V. P. Ливадица после првог маја – Május elseje után a mező

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

Ливадица после првог маја
 
Минуо сам крај дрвене црквице,
па прашним путем крај шумаровог имања,
корачајући са напором дуж фудбалског игралишта.
 
Мангупи су поломили дрвене гимнастичке справе
и откинули оба коша, а терен је пун
срче безбројних пивских флаша!
 
Тај револт се опет појави,
искрсне у срцу као варница
из догорелог пања...
 
А кад мине, остављајући горчину
у грлу, настављам лаганим кораком,
кривудавом прашном стазом
 
ка ливадици – како је зовем
где у ово доба године
почињу да лете различити плавци.
 
Како сад разумети порив незнаног човека
да читаву површ ливадице
прегази аутомобилом уздуж и попреко,
 
ужасно се труцкајући по плитким уздужним јаругама.
Како разумети порив да вози укруг,
ломећи младу мајску траву и живи свет на њој?
 
Добро – трава ће се подићи за десет-петнаест дана,
али то не објађњава страст гажења, уништавања
задовољен без оклевања, порив очито неумољив...
 
Не знам – но мислим: тај би у случају новог рата
заклао странца, али и сународника – рецимо мене,
само да сазна за моју недоумицу у овом случају.
 
Izvor: Васа Павковић: На одморишту, Народна библиотека „Стеван Првовенчани“ Краљево, 2019. стр. 33-34.
 
 
Május elseje után a mező
 
Elmenetem a fatemplom,
majd a poros úton az erdőőr birtoka mellett,
a focipályán keresztül már erőltetve gyalogoltam.
 
A vandálok a fából készült tornaszereket eltörték,
mindkét palánkot leszakították, a pálya
sörösüvegekkel volt tele!
 
Ismét jelentkezett a lázadás,
akár a leégett tuskóból a szikra
pattant a szívben…
 
És ahogy a torokban keserű szájízt
hagyva elmúlt, a poros úton
könnyed léptekkel mentem
 
a mező felé – ahogy én hívon
azt a helyet, ahol ebben az évszakban
a boglárkaféle-lepkék röpködnek.
 
Hogyan lehet megérteni az ismeretlen ösztönét,
aki autójával az egész mezőt,
keresztben, hosszában letiporta,
 
még úgy is, hogy kátyúkkal tele.
Hogyan érthető az az ösztön, mely körös-körbe vezetve
a májusi fűvel együtt a benne élő világot gázolja?
 
Jó – a fű tíz-tizenöt nap múlva újra nő,
de nem magyarázza meg a szenvedélyes rombolást,
a habozás nélküli megsemmisítést, a konok ösztön…
 
Nem tudom – de sejtem: az ilyen, ha a háború újra kitörne,
megölné az idegent, de nemzettársát is – mondjuk engem,
ha megtudná, kételkedésemet, ebben az esetben.
 
Fordította: Fehér Illés

Đorđe Kuburić Кад још бех дераном, чистио снег – Kölyökként havat tisztítottam

 

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 1958. – 

Кад још бех дераном, чистио снег   Да осујетим да разбијем овај поноћни час, изаћи ћу испред куће да пометем снег. Лопатом и метлом (као каквим езотеричким алаткама) белину претворићу у тамнило. Па ћу прошетати бледим и осветљеним сокаком И целивати понеко штрчеће и лудо дрво.

Kölyökként havat tisztítottam   Hogy ezt az éjféli órát meghiúsítsam, szétverjem, havat hányni a ház elé megyek. Seprűvel, lapáttal (holmi ezoterikus szerszámokkal) a fehérséget sötétbe burkolom. Majd az alig megvilágított utcán sétálva egy-egy kiugró, bolond fát Magasztalok.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Izvor: Ђорђе Кубурић: Песме из дворишта. Народна Библиотека „Стефан Првовенчани“, Краљево, 2016.

Lázár Balázs H. úrban is – I u gospodinu H.

