Sipos Tamás Visszatérő motívumok – Povratni motivi

Sipos Tamás Budapest, 1992 –

Visszatérő motívumok A bányatóhoz mentünk, de nem ahhoz, amelyikből húsz éve nem tudtam volna kimászni a saját lábamon. Már nem tudom, hogy akkor fürödtünk is, vagy csak apám új vadászpuskáját próbáltuk ki, ahogy azt sem, hogy milyen autója volt éppen akkor, hisz minden autócsere jól elkülöníthető kor- szakot alkotott. Minden csak foszlány és töredék, fekete-fehér filmszalag. Arra mégis tisztán emlékszem, hogy elcsatangoltam és megláttam a közeli réten, ahogy a késő nyári szél pár szirmot vérvörösre simogat. Majd évekkel később felbukkantál, mint egy megtestesült vakuemlék, az alkarodon ugyanazokkal a pipacsokkal, a tarkódon ugyanannak a viharkék bányatónak az illatával és bennem az érzéssel, hogy előtte mindez semmit sem jelentett.

Povratni motivi Na rudarsko jezero smo išli, ali ne do onog iz kojeg pre dvadeset godina na vlastitim nogama ne bi mogao izaći. Više se ne sećam da li smo tada i kupali ili samo novu lovačku pušku mog oca isprobavali, ni to ne znam baš tada kakav auto je imao, jer svaka promena auta  je dobro ograničeno raz- doblje značila. Sve je tek neka krhotina i odlomak, crno-bela traka filma. Ali ostalo je u meni urezano da sam odlutao i na obližnjem ritu primetio da kasno leto nekoliko lata u jarkocrveno oblači. Pa godinama kasnije poput zablistale uspomene si se pojavila, na podlaktici sa istim bulkama, na potiljku sa mirisom baš istog vihorplavog rudarskog jezera i u meni sa osećajem da mi sve to pre ništa nije značio. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Sipos_Tam%C3%A1s-1992/Visszat%C3%A9r%C5%91_mot%C3%ADvumok

Gergely Ágnes Harmadszor – Treći put

Gergely Ágnes Endrőd, 1933. október 5. –

Harmadszor

P. Z.-nak

Hét esztendeig függtem, mint egy megbűvölt bogár,
mondataid ökörnyálán,
és szívtam a bodza, a jázmin, a páfrány
másoktól ismert jószagát.
Olykor azt hittem: én vagyok a jázmin.

Hét esztendeig voltam jázmin, tiszafa;
egy képzelt patakpart felett
eresztettem léggyökeret
s azt hittem, erős a gyökér,
azt hittem, hogy a földig ér.

Hét esztendeig volt erős gyökerem,
nem-vándorló, röghözkötött, onnan nyújtózkodó
kis lélek-dzsungel, kuszaságában is idetartozó,
szélben is moccanatlan.

Hét esztendeig hozott híreket a szél
rokonokról, pusztán, szőlőhegyek között,
dombhajlatokban lassan munkálkodó,
sípfaragó, nyájterelő, üllőre verő
csontok mozdulatáról,

hét esztendeig enyém volt az a két karral átfogható
kicsi távol, és nemcsak statisztikai adat
volt, hogy itt születtem, de jóvoltodból
valóság,

hét esztendeig valóság volt, hogy nem kell fizetnem,
amiért puszta létemmel megfizettem,
és tudtam: nincs többé az a hatóság,
mely kidobhasson,
ettől a földtől megint elvitasson.

Most merre vagy? Hét esztendő után
sehol se lellek – szavaid itt-ott megcsillanva úsznak
őszből tavaszba
s te már nem váltod őket igazra,
csak a föld az, ami a helyén maradt.

Csak ez a föld, meg én. S mostmár tudom
hét esztendő után,
hogy csontommal harmadszor végképp elnyerem –
de köszönöm,
hogy előbb te adtad nekem e földet.

