Ranko Pavlović Кућа на врху планине – Ház a hegy tetején

 

Ranko Pavlović Gornja Šnjegotina kod Teslića 19. 01. 1943 –

Кућа на врху планине Имао сам кућу на највишем врху високе планине. Често сам, ноћу, у њу одлазио. Пркосио висинама, кућа вјетровима пркосила. Темељи од ријечи, зидови од ријечи, кров од ријечи. Ријечи – брвна, обловина језика. Када одем у кућу преврћем, премјештам ријечи – брвна, у стих бих их, оне се отимају. Коначно, једне олујне ноћи, под отвореним небом, уз свјетло муња, ријечи – брвна сложише се у пјесму. Оставих је на врху на који се још нико није попео, да ме чека. Стићи ћу јој горе када постанем свјетлост.

Ház a hegy tetején   A magas hegy legmagasabb csúcsán volt a házam. Éjjelenként gyakran látogattam.   Én a magassággal, a ház a széllel dacolt.   Alapja szavakból, falai szavakból, tetőszerkezete szavakból állt.   Szavak – gerendák, nyelv-burkolat.   Abban a házban forgatom, rakosgatom a szavakat – gerendákat, versszakba gyűrném őket, de ellenkeznek.   Végül, egy viharos éjjel, a nyitott ég alatt, villám-fényben, a szavak – gerendák összeálltak, versbe tömörültek.   A csúcson hagytam, ott, ahol eddig senki sem járt, hogy várjon rám.   Majd felérek, ha fény lesz belőlem.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Bíró Tímea kórtánc – ples pošasti

 

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  –

kórtánc   anyám álmomban kiabál nem tudja levetni a mellrákos estélyit sose volt drága ruhája most mégis ő a haldoklók arisztokratája satuba szorítja szemem a rothadó sejtek eleganciája

ples pošasti   majka u mom snu viče svečanu sa rakom grudnog koša ne može skinuti skupu haljinu nikad nije imala aristokrata na samrti je sada ipak ona moje oči elegancija trulih ćelija u stezi drži   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Bíró Tímea: A pusztítás reggelei, Fórum Újvidék 2017. 51. old.

Ady András mondd ó – reci o

 

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

mondd ó   egyedem begyedem tenger tánc kicsi ember mit kívánsz kívánj bármit most lehet perced van csak ez nem aetas nem is szuszogás némi lehelet nem röpülés csak az lebeg mi elképzelt egyedem-egyem mit adjak ma neked innen nézve… nézd csak borotválatlan arcom nézd a karikákat szemem alatt nézd számomra mennyi a kell a nem szabad mennyi nincs a sok mindenből és sokat a ló sem bír el hát még én… begyedem tenger s mégis tánc ez mit kívánsz kívánj sokat ami kincs s add nekem mert nekem nincs kicsi ember hadd taníts s tedd meg nagyként tedd a másért s tedd ezervalahány d-vel magadért ahogy addig sosem s azon túl mindig légy fontos másnak de magadnak királyok királya császári család dinasztia egymagadban erre kérlek nagyon kérlek taníts és tedd ezt akkor is ha már nincs is valójában kit okíts

reci o   prste ima ruka svaka kad je stisneš to je šaka pa stisni i usput nešto i poželi bilo šta sad je vreme tek minut imaš to nije aetas niti dahtanje možda dah nije let samo to lebdi što se zamišlja čovečuljče odavde gledajući danas šta da ti dam… gledaj samo moje neobrijano lice gledaj kolutove ispod mog oka gledaj za mene koliko je treba i to se ne sme iz mnogo čega koliko manjka pa previše ni konj ne podnosi a kamoli ja… ruka svaka i stisak je ipak šta želiš želi mnogo sve što vredi i meni daj jer ja nemam maleni čoveče uči me i uradi to poput velikana uradi zbog drugih uradi to sa više hiljada d zbog sebe kako do sada nikada i uvek važan budi za druge ali za sebe kralj kraljeva carska porodica sam samcat dinastija molim te na to me nauči i uradi to tad kad više nikoga nemaš da učiš   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Ady András: Triptichon, Csíkszeredai kiadóhivatal, 2024.

Méhes Károly A kezdet a vég – Početak je kraj

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

A kezdet a vég   A föld mikor fű-borostás lesz, vékony és álmos, mint maga az álom. Halk kürtök szólnak majd a föld alól, pontosan betartva az kellő ütemet. Elvész minden éjszaka a sötétben. A nap megkínzott csecsemőként sír. Forró pelenkát szorítanak arcukra, akik szívükben sejtenek valamit.

Početak je kraj   Zapuštenom travom li je zemlja prekrivena kao sam san je tanka i pospana. Ispod zemlje će se strogo u odgovarajućem ritmu tihi rogovi oglasiti. Svaka noć se u tami gubi. Sunce poput namučene bebe plače. Koji u svojim srcima nešto naslućuju, Na lice vruću pelenu pritisnu.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Gergely Tamás Ünneplés – Praznik je

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Ünneplés        A térre igyekeztek, Vadmalac meg Malacka. Vitték a kicsit is magukkal, mert nem volt kire hagyni - a koma is kísérte az övéit.      Nagy nap volt.      "Győtünk!" - kiabálták az emberek.      Lőttek a levegőbe, Vadmalac is kibiztosította a fegyverét.      - De ha mégsem úgy sikerül - kockáztatta meg Malacka.      Ám Vadmalaccal nem lehetett aznap okosan beszélni. Ezt hajtogatta:      - Ma ünnepelünk.