 

Lázár Balázs Szolnok 1975. július 14. – 

H. úrban is   A valóság mögött a világ rejtőzik, alakban alak, formátlan forma, így van most H. úrban is H. úr,   vagy inkább kocsonyaként remeg, mely bizonytalanul tölti ki a rendelkezésre álló teret,   s így lesz idegen saját szája, fénytelen szeme, görbe orra, s egyetlen ostoba szóra   átüt képén remegő arcizma, és árny-személyisége aljára odapiszkít benne a kisgyerek.   Eszébe jut erről egy-két lejárt szavatosságú, ócska aforizma, hogy a tegnap már soha, vagy   épp most gurult el tőle a ma mint időrágta én-koponya. Úgy tűnik elő az igazság maga,   mint bozontos hajából a serke, aztán, ha megszívta magát a léttel, kifejlődik a hazugság tetve.   De mert nincs más választása, foltozza tovább a lukas semmit, e mindenség-csecsebecsét,   csinálja tovább, amit nem lehet, hogy egyszer majd mohón szopja meg a gőzölgő galaxis űrhideg csecsét…

I u gospodinu H.   Iza stvarnosti svet se skriva, oblik u obliku, forma bez forme, tako sad i u gospodinu H. gospodin H. je,   ili pre poput hladetine drhta šta prostor kojim raspolagaže nesigurno ispunjava,   i tako će mu vlastita usta, mračne oči, iskrivljen nos stran biti te na jednu jedinu smetenu reč   lice drhtavi mišići preplave, a na dnu njegove osene ličnosti dete u njemu nuždu vrši.   Pa mu na pamet nekoliko otrcanih, priprostih fraza padaju, primera radi juče vise nikada, ili   danas se kao vremenom izgrizana ja-lobanja baš sad otkotrljala. Sama istina se tako pojavljuje   kao gnjida iz njegove kudrave kose, posle pak, kad život dovoljno upija, vaška laži se razvija.   Jer drugog izbora nema, probušenu ništa, tu igračku kosmosa dalje krpa,   radi dalje to što ne može da bi jednom svemirhladnu dojku isparljive vasione halapljivo sisao…   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://reader.dia.hu/document/Lazar_Balazs-H_ur_hagyateka-33203

Géczi János Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral – Devica sa detetom, Svetom Anom i jednim magarcem

 

Géczi János Monostorpályi, 1954. május 4. –

Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral
 
1.
Csupán a piktor készítette el,
a nézőben nincs véglegesre festve
a Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral.
Fénymáza nélkül is tökéletes a vászon,
a cseppfolyós felület ellenére tapintatos.
A jövőt mutatja, de a kép nézőjét nem rettenti el.
Ami van, az valamivel több, mint ami elkövetkezik.
Mária köpenye égkék, Annáé sárga,
a nagyanya hordja a gyötrelem színét.
A cinkfehérből hiányzik kevés lélek,
az arc incarnata rózsája sem lobbant még föl,
mindezt a lakk nyújtja majd.
 
2.
Ott marad a küszöb, nyirkosan,
amely mellett a felmosórongy hever.
Nem lesz test, ha elpárolog a napon.
Van, aki könnyű, van, aki áttetsző,
rajta is áthatolnak a sugarak, az ő teste is a levegő.
Nem érzi a fenyőtűt a talpa alatt,
nem kerüli meg a fenyőfákat és a ciprusokat,
áthalad rajtuk. Nem akad tüskébe,
nem lép éles kövekre.
Jár a ligetben, a temetőben a hegyen,
ott lépdel a parton,
mindenütt van egy és ugyanazon időben.
Látja a tintakék sziklákat, a sötét eget,
a borszínű tengert,
ahogy szél nélkül, evezőcsapások nélkül
suhan a csónakjával a vizen.
A szamarát viszi a közeli kis szigetre,
ahová haláluk előtt hordják az elerőtlenedetteket.
Ott hagyja a tucat, öreg állat között,
van neki szivárgó lápvíz
és lakként átlátszó, silány füvek.
Megszimatolja a kezét,
pofáját gyöngén hozzádörzsöli a vállához,
ott marad lehorgasztott fejjel
két szikla között.
Legyen úgy, ahogyan az egész világ cselekszik.
 