Áldó négy ujjam ott tartom fölötted
mikor átbuksz a kocsmaküszöbön.

1962

Forrás: http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/GERGELY/gergely00001/gergely00040/gergely00040.html

Treći put

P. Z.-u

Poput očaranog insekta, sedam godina sam visila

na jesenjoj svili tvojih rečnica,

i poznat miris zove, jasmina i paprata

putem drugih sam udisala.

Koji put sam verovala: ja sam jasmin.

Sedam godina sam bila jasmin, tis;

vazdušni koren sam nad zamišljenom

obalom potoka pustila

i verovala, koren je jak,

mislila sam, zemlju dotiče.

Koren mi je sedam godina bio jak,

staložen, za grudvu vezan, od tamo se proteže

mala džungla duše, i u svojoj zamršenosti ovde pripada,

i u vetru nepomičan.

Sedam godina je nosio vetar vesti

o rodbini, na pustaru, među vinograde,

na grebenu brežuljaka sporo delujućim,

sviraljku rezbarećim, stado terajućim

pomicanjima kostiju,

sedam godina ta sa dve ruke dohvatljiva neznatna

udaljenost moja je bila, i da sam se tu rodila

nije tek statistički podatak bio, zahvaljujući tebi

stvarnost je,

da ne trebam platiti za ono što sam svojim bićem platila,

sedam godina stvarnost je bila

i znala sam: nema više te sile

koja bi me izbacila,

sa te grude ponovo odvojila.

Gde si sad? Nakon sedam godina

nigde te ne nalazim – tvoje reči koji put iz jeseni u proleće

ozareno plove

a ti više ih u istinu ne pretvaraš,

tek je zemlja ta, koja je na mestu ostala.

Samo ta zemlja i ja. I sad već znam,

nakon sedam godina

da ću svojim kostima treći put konačno osvojiti –

ali zahvaljujem se

što tu zemlju pre ti si mi dao.

Budeš li se na pragu krčme kotrljao blagodetno

četiri svojih prstiju nad tobom ću držati.

1962

Prevod: Fehér Illés

Jász Attila Útmutatások – Uputstva

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Útmutatások*

(csönd)

A hallgatás különböző módszereit tanulom most.

Inkább nem írok. Olvasok csendesen, magamban.

Magamnak, másként nem is érdemes. Csak ahogy

csillag megy az égen. Csak ahogy a betlehemi jászol

felé fújja a szél. Fölé. Fényesen. Élesen látszik a cél.

A vers nem eszköz. Olyan ez, mint sajtot készíteni

némán, trappistát természetesen. S közben hallgatni.

Arany.

(őszi kék)

Az idő tudja a dolgát. És tényleg teszi is.

Mindenki elesik végül. Még Jézus K. is.

Az emberi egóban mélykék sötétség lakik.

Inkább fáj-dalommal gyógyítom magam.

A reggel átmossa szemem színét hamar.

Borostám is kékül már. Ilyenkor ősz van.

*Arany János szellemében

Forrás: Jász Attila: Belső angyal – készülő kötet 

Uputstva

(tišina)

Sad različite metode ćutanja učim.

Rađe ne pišem. Čitam, u sebi, tiho.

Sebi, drukčije ne vredi. Tek tako kako zvezda

na nebu kreće. Tek tako kako ju vetar prema

jasle Betlehema duva. Iznad. Sjajno. Cilj se jasno vidi.

Pesma nije sredstvo. To je tako nešto, kao sir nemo

pripremiti, trapist naravno. I usput šutiti.

Zlato.

(jesensko plavo)

Vreme zna svoj posao. I stvarno i uradi.

Na kraju svako padne. Čak i Isus K.

U ljudskom egu dubokoplava tama boravi.

Sebe rađe patnjom/svojom pesmom lečim.

Jutro boju mojih očiju brzo prepere.

Već i bršljan plavi. U to doba jesen je.

