Marno János Kénezés – Sumporisanje

Marno János Budapest 1949. március 3. –

Kénezés A mélyfagyban a hó csakugyan besárgul, mintha odahugyoztak volna, vagy kénezték, még sosem láttam hordót kénezni, nemhogy havat, világos hát, hogy amikor kénezésről szólok, az színtiszta köntörfalazás. Nem- beszélhetek minduntalan csak a pokolról. A kén mint egy csepp abból, amit egyesek szerint többen megúsznak, többek szerint pedig egyesek nem fognak megúszni, a kén, amint kimondom, magáért beszél, magam félrehúzódva bólogathatok. Hanem ott van még az ipari só, mélyfagyban az sem számít sokat, viszont annál többet sárgít. Mintha először járnék erre újra, mióta elégették a hugomat, mert meghalt.

Sumporisanje Sneg u dubokom mrazu zaista požuti, kao da su tamo mokrili ili sumporisali, još nikad nisam video sumporisanje buradi a kamoli sneg, dakle jasno je kad sumprisanje spominjem to je čisto pretvaranje. Ne mogu vazda samo o paklu pričati. Sumpor je kap od onoga što prema nekima mnogi jeftino prolaze, prema mnogima pak neki neće jeftino proći, sumpor, kad izgovorim sam za sebe priča, mogu se povlačeći glavom klimati. Ali tamo je još i industriska sol, u dubokom mrazu ni to ne znači mnogo ali tim više žuti. Kao da sam ponovo prvi put na ovom kraju od kada su moju sestru spalili, jer je umrla. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.litera.hu/hirek/az-ev-verse-marno-janos-kenezes

Jóna Dávid Ha dohányoznék, mindig mástól kérnék tüzet – Ako bi pušio vatru bi uvek od drugog tražio

Jóna Dávid Budapest 1968. September 9. –

Ha dohányoznék, mindig mástól kérnék tüzet     Ha dohányoznék, mindig mástól kérnék tüzet. Az arcokat figyelném, s az utcán kiválasztanék egy szimpatikus valakit, aki megállna, nyújtaná-gyújtaná a gyufát, öngyújtót… inkább a gyufát, annak hangulata van, én kissé előre hajolnék, lassan méltóságteljesen szívnám az első slukkot, hogy erőre kapjon a parázs. Köszönöm, mondanám, a szemébe néznék egy Charles Bronson szerű nézéssel, a számon oldalt préselném ki a füstöt, mert figyelmes is lennék. És mindig megvárnám, hogy valaki adjon tüzet… saját gyufával saját cigit nem gyújtanék… és adnék is persze másoknak szívesen, egyik tenyeremmel kis barlangot formálva, védve a lángot. És lehet, hogy beszélgetnénk is. Semmi különösről, csak ami jön. Néha arról, ami megy.     És minden dohányos így tenne, tüzet kérne, mert íratlan szabály lenne, hogy tüzet kérni kell! És jó érzés lenne az is, ha Tőled kérnének tüzet, mert Téged megtaláltak, kiválasztottak. Lennének, akik számolnák, hogy hányszor adtak, hányszor kértek, csak maguknak. Lehet, hogy egymásnak elmondanák, hogy például ebben a hónapban, Te vagy a második, aki... És a második némán, de mosolyogva bólogatna, hogy érti ezt...     És írnának róla száz év múlva, hogy ez milyen szép szimbólum a huszadik század végéről, talán régebbről, egyesek az őskori hajszálgyökeret emlegetnék, átadni egymásnak a fényességet, a lángot.     Igen elterjedne. Talán az egész világon. És neves társasági magazinok kinyomoznák, hogy ez ugyanúgy Magyarországról van, mint maga a gyufa. És erre is büszkék lennének ükunokáink. Nekem ez tetszik. Igen, azt hiszem, ha dohányoznék, mindig mástól kérnék tüzet.

