Faiz Softić Besmrtnost – Halhatalanság

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Besmrtnost           Admiralu Mahiću Svi smo ti imali ponešto reći, Ko mi pametniji od tebe. A ti si pjevao – prije, tada i kasnije I pio lozu – otrov u otrov sipao, I opet pjevao. U okvir moga prozora Dolijeće jedna ptica šarenog perja I cvrkuće: Umro je Admiral, umro je Admiral, umro je Admiral, čovječe...! Skači i dozivaj, probudi ga! Nisam vjerovao, Admirale, Da ću te ovoliko voljeti, Da ćeš mi ovoliko nedostajati Kada te, napokon, život utjera u čahuru, Kada budeš govorio zemlji Umjesto Barbari, Koja, ko zna, da li je ikad i postojala Ili je i ona bila tvoja neispjevana pjesma. Admirale, jednom sam ti poslao deset eura Vjerujuć da ću te obradovati, I jesam, Ali izvini... Nećeš mi možda vjerovati Ali, toliko je i meni ostalo Tog hladnog jutra kada sam Na aerodromu u Luksemburgu Ispraćao našeg zajedničkog prijatelja I rekao mu: Molim te, daj ovo Admiralu, neka nazdravi – On to umije. Kako su puste ulice Sarajeva Sa kojih odlazi pjesnik Kroz kojega je tekao Asfalt sarajevski Kojim koračaju našminkane djevojke... Od ove ljute nesanice Dođe mi da krenem tvome kaburu I dozivam te sve dok iz njega ne izroni stih Koji će me ubijediti Da nisi umro, niti ćeš. Admirale, Sarajevo ne miče Ne brini – Čami Sarajevo i čeka te. I mi smo u njemu, i ti si u njemu, I sve one patnje su ostale U kutovima soba sarajevskih. I naši bogovi u Sarajevu: Jedan, dva, tri, sto hiljada i tri... Pitali smo se jednom - Zašto svi ne bi bili kupus Ili rajčica, Ili ona koza što brsti spasonosno bilje Kako bi nam zdravlje hudo namakla I svjetlost vratila u obraze? Jedan je Bog, Admirale - I neka bude Jedan! Ti to sada najbolje znaš! Sarajevo se danas obilato zaliva kišom. U kafani „Tito“ koju si majkom zvao Ulaze dječaci, zvijeraju okolo – Traže tvoje stihove, Admirale.... Gugutka na grani prašnjeve topole, Kraj tramvajske pruge, Viri u prozor tramvaja, Traži te, Admirale. Šta si joj obećao, pjesniče, Besmrtnost..?

Halhatatlanság           *Mahić Admirälnak Mindannyian szóltunk hozzád, Mi, akik bölcsebbek voltnk. Te meg daloltál – előtte, akkkor és később is És pálinkát ittál – mérget a méregbe öntöttél, És csak daloltál. Ablakpárkányomra Tarkatollú madár száll És csicsereg. Admiräl meghalt, Admiräl meghalt, emberek, Admiräl meghalt…! Ugorj és hívd, keltsd fel! Nem hittem, Admiräl, Hogy ennyire szeretlek, Hogy ennyire hiányzol, Most, mikor az élet hüvelybe szorított, És ezután Barbara helyett a földet szólítod, Aki, ki tudja, valaha is létezett-e, Vagy ő is csak egy el nem mondott versed. Admirälom, egyszer, remélve, megörülsz, Tíz eurót küldtem neked, Igaz, De bocsáss meg… Talán el sem hiszed, Azon a hideg reggelen A luxemburgi reptéren, Mikor közös barátunkat kísértem ki, Nekem is annyi maradt a zsebemben, És mondtam neki: Ezt add át Admirälnak, köszöntsön fel – Ő ért hozzá. Milyen kihaltak Szarajvó utcái Ahonnan elment a költő Amelyeken keresztül Szarajevói aszfalt folyt És mosolygós lányok sétáltak… Nem jön álom a szememre Legszívesebben hantodra indulnék És addig szólítgatnálak, míg egy feltörő sor Meg nem győzne, Nem haltál meg, nem is fogsz. Admiräl, Szarajevó nem mozdul Ne félj – Szarajevó gyötrődik és téged vár. És mi is ott vagyunk, és te is ott vagy, És minden gyötrelmünk A szarajevói szobák szegletében maradt. És szarajevói isteneink: Egy, kettő, három, százezer és három… Egyszer feltettük a kérdést – Miért ne lehetne mindenki káposzta Vagy paradicsom, Vagy épp a megmentő növényt legelő kecske Hogy a pokolból visszahozza egészségünket És arcunkra a méltóságot? Admiräl, egy az Isten – És legyen is Egy! Te ezt most legjobban tudod! Ma Szarajevót eső mossa. Az általad otthonnak tartott “Tito” kávézóban Gyerekek lézengenek – Admiräl, soraidat keresik… A villamossinek melletti Poros nyárfaágról A villamosba gerle kukucskál, Admiräl, téged keres. Miért ígértél neki, te költő, Halhatatlanságot…? *Mahić, Admiräl – szarajevói költő Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 126-128. str.