U duhu Janoša Aranja*

*Janoš Aranj (Arany János – 1817 – 1882) je jedan od slavnih mađarskih pesnika.

Prevod: Fehér Illés

Babics Imre Esőcsepp – Kap kiše

Babics Imre Budapest 1961. június 14. –

Esőcsepp Az esőcsepp, míg zuhanása tart, nem vádolja magát a zivatart, s hogy fényt tör meg, s ettől kitakart, s hogy a Teremtés része, mégse lény; szétfröccsen a varázsfa levelén, csak töredéke csöppen le elém; s írok esőcsepp-költeményeket, mert betölt az elemi szeretet, s mert tudom, a széthullás fáj Neked; …és túláradásom maga a part.

Kap kiše Kap kiše, sve dotle dok pada samu oluju ne napada, jer svetlost lomi, je raskrinkana, deo je Stvaranja, biće ipak nije; na listu čarnog drveta se razlije do mene od nje tek delić dopire; i pesme o kapi kiše cvrkutam jer u meni je iskonska ljubav, i jer znam Tebi boli sunovrat; ...moje bujanje sama obala je. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.irodalmijelen.hu/2014-dec-8-1927/idozavar-babics-imre-versei

Vajdics Anikó Fegyvertelenül – Nenaoružano

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

Fegyvertelenül Még a madarak is elhallgattak. Vagy csak én nem hallom őket? Szavaid, mint gyanútlan házba az oldalról jött lövedék, gátat, falat, nyílást szaggatva hatolnak belém. Nincs már időm összébb zárni magamat. Ha bombáznak, mondják, jobb, ha kinyitsz minden ablakot. Nem hallom a madarakat. A fák mintha üvegből lennének. Egy árnyék, amiről azt hitted, hozzám tartozik, tükörfalak közé menekül előled, s mire utolérnéd, én már egy másik világban járok. Nem vágok vissza! Ha védekezem, az is csak nekem fáj. 2016. november 22.

Nenaoružano Još i ptice su zanemile. Ili ih samo ja ne čujem? Tvoje reči u mene, kao u mirnu kuću sa strane stigli granati, okove, zidove, pukotine rušeći prodiru. Da se zatvorim, više vremena nemam. Ako bombardiraju, kažu, najbolje je sve prozore otvoriti. Ptice ne čujem. Drveća kao da su od stakla. Jedna sena, za koju si mislio da meni pripada, ispred tebe među staklene zidove se povlači i dok bi stigao već sam u nekom drugom svetu. Ne uzvraćam! Ako se i branim, samo meni boli. 22. novembra 2016. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=41183

Milovan Marčetić Smrt umetnik nije – A halál nem művész

Milovan Marčetić Prijedor, 30. oktobar 1953. –

Smrt umetnik nije

Po Džulijanu Barnsu

Smrt umetnik nije, ona ne oblikuje ništa,
nikom ona ne prašta, nikome se ne sveti,
nije milosrdnik ničiji, nema osećanje krivice,
sama sa strahom od nje nikakve veze nema.
Ona za cenkanje ne zna, niušta je ubediti ne možeš.
imuna je na uvrede, žalbe i potcenjivanja,
za pregovarački sto nikada smrt ne seda.

Smrt umetnik nije i ne tvrdi da jeste,
dok umetnici svi da besmrtnici su tvrde,
nikada ne izneverava, ni s kim se ona ne kocka,
ničije račune ne plaća, ne duguje nikome ništa.
Ona je završni knjigovođa, celu nedelju radi
tri osmočasovne smene, ne napušta radno mesto,
ne pravi pauze nikad, ni tren dužnost ne zaboravlja.

Smrt umetnik nije, ali marljiva jeste,
u pojavi je fleksibilna, ne ponavlja se često,
ipak običaje poštuje, prihvata sujeverja,
ne požuruje nikog, nikoga ona ne čeka.
Ne dâ da je iskoristiš, saradnik joj je vreme,
akcije su njene sigurne, ali ih ne iznosi na berzu,
stoprocentna je uvek njena kvota ispunjenja.

