Keresés ebben a blogban

2018. október 27., szombat

Sipos Tamás Visszatérő motívumok – Povratni motivi


Sipos Tamás Budapest, 1992 –

Visszatérő motívumok

A bányatóhoz mentünk, de nem
ahhoz, amelyikből húsz éve nem
tudtam volna kimászni a saját
lábamon. Már nem tudom, hogy
akkor fürödtünk is, vagy csak apám
új vadászpuskáját próbáltuk ki,
ahogy azt sem, hogy milyen autója
volt éppen akkor, hisz minden
autócsere jól elkülöníthető kor-
szakot alkotott. Minden csak
foszlány és töredék, fekete-fehér
filmszalag. Arra mégis tisztán
emlékszem, hogy elcsatangoltam
és megláttam a közeli réten, ahogy
a késő nyári szél pár szirmot vérvörösre
simogat. Majd évekkel később
felbukkantál, mint egy megtestesült
vakuemlék, az alkarodon ugyanazokkal
a pipacsokkal, a tarkódon ugyanannak
a viharkék bányatónak az illatával és
bennem az érzéssel, hogy előtte mindez
semmit sem jelentett.
Povratni motivi

Na rudarsko jezero smo išli, ali ne do
onog iz kojeg pre dvadeset godina
na vlastitim nogama ne bi mogao
izaći. Više se ne sećam da li
smo tada i kupali ili samo novu
lovačku pušku mog oca isprobavali,
ni to ne znam baš tada kakav
auto je imao, jer svaka promena
auta  je dobro ograničeno raz-
doblje značila. Sve je tek neka
krhotina i odlomak, crno-bela
traka filma. Ali ostalo je u meni
urezano da sam odlutao i
na obližnjem ritu primetio da
kasno leto nekoliko lata u jarkocrveno
oblači. Pa godinama kasnije poput
zablistale uspomene si se pojavila,
na podlaktici sa istim bulkama,
na potiljku sa mirisom baš istog
vihorplavog rudarskog jezera i
u meni sa osećajem da mi sve to pre
ništa nije značio.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: https://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Sipos_Tam%C3%A1s-1992/Visszat%C3%A9r%C5%91_mot%C3%ADvumok

2018. október 26., péntek

Gergely Ágnes Harmadszor – Treći put


Gergely Ágnes Endrőd, 1933. október 5. –

Harmadszor

P. Z.-nak

Hét esztendeig függtem, mint egy megbűvölt bogár,
mondataid ökörnyálán,
és szívtam a bodza, a jázmin, a páfrány
másoktól ismert jószagát.
Olykor azt hittem: én vagyok a jázmin.

Hét esztendeig voltam jázmin, tiszafa;
egy képzelt patakpart felett
eresztettem léggyökeret
s azt hittem, erős a gyökér,
azt hittem, hogy a földig ér.

Hét esztendeig volt erős gyökerem,
nem-vándorló, röghözkötött, onnan nyújtózkodó
kis lélek-dzsungel, kuszaságában is idetartozó,
szélben is moccanatlan.

Hét esztendeig hozott híreket a szél
rokonokról, pusztán, szőlőhegyek között,
dombhajlatokban lassan munkálkodó,
sípfaragó, nyájterelő, üllőre verő
csontok mozdulatáról,

hét esztendeig enyém volt az a két karral átfogható
kicsi távol, és nemcsak statisztikai adat
volt, hogy itt születtem, de jóvoltodból
valóság,

hét esztendeig valóság volt, hogy nem kell fizetnem,
amiért puszta létemmel megfizettem,
és tudtam: nincs többé az a hatóság,
mely kidobhasson,
ettől a földtől megint elvitasson.

Most merre vagy? Hét esztendő után
sehol se lellek – szavaid itt-ott megcsillanva úsznak
őszből tavaszba
s te már nem váltod őket igazra,
csak a föld az, ami a helyén maradt.

