Keresés ebben a blogban

2022. október 26., szerda

Zoran Bognar Ljubim sva iskušenja koja su mi suđena – Imádom a rám rótt megpróbáltatásokat

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. – 

Ljubim sva iskušenja koja su mi suđena
 
Kažem: ljubim sva iskušenja
koja su mi suđena.
Njihove žrtve čine me slobodnim
iako ne znam
ni gde su im logori,
ni gde su im grobovi,
ni ko su bili robovi,
a ko bogovi…
Ljubim sva iskušenja
koja su mi suđena
u slavu stvarnog života
koji se svakodnevno,
i božanski i satanski,
obrušava na nas.
 
Beograd, 2003.
 

Imádom a rám rótt megpróbáltatásokat
 
Mondom: Imádom a rám rótt
megpróbáltatásokat.
Áldozataik felszabadítanak,
pedig azt sem tudom,
hol táboroznak,
hol temetkeznek,
rabságban kiket tartanak,
milyen istenet imádnak…
Imádom a rám rótt
megpróbáltatásokat,
az istenként és sátánként
naponta
ránk zúduló
valós élet dicsőségére.
 
Belgrád, 2003.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.zoranbognar.com/pesme

Györe Balázs TD után – Posle TD-a

 

Györe Balázs Budapest, 1951. május 8. –

TD után
 
Muszáj a közeledbe menni.
A lakás elcsendesedett.
Nyitva az ablak.
Ágnes húzza maga után
gurulós bevásárló szatyrát.
Élj! Ne maradj halott!
Ebből ne engedj!
 
Házatokkal szemben 
leültem a hideg kőre.
Mintha várnálak.
Lépj ki a kapun!
Ígérem, senki sem fog
rád köszönni.
A kis vízesésnél
kezet is lehet mosni.
Egy kutya iszik épp vizéből.
Sérült verebet nem találtam.
A közelben: free typewriter station!
 

Posle TD1-a
 
Moram ti se približiti.
Stan se utihnuo.
Prozor je otvoren.
Agneš za sobom svoju kotaricu
na točkovima vuče.
Živi! Mrtav nemoj ostati!
Ne daj se!
 
Nasuprot tvoje kuće sam
na hladan kamen seo.
Kao da te čekam.
Izlazi preko vrata!
Obećavam, niko te
neće pozdraviti.
Kod malog vodopada
i ruke se mogu oprati.
Jedan pas žeđ baš tamo gasi.
Ozleđenog vrapca nisam našao.
U blizini: free typewriter station!
 
1TD – Deže Tandori (Tandori Dezső 1938 – 2019) sjajan mađarski pesnik
 
 Prevod: Fehér Illés  

Forrás. http://www.alfoldfolyoirat.hu/node/246

Gergely Tamás Tűzijáték – Vatromet

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Tűzijáték
 
Újév ünnepe?
Tűzgömbök az égen.
Tűz.
Kétezer négyszáz fokra felhevített fémdarabok, ezer.
Hullanak alá, s ahová hullnak, áthatolnak épület falán, fémeken.
A pokol a földön.
Érzi, hogy csontján áthatol.
 
*
Közelünkben tarol a halál. A GYILKOS ÜNNEPEL.
 

Vatromet
 
Novogodišnji praznik?
Na nebu vatrene kugle titraju.
Vatra.
Na dvehiljade četiristo stepeni usijani komadi metala, na hiljade.
Padaju i gde padaju preko zida zgrade, metala prodiru.
Na zemlji pakao.
Oseća, preko njegovih kostiju prodire.
 
*
Smrt u našoj blizini hara. UBICA SLAVI.
 
Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

2022. október 25., kedd

Böszörményi Zoltán A sóvárgás utcasarkán – Na uglu žudnje

 

Böszörményi Zoltán Arad 1951. december 18. – 

A sóvárgás utcasarkán
 
Vállalnunk kell a reggeleket!
Minden kezdetet és érkezést.
A közömbösség ne ejtsen sebet
napfény kímélte bőrünkön.
Mélyen  megható
magasztosság építkezzék bennünk.
A kísértés falait, ha romba dőlnek,
ne húzzuk fel ismét, még ha megérint is
a szkepszis ujja. 
A leláncoltak reményét
éljük újra.
(Minden álom kárhozat.)
 
Tegyünk úgy,
mint aki sohasem álmodott,
nem épített várakozásból csodát,
piramisokat sem mászott,
a bennük kihűlt évezredek csillámait
nem kutatta fel,
a kövek közé szorult
félelmet sem szabadította ki,
csak olvasta a költeményeket.
 
