Valentina Novković Panoramni prikaz nedostajanja – A hiány látképszerű bemutatása

 

Valentina Novković Beograd, 16. 05. 1973. – 

Panoramni prikaz nedostajanja   Vazdušni baloni nose rasuta pisma i dogorela pokajanja za reč kraća, ugljen manja. Slanost se vodom ne gasi, to najbolje znaju reke što su se davljenika nanosile, zaklinjanjem obramile, a mi ozbiljan deo puta prošli, ništa ne naučivši.   Panoramni prikaz nedostajanja će, kažu, izumeti novotvorci optičkih iluzija koji iza savršenog osmeha suze i terpentin mešaju. Možda će im slikovnica vremena pomoći da najzad dokuče zašto je ograda dopola ofarbana, a lula na komodi ostavljena, ako se iko na ekranima lažnog postojanja četke bude latio.   Moje su usne meandri ćutanja, ošančene sene nalik noći pred pogubljenje i takve, tesne su za svekolika tvoja skrivanja iza ribolikih sećanja na pramajčenje.   Tek par nas je stanica delilo od stepeništa koje nikad nisam dokoračila, do neba što se među brojeve sakrilo i imalo miris benzina na rubovima pogleda koje mi nikad nisi uputio, jer me nisi poznavao onako kako lokvanji sa mesecom druguju.

A hiány látképszerű bemutatása   Léggömbök viszik a szétszórt leveleket és az egy szóval rövidebb, szénnel kevesebb elégett bűnbánatot. Vízzel sósságot oltani nem lehet, ezt legjobban az esküvel keretbe foglalt befulladtakat szállító folyók tudják, mi meg, az út nagy részét megtéve sem tanultunk, semmit se tanultunk.   A hiány látképszerű bemutatását, állítják, az optikai illúziók újrateremtői találják majd ki, akik a tökéletes mosoly mögött könnycseppeket terpentinnel kevernek. Talán az idő képeslapja segít nekik, hogy végre megértsék, miért félig festett a kerítés, a pipa meg miért maradt a komódon, ha valaki is a hamis lét képernyőjén az ecsetet kezébe veszi.   Ajkam a hallgatás kígyózó medre, a görcsbe rándult árnyak kivégzés előtti éjre hasonlítanak és mint ilyenek, nem engedik, hogy a ködbe vesző ősanyaság emléke mögé rejtőzz.   Csak néhány állomás választott el a lépcsőtől, melyre sosem léptem, a számok közé bújt mennytől és benzinszag terjedt a nekem sosem szánt tekinteted szélén, mert nem ismertél úgy, ahogy a tündérrózsa a holddal barátkozik.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Valentina Novković Ne dozvoli – Ne engedd meg

 

Valentina Novković Beograd, 16. 05. 1973. – 

Ne dozvoli¹
 
Priča o Kainu i Avelju
samo je umorna pesma tužnog Boga
koju ti je majka pored kolevke ispevala,
da nikad ne zaboraviš brata ni bližnjeg,
jer svaki je čovek kog sretneš
bol obučen u ćutanje,
ili osmeh koji zvoni na crkvi Nadanja.
Poveruj,
lomače ne mogu biti sunca,
ni noževi ogledala,
negde otkucava sat koji umesto kazaljki
ima oči nevinosti,
vlažnju njušku laneta koje ne zna
da mu je mati ubijena.
Negde,
u začaranim šumama, trave smišljaju načine
kako da pomire gladi i mržnje,
iz plodova njihovih nektar stiže
koji će sve željni ljubavi
napojiti.
Oslušni,
topovi nikada neće biti vatromet skrivenih želja,
pod vojničkim čizmama cvile puževi.
A, ti, ti Čoveče,
ne dozvoli da plavet neba za tobom zaplače.
 
¹Nagrada "Zamak Alanja" za najbolju pesmu na međunarondom festivalu u Alanji pod nazivom "Ne dozvoli" a koji organizuje časopis Guncel Sanat (Savremena umetnost) i izdavačka kući Baygenc Kitap.
 