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.com/2012/03/smrt-umetnik-nije-milovan-marcetic.html

A halál nem művész

Julian Barnes után

A halál nem művész, semmit sem alakít,

senkinek sem kegyelmez, nem áll bosszút,

jótevőként sem ténykedik, nem érez bűnbánatot,

a félelem számára ismeretlen fogalom.

A halál idejét nem vesztegeti, meggyőzni

lehetetlen, sértésre, kifogásra, lebecsülésre   

nem reagál, tárgyalóasztalhoz sosem ül.

A halál nem művész, nem is állítja, hogy az,

viszont a művészek állítják, halhatatlanok,

sosem hagy cserben, véletlenül sem kockáztat,

számlákat nem fizet, senkinek semmivel sem tartozik.

Végelszámolóként heti három nyolcórás műszakot

teljesít, munkahelyét el nem hagyja, szünetet

sosem tart, kötelességét egy percre sem feledi.

A halál nem művész, de szorgalmas,

mint jelenség, rugalmas, nem ismétel,

mégis, tiszteli a szokásokat, tévhiteket elfogad,

senkit sem siettet, senkire sem vár.

Kihasználni képtelenség, szövetségese az idő,

részvényei biztosak, de börzére azokat nem bocsátja,

teljesítménye mindig százszázalékos.

Fordította: Fehér Illés

Dejan Aleksić Lanac – Lánc

Aleksić Dejan Kraljevo, 01. 05. 1972. –

Lanac

Svaki put kada čujem noćni lavež pasa,
znam da je svet mlad, i da će bedrena kost
žene koju volim proslaviti kalcijum,
kao što izmaknuto vreme proslavlja poljupce.
Moj zadatak je da pišem kratku pesmu
od koje koristi neće imati niko,
kratku pesmu o noći na početku sveta,
noći u kojoj psi mitski laju na alegorije,
tami u kojoj bezumna starica pleše oko vatre
slaveći sutra nad kojim kao čirevi trnu zvezde.

Svaki put kada čujem noćni lavež pasa,
poželim da dostojan sam neke vernosti.
To je toliko ljudski, da me svladava tajni strah
na opustelim ulicama. I poželim da je
spasonosno kratak lanac sa kojeg peni
nekome odana čeljust, da je spasonosno
kratka pesma o ovoj noći što nalikuje noći
s početka sveta. Jer ljudi tako pitomo stare
iza osvetljenih prozora, a dirljive vatre zvezda
rade u pustoj tmini, kao i drevna nasleđa u tami krvi.

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=1122.0

Lánc

Mindig, mikor éjjeli kutyaugatást hallok,

tudom, fiatal a világ és szeretett asszonyom

combcsontja, ahogy az elmozdított

idő a csókot, a kalciumot ünnepli.

Feladatom, hogy senkinek hasznára

nem váló rövid verset írjak,

rövid verset a világkezdeti éjről,

a kutyák mitikusan megugatott allegóriák éjéről,

a sötétről melyben hibbant anyóka tűzkörüli

tánccal ünnepli a csillagokat zsibbasztó holnapot.

Mindig, mikor éjjel kutyaugatást hallok,

megkívánom, legyek valami értékre méltó.

Ez annyira emberi, hogy a néptelen utcákon

titkos félelem uralkodik felettem. És kívánom,

hogy a valakinek elkötelezett állkapocslánc

biztosan rövid legyen, hogy biztosan rövid legyen

a világ kezdetéhez hasonló éjről szóló vers.

Mert az emberek a világos ablakok mögött oly

szelíden öregednek, a puszta sötétben meg a csillagok

megható tüze ősi örökségként a vér homályában él.

Fordította: Fehér Illés