Julija Kapornjai Bez daha – Eláll a lélegzete

 

Julija Kapornjai Vrbas, 23. januar 1966. – 

Bez daha   U gužvi gradskog autobusa jedino prazno mesto je pored čistača ulica Drži harpun u ruci              za bačene papiriće Dečko je mlad stidi se miriše na dečju pomadu Silazi na sledećoj stanici Na njegovo mesto sedne              plava lepojka okadi prostor parfemom svakog ostavi bez daha   april 2006

Eláll a lélegzete   A tömött városi buszban az egyetlen üres hely az utcaseprő mellett van Az eldobott papírdarabok miatt              szigonyt tart a kezében Fiatalember szégyenli magát gyerekpúder-illatú A következő állomáson leszáll   Helyére szőke szépség                ül a teret parfümillattal árasztja el mindenkinek eláll a lélegzete   2006 áprilisa   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

V. P. Септембарска лоза – Szeptemberi hajtások

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

Септембарска лоза
 
1
 
Ма колико то било невероватно,
стајао сам крајем септембра
крај високог зида и додиривао листове бршљана.
Изгледало је да ће почети киша,
нисам се обазирао на сигнал с мобилног,
некога-ко-је-звао-ко-зна-од-где.
Прешао сам прстима неколико пута по лози
бршљана на којој се вертикално низало лишће,
и свестан патетичности поступка,
издахнуо бих и удахнуо,
за чудо.
 
Шта је стотину година?
Ништа.
Али за стотину година
овај мутави, лепи бршљан живеће,
у ко зна којој инкарнацији,
а од мене неће бити ни прашне мрвице.
 
2
 
И тако дође тренутак кад ти се смрт
чини врло блиском,
блиском колико и све погрешне одлуке
које си доносио у животу.
Неутешно је једина реч
која ме на тренутак утеши, па и она утрне,
да већи буде јад.
Требало би седети сатима и пиљити у зид
обрастао бршљеном,
мислећи како си угасио једну
породичну лозу, из чисте глупости
и конформизма.
Или отићи до неке мирне воде,
и поново ћутати све док те ћутање
не заболи.
 
3
 
Почетак јесени и доба киша
добра је прилика да се мисли о
пролазности.
Замишљајући мајушну црну кућу
и у њој једно једино зрнце мака
на поду, могу да осетим сувишност
властитог живота. То зрнце...
Све то страћено време, у туђе судбине,
и уређене фрагменте голог језика.
А када бих опет могао да ћутим од почетка,
вероватно бих заборавио све ово искуство
и поново говорио, писао, говорио, писао,
док ме мозак не заболи.
 
4
 
Запањујуће је да постоји шума, стара шума
јасенова, врба и брестова, са лозјем павити,
ту и тамо, дуж стабаоних вертикала.
И суве семенке, што шуште бесмислено,
на неуком дивљем ветру.
И ту у шуми, чудо малог живог језера...
Па онда, у њему рибе и мрмољци, и жабе и змије,
завучене у муљ приобаља.
Запањујућа је плаветна варница водомара,
који цвркне ниско над водом,
и чудесна је, не мање,
сува лагуна у којој светлуцају
мртве шкољке и пужеви.
Црне, влажне гране,
грак вране, свели коров, у прикрајку погледа.
 
Нека врста лудила, дигне ме и баци
под облачни свод, и онда се сурвам ту доле, на обалу,
неспособан да кажем ишта о тромом животу,
који влада простором, не мање моћан од саме смрти. 
 
Izvor: Vasa Pavković: На одморишту, Народна библиотека „Стеван Првовенчани“ Краљево, 2019. стр. 51-53. 
 
Szeptemberi hajtások
 
1
 
Bármily hihetetlen is,
szeptember végén egy magas fal mellett
álltam és a borostyán leveleit simogattam.
Úgy tűnt, elered az eső,
a mobiltelefon jelzését nem vettem figyelembe,
valakit-aki-hívott-ki-tudja-honnan.
Ujjaimmal néhányszor megérintettem a borostyán
hajtásán merőlegesen sorakozó leveleket,
és a tett fellengzősségének tudatában
mélyen lélegeztem,
csodák csodájára.
 
Mi is a száz év?
Semmi.
De száz év múlva
ez a szép, néma borostyán,
ki tudja milyen formában még él,
belőlem viszont porszemek se maradnak.
 
2
 
És így eljön az a pillanat, amikor úgy tűnik,
a halál közel áll hozzád,
annyira közel, mint az életedben hozott
téves döntések.
A vigasztalan az egyetlen szó
amely egy pillanatra megvigasztal, majd az is elhal,
hogy a bánatot tetőzze.
Órákon keresztül kellene a borostyánnal benőtt
fal előtt ülni és bámulni,
arra gondolva, egyszerű nemtörődömségből,
megalkuvásból
egy ágat a családfából hogyan semmisítettünk meg.
Vagy a csendes vízhez menni
és ismét addig hallgatni, míg a hallgatás
el nem kezd hasogatni.
 
