Zoran Bognar Rodni grade – Szülővárosom

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Rodni grade moj
u bolu, u tišini,u Propileju
 
Evo,
došao je i ovaj dan
kada se rastajemo nas dvoje,
rodni grade moj...
Odstranili su te iz mene
kao žučnu kesu s kamenom.
Kao da nikad nismo ni postali krug.
Još uvek smo dvoje u jednom,
ali ne celina i ne isto,
zajedno ali odvojeni svetovi
kao krv i kost, domaćin i gost...
Dao si mi život – život sam ti dao,
rodni grade moj.
Dali smo sve od sebe
i ostali ranjeni i uznemireni
našim opitima,
našim opisima,
našim snovima...
Ne mogu više ni da razumem
ni da prihvatim
kako i dalje neguješ i podržavaš
one koji nas vole
a koji to ne znaju da pokažu
i
one koji nas ne vole
i koji to ne znaju da prikriju.
Ne mogu više da dišem
i živim s tim
da je ovde istina
ono što se iznosi šapatom a ne glasnim govorom.
Ništa neuobičajeno:
ja sam samo još jedan od onih
koji umiru neshvaćeni u svom rodnom gradu
u tesnacu
između satane i sutona,
bluda i zabluda, prokletstva i sudbine,
između raskola i raspleta,
lidera i dilera,
bogova i robova...
I šta sad? I kako dalje? I kuda...
...kad priroda više ne trpi
logiku usamljeništva;
kad žudim za motivom
koji asocira na pokret...
Ostaje mi još samo,
rodni grade moj,
da verujem
u božji kantar, blagostanje i Put svetlosti,
jer onaj koji veruje nalazi život
i tamo gde ga drugi ne vide:
u bolu, u tišini, u Propileju...
 
Vukovar, 4-25. 4. 2010.
 
Izvor: https://www.literaryworkshopkordun.com/latinica/strana/1550/rodni-grade-moj
 
 
Szülővárosom
fájdalomban, csendben, Propülaiában
 
Íme,
ez a nap is eljött,
mi ketten elválunk,
szülővárosom…
Holmi epezacskóként tele kövekkel
távolítottak el belőlem.
Mintha kört sosem alkottunk volna.
Még mindig ketten egy vagyunk,
de nem egészen és nem ugyúgy,
együtt, de két elválasztott világ,
mint vér és csont, vendéglátó és vendég…
Életet adtál – életemet neked adtam,
szülővárosom.
Átadtuk magunkat
és sebesültek és zaklatottak maradtunk,
kísérleteinkkel,
irományainkkal,
álmainkkal…
Sem megérteni, sem elfogadni
nem tudom azt,
ahogy továbbra is azokat gondozod, támogatod,
akik szeretnek bennünket
de kimutatni nem tudják
és
azokat is, akik nem szeretnek bennünket
és ezt leplezni nem tudják.
Nem tudok többé
azzal együtt élni,
hogy itt az az igazság,
amit suttogva mondanak és nem a nyílt beszéd.
Semmi szokatlan:
csak egy vagyok azok közül,
akik szülővárosukban, a szorosban
meg nem értetten halnak meg,
démon és alkony,
feslettség és tévedés, átok és sors között,
szakadás és kibontakozás,
vezérek és dílerek között,
istenek és fegyencek…
És most? Hogyan tovább? És merre…
…mikor a természet a magány
logikáját többé nem tűri;
indítékra vágyok,
ami indulást sugall…
Ami számomra még marad,
szülővárosom,
hogy higgyek
az isteni biztatásban, a jólétben, a fény Útjában,
mert az, aki hisz, ott is
életet talál, ahol mások nem:
a fájdalomban, a csendben, Propülaiában…
 
Vukovár, 2010. 4. 4-25.
 
Fordította: Fehér Illés

Zoran Bognar Nevinost – Ártatlanság

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. – 

Nevinost   Zaista je paradoksalno da svoju nevinost poklanjaš meni, nespašenom gospodaru nesklada.   Znam da si je čuvala za nekog ko bi pokrenuo jedrenjak bez vetra,   za nekog hrabrog prkosnika što likuje na zidu smrti, ali isto tako znam   da si shvatila da ona pripada meni jednako koliko i bilo kome drugome.   Vukovar, 1985-2000.

Ártatlanság   Valóban ellentmondásos, hogy ártatlanságod nekem, a zűrzavar meg nem mentett uralkodójának adod.   Tudom, annak őrizted, aki a vitorlást szél nélkül megmozdítaná,   holmi bátor konoknak, aki a halál falán ujjong, de azt is tudom,   megértetted, ugyanúgy, mint bárki mást, engem is megillet.   Vukovár, 1985-2000.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Albedo, Aura, Alhemija Draganić, Beograd 2013.