Forrás: https://geczijanos.eoldal.hu/cikkek/uj-versek/szuz-a-gyermekkel--szent-annaval-es-egy-szamarral--vers--tempevolgy-2019-3.-3-4..html
 
 
Devica sa detetom, Svetom Anom i jednim magarcem
 
1.
Samo je moler završio,
Devica sa detetom, Svetom Anom i jednim magarcem
u gledaocu nije do kraja završen.
Platno je i bez voštila savršen,
uprkos tečne površine delikatan.
Budućnost pokazuje, a gledaoca ne odbija.
To što postoji je nešto više od onoga što će tek biti.
Ogrtač Marije je neboplavo, Anin žut,
Boju ispaštanja baka nosa.
Iz bele boje nešto duše fali,
ni inkarnat ruža lica još nije planula,
sve to će lak pružiti.
 
2.
Prag, na čemu krpa za ribanje leži,
vlažno, tamo ostaje.
Tela neće biti ako na suncu ispari.
Neko je lagan, neko je proziran,
zraci i preko nje prodiru, vazduh je i njeno telo.
Ispod tabana igle bora ne oseća,
borove, čemprese ne zaobilazi,
preko njih prelazi. Na trn na zapinje,
na oštro kamenje ne stupa.
Pešači u gaju, na groblju, na brdu,
pa na obali korača,
u isto vreme svugde je prisutna.
Vidi mastiloplave stene, tamno nebo,
more boje vina,
u čamcu na vodi
bez vetra, bez zaveslaja prolazi.
Na obližnje malo ostrvo magarca nosi
gde pre smrti izmoždene ostavljaju.
Ostavlja ga tamo, među mnoštva ostarelih životinja,
pripada mu bara ispod nogu
a kao poslastica prozirna, žurava trava.
Pomiriše njenu ruku,
njuškom joj rame blago protrlja
i pognutom glavom
između dve stene ostaje.
Neka bude tako kako se čitav svet ponaša.
 
Prevod: Fehér Illés

Jász Attila Kúszófény – Svetlos šta prodire

 

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Kúszófény
 
Ahogy az alagútba beereszkedik felülről, a levegőztető nyíláson
keresztül egy kúszónövény. Egyre lejjebb engedi élénkzöld leveleit,
egyre mélyebbre hatol a sötétben. Mi lesz, ha egyszer eléri az út testét?
Átkarolja és mind a négy sávot magához akarja ölelni. Győzhet-e a
természet most az egyszer, vagy ez is csupán a versekben lehetséges?
 
Forrás: Jász Attila: Belső angyal Kortárs könyvkiadó Budapest 2019.
 
 
Svetlost šta prodire
 
Kako se u tunel odozgo preko otvora za provetravanje
puzavica spušta. Jarkozeleni izdanci sve više rastu u mrak
sve više prodiru. Šta li će biti ako samu cestu dotiču?
Sve četiri trake zagrliti i sebi privući želi. Može li konačno
ovog puta priroda pobediti ili je i to samo u pesmi moguće?
 
Prevod: Fehér Illés

Gergely Tamás Hulla – Truplo

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Hulla        Vadmalac újra a tölgyfára kapaszkodott - mindig azt teszi, ha veszélyben van. Vagy veszélyben érzi magát.      Most azoktól az emberektől ijedt meg, akik botokkal próbáltak talpra állítani egy hullát. Fújták belé a levegőt, csipkedték, sehogy se sikerült.      Vadmalac nézett a komájára, hogy ebből vajon mi lesz?        "Rájuk fog hullni az a nagy test", nézett vissza a koma.        "Még a végén bennünket is eltemet", gondolta Vadmalac. Mert naaaagy volt az, ami kimúlt, naaaagyon nagy, óriási, akár egy - birodalom.