Csak ez a föld, meg én. S mostmár tudom
hét esztendő után,
hogy csontommal harmadszor végképp elnyerem –
de köszönöm,
hogy előbb te adtad nekem e földet.

Áldó négy ujjam ott tartom fölötted
mikor átbuksz a kocsmaküszöbön.

1962



Treći put

P. Z.-u

Poput očaranog insekta, sedam godina sam visila
na jesenjoj svili tvojih rečnica,
i poznat miris zove, jasmina i paprata
putem drugih sam udisala.
Koji put sam verovala: ja sam jasmin.

Sedam godina sam bila jasmin, tis;
vazdušni koren sam nad zamišljenom
obalom potoka pustila
i verovala, koren je jak,
mislila sam, zemlju dotiče.

Koren mi je sedam godina bio jak,
staložen, za grudvu vezan, od tamo se proteže
mala džungla duše, i u svojoj zamršenosti ovde pripada,
i u vetru nepomičan.

Sedam godina je nosio vetar vesti
o rodbini, na pustaru, među vinograde,
na grebenu brežuljaka sporo delujućim,
sviraljku rezbarećim, stado terajućim
pomicanjima kostiju,

sedam godina ta sa dve ruke dohvatljiva neznatna
udaljenost moja je bila, i da sam se tu rodila
nije tek statistički podatak bio, zahvaljujući tebi
stvarnost je,

da ne trebam platiti za ono što sam svojim bićem platila,
sedam godina stvarnost je bila
i znala sam: nema više te sile
koja bi me izbacila,
sa te grude ponovo odvojila.

Gde si sad? Nakon sedam godina
nigde te ne nalazim – tvoje reči koji put iz jeseni u proleće
ozareno plove
a ti više ih u istinu ne pretvaraš,
tek je zemlja ta, koja je na mestu ostala.

Samo ta zemlja i ja. I sad već znam,
nakon sedam godina
da ću svojim kostima treći put konačno osvojiti –
ali zahvaljujem se
što tu zemlju pre ti si mi dao.

Budeš li se na pragu krčme kotrljao blagodetno
četiri svojih prstiju nad tobom ću držati.

1962

Prevod: Fehér Illés

2018. október 25., csütörtök

Jász Attila Útmutatások – Uputstva


Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –


Útmutatások*

(csönd)

A hallgatás különböző módszereit tanulom most.
Inkább nem írok. Olvasok csendesen, magamban.
Magamnak, másként nem is érdemes. Csak ahogy
csillag megy az égen. Csak ahogy a betlehemi jászol
felé fújja a szél. Fölé. Fényesen. Élesen látszik a cél.
A vers nem eszköz. Olyan ez, mint sajtot készíteni
némán, trappistát természetesen. S közben hallgatni.
Arany.

(őszi kék)

Az idő tudja a dolgát. És tényleg teszi is.
Mindenki elesik végül. Még Jézus K. is.
Az emberi egóban mélykék sötétség lakik.
Inkább fáj-dalommal gyógyítom magam.
A reggel átmossa szemem színét hamar.
Borostám is kékül már. Ilyenkor ősz van.

*Arany János szellemében

Forrás: Jász Attila: Belső angyal – készülő kötet 


Uputstva

(tišina)

Sad različite metode ćutanja učim.
Rađe ne pišem. Čitam, u sebi, tiho.
Sebi, drukčije ne vredi. Tek tako kako zvezda
na nebu kreće. Tek tako kako ju vetar prema
jasle Betlehema duva. Iznad. Sjajno. Cilj se jasno vidi.
Pesma nije sredstvo. To je tako nešto, kao sir nemo
pripremiti, trapist naravno. I usput šutiti.
Zlato.

(jesensko plavo)

Vreme zna svoj posao. I stvarno i uradi.
Na kraju svako padne. Čak i Isus K.
U ljudskom egu dubokoplava tama boravi.
Sebe rađe patnjom/svojom pesmom lečim.
Jutro boju mojih očiju brzo prepere.
Već i bršljan plavi. U to doba jesen je.