Zoran Bognar Sada im je tek jasno – Most értették meg

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Sada im je tek jasno   Sada im je tek jasno da nismo nikada ni bili njihovi i da nijedan naš koren nije rođen u njihovom vrtu punom kamenja što se uvlači u hladnu zemlju. Sada im je tek jasno da će slike brzo da iščeznu da će se samo prisećati svih tih predobrih glumaca koji su primorano prihvatili uloge u najbanalnijem uniformisanom filmu. Sada im je tek jasno da se nikada više nećemo vratiti, ali neki će se od nas ponovo sresti i nerado ćemo se prisetiti naših starih imena u obliku brojeva koja su nam urezali u srca beskrajnih čežnji. Sada im je tek jasno da nas nikada neće moći izgubiti, jer nas nikada nisu ni imali...

Most értették meg   Most értették meg, az övéké sosem voltunk, egyetlen gyökerünk sem az ő hideg, földbe szorult kövekkel tele kertjükben fogant. Most értették meg, a képek gyorsan tűnnek és ezekre a kaptafára készült filmekben kényszerből vállalt szerepeket játszó kitűnő színészekre csak emlékezni fognak. Most értették meg, sosem térünk vissza, de egyesekkel ismét találkoznak és régi nevünkre, a végtelen vágyak szívébe vésett számokra, nem szívesen emlékeznek. Most értették meg, sosem veszítenek el bennünket, hisz az övéké sosem voltunk…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Srbijo, mogu li da budem tvoj sin Balkanski Književni Glasnik Beograd 2019. str. 21.

Zoran Bognar Šaptač, Ofejski budilnik – A súgó, az orpheuszi ébresztőóra

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Šaptač, Orfejski budilnik   Ne postoji ništa čudesnije od neprospavane noći za radnim stolom u društvu šaptača, tog volšebnog orfejskog budilnika, koji ti budi sazvežđa ispod kože, koji ti, kreativnim nemirom, blagosiljanu nervozu srca rasprostire po krvi, po noktima, po kostima…   Thessaloniki, 2002.

A súgó, az orpheuszi ébresztőóra   A munkaasztal mellett, a súgó, a titokzatos orpheuszi ébresztőóra társaságában átvirrasztott éjnél nincs csodálatosabb, a bőr alatt csillagképeket ébreszt, a szív megáldott feszültségét teremtőképes nyugtalansággal osztja szét a vérben, a körmök alatt, a csontozatban…   Thessaloniki, 2002.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Albedo, Aura, Alhemija Draganić, Beograd 2013.

Zoran Bognar Hiljadu lica – Ezer arc

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. – 

Hiljadu lica   Postoje ljudi koji ne veruju da duša rođena na nebu može da se raspukne na dva dela i da se, nošena ka magnetnim poljima bivstva, ponovo sjedini u auri svetionika korena. Kako drugačije objasniti ljubav na prvi pogled? U ljubavi imamo hiljadu lica, ali i mogućnost da svako svoje lice preživi.   Beograd, 1997-2002.

Ezer arc   Vannak emberek, akik nem hiszik, a mennyben született lélek valamilyen módon kettészakadhat és a lét mágneses tere felé haladva, a világítótorony gyökérzetének kisugárzásában ismét egyesülhet. Hogyan másként magyarázni az első pillantásra született szerelmet? Ezerarcúak a szerelmesek, de adott az is, hogy mindenki saját arcával éljen.   Belgrád, 1997-2002.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Albedo, Aura, Alhemija Draganić, Beograd 2013.

Zoran Bognar Isčupala si me iz korena – Gyökereimből téptél ki

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. – 

Isčupala si me iz korena   Kažem: iščupala si me iz korena, prokleta godino... i ostavila samo strah, nesanicu, suze i bol...   I Nečastivi kad hoće da obori drvo (hladnokrvno) ispuca munju u njega: prvo (se pojavi) svetlost, brzo i snažno, a zatim ga obara bolno i polako...   Pretpostavljam da ti je scenario poznat, o ti, Srebrni demonu... Ali ne zanosi se previše: čovek niti živi, niti umire uzalud...   Beograd, 2012.