3
 
Az ősz kezdete, az esős időszak
jó alkalom arra, hogy a mulandóságra
gondoljunk.
Kicsiny fekete ház padlóján
egyetlen mákszemet elképzelve,
képes vagyok érzékelni, életem mennyire
céltalan. Az az egy szem…
Idegen sorsokba, a nyelv rendszerezett
részleteibe fektetett elherdált idő.
De ha kezdettől fogva ismét hallgatnák,
valószínű minden eddigi tapasztalatot feledve
megint csak beszélnék, írnák, beszélnék, írnák,
míg bele nem szédülnék.
 
4
 
Megdöbbentő, hogy az erdőkben, az öreg
kőris, fűz és szil erdőkben vannak itt-ott
iszalaggal merőlegesen benőtt fatörzsek.
És a goromba vad szélben
értelmetlenül susogó száraz magok.
És az erőben még itt az élő tó csodája…
Benne halak és gőték, a partszéli iszapba
húzódott békák és kígyók.
Megdöbbentő a víz felett magasan csivitelő
jégmadár kékes szikrája,
nem kevésbé csodálatos
a száraz lagúna is, melyben
élettelen kagylók és csigák csillognak.
Félreeső helyen
fekete, nyirkos ágak, varjúkárogás, aszott kóró.
 
Önkívület ez, felemel, a felhőtakaró alá dob,
majd ide le, a partra zuhanok és a térben uralkodó
lomha életről, a halálnál sem kisebb hatalomról,
képtelen vagyok bármit is mondani.
 
Fordította: Fehér Illés

Zoran Bognar Ljubim sva iskušenja koja su mi suđena – Imádom a rám rótt megpróbáltatásokat

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. – 

Ljubim sva iskušenja koja su mi suđena   Kažem: ljubim sva iskušenja koja su mi suđena. Njihove žrtve čine me slobodnim iako ne znam ni gde su im logori, ni gde su im grobovi, ni ko su bili robovi, a ko bogovi… Ljubim sva iskušenja koja su mi suđena u slavu stvarnog života koji se svakodnevno, i božanski i satanski, obrušava na nas.   Beograd, 2003.

Imádom a rám rótt megpróbáltatásokat   Mondom: Imádom a rám rótt megpróbáltatásokat. Áldozataik felszabadítanak, pedig azt sem tudom, hol táboroznak, hol temetkeznek, rabságban kiket tartanak, milyen istenet imádnak… Imádom a rám rótt megpróbáltatásokat, az istenként és sátánként naponta ránk zúduló valós élet dicsőségére.   Belgrád, 2003.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.zoranbognar.com/pesme

Györe Balázs TD után – Posle TD-a

 

Györe Balázs Budapest, 1951. május 8. –

TD után   Muszáj a közeledbe menni. A lakás elcsendesedett. Nyitva az ablak. Ágnes húzza maga után gurulós bevásárló szatyrát. Élj! Ne maradj halott! Ebből ne engedj!   Házatokkal szemben  leültem a hideg kőre. Mintha várnálak. Lépj ki a kapun! Ígérem, senki sem fog rád köszönni. A kis vízesésnél kezet is lehet mosni. Egy kutya iszik épp vizéből. Sérült verebet nem találtam. A közelben: free typewriter station!

Posle TD1-a   Moram ti se približiti. Stan se utihnuo. Prozor je otvoren. Agneš za sobom svoju kotaricu na točkovima vuče. Živi! Mrtav nemoj ostati! Ne daj se!   Nasuprot tvoje kuće sam na hladan kamen seo. Kao da te čekam. Izlazi preko vrata! Obećavam, niko te neće pozdraviti. Kod malog vodopada i ruke se mogu oprati. Jedan pas žeđ baš tamo gasi. Ozleđenog vrapca nisam našao. U blizini: free typewriter station!   1TD – Deže Tandori (Tandori Dezső 1938 – 2019) sjajan mađarski pesnik    Prevod: Fehér Illés

Forrás. http://www.alfoldfolyoirat.hu/node/246

Gergely Tamás Tűzijáték – Vatromet

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Tűzijáték   Újév ünnepe? Tűzgömbök az égen. Tűz. Kétezer négyszáz fokra felhevített fémdarabok, ezer. Hullanak alá, s ahová hullnak, áthatolnak épület falán, fémeken. A pokol a földön. Érzi, hogy csontján áthatol.   * Közelünkben tarol a halál. A GYILKOS ÜNNEPEL.

