd homlokán
A mély ráncokon
Csak Apánk számára látható helyenként
Csillagfénnyel jelzett szárnyainkat rendezte
Melyek alá ügyesen helyezett el bennünket
Időnként minden csillagot külön cirógatott
Míg szerteszét nem szóródtak
De fényárban úszva nekünk a világba vezető Utat így mutatta
 
Apánk homlokára (a csillagok) sosem tértek vissza
 
Mindenki saját útját járja
 
De mi továbbra is a Világűrben bolyongva
Lelkünkben apánk homlokának titkos metszeteit hordozzuk
Arcvonásainkat hozzá igazítjuk
 
Fiatal Darvakként a sötét mélységekből Apánkat szólítjuk
Hogy Szíve a nagy csendben meg ne repedjen
 
(Mi Apám másként élni nem tudunk)
 
Ahogy tanítottál bennünket olyanok vagyunk
Amilyen te is voltál Apám
 
Fordította: Fehér Illés

Ranko Pavlović Trenuci u nepoznatom – Pillanatok az ismeretlenben

 

Ranko Pavlović Gornja Šnjegotina kod Teslića 19. 01. 1943 –

Trenuci u nepoznatom   Uvučeš se ponekad u svoju krv i istražuješ tajanstva vlastitog tijela, kao što su nekad avanturisti znatiželjom prodirali kroz opasnosti dalekih prašuma.   Najduže se zadržiš u pećinama srca i pitaš se: da li je ikad iko odgonetao tajne njihovog lavirinta? I ima li u zamršenim rukavcima zalutalih ovčica i zvijeri?   Onda se, uplašen, bocneš uspomenom tamo gdje krvne žile silno pulsiraju i s curkom krvi iziđeš iz sebe, iz neprohodnih hodnika u kojima se lako zaluta.

Pillanatok az ismeretlenben   Olykor saját véredbe hatolva úgy kutatod tested titkait, ahogy egykor a kíváncsi kalandorok a távoli őserdők veszedelmeit.   Legtovább a szív barlangjaiban maradsz és felteszed a kérdést: egyáltalán feltárta-e valaki is rejtett útvesztőinek titkait? És a bonyolult átjárókban vannak-e eltévedt bárányok, vadak?   Majd riadtan, az emlékekkel ott szúrod meg magad, ahol a vérerek hevesen vernek és önmagadból, a járhatatlan folyosókból, ahol könnyű utat téveszteni, a vérrel együtt távozol.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Jelena Glišić Падалица – Hullócsillag

 

Jelena Glišić Derventa 9. juli 1989. – 

Падалица   Једна звијезда неопрезна мира нема дању, ноћу, на критике и придике одговара – е баш хоћу! Једна звијезда неопрезна не држи се свога јата, сама свемир истражује, каже – хоћу из ината! Једна звијезда неопрезна с небеског је пала лица, златним сјајем заискрила и постала – падалица.

Hullócsillag   Egy csillag, szórakozott, bőrébe nem nyughatott, ha bírálatot hallott, csak nyakaskodott!   Egy csillag, szórakozott, társaival nem tartott, a világűrt egyedül kutatja, dacból teszem – hangoztatja.   Egy csillag, szórakozott, a mennyből lehullott, arany fénnyel felragyogott és – hullócsillaggá változott.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.poezijasustine.rs/2017/09/jelena-glisic-padalica.html

Iskra Peneva Za stolom – Az asztalnál

 

Iskra Peneva Beograd 25. 06. 1980. –

Za stolom   Mrzim kiselu vodu Ali zato Volim jabuku Podelimo je na pola Hajde uzmi griz Ne Nisam Eva Samo želim Da te zavedem

Az asztalnál   Utálom az ásványvizet   Viszont Szeretem az almát   Felezzük el Na egy harapást   Nem Nem Éva vagyok   Csak El akarlak csábítani   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iskra Peneva: Negde između, Makedonski informativni i izdavački centar Pančevo 2015.

Živojin Rakočević Miris dece – A gyerekek illata

 

Živojin Rakočević Morača, 1973. – 

Miris dece    (Ljubica Živić iz sela Staro Gracko, u julu 1999.godine izgubila je dva sina. Otišli su da žanju žito.)   „Brate, izađimo u polje! Rodilo je žito”, reče moj sin, i odoše ona dva moja, dva radovanja, dvije pune kuće, dva oznojena muža, ona dva moja.   A ja ne volim kad toliko rodi kad od ratova, kad od strahova, oteža klas i zemlji i sebi. (Zato nikad ne žanji u zlu ono što se pri dobru sijalo.) Pusti neka ga odnese đavo, neka ga pojedu ptice, nemoj ga djeci u usta. Zlo mu je pomoglo da rodi, da te namami, da te sačeka, da ostanem bez ikoga.   Kad su umesto žita, požnjeli ona dva moja, otišla sam u polje, i grlila prazno klasje. Kad su ih umjesto zlata, donijeli u dvije plastične vreće, ništa mi nije bilo, i ničeg nije bilo, stala sam između ona dva moja, između dva neba, da poslednji put, osjetim miris djece.

A gyerekek illata   (Ljubica Živić Staro Gacko-i lakos 1999 júliusában mindkét fiát elveszítette. Aratni mentek.)   „Testvér, menjünk a mezőre! Érett a búza”, mondta fiam, és elmentek, ők ketten, két derű, két teli ház, két izzadt férj, ők ketten, az enyémek.   Én viszont nem szeretem, mikor annyi terem, mikor az ütközetektől, mikor a rettegéstől, a földnek is, önmagának is súlyos a kalász. (Ezért a veszedelemben sose arasd azt, ami a jólétben csillogott.) Hadd, vigye el az ördög, egyék meg a madarak, gyerek szájába ne add. Veszedelem segítette, hogy termést hozzon, hogy téged csalogasson, hogy téged megvárjon, hogy senkim se maradjon.   Mikor szalma helyett a kévét két fiam alkotta, a mezőre mentem, üres kalászokat öleltem. Mikor arany helyett két műanyag zsákban hozták haza őket, semmit sem éreztem, semmi se volt, két fiam közé álltam, két menny közé, hogy utoljára érezzem, gyermekeim illatát.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.bastabalkana.com/2016/09/miris-djece-zivojin-rakocevic/