Gyökereimből téptél ki   Mondom: gyökereimből téptél ki, átkozott év… és csak az iszonyt, álmatlanságot, könnyeket meg a kínt hagytad…   A Tisztességtelen is, ha fát akar dönteni, (hidegvérűen) villámot küld rá: először a fény (jelenik meg), gyorsan és erősen, majd ledönti, lassan, fájdalmasan.   Feltételezem ismered a forgatókönyvet, ó te, Ezüst szellem… De túlságosan ne ujjongj: az ember hiába se nem él, se nem hal…   Belgrád, 2012.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Insomanija, bele noći Draganić Beograd 2013.

 

Zoran Bognar Harmonija – Harmónia

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Harmonija   Uskladiti smrt sa radošću, uskladiti ponos sa Ništavilom, velika je stvar i u dobru i u zlu.   Beograd, 1999-2002.

Harmónia   Összehangolni a halált az örömmel, a büszkeséget a Megsemmisüléssel, az nagy dolog, úgy a jóban, mint a rosszban.   Belgrád, 1999-2002.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Albedo, Aura, Alhemija Draganić, Beograd 2013.

 

Zoran Bognar U zatvoru svoje samoće – Magányod börtönében

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

U zatvoru svoje samoće   Kažem: kada si u zatvoru svoje samoće, zarobljen kao u mreži izgladnelog pauka, najgore što (možeš da) vidiš jeste da se spolja život i dalje (neometano) odvija bez tebe…   Beograd, 2012.

Magányod börtönében   Mondom: mikor magányod börtönében vagy, fogoly a kiéhezett pók hálójában, a legrosszabb amit (láthatasz) látsz igen a külvilágban az élet továbbra is (zavartalanul) zajlik nélküled…   Belgrád, 2012.   Fordította: Fehér Illés

Izor: Zoran Bognar: Insomanija, bele noći Draganić Beograd 2013.

Zoran Bognar Večito namrštena žena – Az állandóan mogorva nő

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

 

Večito namrštena žena   Večito namrštena žena je uslovljeno-ubeđeni feminista. Naravno, ne iz preterane ljubavi prema ženama, već iz razloga što ima najmanje trideset kilograma viška i što je osamstoPRVA na listi bilo kojeg frajera u gradu. Večito namrštena žena urednik je kulturne rubrike jednog beogradskog dnevnog lista. Svojim infantilnim svetonazorom podržava samo one pesnike i pisce koji joj neprestano besramno podilaze. Večito namrštena žena između ostalog i piše poeziju i to uglavnom o beogradskim siroticama i ispijenim filmskim zvezdama. O, šta bi tek dala da je znala, onako pošteđena od bilo kakve vizije, da će se uskoro, poput Huna, vehementno pojaviti Harry Potter & Teletubbies, taj pozlaćeni Mefisto sa svojim plišanim podanicima, koji su bez ijednog ispaljenog metka osvojili svet. Večito namrštena žena iz svetske literature preferira samo stare premazane lisce. Peter Handke je ph vrednost njenih sazvežđa ispod kože. Večito namrštena žena vrlo često zloupotrebljava službeni položaj ne dozvoljavajući svojim novinarima da idu na konferencije za štampu povodom antologija u kojima nije zastupljena.   Večito namrštena žena nije još naučila da je, baš kao što je u saobraćaju najopasnija neodlučnost, tako u komunikaciji, raspravi i(li) polemici najopasnija isključivost. Večito namrštena žena ne zna da su i golubovi samim činom pristanka da se hrane po kontejnerima, nemilosrdno gazeći jedni preko drugih, narušili dostojanstvo kontrole.   Prava je milina sresti je u gradu.   Beograd, 2002.

Az állandóan mogorva nő   Az állandóan mogorva nő feltételesen megrögzött feminista. Természetesen nem a nők iránti túlzott szeretetből, hanem mert legalább harminc kiló súlyfeleslege van és bármelyik városi ficsúr listáján ELSŐ a nyolcszázadik után. Az állandóan mogorva nő egy belgrádi napilap kultúrrovat szerkesztője. Gyermeteg nézetével csak az őt szégyentelenül dicsőítő költőket és írókat támogatja. Az állandóan mogorva nő többek között költeményeket is ír, mégpedig a belgrádi szegényekről és a kifakult filmcsillagokról. Ó, mit adna ha tudná, mint olyan, aki minden látomástól mentes, hogy hamarosan, akár a hunok, egyszerre csak megjelenik Harry Potter & Teletubbies, bársonyos alattvalóival az az aranyozott Mefisztó, aki egyetlen puskalövés nélkül hódította meg a világot. Az állandóan mogorva nő a világirodalomból csak a dörzsölt öreg rókákat értékeli. Peter Handke bőralatti csillagképeinek pH-értéke. Az állandóan mogorva nő hivatalos rangjával gyakran él vissza. Újságíróinak nem engedélyezi az olyan antológiák sajtótájékoztatóin való részvételt, amelyekben nincs jelen.   Az állandóan mogorva nő nem tanulta még meg, ahogy a forgalomban legveszélyesebb a tétovázás, úgy az eszmecserében, vitában, értekezleten legveszélyesebb a kizárólagosság. Az állandóan mogorva nő nem tudja, még a galambok is, magával a tettel, hogy egymást könyörtelenül gázolva szemeteskonténerekből táplálkoznak, az ellenőrzés méltóságát sértik.   Találkozni vele a városban valódi élvezet.   Belgrád, 2002.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Albedo, Aura, Alhemija Draganić, Beograd 2013. str. 23-24.