Praznik je        Na trg su krenuli, Vepar i Prasica. I svog mališana su sa sobom vukli, jer nisu mogli ga gde ostaviti – svoje je takođe i jaran sa sobom poveo.      Velik dan je bio.      „Pobedili smo” – čulo se sa svih strana.      I u vazduh pucali, svoje oružje je i Vepar otkočio.     - A ako nešto slučajno omane – protivila se Prasica.      Ali tog dana Vepar nije bio u stanju da na zdrav razum oslanja. Samo ponavljao:      - Danas je praznik.   Prevod: Fehér Illés

Forrás. a szerző

Risto Vasilevski Призор – Látvány

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Призор
 
човек немоћних ногу, стопљен с колицима,
вешто се пробија кроз гомилу, тражи простор,
застаје пред неспретно сложеним излозима, загледа
ствари (одела, ципеле, потрепштине, кућевне
предмете). људи, вазда некуд запућени
нагињу се у журби над њим, зуре у излоге,
каткад се саплићу о колица и точкове.
њихова лица одају умни бол, забринутост,
занетост нечим само њима знаним. при сваком
сусрету с погледом невољника, преко њихових
лица пређе сенка страха, очаја, самилости.
видно устукну, намах се скрушено осмехну,
понуде оно што нико од њих не тражи.
уствари, оптерећени свакодневицом, заборављајући
на оно што имају, губе се у оном што прижељкују,
жуде за оним што им није доступно
и нагло се суоче са оним што их, можда, чека.
 
а човека у колицима све то забавља; он је
кроз све то давно прошао. сад му је све ту:
и живот, и радост, и лепота, и сунце које
једва извирује између њихових глава.
 
Izvor: autor
 
 
Látvány
 
tehetetlen lábakkal a tolókocsival egyesült ember
ügyesen törtet a tömegen keresztül, helyet keres,
megáll az ügyetlenül rendezett kirakatok előtt, nézegeti
a látnivalót (ruhákat, cipőket, használati tárgyakat,
eszközöket). az állandóan valahová igyekvő emberek
sietségükben fölé hajolva bámulják a kirakatokat,
néha a tolókocsiba, kerekeibe botlanak.
arcuk szellemi fáradtságot, bánatot, csak
számukra ismerős odaadást sugároz. a szerencsétlen
tekintetével találkozva, tekintetükben a félelem,
a kétségbeesés, a szánalom árnyéka jelentkezik.
láthatóan visszariadnak, kényszeredetten elmosolyodnak,
azt ajánlanak, amit tőlük senki sem kér.
valójában, mindennapi gondokkal terhelten, elfeledve
azt, amivel rendelkeznek, a vágyakozásba vesznek,
az elérhetetlenért sóvárognak és hirtelen
a talán rájuk váró sorsukkal szembesülnek.
 
az ember a tolókocsiban viszont szórakozik; ő
mindezen régen átesett. most minden előtte van:
maga az élet, az öröm, a szépség, és
a fejek között alig áttörő napsugár.
 
Fordította: Fehér Illés

Željka Avrić Војничко бдење – Katonák virrasztása

 

Željka Avrić Banja Luka 15. novembar 1964. –

Војничко бдење
 
у немом поретку чекамо свануће
наслоњени на све што је било и што ће бити
кроз пушкарнице цури мрак
у чекање дуго као ропац умирућег
држи нас мисао да смо још увек људи
и страх да се у сенке не прометнемо
из свеопште таме запљуснуће нас дан
и коначно извести на светлост
 
на цевима се цакле обриси покрети одрази
шкљоцају затварачи као пијани свирци
у нишан улази поље црвеног мака
у дрхтај слутња коначности
у славу наше беспомоћности
обзорје ће се претворити у румен
смрт ће засвирати јуриш
пре утврђеног возног реда
 
ово је глуво доба глувог барута
неподношљивог мрака неподношљиве боли
у којем су тишине неумитне као потоп
почиње невреме Усуд долази по нас
сунцу везују омчу време скраћују секиром
овај сироти век излази на губилиште
у знак за узбуну распрснуо се свет
јер никад никад сванути неће
 
Izvor: autor
 
 
Katonák virrasztása
 
mindenre ami volt és lesz támaszkodva
néma sorban várjuk a virradatot
a lőréseken sötétség szivárog
a halotthörgés-hosszú várakozásban
a gondolat hogy még mindig emberek vagyunk és
a félelem hogy ne árnyak legyünk tart bennünket
az általános sötétből a nap áraszt el bennünket
és végre a világosságra vezet
 
a csöveken mozdulatok visszaverődések csillannak
a zárszerkezetek részeg zenészekként kattognak
a célgömbben vörös mákmező
a remegésben a vég sejtése van jelen
tehetetlenségünk dicsőségére
vörös lesz a horizont
rohamra a halál
menetrend nélkül szólít
 
ez a mindent eldöntő puskapor döntő pillanata
az elviselhetetlen sötétség elviselhetetlen fájdalma
melyben a végleges csend akár az özönvíz
ütött az óra Osztályrészünk szólít
a napra hurkot kötnek az időt baltával rövidítik
vesztőhelyre megy ez a szerencsétlen század
riadó jegyében robbant a világ
mert soha soha sem virrad
 
Fordította: Fehér Illés