Vatromet   Novogodišnji praznik? Na nebu vatrene kugle titraju. Vatra. Na dvehiljade četiristo stepeni usijani komadi metala, na hiljade. Padaju i gde padaju preko zida zgrade, metala prodiru. Na zemlji pakao. Oseća, preko njegovih kostiju prodire.   * Smrt u našoj blizini hara. UBICA SLAVI.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Böszörményi Zoltán A sóvárgás utcasarkán – Na uglu žudnje

 

Böszörményi Zoltán Arad 1951. december 18. – 

A sóvárgás utcasarkán   Vállalnunk kell a reggeleket! Minden kezdetet és érkezést. A közömbösség ne ejtsen sebet napfény kímélte bőrünkön. Mélyen  megható magasztosság építkezzék bennünk. A kísértés falait, ha romba dőlnek, ne húzzuk fel ismét, még ha megérint is a szkepszis ujja.  A leláncoltak reményét éljük újra. (Minden álom kárhozat.)   Tegyünk úgy, mint aki sohasem álmodott, nem épített várakozásból csodát, piramisokat sem mászott, a bennük kihűlt évezredek csillámait nem kutatta fel, a kövek közé szorult félelmet sem szabadította ki, csak olvasta a költeményeket.   Tébláboljunk a sóvárgás utcasarkán, csak néhány percig még, addig várakozzunk, míg gondolatainkból szín, íz és illat, kép és varázs, metafizika lesz.

Na uglu žudnje   Jutra moramo prihvatiti! Svaki početak i stizanje. Neka našu sunca pošteđenu kožu ravnodušnost ne rani. Neka se u nama duboka uzvišenost gradi. Zidove iskušenja, ako se sruše, čak ni kad nas prst sumnje dotiče, nemojmo iznova podići. Neka nadu okovanih ponovo doživimo. (Svaki san je prokletsvo.)   Ponašajmo se kao neko koji nikad nije sanjao, iz iščekivanja nije čudo gradio, na piramide se nije penjao, u nama ohladnele liskune milenijuma nije istražio, niti među stene zaglavljenu zebnju nije oslobodio, samo je pesme čitao.   Na uglu žudnje tapkajmo, samo još par minuta, dotle čekajmo, dok neće iz naših misli boja, okus i miris, slika i čarolija, filozofija postojanja biti.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://boszormenyizoltan.info/index.php?q=tartalom/szemelvenyek/csillanas-hinar-sovargas-utcasarkan-labatlan-ido-versek

Turczi István: Stilizálatlan csend – Nestilizovana tišina

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Stilizálatlan csend    (A háttérben Orbán Ottó: Vojtina recepcióesztétikája)   Manapság valamirevaló költő nem ír verset és azt sem írja meg hogy nem ír verset Így szeplőtelen lesz a fogadtatása Mindenről, amit látott hallgat messzire űzi a szem árnyait az utat mind elzárja és körmeit régi szavakba vájva hallgat, makacsul így üzen Akkor jár jól, ha minél távolabb marad – sűrű a rengeteg, áttörhetetlen hangorkán, föld alatti zajok felesleges gőzölgés, folyamatos vég Ne most kapják rajt’ az elmúlt vétkeken hagyják csak saját levében főni hagyják csak romokban őt: akkor törik meg, ha jónak látja Tétlen kezét nem emeli az égnek a hálában úgysem lesz köszönet hisz a költő mindennél koldusabb hiába könyörög figyelemért meleg könnyeket sír a papírra és a gyengédséget soronként porciózza fejére olvassák legjobb verseit szemére hányják, hogy közel merészkedik mint csillag a fenyőfák hegyéhez s ha elérte a kritikus magasságot jobb, ha zuhanórepülésbe kezd Kérdőjelként mind lejjebb hanyatló karja suhogását elnyeli az est Ismétlődnek a napszakok A stilizálatlan csendben az öreg olvasólámpa alatt egy összeégett lepke maradványai Nézi, addig nézi, amíg szép nem lesz megint

Nestilizovana tišina   (U pozadini je Recepcioestetika Vojtine Otoa Orbana)   Dandanas pesnik koji nešto vredi pesmu ne piše a ni to neće napisati da pesmu neće pisati Ovako njegov prijem biće neoskrvnjen O svemu što je video šuti senke očiju u dalj tera svaku cestu zatvara te nokte u stare izraze uronivši šuti, tvrdoglavo poruku tako šalje Prolazi dobro, ako je  uzdržan – prašuma je gusta, halabuka neprobojna, zvuci ispod zemlje suvišno isparavanje, neprekidan kraj Neka ga zbog minulih grešaka ne sad uhvate neka ga ostave da se u vlastitoj čorbi kuha neka ga u ruševinama ostave: tad će se slomiti kad prihvati Dokonu ruku prema nebu ne diže ionako hvala dobro ne donosi jer pesnik je od svega siromašniji za pažnju uzalud vapi na papír tople suze pusti te nežnost red po red dozira zbog njegovih najlepših pesama ga kude prekore ga, ako se usudi poput zvezda do vrha bora približiti i ako dostiže kritičnu visinu bolje je da stropoštavanje započne Šum njegove ruke koja u obliku upitnika sve niže pada veče guta Doba dana se ponavljaju U nestilizovanoj tišini ispod stare svetiljke ostaci izgorelog leptira Gleda, dotle gleda dok lep ponovo neće biti   Prevod: Fehér Illés

Forrás: