Sebestyén Péter In memoriam Kondor Béla – In memoriam Bele Kondora – In Memoriam Béla Kondor



Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

In memoriam Kondor Béla

                                  

Szabálytalan pepita ballonkabát,

rajzoltál rá és összegyűrted - -

Kondor Béla (1931 - 1972)

In memoriam Bele Kondora

Nepravilna karirana balonka,

crtao si na nju pa zgužvao - -

                             Prevod: Fehér Illés

 

Kondor Béla festménye - Slika Bele Kondora

In Memoriam Béla Kondor

Irregular checkered trench coat,
you drew on it and then wrinkled it - -

                             Translated by N. Ullrich Katalin

Sebestyén Péter Adáshiba: első szünetjel – Greška u emitovanju: prvi znak pauze – Broadcasting Failure: First Interval Signal

Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

Adáshiba: első szünetjel

Nem akarom többé a Készítő rejtvényeit
sem megoldani, sem megállapítani azt, hogy
megoldhatatlanok. Ne firtassuk, miért.

Nem tréfadolog.

Greška u emitovanju: prvi znak pauze

Ne želim više ni križaljke Kreatora

rešavati, ni utvrditi to da su

nerešive.  Nemojmo čačkati, zašto.

Nije za šalu.

                             Prevod: Fehér Illés

Broadcasting Failure: First Interval Signal

I don’t any more want the Creator’s puzzles -
neither to solve them, nor state that they are
insoluble. Let’s not dig any deeper why.

No laughing matter.

                             Translated by N. Ullrich Katalin

Sebestyén Péter: Enciklikák – Enciklike – Encyclicals



Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

Enciklikák 

Sosem fogok levenni a polcról olyan könyvet, aminek minden sora érdektelen, s amit megírni is felesleges volt.
Sosem fogok feleségül venni egy asszonyt, aki meg sem született gyermekünk anyja volt, s akit halálomig szeretnék.
Sosem fogok a kegyetlenséggel vagy a könyörületességgel élni. Mindkettőt megtettem már, és egyik sem segít senkinek és semminek, csak a terjedő entrópiának.
Sosem fogok megtudni semmit a szellemektől, akik az Ürességet lakják Óya Kannon szentélyében, Utsunomiya hegyén.
Sosem fogok gyertyát gyújtani senkiért. Az emlékezés mindazonáltal halálos kötelem mindenkinek. Sosem fogok tagadni többé. Értsétek meg: mindannyian „látókörbe került s utóbb megfigyelés alá vont” személyek vagyunk.
Sosem fogok a kamaszkor lázával imádni egyetlen nőt sem, de ne feledjétek: egy lány szobája – ahol először vetkőzött le – az örök varázslat helye.
Sosem fogok inni azok egészségére, akiket nem kedvelek.
Sosem fogok tüzeket szítani. A parázsban is ott izzik a lángok ős babonája, amiből – ha belefeledkezel – nincs menekülés.
Sosem fogok állatra vadászni. Ismerem azt a szenvedélyt; megértem és tartózkodom tőle.
Sosem fogok szerénynek mutatkozni avagy szerénykedni. Az embert -- többek között – önimádó hiúságok vezetik.
Sosem fogok modorosságért és modortalanságért leteremteni senkit. Ugyanolyan hibák; ugyanolyan gyarlóságok…
Sosem fogok sem első, sem második, sem harmadik helyezett lenni. Az úgynevezett győzelemért tülekedni értelmetlenség; nem elég, hogy a versenyen mindenkinek muszály elindulni. Sosem fogok többé hangosan énekelni. A hangom csúf és rekedt; hamisan vernyákolok; megalázom és megrontom a Dalt.
Sosem fogok az eső alá állni, „mert nem vagyok méltó arra, hogy megtisztítson.” Moralistához illő megnyilatkozás: fennkölt és nyálas.
Sosem fogok fegyvert senkire, ha nem akarom megölni. Aki önmagát vagy másokat védelmezve mégsem képes gyilkolni (olykor ez nem kerülhető el), azt bármi áron segíteni kell.
Sosem fogok falakat és kerítéseket döntögetni. Amennyiben rossz helyen állnak, akkor amúgy is összedőlnek.
Sosem fogok  kibogozni egyetlen rejtélyes értelmű mondatot sem, mert a megvilágosodás szinte mindig hiábavalóság.
Sosem fogok ápolni senkit, ha gondozása közben az jut eszembe: helyesen cselekszem. Rémisztő gondolat.
Sosem fogok ezután a női nem titokzatosságára hivatkozni, sem tréfálkozva, sem komolyan. (Szeressétek őket; a lelkükbe furakodni ne próbáljatok!)
Sosem fogok felfedezőként elpusztulni egy névtelen sziget partján; tartok tőle, rólam neveznék el.
Sosem fogok önszántamból tanácsot adni senkinek. Ha mégis, akkor az napnyugtáig érvényes. Alkony utáni szavaimért virradatig felelős vagyok; tovább nem.
Sosem fogok semmi olyat cselekedni, amit nem akarok igazán; már amennyire ez lehetséges. (Nem az.) Mégse számold megalkuvásaid: ha őszinte vagy, belehalhatsz.
Sosem fogok odáig alacsonyodni, hogy nem nevezem néven az élőket, a holtakat, és akiket még világra jönni látok.
Sosem fogok ’bűnt venni magamra’, mert ez képmutatás. Minden tettem önmagam; igazán csak az.
Sosem fogok suttogni akkor, amikor harsogni kell. Önmagadat és másokat is megtisztelhetsz a csöndes beszéddel.
Sosem fogok fénylőnek nevezni alig pislákoló dolgokat.
Sosem fogok válaszolni azoknak, akik – felelet helyett – a szép hazugságokra várnak.
Sosem fogok igazolni nyilvánvaló igazságokat. Aki ráér az ilyesmire, amúgy is megteszi.
Sosem fogok ’megverekedni a halállal’. A szókapcsolat szörnyű félreértés: nincs ember, aki bármiféle értelmet adhatna neki. Természetesen nem a gőgös ostobákra gondolok.
Sosem fogok tudni az Úr, a Teremtő, a Demiurgosz, az Omega-pont, az Isten titkos neveiről semmit. Odáig jutottunk, hogy nincs könyv, amiben ne lehetne elolvasni őket.
Sosem fogok a régi fényképeimen elandalodni. Örömömre szolgál: egyre homályosabbak.

