Faiz Softić Majčin skut – Anyám rokolyája

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Majčin skut Znam jedno mjesto malehno. Ali sigurno. Ni vjetra, ni grada, ni groma. Znam. Ni topova, ni ratova, ni bola. Tamo se raste. Ima jedno mjesto malehno. Samo da čučneš, da se primiriš, da majčin skut primirišeš - Spasen.

Anyám rokolyája Tudok egy helyet csipet. De veszélymentes. Se szél, se jég, se ménkő. Tudom. Se mordály, se csatározás, se megpróbáltatás. Ott cseperednek. Tudok egy helyet csipet. Csak térdelj le hogy megnyugodj, hogy anyád rokolyáját szagold – Megmenekülsz. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iz zbirke - Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 31. str.

Lennert Móger Tímea Hiányérzet – Osećaj nedostatka

Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –

Hiányérzet nem múlik el, nem tarthat örökké: pillanatnyi… nézlek-védlek, látatlanul és védtelenségem ellenére…lemeztelenült ruha, belém öltözött-költözött lélek (mi)végre test is…

Osećaj nedostatka ne prolazi, večno ne može trajati: momentalan je... gledam te-branim te, negleduške i protiv moje nezaštićenosti...ogolelo ruho, u meni usađena-useljena duša valjda i telo je... Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://timea-versei.doroszlo.net/html/2011.html

Kassák Lajos 84 (Emlékszem még...) – 84 (Još se sećam...)

Kassák Lajos – Bálint Zsombor domborműve

Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.

84 (Emlékszem még...)

Emlékszem még a városra ahol születtem a sötét utcák embereire s az első lányra kinek a melleit megérintettem
megőrzött titkok ó céljaim és letörülhetetlen nyomai éveimnek
hegyeken és tengereken kel át a vándor s akár a madarak elénekli együgyű örömeit és kimeríthetetlen fájdalmait
a források meleg vizeiben bugyognak föl emlékeim
szavaid emléke tested egészségének emléke
a parasztok negyedében lakott ő együtt az apjával és árva testvéreivel
ha jobban ment a dolguk nagy husfalatokat evett s nem akart az angyalokhoz hasonlitani
egyszer kőművesek jöttek ki a telepre s ő szeretőjük lett a részeges legényeknek
ezt én épen úgy tudtam mint a város gonoszlelkű vénasszonyai
de megsimogatta szőke kecskeszakállam és hangosan a nevemen szólított hogy felébredjek
akkortól kezdve együtt ittam a kőművesekkel s mikor elmentek elindultam velük az idegen tájakra
néha beszélgettek a lányról de én a két szép házinyulammal játszottam s úgy tettem mintha más nem is érdekelne
az idő elmegy a széllel s az ember itt marad a fekete kút peremén
találkoznék-e vele ha lefelé elindulnék a létrán
a kérdés a remény gyermeke de a tüske még mélyebbre ereszkedik a szívben
a függönyön át látom két idegen sétál az ablakom előtt
az egyik jobbra tart a másik balra.

Forrás: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00428/13391.htm

84 (Još se sećam...)

Još se sećam grada gde sam se rodio ljude iz tamnih ulica devojke čije grudi sam prvi puta taknuo

sačuvane tajne ah moji ciljevi i neizbrisivi tragovi mog života

lutalica brda i mora prelazi i poput ptica o svojim prostim radostima i neiscrpnim patnjama peva

moje uspomene iz toplih voda izvora izviru

uspomena tvojih reči uspomena tvog zdravog tela

u seljačkoj četvrti zajedno sa ocem i sirotom braćom i sestrama je živela

ako im je bolje krenulo velike zalogaje mesa jela i nije htela na anđele ličiti

jednom u koloniju zidari su došli ljubavnica pijanih frkuna je postala

ja sam to baš tako znao kao gubave babe grada

ali moju blondu kozju bradu je pogladila i da se probudim naglas me je imenom zvala

od onda zajedno sa zidarima pio i kad su prema stranim prostranstvima krenuli pratio sam ih

kat-kad su o devojci pričali ali ja sam svojim pitomim zekom igrao i pravio se kao da me ništa drugo ne zanima

vreme vetrom prolazi a čovek ovde na rubu crne sarandže ostaje

bi li se s njom sreo kad bi niz merdevine krenuo

pitanje je dete nade ali u srce trn dublje se spušta

preko zavesa vidim ispred mog prozora dva stranca šetaju

jedan na desno a drugi na levo kreće.

Prevod: Fehér Illés

Podolszki József Őszülő csendben – U predjesenskoj tišini

Podolszki József

Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

Őszülő csendben

Ha leülnénk most megbeszélni végre

egyre hosszabra sikerült életünk,

kezedet fogva néznék szemedbe

(ó, azok a régi, romantikus filmek!),

éa alighanem azt is mondanám:

szeretve szeretlek.

