Szerelem
Mégis csak a te rejtett tüzed
a legmélyebb sebet égető tűz - Szerelem.
Ó, asszonyok, ó, asszonyok
akik házába olykor benyitottam
vagy csak az ablakon néztem be hozzájuk olykor
s ó, ti lányok, kócos rózsatők a reménydús partokon
be szép, hogy olykor átlobogtok éjszakáim bozótján
s én sejthetem fiatal húsotok illatát
és ó, ti gyöngyszemek a hétköznapok fonalán
az én utcámon mentek át ti reggel, este
milyen boldog a szél, ha szoknyátok ráncait cibálja
milyen örömmel venne fel benneteket a férfiak hajója.
Kiket a káromlás és a korbács gyaláz meg
a gyáva szolgák se mondanak le rólatok soha
soha a katona, ki a halállal jegyezte el magát
minden férfi szíve tárva nyitva áll
várván a galambot, csőrében a gyűrűvel.
Szerszámai közt a kovács, ha rátok emlékszik
kalapácsa dalol az üllőn, bús és gyönyörü dalt dalol
tűzcsóvák nyílnak a szőrnyü vasrácsok indáin
s ő kezes lesz, akár a húsvéti bárány
és sírni tud ő, aki még soha nem sírt
érzi, tőr ütötte át szívét láthatatlan
egy pillantás, vagy egy nevetés mérgezte meg borát
egy nevetés, ami keserűbb volt az epénél.
Csupa igéret vagytok és csupa hívás
csupa átúszhatatlan tenger mégis.
Hány király fejét ejtettétek a porba
hány énekes száját tapasztottátok be sárral
hány szivet roncsoltatok szét unalomból.
Szüz Máriák és szenvedő Veronikák
véres a ti kendőtök minden egyes szála
bánat virágzik a ti kertetekben
aranysárga bánat, ezüstszürke bánat.
És mégis kiolthatatlan a tüzed - Szerelem.
Hogyan is feledhetném a kurta ingű csitri lányt
akit egy kulcslyukon át láttam mint kisfiú
feledhetem-e a véletlenül elcsábított asszonyt
aki lábhegyről és hunyt szemmel adta az első csókot
és a vöröshajú idegen nőt feledhetem-e
aki a tó partján hevert mókussal az ölében
ami nem is mókus volt, de maga a csipkebokor
ahogyan Mózes előtt megjelent a pusztában.
Maga a tűz vagytok ti s én a tűzre való hasáb
fogadjátok hódolatom ajándékát e versben
szűz Máriák, szenvedő Veronikák.
Ljubav
Vatra
koja najdublje rani
ipak
je tvoja skrivena vatra – Ljubavi.
O,
žene, o, žene,
čije
kuće sam kat-kad posetio
ili
sam ih kat-kad samo preko prozora gledao
i
o, vi devojke, čupave šikare na nadom punim obalama
sjajno
je što koji put nad gustišem mojih noći plamtite
a
ja miris vaših mladih mesa naslućujem
i
o, vi biseri na nitima svakodnevnice
ujutro,
uveče preko moje ulice vi prolazite
kako
je radostan vetar, kad rese vaših suknji čupka
i
lađe muškaraca kako radosno bi vas primile.
Koje
kletve i bič oskrnavi
vas
ni bedne sluge se ne odriču
niti
vojnik, koji je sa smrću veren
čekajući
goluba u kljunu sa prstenom
srce
svakog muškarca je otvoren.
Kovač
među napravama, ako na vas misli
čekić
na nakovanju peva, tužnu i krasnu pesmu peva
na
viticama užasnih gvozdenih rešetaka buktinje se otvaraju
a
stena poput uskrsnog jagnjeta pitoma postane
i
on, koji nikad nije plakao, zna plakati
oseća,
srce mu je nevidljiv bodež probio
njegovo
vino jedan pogled ili osmeh je otrovao,
jedan
osmeh što je od žuči gorča bilo.
Sve
ste same obećanja i izazivanja
ipak
same neosvojiva mora.
Zbog
vas koliko glave kraljeva su u prašinu pale
koliko
usta pevača ste blatom začepile
koliko
srca ste iz čiste dosade razorire.
Svete
Device i propaćene Veronike
krvava
je svaka nit vaše marame
u
vašim vrtovima tuga cveta
zlatožuta
tuga, srebrnosiva tuga.
Ljubavi
– ipak tvoja vatra je neugasiva.
Kako
bi mogao šiparicu sa kratkom košuljom zaboraviti
koju
sam kao dečak preko ključanice video
dal
mogu slučajno zavedenu ženu zaboraviti
koja
je prvi poljubac zatvorenim očima na prstima stojeći dala
i
mogu li riđakosu strankinju zaboraviti
koja
je na obali jezera u krilu sa vevericom ležala
šta
i nije veverica, ali žbun šipka je bila
kako
u pustinji ispred Mojsija se pojavila.
Vi
ste same vatre a ja sam cepanica
svete
Device, propaćene Veronike
putem
ove pesme primite dar mog poštovanja.
Prevod:
Fehér Illés