Tébláboljunk
a sóvárgás utcasarkán,
csak néhány percig még,
addig várakozzunk,
míg gondolatainkból szín,
íz és illat,
kép és varázs,
metafizika lesz.
 
 

Na uglu žudnje
 
Jutra moramo prihvatiti!
Svaki početak i stizanje.
Neka našu sunca pošteđenu kožu
ravnodušnost ne rani.
Neka se u nama
duboka uzvišenost gradi.
Zidove iskušenja, ako se sruše,
čak ni kad nas prst sumnje dotiče,
nemojmo iznova podići.
Neka nadu okovanih
ponovo doživimo.
(Svaki san je prokletsvo.)
 
Ponašajmo se
kao neko koji nikad nije sanjao,
iz iščekivanja nije čudo gradio,
na piramide se nije penjao,
u nama ohladnele liskune milenijuma
nije istražio,
niti među stene zaglavljenu zebnju
nije oslobodio,
samo je pesme čitao.
 
Na uglu žudnje
tapkajmo,
samo još par minuta,
dotle čekajmo,
dok neće iz naših misli boja,
okus i miris,
slika i čarolija,
filozofija postojanja biti.
 
Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://boszormenyizoltan.info/index.php?q=tartalom/szemelvenyek/csillanas-hinar-sovargas-utcasarkan-labatlan-ido-versek

2022. október 24., hétfő

Turczi István: Stilizálatlan csend – Nestilizovana tišina

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Stilizálatlan csend
 
 (A háttérben Orbán Ottó: Vojtina recepcióesztétikája)
 
Manapság valamirevaló költő
nem ír verset
és azt sem írja meg
hogy nem ír verset
Így szeplőtelen lesz
a fogadtatása
Mindenről, amit látott
hallgat
messzire űzi a szem árnyait
az utat mind elzárja
és körmeit régi szavakba vájva
hallgat, makacsul így üzen
Akkor jár jól, ha minél távolabb marad –
sűrű a rengeteg, áttörhetetlen
hangorkán, föld alatti zajok
felesleges gőzölgés, folyamatos vég
Ne most kapják rajt’ az elmúlt vétkeken
hagyják csak saját levében főni
hagyják csak romokban őt:
akkor törik meg, ha jónak látja
Tétlen kezét nem emeli az égnek
a hálában úgysem lesz köszönet
hisz a költő mindennél koldusabb
hiába könyörög figyelemért
meleg könnyeket sír a papírra
és a gyengédséget soronként porciózza
fejére olvassák legjobb verseit
szemére hányják, hogy közel merészkedik
mint csillag a fenyőfák hegyéhez
s ha elérte a kritikus magasságot
jobb, ha zuhanórepülésbe kezd
Kérdőjelként mind lejjebb hanyatló
karja suhogását elnyeli az est
Ismétlődnek a napszakok
A stilizálatlan csendben
az öreg olvasólámpa alatt
egy összeégett lepke maradványai
Nézi, addig nézi, amíg szép nem lesz megint
 

Nestilizovana tišina
 
(U pozadini je Recepcioestetika Vojtine Otoa Orbana)
 
Dandanas pesnik koji nešto vredi
pesmu ne piše
a ni to neće napisati
da pesmu neće pisati
Ovako njegov prijem
biće neoskrvnjen
O svemu što je video
šuti
senke očiju u dalj tera
svaku cestu zatvara
te nokte u stare izraze uronivši
šuti, tvrdoglavo poruku tako šalje
Prolazi dobro, ako je  uzdržan –
prašuma je gusta, halabuka
neprobojna, zvuci ispod zemlje
suvišno isparavanje, neprekidan kraj
Neka ga zbog minulih grešaka ne sad uhvate
neka ga ostave da se u vlastitoj čorbi kuha
neka ga u ruševinama ostave:
tad će se slomiti kad prihvati
Dokonu ruku prema nebu ne diže
ionako hvala dobro ne donosi
jer pesnik je od svega siromašniji
za pažnju uzalud vapi
na papír tople suze pusti
te nežnost red po red dozira
zbog njegovih najlepših pesama ga kude
prekore ga, ako se usudi poput zvezda
do vrha bora približiti
i ako dostiže kritičnu visinu
bolje je da stropoštavanje započne
Šum njegove ruke koja u obliku upitnika
sve niže pada veče guta
Doba dana se ponavljaju
U nestilizovanoj tišini
ispod stare svetiljke
ostaci izgorelog leptira
Gleda, dotle gleda dok lep ponovo neće biti
 
Prevod: Fehér Illés

 

Forrás: 

Halmosi Sándor Az első remeték – Prvi pustinjaci

 

Halmosi Sándor Szatmárnémeti 1971. szeptember 5. –

Az első remeték
 
Az első remeték az emberek elől
menekültek a sivatagba. Az utolsóknak
már nincs hova. A világ nem tud
megbocsátani azoknak, kiket sokat bántott.
A sok gondolat is bántás, és az utolsó
erő is a gyalázókhoz lök. Bennünk ölt
testet valami, amit mi öltöztetünk fel.
Mi mosdatunk. Nincs már te, vagy én,
ők, kedves emlékek, szavak, csak a
közös felelőtlenség van. A mindig
utolsó vacsora. A képmutatás, az
elkülönböződések véget nem érő
sora. 
A szép adventi várakozás.
A tizenkét dühös ember véres
bocskora.
 