U duhu Janoša Aranja*

*Janoš Aranj (Arany János – 1817 – 1882) je jedan od slavnih mađarskih pesnika.

Prevod: Fehér Illés

2018. október 23., kedd

Babics Imre Esőcsepp – Kap kiše


Babics Imre Budapest 1961. június 14. –

Esőcsepp

Az esőcsepp, míg zuhanása tart,
nem vádolja magát a zivatart,
s hogy fényt tör meg, s ettől kitakart,
s hogy a Teremtés része, mégse lény;
szétfröccsen a varázsfa levelén,
csak töredéke csöppen le elém;
s írok esőcsepp-költeményeket,
mert betölt az elemi szeretet,
s mert tudom, a széthullás fáj Neked;

…és túláradásom maga a part.

Kap kiše

Kap kiše, sve dotle dok pada
samu oluju ne napada,
jer svetlost lomi, je raskrinkana,
deo je Stvaranja, biće ipak nije;
na listu čarnog drveta se razlije
do mene od nje tek delić dopire;
i pesme o kapi kiše cvrkutam
jer u meni je iskonska ljubav,
i jer znam Tebi boli sunovrat;

...moje bujanje sama obala je.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: https://www.irodalmijelen.hu/2014-dec-8-1927/idozavar-babics-imre-versei

2018. október 21., vasárnap

Vajdics Anikó Fegyvertelenül – Nenaoružano


Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  


Fegyvertelenül

Még a madarak is elhallgattak.
Vagy csak én nem hallom őket?
Szavaid, mint gyanútlan házba
az oldalról jött lövedék, gátat,
falat, nyílást szaggatva hatolnak
belém. Nincs már időm összébb
zárni magamat. Ha bombáznak,
mondják, jobb, ha kinyitsz minden
ablakot. Nem hallom a madarakat.
A fák mintha üvegből lennének.
Egy árnyék, amiről azt hitted,
hozzám tartozik, tükörfalak közé
menekül előled, s mire utolérnéd,
én már egy másik világban járok.
Nem vágok vissza!
Ha védekezem, az is csak nekem fáj.

2016. november 22. 

Nenaoružano

Još i ptice su zanemile.
Ili ih samo ja ne čujem?
Tvoje reči u mene, kao u mirnu
kuću sa strane stigli granati,
okove, zidove, pukotine rušeći
prodiru. Da se zatvorim, više
vremena nemam. Ako bombardiraju,
kažu, najbolje je sve prozore
otvoriti. Ptice ne čujem.
Drveća kao da su od stakla.
Jedna sena, za koju si mislio da meni
pripada, ispred tebe među staklene
zidove se povlači i dok bi stigao
već sam u nekom drugom svetu.
Ne uzvraćam!
Ako se i branim, samo meni boli.

22. novembra 2016.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=41183

Milovan Marčetić Smrt umetnik nije – A halál nem művész


Milovan Marčetić Prijedor, 30. oktobar 1953. –

Smrt umetnik nije

Po Džulijanu Barnsu

Smrt umetnik nije, ona ne oblikuje ništa,
nikom ona ne prašta, nikome se ne sveti,
nije milosrdnik ničiji, nema osećanje krivice,
sama sa strahom od nje nikakve veze nema.
Ona za cenkanje ne zna, niušta je ubediti ne možeš.
imuna je na uvrede, žalbe i potcenjivanja,
za pregovarački sto nikada smrt ne seda.

Smrt umetnik nije i ne tvrdi da jeste,
dok umetnici svi da besmrtnici su tvrde,
nikada ne izneverava, ni s kim se ona ne kocka,
ničije račune ne plaća, ne duguje nikome ništa.
Ona je završni knjigovođa, celu nedelju radi
tri osmočasovne smene, ne napušta radno mesto,
ne pravi pauze nikad, ni tren dužnost ne zaboravlja.