Enciklike

Nikad neću skinuti sa police takvu knjigu čija je svaki red neinteresantan i bilo je i nepotrebno napisati.

Nikad neću oženiti ženu koja je mater još našem nerođenom detetu i koju bi do smrti voleo.

Nikad neću upotrebiti svirepost ili milost. Obe sam već koristio i nijedna nikome ni za što nije pomogla samo prostirajućoj entrpopiji.

Nikad ništa neću doznati od duhova koji u svetilištu Oja Kanona na brdu Utsunomije Prazninom šetaju.

Nikad ni za koga neću sveće paliti. Ipak sećanje je za svakoga  smrtna obaveza. Nikad više neću negirati. Shvatite: svi smo „u vidokrugu i pod prismotrom“.

Nikad ni jednu ženu neću sa strašću puberteta obožavati, ali nemojte zaboraviti: soba devojke – gde se prvi puta skinula – mesto je večne čarolije.

Nikad neću popiti zdravicu u zdravlje onih koje ne volim.

Nikad neću vatru potpiriti. I u žaru se iskonsko sujeverje plamena žari iz čega – ako se zaboraviš – nema spasa.

Nikad neću u lov. Poznajem tu strast; shvaćam ali se od toga suzdržavam. Nikad se neću kao skroman prikazivati nit ću biti skroman. Čoveka – između ostalog – samoobožavana sujeta vodi.

Nikad nikoga neću zbog izveštačenosti ili neotesanosti ispsovati. Iste su greške; isti promašaji... Nikad neću biti ni prvoplasirani, ni drugi ni treći. Za takozvanu pobedu besmisleno je laktanje; nije li dovoljno da na takmičenju svako mora učestvovati?

Nikad više neću glasno pevati. Glas mi je ružan i hrapav; iskrivljeno drečim; ponizim i upropastim Pesmu.

Nikad neću ispod kiše stati, „jer nisam dostojan da me očisti.” Izjava priliči moralisti: uvišena je i slinava.

Nikad ni na koga, koga ne želim ubiti, neću uperiti oružje. Onoga, ko štiteći sebe ili druge nije sposoban ubijati (to je koji put neminovno), svim sredstvima treba pomoći.

Nikad neću zidove i ograde rušiti. Ionako će se stropoštati ukoliko se na krivom mestu nalaze.

Nikad neću odgonetnuti niti jednu rečenicu sa tajanstvenim značenjem jer je prosvetlenje skoro uvek tričav trud.

Nikad nikoga neću dvoriti ako tokom negovanja promislim: ispravno postupam. Zastrašujuće pomisao.

Nikad se neću na tajnovitost žeske naravi pozivati, ni u šali ni u zbilji. (Volite ih; ali nemojte pokušati u njihove duše prodreti!)

Nikad neću na obali nepoznatog otoka kao otkrivač uginuti; bojim se da bi o meni nazvali.

Nikad nikoga neću iz sopstvenih pobuda savetovati. Ako ipak, to vredi samo do zalaska sunca. Posle sumraka za moje tvrdnje samo do zore odgovaram; dalje ne.

Nikad neću činiti to što istinski ne želim; ukoliko je to uopšte moguće. (Nemoguće je.) Ipak nemoj prebrajati tvoje nagodbe: iskrenost može te uništiti.

Nikad neću na tako nizak nivo pasti da ne bi imenom nazvao žive i mrtve i one koje još ugledam da su na ovaj svet stigli.

Nikad neću ’na sebe krivicu natovariti’, jer je licemerno. U svakom činu sam ja; suštinski.

Nikad neću šaputati kad glas treba podići. S tihim govorom i sebi i drugima možeš odati poštovanje.

Nikad neću nazvati sjajnim jedva tinjajuće stvari.

Nikad neću odgovoriti onima koji – umesto odgovora – lepe laži očekuju.

Nikad neću potvrđivati same od sebe razumljive istine. Ko ima vremena za to, ionako će učiniti.

Nikad neću ’potući se sa smrću’.  Veza reči je užasan nesporazum: nema žive duše ko bi joj bilo kakav smisao mogao dati. Naravno, ne mislim na uobražene glupane.

Nikad ništa neću o tajnim imenima Gospoda, Stvoritelja, Demiurgosa, tačci Omege, Boga saznati. Stigli smo do te tačke da nema knjige u kojima ne bi se ih moglo pročitati.

Nikad neću nad mojim fotografijama raznežiti. Rado konstatiram: sve su tamnije.

                             Prevod: Fehér Illés

Encyclicals

I’ll never take a book from the shelf all lines of which are of no interest and wasn’t even worth writing at all.
I’ll never marry a woman who was the mother of our never born child, and who I would love till I die.
I’ll never do anything with cruelty or mercy. I’ve done both, and neither helps anybody or anything, except the spreading entropy.
I’ll never get to know anything from the ghosts dwelling in the Emptiness of Óya Kannon sanctuary on the mountain of Utsunomiya.
I’ll never light a candle for anyone. Remembering, however, is a deadly obligation for everybody.
I’ll never deny any more. Please, get the message: we are all people „having got within sight and later being under surveillance.”
I’ll never adore a woman with teenage fever any more, but don’t forget: the room of a girl – where she first took off all her clothes – is the place of eternal magic.
I’ll never toast and drink to anyone I don’t like.
I’ll never blow coals. In cinders, too, the ancient superstition of flames is glowing there, from which – if you get under its spell, there’s no escape.
I’ll never hunt any animals. I know this passion, I understand and abstain from it.
I’ll never show myself modest or belittle myself. People -among others- are motivated by egotistic vanities.
I’ll never jump down anyone’s throat for their mannerism or mismanners. They’re the same faults, the same fallibility.
I’ll never win the first, the second, or the third place. It’s pointless to rush for any so-called victory, isn’t it enough that everybody must enter the competition?
I’ll never sing loudly again. My voice is ugly and hoarse, I caterwaul falsely – I humiliate and rape the Song.
I’ll never stand in the rain, „because I’m unworthy of being cleaned.” An utterance appropriate for a moralist: sublime and gooey.
I’ll never take up arms against anybody, if I don’t want to kill them. People who – to defend themselves or others- are still incapable of killing (sometimes it can’t be avoided) must by all means be helped.
I’ll never destroy walls and fences. In case they’re in the wrong place, they’ll tumble down anyway.
I’ll never puzzle out a single ambiguous sentence, because seeing clearly is almost always useless.
I’ll never look after anybody, in case -while doing so- I think, ’I’m doing the right thing.’ It’s a dreadful thought.
I’ll never ever refer to the mysteriousness of womenfolk, neither jokingly, nor seriously. (Love them, don’t try to intrude into their souls!)
I’ll never perish as an explorer on the shore of a nameless island, I’m afraid it would be named after me.
I’ll never give - of my own free will - advice to anyone. But if still, it’s valid only until sunset. For my words after twilight I’m responsible until dawn, not any longer.
I’ll never do anything I don’t really want to, - as far as it’s possible. (It isn’t.) However, don’t count your compromises: if you’re honest, you may die of it.
I’ll never demean myself not to call by name the living, the dead, and the ones I still can see being born.
I’ll never „take a sin upon myself”, because it’s hypocrisy. All my deeds are myself, in fact they are the only ones.
I’ll never whisper when I must speak out loud. With quiet talk you can pay honour to yourself as well as others.
I’ll never call hardly flickering things bright.
I’ll never answer anybody expecting – instead of an answer – beautiful lies.
I’ll never confirm obvious truths. Those having time for it will do it anyway.
I’ll never ’fight with death’. This phrase is an appalling misconception - there’s no one who could ever give it any kind of sense. Of course, I don’t mean the arrogant simpletons.
I’ll never know the secret names of the Lord, the Creator, the Demiurge,  the Omega Point, the God. Things have got so far that there’s no book in which you couldn’t read them.
I’ll never start daydreaming over my old photos. It gives me pleasure: they’re getting more and more blurred.

                             Translated by N. Ullrich Katalin

Sebestyén Péter C’est la vie – C’est la vie

Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

C’est la vie

Nézd! nárciszok nyílnak a nyárban; szívet szédítőn átfonják álmod árnyait az irgalmas időn. Léted lábnyoma, lásd: csillag-csöndes csoda. Megint megragyogja tested tüneményét; hűvösen hint hajnalt, emlék erősebb örömét, öled örök igézetét. Innen mélységbe megyek: megtörök átkot, áldozatot, torz tükörvilágot. Égig ér; lélekhez láng lobban. Halál! hű voltam végig.

C’est la vie

Pogledaj! usred leta sunovrati cvetaju; preko milosrdnog vremena srce opsenjujući prepleću senke tvojih snova. Tvoj otisak stopala, vidi: tiha zvezdana čarolija. Opet obasja čudo tvoga tela;  sveže sipa zoru, radost čvrstog sećanja, večnu mađiju tvoga krila. Odavde u dubinu idem: prelomim haram, žrtvu, nakaradan odraz. Do neba dopire; do duše plamen bukne. Smrt! do kraja sam veran bio.

                             Prevod: Fehér Illés

Sebestyén Péter: Szicílai védelem – Sicilajska odbrana



Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

Szicílai védelem

Most földrészeket rajzol a parti homokba. Városokat és fákat és városok kincseit. Királyt és gyermeket, az utolsó patkányt is. Sivatagot vés a sebesült anyagba mikor a tajték hátrahord minden kihagyott szívdobbanást. Sivatagot, hogy a közepén felsorakozzanak az angyalok, a bukottak, a jók és azok is, akik szétszerelik a világ másodperceit. Vád alá helyezi magát, itt és most és akkor, amikor beporzatlanul maradnak a virágok és a nők haja Meduszát dicséri. Levon minden következtetést, azokat is, melyekben nincsen dolga senkinek és semminek.

Létezik, látja, az egész világ, minden, amit az ostromolt emlékezetbe még belekapart. Az angyalok a vizek széléig merészkednek, a tenger már nem birodalma a mélységeknek és elkezdődik az első kihallgatás. Felveszik az írásba adható legrövidebb vallomást, ami vagy vers vagy az igazság maga. Öt perc vagy annyi sem, kiterjed a dagály, a város falai állnak és áznak, bennük a dolgok rétegeivel és egy toronnyal, melynek tetején egy óra képtelen számol pálmafát, sós habokat, a magány erődítményeinek minden homokszemét.

Sicilajska odbrana

U obali peska sad kontinente crta. Gradove i drveća i riznice gradova. Kralja i deteta i poslednjeg štakora. Kad talas svakog izostalog udrca srca uzmiče u ozleđenu materiju pustinju teše. Pustinju da bi se u sredini u redove anđeli svrstali, propali, dobri i oni koji rasklapaju sekunde sveta. Protiv sebe diže optužbu, tu i sad i onda, kad cveće ostanu neoprašeni a kose žena Medusu veličaju. Povlači sve zaključke i one u kojima niko i ništa nema udela.

Postoji, vidi, celi svet, sve što je još opsednuto sećanje utario. Anđeli su se do rubova voda drznuli, more više nije carstvo dubina i počinje prvo saslušanje. Preuzimaju najkraće priznanje što se pismeno može dati, a to je ili pesma ili sama istina. Pet minuta ili ni toliko, rasprostire se plima, zidovi grada stoje i vlaže se,  u njima i stvari sa slojevima i sa jednim tornjem na čijem vrhu jedan sat je nesposoban prebrojati palme, slane valove, svakog zrna peska utvrđenja samoće.

                             Prevod: Fehér Illés 

Sebestyén Péter Blaise Pascal emlékezetére – U spomen Bleza Paskala – In Memory Of Blaise Pascal

Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

Blaise Pascal emlékezetére

                             „Le silence éternel des
                             espaces infinis m’effraie.”

                             „Félek a végtelen terek
                             soseszűnő csendjétől.”

Ha összeadod a csend minden másodpercét
amely az első, a második, és a mindezidáig
legutolsó szívdobbanásod között eltelt,
megérted: az Idő, mint ez a papír, üresen áll.
Arra számít, hogy egy gusztustalanul magas
egész számnál abbahagyod matematikád,
megrettenve a halhatatlanságodat jelentő és
gyönyörű sorozat egyszeri kihagyásától,
önmagadtól és attól a Hatalmasságtól, amely
bármikor kijelentheti: beszüntetem a lüktetést.

U spomen Bleza Paskala

                             „Le silence éternel des
                             espaces infinis m’effraie.”

                             „Bojim se od stalne tišine

                             bezgraničnih prostora.”

Sabereš li svaku sekundu tišine koja je

istekla između tvog prvog, drugog i

do sada zadnjeg otkucaja srca, shvatićeš:

Vreme je kao i ovaj papir prazan. Računa

na to da kod jednog neukusno velikog

celog broja ostavićeš svoju matematiku

uplašivši od jednokratnog izostanka

prekrasnog niza koja ti besmrtnost obezbeđuje,

od sebe i od one Sile koja svakog momenta

može kazati: prekidam pulsiranje.

                             Prevod: Fehér Illés

In Memory Of Blaise Pascal

                        „Le silence éternel des
                         espaces infinis m’effraie.”

                        „The eternal silence of these
                        infinite spaces frightens me.”

If you add up each second of silence
that elapsed between the first, the second,
and up to now your last beartbeat,
you’ll realize: Time, like this paper, is empty.
It hopes that you’ll give up your maths
at a repulsively high whole number,
dreading the one-time failure of this
wonderful series meaning your immortality,
dreading yourself and the Power, who
might say any time, ʼI’ll stop this throbbing’.

                             Translated by N. Ullrich Katalin

Sebestyén Péter Alfa és Omega – Alfa i Omega



Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

Alfa és Omega

Innen már nem megyek el. Behúzódtam egy parti barlangba. Sokáig voltam itt, s velem ők, akik azok voltak, aminek mondták maguk: héroszok, istenek és isteni gyermekek. Majd mindegyikük belepusztult ebbe az utolsó olümposzi tébolyba. Szemem nem látta őket, sem azt, ami történt, hiszen vak vagyok; ám a képzelet, az emlékezet irgalmatlansága és a kötelező igazmondás minden rhapszódosz sajátja

A fiú, aki – már nem is tudom, mióta – velem van, enni hoz, rendben tartja és megvarrja rongyos khitónom és köpenyem; kitetvészi és lenyírja elvadult szakállam és hajam. És ír. Ha kérdem, mit körmöl, vagy miért törődik velem, nem felel. Motyogásomat jegyzi, azt hiszem, vagy ami abból kihámozható; az elnémíthatatlan hangokat a fülemben, amiket károgva ismételek; vagy azt, amit - maradék eszemet vesztve – éjjelente a romok között nyögő szellemeknek és a dühöngő viharnak ordibálok. Csak ír. Ám ma hajnalban, amikor – ki tudja, hányadszor – a nevét tudakoltam, végre válaszolt.

„- Homérosznak hívnak, mint téged, öregember, és én sem születtem sem hét városban, sem semmiféle néven nevezhető helyen. Sietnünk kell, mert néhány nap múlva mind a ketten meghalunk. Ha addig nem végzünk, háromszáz és egynéhány év múlva egy Homérosznak nevezett, ismeretlen származású férfi géniusza sem lesz képes megnyitni az eseményhorizontot. Mögötte található, amit még – én tudom – a Khaósz nemlétében határoztál el, és amiről most kell gondoskodnunk. Még százegy év; akkor kell elvettetniük azoknak a magoknak, amelyek felcseperedő fáiból megépülnek a legelső, tengereket hasító hajók, és Trója alá vonulnak. Máskülönben hiábavalóság, mi volt és mi lesz a szándék vagy az akarat. Ezért beszélj vagy ordíts tovább: kezdődjön a Történelem.”

Alfa i Omega

Odavde već ne odlazim. Uvukao se u jedan brlog pored obale. Dugo sam bio tu i sa mnom oni koji su stvarno oni bili za koga sebe nazivali: herosi, bogovi i bogomdata deca. U toj zadnjoj pomami olimpa skoro svi su bili uništeni. Moje oči njih nisu videli, ni to šta se događa, ta slep sam; ali uobrazilja, nemilosrdnost sećanja i obavezna iskrenost svojstvo je svakog rapsodosa.

Dečak, koji je – ni sam ne znam otkada – sa mnom, hrani me, čisti i sašije moju dronjavu kabanicu i kitona; vadi vaške iz musave mi brade i kose te šiša. I piše. Na upit šta piskara, ili zašto se brine o meni, odgovor je šutnja. Čini mi se da moju brbljariju beleži ili to što se iz toga može razaznati; glasove u ušima, koje ne mogu ućutkati, koje krešteći ponavljam; ili to što – gubeći preostali deo razuma – u noć duhovima koji među ruševinama ječu i besnećoj oluji vičem. Bez prestanka piše. Ali danas u zoru – ko zna već koji put – kad upitao kako se zove, konačno je odgovorio.

„ – Ime mi je Homer, kao i tvoj, starče, i ni ja se nisam rodio u sedam gradova nit na bilo kom mestu kojeg imenom možeš nazvati. Žuri nam se jer za nekoliko dana bićemo mrtvi. Ako dotle nismo gotovi, ni genij muškarca nepoznatog porekla zvanog Homer neće biti sposoban otvoriti horizont događaja. Iza toga se nalazi to što si još – ja znam – u odsustvu Haosa odlučio i o tome se sad moramo brinuti. Još stojedna godina; ona semena od čijih drva će se prvi, morem do Troje ploveći brodovi graditi, tad moraju biti posejani. Inače sve što je bilo ili će biti, namera ili htenje zabadava je bilo. Zato dalje pričaj ili urlaj: neka počne Historija.“

                             Prevod: Fehér Illés

Sebestyén Péter Hely és idő – Mesto i vreme – Space And Time

Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

Hely és idő

Kukáztam egy álmot, amiben nincsen alibim,

semmi sincs, ami te volnál vagy én. 

Platánok alatt, az ágyásokban ájult begóniák,

ott vársz türelmesen-illedelmesen.

Az álom, az maga a valóság, uzsorakamattal.

Elhurcol, mint egy kergült villamos a romos remiz felé.

Leszálláskor integetsz, pajkos mosollyal előveszed

a festékszórót és fújsz, míg vérrel telik meg minden,

a párna, a fal, a pupillák homályos tere.

2012

Mesto i vreme

Prekopao sam jednog sna u kom nemam alibija,

nema ničeg što bi podsećao na ti ili ja.

Ispod platana, kod ošamućenih begonija

čekaš strpljivo-pristojno.

San je sušta zbilja s lihvarskom kamatom.

Kao suludi tramvaj prema trošnoj remizi odvlači.

Mašeš prilikom silaska, vragolastim osmehom vadiš

štrcaljku boja i prščeš dok se s krvlju sve ne ispuni,

jastuk, zid, taman prostor zenica.

2012

                             Prevod: Fehér Illés

Space And Time

I’ve raked the rubbish to find a dream, in which I  have no alibi,

there’s nothing reminding us of you or me.

Under sycamores, swooning begonias in the flowerbeds,

there you’re waiting, patiently, well-mannered.

The dream is reality itself, with usury.

It drags me to the desolate wain house like a crazy tram.                             

You wave as you get off, with a playful smile you take out

a paint-spray and spurt, until everything is covered in blood,

the pillow, the wall, the pupils’dim field of vision.

2012

                             Translated by N. Ullrich Katalin

Sebestyén Péter A mártír éji dala – Noćna pesma mučenika



Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

A mártír éji dala

„Sikerült”, súgja diadalmasan és visszahúzza a bugyiját. A fénymásoló csöndesen kattog és lajstromozza minden tévedésemet. Ez a szerelem, a csatakos alkony odakinn, a pásztoróra idebenn. A kiégett fénycső a kismillió félrekúrást megért asztal fölött. Légy mászik a tapétán, halkan nevet. „Elválsz?” Felfoghatatlanul rövid az élet. Ha és amíg leérek a portáig, megőszülök. Otthagyom, mint bőröndöt a hotelszobában. Vagy mint a taxiban, ahol először. A konferencia után, New Yorkban, meghatározhatatlan számú félrenyelt mondat után. Van, hogy Isten sem akar tudni az egészről, van, hogy a káprázó felismerések sem vonatkoznak semmire. Résnyire nyílik az ajtó, szellemek csukják-tárják, tudják, hogy tudom.

Lemondom az ebédemet. Lemondom életem összes megbeszélését három példányban, amiből egy sem illet meg senkit. Szignálom azt is, amit nem lehet aláírásunkkal igazolni. Mire vége, lefő a kávé. Összecsomagolok, bedobozolom magam egy pillantás zárványába, amiben egy azonosítatlan személy csal és hazardírozik. Csak a fogaknak csikorgatása, az hallik, a töltőtoll túlvilági sercegése, s a belátható terekben egy végleges hatályú eső.

Noćna pesma mučenika

„Uspela sam” šapnula je slavodobitno i povukla gaćice. Tiho klepeće aparat za forokopiranje i zapisuje svaku moju zabludu. To je ljubav, vani lapav suton, unutra noć ljubavnika. Pregorela neonska cev iznad stola koji mali milion neuspelo kurenje doživeo. Na tapeti muha se kreće i smeje se. „Rastaješ li?” Život je neshavatljivo kratak. Ako i dok stignem do kapije, posedim. Ostavljam kao kofera u sobi hotela. Ili u taksi gde prvi put. Ili posle konferencije u Nju Jorku posle neodređenih broja nakrivo progutanih rečenica. Desi se da o tome ni sam Bog ništa ne želi znati, desi se da me ni zasenjive spoznaje ne privlače. Odškrinu se vrata, duhovi otvaraju i zatvaraju, znaju da znam.

Otkazujem ručak. U tri primerka otkazujem sve svoje dogovore jer ništa nikoga se ne tiče. Parafiram i ono što se sa potpisom ne može posvedočiti. Do završetka kafa je gotova. Spakujem se, stavljam se u ćeliju jednog treptaja o kojoj jedna neidentificirana ososba vara i hazardira. Tek škripa zubi i prštanje nalivpera sa drugoga sveta se čuje te u opipljivim prostorima kiša konačnog značenja.

                             Prevod: Fehér Illés

Sebestyén Péter Limes – Okrilje

Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. -

Limes

„Nem önszántamból jöttem. Küldtek. Nálunk ez a bevett szokás; ám valójában kikerülhetetlen törvény. Meg kell jelennünk – kivétel nélkül – minden halandónak, akiben a Kétely és a Hit szintézise elérte azt a fokot, amit – úgymond – megvilágosodásnak hisz.. A dialektika, mint általában, nálad is hibás eredményekre jutott. Vélelmed, miszerint a Sötétség és a Világosság csak és csupán egymás negatív homológjai, nem más, mint analitikai slendriánság. Horribile dictu: szerinted a Szándék (avagy a Terv) része ez a látens koincidencia. Megengedem: a szellem útjait nem kell folyvást – főleg nem szükséges minden esetben – eltorlaszolni. Hiszem, hogy hiszel engem; hiszed önmagad és hiszed Őt; mi több – bizonyos korlátok között – hiszek választásaid szabadságában. Az a mérték azonban – ami akár a miénkkel is mérhető – jóval azelőtt betelt, mielőtt eljutottál ama premisszákig, amik egyenes folyománya az, hogy én most itt vagyok.