De csak hánykolódunk az egymásra torlaszolt,

vak érzések között, amikor ujjaink sem látnak,

csavarognak immár hiába bőrödön –

s persze bőrünkön:

mert ezek az ujjak önmagukkal sincsenek nagyon...

Kong a jelentés, mint távoli termek,

hova te engem magadba vezettél.
Nem nőttünk szentté.

Szárnyainkat régen kölcsön adtuk aprócska,

csip-csup kalandokért –

sajog a lelkünk és békülékenyebb minden mozdulat.

Hogy vagytok, rég levert, ifjú forradalmak?

Hol a nyugodni nem tudó zajos beszédünk,

mi innen sodródott ajkaink közül

a kettőzött csókok rövid szünetében?

És hol, hol van, ó, a megingathatatlan

örök bizonyosság,

hogy győzni fogunk?

Hol a hitünk, pajtás?

Hova lett a rosszaság belőlünk,

amiért vonalzó csattogott koszos körmeinken,

és amiért érdemes volt:

                                     azért se sírni.

Hol vannak, testvér, az el nem lankadó

ősi vérengzések?

Ahogy csak mi tudtuk.

Hol, hát hol vagy te, énegy-szerelmem?

Az őszülő csendben miért hagytatok ily csúful

                                                          magamra?

Forrás: Át, Forum 1988. 63-64. old.

U predjesenskoj tišini

Kad bismo sad konačno seli

da o našem sve dužem životu popričamo,

hvatajući ruku bi ti gledao u oči

(o, oni stari, romantični filmovi!)

i verovatno bi još i to rekao:

s ljubavlju te ljubim.

Ali između slepih, nagomilanih osećaja

samo se potucamo, i naši prsti su slepi,

na tvojo koži zalud lutaju –

i naravno na našoj koži:

jer ti prsti ni sami sa sobom nisu baš...

Poput dalekih dvorana odzvanja izveštaj,

gde si me ti sama vodila.

Nismo sveci postali.

Krila smo zbog sitnih, beznačajnih pustolovina

odavno posudili –

duše naše pate, svaki pokret je pomirljiviji.

Gde ste, odavno potučene, mladalačke revolucije?

Gde je naš preglasan, nemiran govor

što u pauzi između dvostrukih poljubaca

odavde, iz naših usta strujio?

I gde, o, gde je ta nepokolebljiva

večna izvesnost

da ćemo pobediti?

Gde je naša vera, drugaru?

Gde je iz nas ludorija nestala

zbog koje je na našim prljavim noktima lenjir pljusnuo,

i zbog koje vredno je bilo:

                                         pa neću plakati.

Gde su, brate moj, oni nikad sustali

iskonski pokolji?

Kako smo samo mi znali.

Gde, pa gde si ti, jedina ljubavi moja?

U predjesenskoj tišini što si me tako ružno

                                                      ostavila?

Prevod: Fehér Illés 

Góz Adrienn Tetoválás – Tetovaža

Góz Adrienn Debrecen, 1974. február 14. – 

Tetoválás

Mikor gyerek voltam, tetoválást főleg a villamoson láttam.
Sötét karokon, kezeken, kockás, rövid ujjú férfiingekből kilógva.
ÁGI SZERETLEK, meg ANYÁM, bikinis nők pálmafákkal, SANYI.
Kisebb-nagyobb szívek, amit olykor kiégettek cigarettával.
És akkor nem értettem, ami zavart,
hogy Erzsike néni a szürke hajával és nehéz szemüvegével,
sárga-kék-fehér virágos kartonruhában, amin zöldek az apró levelek,
miért visel mégis ilyen elmosódott jeleket. Mik lehetnek, számok, nevek?
Az alkarján, már nem tudom, talán a bal, vagy mégis a jobb,
ebben a hétkerületi sötét szobában olvashatatlan most a ráncokon.
Vagy az ifjúság, hazajött most az ifjúság, valami szőrmegyárban dolgozott,
sápadtan kéklik a bőrébe zárva, igen, ez itt az ő ifjúsága.

Forrás: http://irodalmihaz.hu/mu/tetovls-2954

Tetovaža

Kao dete tetovažu sam uglavnom u tramvaju videla.

Na tamnim rukama, viseći iz kariranih kosulja muškaraca sa kratkim rukavima.

AGNEZA VOLIM TE, pa MAJKO, žene u bikiniju sa palmama, ALEKS.

Veća i manja srca, koje su katkad sa cigarom opržili.

Tad nisam shvatila, šta mi smeta,

da teta Eržika sa svojom sivom kosom i teškim naočalima,

u vojničkom odelu sa žutim-plavim-belim cvetovima i sitnim zelenim listovima,

takve izlizane znakove zašto nosi. Brojevi, imena šta bi mogli značiti?