Izvor: autor
 
 
Ne engedd meg¹
 
Káin és Ábel története
csak a szomorú Isten fáradt dala
melyet anyád a bölcső mellett énekelt,
hogy testvéredet, társadat sose feledd,
mert minden ember, akivel találkozol,
hallgatásba öltözött fájdalom vagy
a Hit szentélyében csengő nevetés.
Hidd el,
máglya nem lehet nap,
se kés tükör,
valahol ketyeg egy óra, mutatók helyett
ártatlanság szemei vannak,
őzgida nedves orra, aki nem tudja,
hogy anyját megölték.
Valahol,
az elvarázsolt erdőkben, a füvek tervezik,
az éhséget és a gyűlöletet hogyan békítsék ki,
gyümölcsükből mindenkit,
aki szerelmet hőn áhít, nektárral
látnak el.
Hallgasd,
az ágyúk titkos vágyak tűzijátékává sosem válnak,
a katonacsizmák alatt csigák szűkölnek.
Te meg, te Ember,
ne engedd meg, hogy a kék ég utánad sírjon.
 
¹Az Alanyában rendezett „Alanyai Kastély” nemzetközi költőfesztiválon, melyet a Guncel Sanat (Kortárs művészet) folyóirat és a Baygenc Kitap kiadóház szervez, a legjobb vers díjat nyert vers.
 
Fordította: Fehér Illés

Valentina Novković Недоумица - Kétkedés

 

Valentina Novković Beograd, 16. 05. 1973. – 

Недоумица Да ли те огрнути речима Бираним, просејаним кроз сито Праскозорја? Тебе, ризничарa вишезначности. Или те призвати Недосањано-наслућеним Кроз ехо трагања? Шта чинити са Недохватним додиром твојим На постељи од дрхтаја. Загледана у зреник Измичућих снова Да ли ћу успети да те стресем Са слепљених трепавица?

Kétkedés   A pirkadat szitáján keresztül Szűrt válogatott szavakkal Takarjalak? Téged, a többértelműség kincstárnokát. Vagy megálmodatlan-sejtéssel Szólítsalak A fürkészés visszhangján keresztül? A reszketés pamlagán Elérhetetlen érintéseddel Mit kezdhetek. Az elillanó álmok Középpontját bámulva Az összeragadt szempillákról Le tudlak-e a rázni?   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Valentina Novković Савест – A lelkiismeret

 

Valentina Novković Beograd, 16. 05. 1973. – 

Савест   Туга моја нема крваве очи, ни нокте који о одрицању сведоче. Њена се одора на подсмехе доконих рачва, лармом се злореч поноси. Костуре обећања у одаји за посете чува, од прашине их штитећи. Ко зна, можда се међу два слепа ока отвор савести пројави, дукате за узврат не тражећи.

A lelkiismeret   Keserűségem nem véres-szemű, körme nem a lemondásról tanúskodik. Viseletéről lepereg a renyhék gúnya, a ricsaj a gonosz öntudata. Az ígéretek csontvázát, portól védve, a fogadószobában őrzi. Ki tudja, talán két vak szem között, dukátokért kezet nem nyújtva, nyílik meg a lelkiismert felé vezető csapás.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Валентина Новковић: Небогледни пев АСоглас д.о.о. Зворник, 2022. стр. 14.

Valentina Novković Sačuvana – Sértetlen maradtam

 

Valentina Novković Beograd, 16. 05. 1973. – 

Sačuvana   Da si me samo u dlan desni celivao, dovoljno bi bilo da kiša se u svetu vodicu preobrati. A ti, ti si mi pogled od ponora odvratio rekavši kako je veverica žirove sakrila u duplju snova koje ćemo tek odsanjati. Paučina je ples sramežljivih pokušaja da se onaj drugi istine doseti. O tome nam nemo pauci pripovedaju. Pogledom samo da si me verio, bilo bi dovoljno. A ti, ti si me od krnje strane meseca čuvao, ne umejući da govoriš visokoparnim jezikom praznoslovaca, prvom si me ženom učinio koju je ljubav ćutanjem začarala, u sobi sa palom zavesom i napuklim naslonom stolice za udvojeno jutro od vremena ukradeno. Da si me samo u molitvama pomenuo, bilo bi dovoljno. A ti, ti si me nežnošću ovenčao onda kada sam oko sebe prosenjeno obavijala, od verovanja krila da vetar pokoji plamen može sačuvati. Zbog svega, zbog Tebe samog, nikada se više neću ostudeniti.