Ako bi pušio vatru bi uvek od drugog tražio     Ako bi pušio vatru bi uvek od drugog tražio. Lica bi promatrao i na ulici jednog simpatičnog izabrao ko bi stao, šibicu, upaljač pružio... rađe šibicu, slast poseduje, ja bi malko napred sagnuo, prvi dim polako, dostojanstveno udisao da žar oživi. Rekao bi hvala, pogledom Čarls Bronsona bi mu u oči gledao, dim iz prikrajka usta duvao jer bi i pažljiv bio. I uvek bi sačekao da mi neko vatru pruži... vlastitom šibicom vlastitu cigaru ne bi palio... i naravno i drugima bi rado dao, jednom šakom pećinu stvarajući da plamen štitim. I možda bi i nešto rekao. Ništa naročito, samo to što navire. Koji put o onome što je aktuelno.     I svaki pušač bi tako postupao, vatru bi tražio jer bi nepisano pravilo bilo, vatru tražiti treba! I bilo bi prijatno kad bi vatru od Tebe tražili, je su Te našli, izabrali. Bili bi i takvi koji bi brojali koliko su dali, koliko su samo za sebe tražili. Moguće je da jedni drugima bi ispričali, recimo ovog meseca, Ti si drugi koji... I drugi bi nemo ali s osmehom na licu klimao glavom da shvaća...     I nakon sto godina o tome bi pisali da je to krasan simbol sa kraja dvadesetog stoleća, možda i od pre, neki bi pretpotopne sitne žile spominjali, jedni drugima svetlost, plamen predati.     Da, glas bi se proširilo. Možda na čitavom svetu. I poznati društveni magazini bi otkrili da je to kao i šibica iz Mađarske potiče. I naši praunuci i na to bi ponosni bili. Meni se to sviđa. Da, verujem, kad bi pušio vatru bi uvek od drugog tražio. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.szozat.org/index.php/irodalom/tartalommutato/6165-jona-david-ha-dohanyoznek-mindig-mastol-kernek-tuzet

Debreczeny György Esti rettegés – Večernja zebnja

Debreczeny György Budapest 1958. –

Esti rettegés  Ágh Istvánnak Korán indulok sohase érek másfelé hív a vörös csontvelő Megbéklyózott nyúlványok szökellése a tegnapi évből ennyi maradt a nagy hidegben a hó is elolvadt s a borotvaszappan tétovasága törékeny arcok repedéseibe lopta be magát és a cserepek fölött szakadatlanul megállíthatatlanul vérzik az ég Megfojt az oxigén lábszag-tündérek a lepra-mennybe vezetnek csigaházakban száguldozok: belső vérzés kifelé Az éjszaka hegyekkel küszködtünk kidőlt ajtók jelezték vonulásunkat a rostok megmarkolhatatlan telébe Nem megyek sehova nem maradok sehol – a kutyák úgyis megugatnak

Večernja zebnja Ištvanu Agu* Rano krenem nikad ne stižem crvena koštana moždina drugde zove Skakutanje svezanih produžetaka jučerašnje godine toliko je ostalo u velikom mrazu u sneg se utopio i u bore krkih lica oklevanje sapuna za brijanje se uvuklo i nebo iznad krovova neprestano nezaustavivo krvari Oksigen zadavi vile vonja nogu u gubavo nebo vode u puževim kućama jurcam: unutrašnje krvarenje prema vani Noću sa brdima smo se borili u zimi neuhvatljivih vlakana njihovo kretanje srušena vrata su označavli Nikud ne idem nigde ne ostajem psi ionako na mene laju   *Ištvan Ag (Ágh István - 1938. március 24.) – poznat mađarski pesnik. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=4836

Acsai Roland Hóval töltött homokóra – Snegom punjen peščanik

Acsai Roland Cegléd, 1975. június 16. –

Hóval töltött homokóra Úgy húzom lányomat a szánkón, Ahogyan apám húzott gyerekkoromban. Mintha egy hóval töltött Homokórában szánkóznánk, Az időben szánkózunk.

Snegom punjen peščanik Na saonici kćerku tako vučem Kako mene o doba detinjstva moj otac. Kao da se u nekom Snegom punjenom peščaniku sankamo, U vremenu se sankamo. Prevod: Fehér Illés

Forrás: Acsai Roland: Szellemkócsagok L' Harmattan Kft.  Budapest 2017.