Azok közé tartozol Te is, akik nélkül ostoba és értelmetlen a teremtett világ, de akikkel lehetetlen azt rendben megvalósítani. Az enyém a felelősség, hogy mindenáron megelőzzem a katasztrófákat; azért, mert – bármily gyönyörű is végességében az emberi gondolat – a horizontok nem tágulhatnak a nem létező Végtelenig.

Sajnállak; mint az Igazakat. Most pedig áss egy gödröt” - mondta az angyal, aki egykoron élni hagyta Jákobot.

Okrilje

„Nisam vlastitom voljom došao. Slali su me. Kod nas je to uobičajen postupak; ustvari nezaobilazna zakonitost. Svaki smrtnik – bez iznimke – se mora pojaviti u kome sinteza Sumnje i Vere dostigla takav nivo da poveruje – takorekuć – to je trenutak prepoznavanja. Dijalektika je kao uobičajeno a i kod tebe do lažnih rezultata stigla. Tvoje mnenje prema kojem su Tama i Svetlost samo i jedino uzajamni negativni homolozi nije ništa drugo no analitička površnost. Horrible dictu: smatraš da ta latentna koincidencija je deo Namere (odnosno Plana). Dozvoljavam: puteve uma ne treba neprestano – pogotovo ne u svakom slučaju – zabarikadirati. Verujem da u meni veruješ; veruješ i u sebi i veruješ u Njega; šta više – u određenim granicama – verujem u slobodi tvojih izbora. Međutim ta mera – koja je i sa našima merljiva – odavno je popunjena, pre no što si na one permise stigao čiji direktan uzrok je da sam sada ovde prisutan.

I Ti pripadaš među one bez kojih je tup i besmislen ovaj svet ali onemogućavaju uspostavljanje reda. Moja je odgovornost da pošto-poto sprečim katastrofe; jer – koliko god je krasan čak i u svojoj konačnosti ljudska misao – horizonti se ne mogu do nepostojeće Beskonačnosti širiti.

Žalim te; kao sve Pravednike. A sad iskopaj jedu raku“ – rekao je anđeo ko je nekad dozvolio da Jakov živi.

                             Prevod: Fehér Illés

Sebestyén Péter Válóok – Povod za razvod – A Ground For Divorce



Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

Válóok

Az én Meluzinám egy kicsike tündér.

Igazi angyal, szobahőmérsékleten.

Most büntiben vagyok. Kopogósra hűl a tér.

Öregszem, azt mondja, és nem játszik velem.

Povod za razvod

Moja Meluzina je sićušna vila.

Pravi anđeo, kad temperatura osvežava.

Sad sam kažnjenik. Hladan prostor odzvanja.

Kaže starim i sa mnom se ne igra.

                             Prevod: Fehér Illés

A Ground For Divorce

My Melusine is a tiny little fairy.
A real angel, at room-temperature.
I’m being punished. The space chills bitterly.
I’m getting old, she says, and doesn’t play with me.

                             Translated by N. Ullrich Katalin

Sebestyén Péter Definíció a láthatóra – Definicija vidljivog

Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. -

Definíció a láthatóra

Kifordított gázkamra.

Definica vidljivog

Izvrnuta gasna komora

Prevod: Fehér Illés

Sebestyén Péter Aki rózsafát farag – Rezbar ružinog drveta



Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

Aki rózsafát farag

Orsós Jakab emlékének

A lányt megdönteni félig beérett rozstáblában kell. Ezt mondtad és bizisten kacsintottál.

Nemrég olvastam: az említett gabonaféle fejlődése közben olyan alkaloidák is keletkeznek, amik a nemi vágyat növelik, tehát afrodiziákumok. Lehet, hogy nem ez a legfontosabb vagy legszebb bölcselem amit eleresztettél, ámde igaz, efelől kezeskedem: kipróbáltam és működött. Egyébként is, vén cigány, tíz mondatodból kilenc valódi, fontos és igaz volt, és ilyen találati aránnyal nem büszkélkedhet senki; legalábbis még egypár évtizedig. És odafönn se úszod meg. Szerződtetni fognak, hogy beszélj arról, amiről akarsz. Kötetlen munkaidőben.

A nekem faragott kanalakat és egyéb eszközöket ezennel használatba veszem. Felháborító módon abbahagytad biológiád, és így nem maradt sem öncsaló remény, sem semmiféle egyéb választási lehetőségem.

Rezbar ružinog drveta 

U spomen Jakova Oršoša

Devojku prevaliti u poluzrelom ražištu treba. To si rekao i bogme namignuo.

Nedavno sam čitao: u spomenutom vrstu žita tokom zrenja i takvi opijati se stvaraju koji pojačavaju polni nagon, dakle afrodizijaci. Možda nije to najvažnija ili najlepša mudrolija što si izrekao, ali istina je to odgovorno tvrdim: isprobao sam i delotvoran je. Uostalom, stari ciganine, od tvojih deset rečenica devet su važne i istinite i sa takvim odnosom pogodaka niko se ne može pohvaliti; bar još nekoliko desetleća. Bolje ni gore nećeš proći. Angažiraće te da pričaš po vlastitom nahođenju. U nevezanom radnom vremenu.