 

Zoran Bognar Talijum – Tallium

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Talijum Ne možemo pobeći od sebe, Maestro. Sudbina nas bira. Hrani nas besom i bukom; stapa nas, melje i poistovećuje sa prethodnicima. Mi naše mrtve sahranjujemo žive. Neprestano pričamo o njima i ne znajući: ko su bogovi, a ko robovi? Linija manjeg otpora snažnija je od bilo kakvog nemira: dugo smo s partnerom, s njim živimo, ponekad i umremo, ali ga ne upoznamo; u jurnjavi za zlatnim prahom zaboravljamo da se opustimo; zaboravljamo da niko ne pobeđuje ukoliko neko ne izgubi… Naša savest glasovi su mrtvih koji nas pokušavaju spasiti od prokletstva. Ne možemo pobeći od sebe, Maestro. Sudbina nas bira. Hrani nas mržnjom i strahom; truje nas talijumom, Erebovom krvlju. Sva tuga, sav bol, svi nesporazumi nastali su iz nepoštovanja različitosti. Svet je postao vulgaran. Više nema mesta za nijanse. Ovde je poštarina skuplja od sahrane. Ovde ne možeš ostati svoj i sačuvati belinu u grudima. Ovde je oduvek važilo pravilo: Ako nisi s nama protiv nas si… Ne možemo pobeći od sebe, Maestro. Sudbina nas bira. Hrani nas besom i bukom, mržnjom i strahom; stapa nas, melje i poistovećuje sa prethodnicima; truje nas talijumom, Erebovom krvlju. No, ako ne možeš da izdržiš poglede koji ti ne odgovaraju, ne idi među ljude, ne srljaj u kaveze! Budi strpljiv. Strpljenje ima gorak okus, ali su mu plodovi slatki. I ne zaboravi: Čovek koji može podići sebe dovoljno je jak čovek. I ne zaboravi, nikad ne zaboravi monahove reči: Želite li biti sretni jedan trenutak, osvetite se. Želite li biti sretni zauvek, oprostite! Beograd, 2001.

Tallium Önmagunktól nem menekülhetünk, Mester. A sors választ bennünket. Haraggal, hangzavarral táplál; olvaszt, darál, elődeinkkel azonosít. Halottainkat elevenen temetjük. Állandóan róluk beszélünk nem tudva: kik az istenek, kik az elítéltek? A legkisebb ellenállás útja minden nyugtalanságnál erősebb: együtt vagyunk a sorstárssal, együtt élünk, elvétve halunk is, de meg nem ismerjünk; az arany utáni rohanásban megfeledkezünk a lazításról; megfeledkezünk arról, nincs győztes vesztes nélkül… Lelkiismeretünk a halottak hangja akik az átoktól igyekeznek megmenteni. Önmagunktól nem menekülhetünk, Mester. A sors választ bennünket. Haraggal, hangzavarral táplál; talliummal, Erebosz vérével mérgez. Minden keserűség, üröm, félreértés a különbözőségek semmibevételéből ered. Trágár lett a világ. Árnyalatoknak helye többé nincs. Itt a temetéstől drágább a postadíj. Itt magadé nem maradhatsz, kebledben a tisztaságot meg nem őrizheted. Itt örökös a tétel: Ha nem vagy velünk, ellenünk vagy… Önmagunktól nem menekülhetünk, Mester. A sors választ bennünket. Haraggal, hangzavarral, gyűlölettel és félelemmel táplál; olvaszt, darál, elődeinkkel azonosít; talliummal, Erebosz vérével mérgez. Ám, ha nem bírod ki a számodra nem megfelelő tekinteteket, emberek közé ne menj, ketrecekbe ne rohanj! Légy türelmes. Keserű a türelem íze, de termése édes. És ne feledd: Az ember, aki önmagát fel tudja nevelni, elég erős ember. És ne feledd, sose feledd a szerzetes szavait: Ha egy pillanatra akarsz boldog lenni, bosszulj. Ha mindörökre boldog akarsz lenni, irgalmazz! Belgrád, 2001. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Albedo, Aura, Alhemija Draganić, Beograd 2013. str. 39-40.