Jász Attila Folytonosságtrilógia – Trilogija neprekidnosti

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Folytonosságtrilógia

(egyszarvú)*

Lábnyomok a hóban. Leginkább önmagamhoz vezethetnek majd vissza.

Rövid ceruzával írok mostanában és látszólagos összefüggések nélkül élek.

Mióta nekiütköztem a tél falának. Nem hittem volna, hogy ilyen lehetséges.

Hogy éveinkkel együtt elveszíthetjük kedvenc álmainkat is. Aranyszőrű

egyszarvúakról. Noha, te valamiért, rendszeresen szarvasoknak nevezed

őket. Tehát nem vagy szűz, nem simogathatod meg szarvai közt az arany

szőrpihéket. A valóság és a fantázia árnyékhatárán egyensúlyozunk folyton.

Ami nem baj, csak legalább álmaink maradjanak színesek. Néhány évtized

erejéig. Aztán már mindegy, úgyis színesben látunk majd végül mindent.

*Egy kedves  ismeretlen ismerősnek

Forrás - Jász Attila: Belső angyal – készülő kötet

Trilogija neprekidnosti

(jednorog)*

Tragovi u snegu. Najverovatnije vodiće me natrag prema samoj sebi.

U zadnje vreme kratkom olovkom pišem i na izgled nepovezano živim.

Od kad sam se sa zidom zime sudario. Nisam verovao da je to moguće.

Da sa godima možemo i najdraže snove izgubiti. O zlatnodlakavim

jednorogima. Iako ti zbog nečega uglavnom ih jelenima nazivaš.

Dakle nisi nevim, zbog toga ne možeš između rogova zlatna papreja

gladiti. Neprestano na senovitoj granici jave i fantazije balansiramo.

Što nije zlo, samo neka nam snovi ostanu šareni. Bar za nekoliko

desetleća. Posle je već svejedno, ionako na kraju sve obojeno vidimo.

*Dragom nepoznatom poznaniku

Prevod: Fehér Illés

Szabó Palócz Attila Havas akt – Akt u snegu

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

Havas akt didergő nő a téli tájban ahogy odarajzolta a képzet térde remeg a hóbuckában s lassan jeget olvaszt a gondolat a hulló pelyhek mint holmi elvetemült zarándokok hosszú útra indulnak az éjsötétben az olvadó jégcseppek mint holmi elevenen izzó zsarátnokok mágikus jeleket égetnek a bőrbe didergő női test a téli tájban havas dombról elnyúltan lebucskázó mágikus jelekkel teljes hevenyészett képzet didergő nő a téli tájban ahogy magára hagyta a vágy bokája latyakot olvaszt a vászon jegére

Akt u snegu u zimskom kraju žena cvokota tako kako je mašta tamo nacrtala drhte joj kolena a slutnja polako led otapa pahuljice koje padaju poput nekih okorelih skitnica na dalek put kreću u mraku kapi leda koje se otapaju poput nekih živih užarenih varnica kožu magičnim znacima markiraju u zimskom kraju žensko telo cvokota sa snežnog brežuljka produženo tociljajuća magičnim znacima ispunjena sklepana predstava u zimskom kraju žena cvokota kako žudnja samoj sebi prepustila na led platna gležnjača njena kaljužu stvara Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Dejan Aleksić Тамо где почиње свет – Ott, ahol a világ kezdődik

Aleksić Dejan Kraljevo, 01. 05. 1972. –

Тамо где почиње свет

Свет почиње са друге стране нашег знања.

Рецимо, тамо где једна убога старица

потпаљује ватру штампом из прошлог века.

У сумрак, ветар хладним вокалима зашива ваздух,

и вране су непомичне попут реквијемских

нота, штампаних на скелету бреза.

Поменемо ли на овоме месту меланхолију,

свет ће одјекнути празнином под маљевима

нашег сиротог знања. Стога, нека буде

да сумња и призвољност узеле су маха

над нашом невином жељом да света има.