Sértetlen maradtam   Ha a jobb tenyereden megcsókoltál volna, elég lett volna arra, hogy az esővíz szenteltvízzé váljon. De te, te tekintetemet elterelted a szakadéktól, állítottad, a mókus a makkot, melyről csak ezután álmodunk, az álmok üregébe rejtette. A pókháló a szégyenlős próbatételek tánca, az a másik ismerje fel az igazságot. Erről, nekünk, a pókok némán mesélnek. Ha csak tekinteteddel jegyeztél volna el, elég lett volna. De te, te engem a hold csorba oldalától óvtál, a szobában, ahol leesett a függöny és a szék támlája törött, két egyén számára az időtől ellopott reggelen, az üres-beszédűek magasröptű nyelvén beszélni nem tudva, először olyan asszonnyá formáltál, aki a szerelmet hallgatással bűvölte. Ha csak az imákban említettél volna, elég lett volna. De te, te gyengédséggel akkor koronáztál meg, amikor magamat árnyékkal takartam, rejtettem a hittől, mely szerint a szél egy-egy lángot képes megőrizni. Mindezért, Temiattad, kihűlni soha többé nem fogok.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Valentina Novković: Odgonetke nežnosti Liberland Art, Beograd. 2021.

Valentina Novković Под сузом – Könnyes szemmel

 

Valentina Novković Beograd, 16. 05. 1973. – 

Под сузом   Учим да трпезу многољудном учиним, а сама јој се радујем. И прсте да се додиру приклоне, једном кад се догоди. Непце да сладом љутину назове, на невиђено. У време страшћа, кротка да постанем. Учим да тањир je вршнији од лонца кад очи на довољно навикну. А човек бескрајем испуњен, ако се под сузом уме насмејати.

Könnyes szemmel   Tanulom, a terített asztalt sokadalommal úgy körülvenni, hogy annak egyedül én örüljek. Ujjam fogadja el az érintést, ha egyszer megtörténik. Szám, az indulatot, látatlanba, figyelmességnek nevezze. És legyek szelíd a szenvedély idején. Tanulom, a tányér fontosabb a fazéknál, mikor a szem a bőséghez szokott. Az az ember meg a végtelennel telt, aki könnyes szemmel is mosolyra késztet.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Валентина Новковић: Небогледни пев АСоглас д.о.о. Зворник, 2022. стр. 9.

Valentina Novković Милост – Kegyelem

 

Valentina Novković Beograd, 16. 05. 1973. – 

Милост
 
Препознаје ли хук неодговора
окот риђе лисице,
поклекне ли гора кад јој с леђа
прилазиш?
Ако јеком не откликнеш, може ли те земља
на плећима понети, ако путем не коракнеш,
може ли те небо међ своје сврстати?
 
Вишак сам у речима што се на
муцање ослањају, у редовима
за место умањена, смешно
гиздава у очима што једну боју препознају,
чуварка огњишта које ватром неће
запламсати.
 
Каприци, нашивци, заџепци ничему
корисни као уходана војска марширају,
у локвама се очаја огледају, новојутра
очекују што ће их с векнама милости
послужити.
 
Недовршено плетиво мустрама се опире,
како најежен у крајеве што с маслинама
древнују?
 
Izvor: Валентина Новковић: Небогледни пев АСоглас д.о.о. Зворник, 2022. стр. 9.
 
 
Kegyelem
 
Felismeri-e a vörös róka fiadzása
a nem-válasz huhogását,
megroggyan-e a hegy, ha hátulról
lépsz hozzá?
Ha jajszóval nem kiáltasz vissza, vállán a föld
képes lesz-e magával vinni, ha út közben nem lépsz,
képes lesz-e a menny sorai közé befogadni?
 