Tatjana Jambrišak OM – OM

Tatjana Jambrišak Zagreb 1965. –

OM

ako je ona divno žuto sunce na njegovom nebu,

a on je njezin naranđasti div iz susjedne galaksije,

međuzvjezdani prostor vrištat će smijehom fotona
rasutih nasumice po tamnoj tvari

dok se oni igraju s vječnosti i zvjezdanim maslačcima
u higgsovu polju.

Izvor: http://blog.dnevnik.hr/slovaizsnova/

OM

ha a fiú egén a lány a napsugár,

és a fiú a szomszéd bolygóról jött narancssárga óriás,

akkor a csillagközi tér a sötét anyagon vaktában szétszórt

fotonok kacajától hangos

ők meg higgs mezején az örökléttel és

túlvilági kutyatejjel játszanak.

Fordította: Fehér Illés

Saša Mićković Нешто о љубави – Valamit a szerelemről

Saša Mićković Špital 23. 07. 1980. –

Нешто о љубави Ти у мојој поезији живиш ванвремено, тајно и тихо. Завечио сам љубав према теби кроз гласове и слова. Док си ти спавала ја сам снежне планинске врхове њихо, јурио ветрове и олујине од твоје куће и сигурног крова. Обасипао сам те речима као латицама црвен-руже, не желећи да твој сан о срећи икада пресахне. Лепоту жене често људи-вукови окруже, а само сам желео да ти љубав танане мирисе удахне. У мојим песмама си бистроока с Олимпа муза, немерљиве лепоте, кристалног ума и даха. Спашавао сам те од злосанице, туговања и суза, знајући да сам наспрам тебе сићушна шака праха. Сви јунаци света су зазидани у сопствену камену Троју. Ја узидах себе у Песму, због твоје слободе. Отргао сам те од урок-погледа безвиду и неспокоју, а мене у мојој Троји може и врх мача да прободе. Све Пенелопе на планети потајно самују, зато и покушах да те цветом песме излечим. Можда у мени још увек понеке жеље тамнују. Често као Икар пред својим амбисом и ја клечим. Поклањам ти сопствене мисли, осећаје и наде. Нетрулежне ствари једино годе твојој души. Ослушни барем, испевао сам твом бићу безбројне баладе. У амбис вечности сад може ум да ми се уруши. Када те питају о пролазности живљења, мирне душе можеш рећи да си у песми вечна, јер ти си постала сјајкасти дијамант дивљења, префињена мелодија, баш као симфонија течна. На крају, кад се лирика у мени загаси, осванућу у далекој плавети атмосфере. Не плачи, јер ти знаш ко си, шта си и да си. С лица избриши сузе, нек` образе и снопатице мој дах ти завек спере!

Valamit a szerelemről Időn túl, titokban, csendesen élsz költészetemben. Hangokkal és betűkkel esküdtem szerelmedre. Míg aludtál, havas bérceket lovagoltam, házadtól, a biztos fedél elől szeleket, viharokat kergettem. Kifejezéseimmel, vörösrózsa szirmokkal halmoztalak el, hogy álmod a boldogságról el ne illanjon. Sokszor ember-farkasok övezik a női szépséget, én csak annyit akartam, érezzed a szerelem bódító illatát. Verseimben a múzsák Olimposzáról te vagy az értelmes, derült tekintetű, mérhetetlen szépség. Tudva, hozzád mérten csak maroknyi por vagyok, mentettelek a rossz álmok, üröm és könnyek birodalmából. A hősök saját kőből épített Trója várukba építettek. Én, szabadságodért, önmagamat Versbe építettem. Kiszakítottalak a  szorongás és vakság elátkozott tekintetéből, engem meg Trójámban a kard is átszúrhat. Titokban magányosak e bolygón élő Penelopék, ezért próbáltalak versvirágommal gyógyítani. Talán bennem még mindig egy-egy kívánság fogságban van. Mint Ikarosz, én is szakadékom előtt térdelek. Gondolataimat, érzéseimet, a reményt, neked ajándékozom. Lelkednek csak a romlatlanság kedves. Legalább hallgasd meg, számtalan balladát neked énekeltem. Értelmem most nyugodtan zuhanhat az öröklét szakadékába. Ha a múlandóságról faggatnak, bátran kijelentheted, az alkotásban időtlen vagy, mert a csodálat gyémántja lettél, magasztos szimfónia, gyengéd dallam. És ha eljő a vég, ha elcsitul bennem a poézis, a végtelen kék légben ébredek. Ne sírj, mert te tudod, ki vagy, mi vagy és vagy. Töröld le orcádról a könnyeket, adassék meg, arcodat és álmaidat leheletem mindörökre mossa le! Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Gősi Vali Újjászülettél – Ponovo si se rodio