Јер, свет почиње са друге стране нашег знања.

Тамо, рецимо, где поспани књиговођа

завештава самоћу алгебарским анђелима.

На столу, крај хрпе рачуна и пореских шифара,

годинама стоји урамљени загрљај његове

покојне жене и ћерке која расплиће тајне бољег

живота, негде на тужно далеком чворишту

меридијанске мреже. Светло је слабо, а очи

уморне и сва је прилика да ће ноћ бити дуги

ехо спрам затрављених зидина душе.

Одавде, дакле, могао је да почне свет,

да нема наноса претпоставки. О самоћи

и болу, о календарима и стаду избројаном пред сан.

Јер, свет почиње са друге стране нашег знања.

Mожда тамо где млади парох одлаже јеванђеље

после службе у празној сеоској црквици.

Оно мало преосталих мештана посустаје у вери

или је давно клонуло под утегом сумње. Али обноћ

може се чути како црквени миш грицка

осу васељене. Ужад за звона већ су појели

његови преци, у време када се још указиваху

чуда. Ноћас ће бити олује и заклаћено звоно

оживеће у сопственој утроби. Али сувише је

стварности у гладним глаголима, сувише наслеђеног

смисла у вери или сумњи да тиме започео би свет.

Јер, свет почиње са друге стране нашег знања.

А на другој страни нашег знања лежи обичан

облутак, чекајући да га неко хитне у свет.

Али ко ће заћи у тако дубоку шуму,

крај тако хладне и мрачне воде која звезде

лечи од слепила?

Izvor: Dejan Aleksić: Једино ветар Краљево Имам идеју 2011.

Ott, ahol a világ kezdődik

A világ tudásunk másik oldalán kezdődik.

Valahol ott, ahol egy öreganyó

múltszázadi újsággal gyújt tüzet.

Az alkonyatban a szél jeges hangokkal varrja a levegőt,

a varjak is mozdulatlanok, akár a nyírvázra

nyomtatott halotti misekotta.

Ha ezen a helyen a búskomorságot említjük,

a világ szerény tudásunk kalapácsa alatt

az ürességtől kong. Ezért adassék meg,

kétely és  esetlegesség uralkodjon

ártatlan vágyaink felett, hogy megmaradjon a világ.

Mert a világ tudásunk másik oldalán kezdődik.

Ott valahol, ahol az álmos könyvelő

a magányt algebrai angyalokra hagyja.

Az asztalon számlák és adókódok sokasága,

évek óta ott áll halott feleségének bekeretezett

képe és lánya, aki a délkörháló elkeserítően

távoli csomópontján kergeti a boldogabb

élet titkát. Gyenge a fény, a szemek meg

fáradtak és valószínű az éj a lélek fűvel benőtt 

falának elhúzódó visszhangja lesz.

Innen, tehát, kezdődhetne a világ, ha nem létezne

a feltételezések hordaléka. A magányból, kínból,

naptárakból és az alvás előtt számba vett nyájból.

Mert a világ tudásunk másik oldalán kezdődik.

Talán ott, ahol szertartás után a fiatal plébános

az evangéliumot az üres templomba helyezi.

A faluban maradtak belefáradtak a vallásgyakorlásba

vagy a gyanakvás súlya alatt rogyadoznak. De éjjel

hallani lehet, ahogy a templom egere a világegyetem

tengelyét rágja. A harangkötelet elődei már régen

megették, abban az időben, amikor még csodák

léteztek. Ma éjjel vihar lesz és a leölt harang

saját bennsőjében fog életre kelni. De a kiéhezett

igékben túl sok a valóság, a hitben vagy kételyben

túl sok az örökölt értelem, hogy ezzel kezdődjön a világ.

Mert a világ tudásunk másik oldalán kezdődik.

Tudásunk másik oldalán meg egyszerű kavics

nyugszik, várja, hogy valaki a világba dobja.

De a csillagok vakságát gyógyító

hideg és sötét víz mellett, ki merészkedik

az ilyen mély erdőbe?

Fordította: Fehér Illés