Na podlaktici, možda na levoj, ili ipad na desnoj, više ne znam,

u onoj tamnoj sobici iz sedmog kvarta na borama kože nečitko je.

Ili mladost, sad se mladost vratila, u nekoj tvornici krzna je radila,

u kožu zatvoreno bledoliko plavi, da, mladost je to, njena.

Prevod: Fehér Illés

Lennert Móger Tímea Vérkép – Krvna slika

Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –

Vérkép A női test havonta vérzik, érzik a vér szagára, megtisztul, újjászületik önmagából, nincs szüksége senkire a harchoz a békéhez, teremtő lett nagykorától, a férfi combrafogja, kiáll ellene, hogy vele veszítse el önmagát, a férfinak kell a gyász, a nő örömmel öl és ölel, mikor mi kell, áldoz és akar, elég erős az élethez, a férfi ezért vesz el a nőből, háborús üzelmek érzéstelenítés nélkül, melyik bírja tovább, ahogy mint lemetszett fül süketen fáj és polipkarokkal érzést csal, hordja az amputáció sebét, a nő az alsóneművel együtt minden nap kimossa, tűrni jár naponta a kútra, megmeríteni élete vizét, hogy, amikor a kút mélyére néz ne ugorjon, hátha a férfi hazavárja, mint tévé elé, kaja, pia, ha nem elég bámulják együtt sebeik vérző tengerét, ez a táj a női bájjal összefér, elvérezni, feltámadni havonta a férfi ebből él, amíg meg nem hal a nőben egy másikért, a nő erőtlen lesz, de feltámadni él, rutin munka, a vér vért kíván, lehet szeretni újra és enni kér és inni jár a kútra már, tükörképét vízében mossa és kioldja erényövét, használ, szerez, lassan szeret, megköti élete üzletét, harca szép, hónapokig vértelen, tiszta a születés, egy férfit sem szerethet jobban, mint a gyermekét, érte újabb harcba lép míg vére tart él, hal és remél, hogy a háború véget ér.

Krvna slika Žensko telo mesečno krvari, oseća se po mirisu krvi, očisti se, iz sebe se ponovo rađa, za borbu, za mir niko joj nije potreban, odrasteći začetnica je postala, muškarac ju butinama hvata, takmiči se s njim, da bi sebe s njim izgubila, muškarcu korota treba, žena sa zadovoljstvom davi i mazi, ovisi o trenu, žrtvuje i želi, za život je dovoljno jaka, muškarac ženu zbog toga pljačka, igre rata bez anestezije, ko će duže izdržati, kao i odrezano uvo gluho boli i rukama polipa osećaje mami, rane amputacije nosa, žena zajedno sa donjim vešom svakog dana se očisti, svakodnevno ide do bunara da trpi, da vodu života crpi, da kad u dubinu bunara gleda ne skoči, možda nju muškarac kod kuće čeka, kao ispred tv, iće, piće, ako nije dovoljno vlastito more krvarećih rana zajedno odmeravaju, taj pejzaž u sklladu je sa ženskom lepotom, iskrvariti, mesečno vaskrsnuti, muškarca u životu to drži, dok u ženi zbog jedne druge ne izdahne, žena biće nejaka, ali vaskrsne, rutina je to, krv krv zahteva, može se ponovo ljubiti te gladna je i do bunara ide da žeđ gasi, svoj odraz u toj vodi pere i pojas kreposti odveže, koristi, priušti, polako ljubi, posao života zaključi, lepa je njena borba, mesecima ne krvari, uzvišeno je rađanje, ni jednog muškarca više od svog deteta voleti ne može, zbog prinove nove borbe prihvaća sve dok u njoj krv kola, živi i umire u nadi da će taj rat prestati. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.szegedilap.hu/cikkek/vers/moger-timea--verkep.html

Fülöp Gábor Az akasztás előnye – Prednost vešanja

Fülöp Gábor Ujvidék 1950. március 19. –

Az akasztás előnye Láttad azt a felakasztott legyet az ajtón? Láttad, milyen szépen himbálózott? Csupán saját szárnyaival kis feje körül, cérna nélkül, sosem lenne képes leírni ezt a tökéletes ívet. Ide - oda, ide - oda, ide - oda. Légy-inga. Inga légy! Fegyelmezett.

Prednost vešanja Jesi li video na vratima onu obešenu muvu? Jesi li video kako lepo se njihala? Oko sićušne glave samo sa svojim krilima, bez konca, nikad ne bi bila sposobna tako savršen luk praviti. Amo-tamo, amo-tamo, amo-tamo. Klatno-muva. Budi klatno! Sabran. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/4959-fulop-gabor-versei-az-akasztas-elonye-ab-ovo-haza