A dadogásra támaszkodó szavakban
a felesleg, a sorokban
a kicsinyítés helye vagyok, az egy színt felismerők
szemében a nevetségesen ékes és
a tűzhely lángra nem lobbanó
őre is én vagyok.
 
A semmire se való szeszélyek, foltok,
mellékzsebek gyakorlott katonaságként menetelnek,
a tócsákban iszonnyal szembesülnek,
a kegyelem kenyerét az új reggeltől
várják.
 
A befejezetlen kötés mintákkal lázad,
ahogy az olajfákkal együtt vénülők
libabőrrel?
 
Fordította: Fehér Illés

Valentina Novković Кад умине – Mikor eltávozik

 

Valentina Novković Beograd, 16. 05. 1973. – 

Кад умине   Не једном, восак је моје дланове палио, тамјаном сам ближње призивала. У јутрима где се кантар поштењу церекао, лаж  се плаштом покривала. Плаштом од бездана непопуњивих.   И пад лепоту има. Кад се усправиш.   Не једном, наоко целовитој, крцкало је у мени преосталих костију, невидне сам вране осмехом растеривала, други да крваве кораке не опазе.   И крик памти радост појања. Кад утихне.   Не једном преци су ме с обале враћали, новчиће сам у реку бацила, чамац се опасно љуљао без весала и лађара; пијавице се из воде грохотом смејаху.   И бол има мати осмехнуту. Кад умине.

Mikor eltávozik   Tenyeremet a viasz nem egyszer égette, felebarátaimat tömjénnel idéztem. Reggelenként, mikor a mérleg kinevette a tisztességet, a hazugság magát palásttal takarta. A feneketlen mélység palástjával.   Az esésnek is meg van a maga szépsége. Mikor felállsz.   Nem egyszer, bennem, a látszólag egészben, ropogtak a megmaradt csontok, a rút varjakat mosollyal riasztottam, hogy a véres lépteket mások ne lássák.   A sikoly is jegyzi az egyházi ének örömét. Mikor elcsendesedik.   Őseim a partról nem egyszer térítettek vissza, a folyóba érmeket dobáltam, a csónak evező és kormányos nélkül veszélyesen imbolygott; a vízben piócák röhögtek.   A kínnak is van mosolygós anyja. Mikor eltávozik.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Валентина Новковић: Небогледни пев АСоглас д.о.о. Зворник, 2022. стр. 9.

Valentina Novković Bajalica o bolu – Mese a fájdalomról

 

Valentina Novković

goog_59621052Bajalica o bolu   Jednom smo se voleli oko vatre u vreme uštapa kada su vračevi zube menjali za travke što šaputati umeju. Ta nas je ljubav staništa koštala te se s kraja na kraj sveta premećemo, kockice bacajući za dane neparne.   Jednom smo se voleli dok je vetar strugao sreću sa obloženih prozora iza kojih su se deca oko kolača svađala. Sada se nemi pravimo kada nas nebo upita: na kojoj ste strani sveta prodali srca za šaku vašarskih čarolija.   Jednom smo se već voleli na sapima troglavih planina u koje čeljad ne zalazi dok bajalice o krilatom bolu ne nauči.   Zato se sada slepi pravimo pred onim što bi nas u ponore moglo prizvati. Ponore ponovnoljubvene.

Mese a fájdalomról   Egyszer szerettük egymást, a tűz körül, holdtölte idején, amikor a varázslók fogaikat suttogni képes füvekre cserélték. Az a szerelem kedvenc helyünkbe került, kockákat vetve, a világ   egyik sarkából a másikba hányódunk.   Egyszer szerettük egymást, míg a szél a szerencsét a takart ablakról csikarta, amely mögött édességért kölykök harcoltak. Most csak hallgatunk, ha az ég rákérdez: szíveteket, egy marék vásári bűvöletért, a világ melyik sarkában adtátok el.   Egyszer már szerettük egymást, a háromfejű hegyháton, ahová egyén a nélkül, hogy a szárnyas fájdalomról szóló mesét megtanulná, nem megy.   Ezért most az előtt, ami kettőnket a szakadékba, az új szerelem szakadékába vinne, szemet hunyunk.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.com/2021/02/nove-pesme-valentina-novkovic.html