Prvi pustinjaci
 
Prvi pustinjaci su u pustinju
ispred ljudi bežali. Poslednji već
nemaju kud. Svet ne zna oprostiti
onima koje je mnogo zlostavljao.
I misao je zlostavljanje te i zadnja
snaga do ugnjetača gura. Nešto što
se u nama utelovljuje mi oblačimo.
Mi kupamo. Više ne postoji ti ili ja,
oni, drage uspomene, izrazi, samo
zajednička samovolja. Ona uvek
zadnja večera. Beskonačan
niz pretvaranja, odvajanja.
Iščekivanje čarolija adventa.
Krvavi opanci dvanajstorice
žestokih.
 
Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.szifonline.hu/szepirodalom/kolteszet/2478-halmosi-sandor-versei-2020-12-09

2022. október 23., vasárnap

Dobai Péter Álomnak akarom, de élet – Želim da bude san, ali život je

 

Dobai Péter Budapest, 1944. augusztus 12. –

Álomnak akarom,
de élet
 
Tímár Péter fotóművésznek   
 
A régi fényképekben van valami
boldogítóan démoni, végleg szótlan
és szólíthatatlan, nevezhetetlen ott-lét,
ott-időzés, valami biztos időnkívüliség,
mégis meghitten az időben,
ahogy magának egy fénykép
kézbevehetőségének is:
valami hatása van arra,
aki nincs a fényképen,
miközben  – amíg nézi  –  a fényképet éli,
nem a saját életét, nem a saját helyén van,
nem a maga idejében, hanem a fényképében.
Különösen akkor érdekes ez a veszedelmes
játék, ha önmagáról készült fényképet
nézeget az ember, megható önkívületben…
Talán arról van itt szó, hogy minden egyes fénykép,
amit kezünkbe veszünk, hogy megnézzük áhítattal:
a saját létezésünk szünetét jelenti, quasi:
nárcisztikus kómába esünk… Kár, hogy eszméletre
üldöznek belőle jóságos kezek…
Az albumba ragasztott fotók kiszakadnak
eltűnt terük idejéből és kézbe véve a fényképeket,
mintha nemcsak egy hősmúlt pillanatot, de egy örök,
meghitt helyet is tartana a kéz, nem pusztán egy
papírdarabot s az ember már indulna is,
de az a hely végleg elérhetetlen…
Ó, B e l v e d e r e !
Kép kép után,
hogy máris emlék,
hogy emlék se már.
 
Forrás: https://www.irodalmijelen.hu/2013-jul-17-2047/alomnak-akarom-dobai-peter-versei
 
 
Želim da bude san,
ali život je
 
Umetničkom fotografu Petru Timaru
 
U starim fotografijama ima nešto
blaženo demonski, konačno tih
i neoslovljivi, bezimeni tamo-bit,
tamo-boravak, neka sigurna vanvremenost,
ipak u vremenu prisno,
kao i mogućnost jednu fotografiju
rukom prihvatiti:
nekako i na onoga utiče
koji nije na fotografiji,
u toku – dok gleda – ne svoj, život
fotografije živi, nije na svom mestu,
nije u svom, u vremenu fotografije je.
Naročito onda je interesantna ta opasna
igra, ako čovek vlastitu fotografiju
posmatra, u dirljivom bunilu…
Možda je o tome reč, da baš svaka fotografija
koju u ruku uzimamo da sa čežnjom gledamo:
znači prekid vlastitog bivstvovanja, kvazi:
u narcisoidnu komu padamo… Šteta što iz tog
stanja dobre ruke u stvarnost teraju…
U album stavljene slike se iz vremena nestalog
prostora istrgaju i fotografiju u ruku uzevši, ruka
kao da ne samo trenutka iz slavne prošlosti, nego i
večno omiljeno mesto drži, ne tek jednog komada
papira i čovek bi i krenuo,
ali ono mesto je konačno nedostižno...
O, B e l v e d e r e !
Slika za slikom,
već je uspomena,
više ni uspomena nije.
 
Prevod: Fehér Illés