Smrt umetnik nije, ali marljiva jeste,
u pojavi je fleksibilna, ne ponavlja se često,
ipak običaje poštuje, prihvata sujeverja,
ne požuruje nikog, nikoga ona ne čeka.
Ne dâ da je iskoristiš, saradnik joj je vreme,
akcije su njene sigurne, ali ih ne iznosi na berzu,
stoprocentna je uvek njena kvota ispunjenja.



A halál nem művész

Julian Barnes után

A halál nem művész, semmit sem alakít,
senkinek sem kegyelmez, nem áll bosszút,
jótevőként sem ténykedik, nem érez bűnbánatot,
a félelem számára ismeretlen fogalom.
A halál idejét nem vesztegeti, meggyőzni
lehetetlen, sértésre, kifogásra, lebecsülésre   
nem reagál, tárgyalóasztalhoz sosem ül.

A halál nem művész, nem is állítja, hogy az,
viszont a művészek állítják, halhatatlanok,
sosem hagy cserben, véletlenül sem kockáztat,
számlákat nem fizet, senkinek semmivel sem tartozik.
Végelszámolóként heti három nyolcórás műszakot
teljesít, munkahelyét el nem hagyja, szünetet
sosem tart, kötelességét egy percre sem feledi.

A halál nem művész, de szorgalmas,
mint jelenség, rugalmas, nem ismétel,
mégis, tiszteli a szokásokat, tévhiteket elfogad,
senkit sem siettet, senkire sem vár.
Kihasználni képtelenség, szövetségese az idő,
részvényei biztosak, de börzére azokat nem bocsátja,
teljesítménye mindig százszázalékos.

Fordította: Fehér Illés

2018. október 18., csütörtök

Dejan Aleksić Lanac – Lánc


Aleksić Dejan Kraljevo, 01. 05. 1972. –


Lanac

Svaki put kada čujem noćni lavež pasa,
znam da je svet mlad, i da će bedrena kost
žene koju volim proslaviti kalcijum,
kao što izmaknuto vreme proslavlja poljupce.
Moj zadatak je da pišem kratku pesmu
od koje koristi neće imati niko,
kratku pesmu o noći na početku sveta,
noći u kojoj psi mitski laju na alegorije,
tami u kojoj bezumna starica pleše oko vatre
slaveći sutra nad kojim kao čirevi trnu zvezde.

Svaki put kada čujem noćni lavež pasa,
poželim da dostojan sam neke vernosti.
To je toliko ljudski, da me svladava tajni strah
na opustelim ulicama. I poželim da je
spasonosno kratak lanac sa kojeg peni
nekome odana čeljust, da je spasonosno
kratka pesma o ovoj noći što nalikuje noći
s početka sveta. Jer ljudi tako pitomo stare
iza osvetljenih prozora, a dirljive vatre zvezda
rade u pustoj tmini, kao i drevna nasleđa u tami krvi.



Lánc

Mindig, mikor éjjeli kutyaugatást hallok,
tudom, fiatal a világ és szeretett asszonyom
combcsontja, ahogy az elmozdított
idő a csókot, a kalciumot ünnepli.
Feladatom, hogy senkinek hasznára
nem váló rövid verset írjak,
rövid verset a világkezdeti éjről,
a kutyák mitikusan megugatott allegóriák éjéről,
a sötétről melyben hibbant anyóka tűzkörüli
tánccal ünnepli a csillagokat zsibbasztó holnapot.

Mindig, mikor éjjel kutyaugatást hallok,
megkívánom, legyek valami értékre méltó.
Ez annyira emberi, hogy a néptelen utcákon
titkos félelem uralkodik felettem. És kívánom,
hogy a valakinek elkötelezett állkapocslánc
biztosan rövid legyen, hogy biztosan rövid legyen
a világ kezdetéhez hasonló éjről szóló vers.
Mert az emberek a világos ablakok mögött oly
szelíden öregednek, a puszta sötétben meg a csillagok
megható tüze ősi örökségként a vér homályában él.

Fordította: Fehér Illés