Od ovog momenta meni izrezbarene kašike i ostale predmete stavljam u upotrebu. Gnusno je što si svoju biologiju prekinuo i nije mi ostala ni samovarljiva nada niti imao mogućnost izbora.

                             Prevod: Fehér Illés

Sebestyén Péter A válasz – Odgovor

Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. -

A válasz

- Nem jó – mondta a Szfinx fáradtan, a hangjában valami szörnyű beletörődéssel. – Nem "az ember" az. És csak megy az idő.

Kicsit később lezárta az inkább meglepett, mintsem rémült pillantásba dermedt szempárt; egy ideig figyelmesen nézte a csaknem teljesen átvágott torkú fiatal férfit, aztán – mivel nem tehetett mást – leheveredett, és újra hosszú, de nyugtalan álomba merült.

Odgovor

– Ne valja – rekla je morno Sfinga sa neizmerno utučenim glasom. – To nije „čovek“. I vreme dalje teče.

Kasnije je sklopila pre bi rekao začuđene a ne u strahu zaleđene oči; jedno vreme je pažljivo promatrala mladog muškarca sa skoro prerezanim grkljanom, zatim – šta bi drugo mogla raditi – prilegla i ponovo utonula u dugačak ali nemiran san.

                             Prevod: Fehér Illés

Sebestyén Péter a papírrepülő meséi 1. – priče letelice od papira 1.



Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

a papírrepülő meséi 1.

szemünk megvakult fotópapír de láttalak ahogy

   beszíjaztad magad a körhintába –

   „amit elképzelünk az mindig másképpen történik”

   fölöttem egyre több a rozsdás csillag - -

   ezerkilencszáznyolcvannégy

   újratanulunk mindent –

   (ez nem kávéház ez nem Párizs)

   mániákus minden megfogalmazás

   elveszett minden ami elveszíthető –

   mikor beretválkozom elképedve konstatálom:

   mintha kifelé mocorognék a tükörből - -

   március van tizenhetedik

   dudorászok     teszek-veszek     nem piálok

   így találtál

   mintegy véletlenül -              kigondolhatatlan

   éjszaka - -

   két oktávval a csend fölött

priče letelice od papira 1.

oči su nam komadi oslepljenog fotopapira ali video sam te

    kako si se u vrtešku vezala –

   „što zamišljamo uvek se drukčije događa”

   nad mnom sve više zarđalih zvezda - -

   hiljadudevetsoosamdesetčetvrte

   sve ispočetka učimo –

   (to nije kafana to nije Pariz)

   besmislena je svaka formulacija

   sve je izgubljeno što se izgubiti može –

   kad sam se brijajući zapanjujući konstatirao:

   kao da se izmičem iz ogledala - -

   mart je sedamnajsti

   pevušim     premetam se     ne pijem

   tako si me našla

   nekako slučajno –              neizmisliva

   noć - -

   dve skale iznad tišine

 Prevod: Fehér Illés

Sebestyén Péter a papírrepülő meséi 2. – priče letelice od papira 2.



Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

a papírrepülő meséi 2.

arcodon

kiszáradtak a tengerek –

(tegnap holdfogyatkozás)

sírni nem tudok -         felfoghatatlan

két perccel éjfél után

amputált emlékezetben          itt vagy

valahol                                    tudom

sokan vízen járnak álmukban - -

sokszoros bennük a szerelem

itt vagy valahol           eső selymében

megfejthetetlen szomorúság

priče letelice od papira 2.

osušila

su se mora na tvom licu –

(juče pomračenje meseca)

ne znam plakati -         neshvatljivo

dve minute iza ponoći

u amputiranom sećanju          tu si

negde                                       znam

mnogi u snu na vodi koračaju - -

mnogostruka je ljubav u nama

tu si negde        u svili kiše

nedokučiva tuga

Prevod: Fehér Illés

Sebestyén Péter a papírrepülő meséi 3. – priče letelice od papira 3.



Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

a papírrepülő meséi 3.

befelé vérzik

a nevetés –

túlélni valahogy az első támadást

 - ég ég minden gyertya ég    pazar

lakoma a hold alatt         a kertben

biztosan elégedett leszel - -

a megkísértés középső állapota

- lejárt a lemez               a gyertya

csonkig - -

ágyékod fénycseppjei méhedbe

vezetnek

nyögsz és nyögsz            kiserked

a vállból belémharapott gyönyörűséged -

priče letelice od papira 3.

prema unutra krvari

osmeh –

preživeti nekako prvi atak

- gori gori svaka sveća gori    pod mesecem

sjajna partija       u vrtu

sigurno ćeš biti zadovoljna - -

srednji stadij iskušenja

- zaustavila se ploča               sveća

do patrljka - -

kapi svetla tvoje slabine do maternice

vode

stenješ i stenješ            izbija

u meni iz ramena usađena naslada

Prevod: Fehér Illés