Zoran Bognar Suton – Alkony

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Suton Kao odbačeni prosjak kojeg ništa ne nadahnjuje, koji ne veruje ni u Isusa Hrista, ni u nešto što je veće od duše, lutam okolo u usamljenu zoru, u napušteno vreme, u odbačene sate... Kao odbačeni prosjak koji je i čovek đavolji i čovek božji, ničiji sluga i ničiji večno, okružen praznim ulicama i grobnom tišinom, okružen soliterima, spomenicima samoće, gospodarim prostorom, napuštenim svetom. I dok sledim tragove, stopala smrti, uživam u osećaju što sam jedini na svetu, istovetan sa sudbinom, istovetan s Bogom, daleko od istine, daleko od laži...

Alkony Kitagadott koldusként akit semmi sem lelkesít, aki nem hisz Jézus Krisztusban sem, sem valami lélekemelőben, magányos virradatban, elhagyott időben, eldobott órákban bolyongok … Kitagadott koldusként aki ugyanúgy az ördögé mint istené, senki szolgája és soha senkié, üres utcákkal és halottcsenddel körülvett, toronyházakkal, magány-emlékművekkel, elfoglalt terekkel, elhagyott világgal körülvett. És míg a halál nyomában járok, élvezem az érzést, a világon egyedül én vagyok azonos a sorssal, azonos Istennel, távol az igazságtól, távol a hazugságtól… Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Srbijo, mogu li da budem tvoj sin Balkanski Književni Glasnik Beograd 2019. str. 38.

Zoran Bognar Izdajnik – Az áruló

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Izdajnik

Otac mi kaže:

ako želiš da saznaš

ko te je izdao

onda bi prvo trebalo

da odustaneš od zaštite

svojih voljenih...

Izdajnik je uvek ona osoba

koja te najbolje poznaje,

ona koja zna svaki tvoj korak,

kuda si otišao, kada ćeš se vratiti,

ona koja zna svaku tvoju tajnu,

želju, bol, besanu noć;

ona koja ti godinama glumi prijatelja i srodnu dušu;

ili možda ona s kojom si se s prstenom Ozirisa

zakleo na vernost u dobru i u zlu,

a koja će ti na kraju iščupati srce iz nedara...

Izdajnik je uvek ona osoba

koja prva ustane od stola,

koja prva napušta ušuškanost lavirinta kruga,

uz somnabulno „opravdanje“ lične paranoje:

da ne doživi sudbinu takozvane

odložene žrtve užasa...

Izdajnik uvek želi da odeš negde daleko,

što je dalje moguće,

jer ga tvoja udaljenost čini

kuražnijim i bezbednijim...

Izdajnik je ona osoba koja te je poslala tamo,

ona osoba u koju nikada nisi posumnjao...

Beograd, 2013.

Izvor: Zoran Bognar: Insomnija, bele noći Nova Poetika Beograd 2018.

Az áruló

Apám állítja:

ha meg akarod tudni

ki árult el,

először is szeretteid

védelmezésével

hagyj fel…

Az áruló mindig az az egyén,

aki legjobban ismer,

aki minden lépésedről tud,

aki tudja hová mentél, mikor térsz vissza,

aki ismeri titkaidat,

kívánságodat, bánatodat, álmatlan éjszakáidat;

az, aki éveken keresztül színleli, barátod, lelki társad;

vagy talán az, akivel Ozirisz gyűrűjét szorongatva

örök hűséget fogadtatok,

de végső soron szívedet tépi ki…

Az áruló mindig az az egyén,

aki az asztaltól elsőként kel fel,

aki, a személyes szorongás nevetséges „mentségével“,

elsőként hagyja el a körkörös útvesztő susogását:

hogy az úgynevezett iszony későbbi áldozatának

sorsa utol ne érje …

Az áruló mindig azt kívánja, messze menj,

lehetőleg minél messzebbre,

mert ha távol vagy, bátrabb

és biztonságban érzi magát…

Az áruló az az egyén, aki oda küldött,

az az egyén, akiben sosem kételkedtél…

Belgrád, 2013.

Fordította: Fehér Illés