Truplo        Vepar se ponovo na hrast popeo – uvek to radi kada je u opasnosti. Ili kad oseća da je u opasnosti.        Sad se od onih ljudi uplašio koji su jedno truplo sa toljagama pokušali oživeti. Duvali su u njemu vazduha, štipali, ali nikako nisu uspeli.        Vepar je na svog jarana upitno gledao, šta li će od ovoga biti?        „Pašće na njih ono ogromno telo”, jaran mu je isto pogledom odgovorio.        „Na kraju će i nas pokopati” mislio je Vepar. Jer to što je presvisnuo, velikoooo je bilo, jako velikooooo, ogromnoooo, baš kao čitava carevina.    Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#78

Turczi István: A Zöld rabbi – Zeleni rabin

 

Turczi István¹ Tata 1957. október 17. –

A Zöld rabbi   — Hommage ŕ Marc Chagall —   „Tapadjon nyelvem az ínyemhez, ha nem emlékezem meg rólad”,                       kis és nagy meditációk közt gunnyadó, öreg vándorprédikátor.                                      Súlyos a vállad, nehezülnek                       a szelíden kulcsolódó kezek, halandók hajléka    a csönd-kagylóba zárt tekintet.   Szabadulni a testtől, a szív gyarlóságától,    kihátrálni múló, egyszeri önmagadból,               néha csak egyféleképp lehet:    a Színek látomásába burkolózva,                       le a gomolygó Színek látszólag               jelentés nélküli, tömör szövetébe, a beszéd-alatti létezésbe,    hogy legyen hely a megbocsátásra.   Megmutatni, milyen az arc törékeny zöldje,    a moha meghittsége és a könyörgés-zöld,               a tűzben sarjadó füvek zöldje,    a szájban kuporgatott mentavíz                       és a porrá tört drágakövek kifakult               zöldje, az Aszfalt-tó vihar utáni zöldje,    a Napot ringató lombok zöldje, s a múlt áthatolhatatlan méreg-zöldje.   Az alázat színe, mely az örökös ellenfényben    hosszúra nyúlt árnyak közt szégyenkezve               tör utat. Az átok színe.     NINCS TOVÁBB. Az elme tragikus partokra ér.                                     Éji órán pontos csillagokkal érkező                    légszomj és visszatérő látomások. Álmaid köré egyensúlyt szerkeszt a sors,    mely denevérköpenyként rád terül                                     és befeketíti éjszakáid.

Zeleni rabin   — Omaž Marku Šagalu —   „Neka mi se jezik uz nepce zalepi, ako te se neću sećati”,                       stari propovedniče, koji između malih i velikih meditacija miruješ.                                     Rame ti je teško, pitomo                       sklopljene ruke se otežavaju, u školjku tišine      zatvoren pogled je dom smrtnika.   Od tela, grešnosti srca se osloboditi,      iz prolaznosti vlastitog ja izmigoljiti               koji put je samo na jedan način moguć:       u privid Boja umotano,                       dole, u naizgled besmisleno,              gusto tkivo kovitlajućih Boja, u stvarnost ispod govora,     da bude mesto za oproštaj.   Pokazati, kako je krhko zeleno lica,       prisnost mahovine i zeleno preklinjanja,               zeleno u vatri izrasle trave,     zeleno u ustima sakupljene vode metvice                       i izbledelo zeleno u prah pretvornih              dragulja, zeleno jezera Pločnika posle vihora,     zeleno krošnji koje Sunce ljuljaju, i neprobojno ljuto zeleno prošlosti.   Boja pokore, koja se u večnoj protusvetlosti     između dugo ispruženih senki stidljivo               probija. Boja prokletstva.       DALJE NE POSTOJI. Razum na tragične obale stiže.                                      Manjak vazduha što tokom noći sa                    tačnim zvezdama stiže i povratni prividi. Oko tvojih snova sudba ravnotežu stvara,      poput ogrtača slepog miša te prekriva                                     i tvoje noći u crno zavija.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Turczi István Legszebb versei, Belvárosi könyvkiadó Budapest, 2006. 30 - 31. old.

¹Turczi István – Ištvan Turci: 
dobitnik velike međunarodne nagrade „Otvorena knjiga“ – 2022. Banja Luka.
a "Nyitott könyv" nemzetközi irodalmi díj nyertese - Banja Luka, 2022.