Gősi Vali Győrszemere 1954. május 29. –

Újjászülettél és elhozott az illatos tavasz fény-szirmokból fonta a hajad titok voltál pompa ragyogás arany színben égő tűzzománc csak néztem a fényt hosszan elmerengve és újjászülettél a tenyeremben

Ponovo si se rodio i mirisljava vesna te je donela, kosa ti je iz lata svetla pletena bio si sjaj blistanje tajna u boji zlata plamteća gleđa svetlost sam promatrala dugo varljivo i na mom dlanu ponovo si se rodio Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.litera-tura.hu/gosi-vali-versei-2/

Fellinger Károly Az írás – Pisanje

Fellinger Károly Pozsony, 1963. november 20. –

Az írás provokáció, a semmibe se tudunk belenyugodniért, vagy valami olyasféle, mint a tükörre rajzolt ajtó, ami csak belülről nyílik, pontosabban azt hisszük, pontos, mint a kar, a zseb, a templomtorony, lebilincselő és magával ragadó távolságtartás.

Pisanje je provokacija za ono pomiriti se nikako ne znamo, ili na ogledalo nacrtana vrata sliči šta jedino iznutra se otvara, tačnije samo verujemo, tačan je, kao ruka, džep, toranj crkve, privlačno i zanosno održavanje odstojanja. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/3147-fellinger-karoly-versei-az-iras-resz-es-egesz

Lennert Móger Tímea Bordal – Pesma uz vino

Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. – Fotó: Stock János

Bordal egy kocsmában a világ bármelyik felén otthon van az ember az elején a félhomályban milyen a pincér természete attól függ otthon érezzük-e magunkat milyen ital van mutatóban a kártyások milyen lapot osztanak mit dob ki a játékgép mire épült a kocsma iszapos vagy szilárd talajra gyakran beszélnek vagy hallgatnak-e róla akiknek szavuk van aki betéved függetlenül ül figyel és remél hatalmat nyel a beszélő hely a halott szavak az árjegyzék mögöttes értelme semmi sem az aminek nevezik nem ér annyit ha ízre jó is távol van egymástól szaké körtepálinka ánizslikőr egyforma-e minden lében a kanál trófea hula- füzér vagy brand- név a falon amikor befújja a telet a hó amikor fakóvá szárasztja a partok fáit a nap múlik a levél érik a zamat érzem hogy halandó vagyok minden reményem a személytelenség az ég borrá szaporítja a vizet világvégi kocsmában vigyorgó emberek a halott iszik az élő megfizet minden este világgá megyek a reggel otthon él kitágulnak a falak senki földjén szélgép süvít minden mű vagy avítt hátára vesz a fehér szarvas igaz szavam egy kocsmanév sci-fi mese időm icce borban vér duplát ér

Pesma uz vino u jednoj krčmi na bilo kojoj strani sveta čovek je kod kuće ispočetka u polumraku kakva je narav konobara o tome ovisi dal se osećamo kao kod kuće kakvo je piće u gostioni kartaši kakve karte dele šta će automat izbaciti na što je krčma građena na glinu ili na čvrstu podlogu dal nju merodavni često spominju ili prećute ko ulazi nezavisno savija gnezdo motri i nada se mesto natucanja moć guta mrtvi izrazi pozadinsko značenje cenovnika ništa nije ono kako je nazvano ne vredi toliko makar je i ukusno sake kruškovača liker međusobno su udaljeni dal je kašika u svakoj čorbi ista trofej hula- niz ili na zidu brand- naziv kad sneg zimu prekriva kad do sivila isuši sunce stabla obale lišće opada ukus sazreva osećam prolaznica sam bezličnost je moja nada vodu nebo u vino pretvara u krčmi na kraju sveta ozareni pojedinci mrtav hlapta živ pak ispašta svako veče na put krenem jutro kod kuće živi zidovi se šire na ničijoj zemlji stroj vetra huji sve je umetno ili vremešno beli jelen me na leđa uzme istinska reč mi je ime jedne krčme sci-fi bajka kondir je moja ora krv u vinu duplo vredi Prevod: Fehér Illés

Forrás: A Vérkép. c. készülő kötetből

Szabó Palócz Attila Ham and eggs – Ham and eggs

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

Ham and eggs Szemed könnyes az ásítástól. Követem a Holdat útján, de a Nap nyújt kezet. Könnyes a szemed...

Ham and eggs Oči su ti zbog zevanja suzne. Na svom putu Mesec pratim, ali sa mnom Sunce se rukuje. Oči su ti suzne... Prevod: Fehér Illés

Forrás. a szerző