Tandori Dezső Itt, ott/ Negyven cigarettám – Tu i tamo/ Četrdeset mojih cigara – Hier und dort

Tandori Dezső (Deže Tandori) Budapest, 1938. december 8. –

Itt, ott / Negyven cigarettám

Szörnyű ott, de jó, hogy
hamar elmehetek. Szörnyű itt, még
az a jó, hogy legalább elmenni nem kell
innen. Mindent neheztelésnek érzek: a galambok
megszokták kutyánkat, feleségem
kaját visz nekik, jönnek, erőszakoskodnak,
most, hogy én megyek kutyánkkal. Semmi
jelentősége, de engem lehangol. Mi
akar tőlem bárki bármit? Én egy hagyományos
elbeszélésen dolgozom, ott valaki
azt írja, mondjuk, valahova, ahova
elmegy, megérkezik, azt írja: látni
se akarlak titeket, ez meg az. Aztán
snitt, egy sörözőben látjuk viszont
őt, megismerkedett egy lánnyal. Na, most
hogyan tovább? Röhögnek a markukba
az ottaniak, már kampó neki, vagy
nagyon is áttekinti? Miért ment? Mit akarnak
tőle, netán megtudni tőle? Megtudjuk? Akarjuk
egyáltalán? Jó ürügy az alaptörténet
mindenfélét elmondani, rendszeresen,
feszültséget teremt, hogy hosszan másról
van szó, nem az van, hogy ez a figura és
ez a lány, vagy hogy ki és miért van a háttérben.
Mint Longchamp egy tévéadásban: harsogó sötét zöld
minden, ilyesmihez illik jól a nyers narancs-szín,
olajpasztellal. A tribünről látszik fél Párizs, nézd,
mondja a figura. Eldobom a csikket.

Tu i tamo/ Četrdeset mojih cigara

Užasno je tamo, ali je dobro to što

brzo mogu otići. Užasno je tu, ali je

dobro da odavde bar ne moram

otići. Na sve sam kivan: golubovi su

navikli na našeg psa, supruga

mi hrani ih, evo dolaze, zulumćare,

sad ja vodim našeg psa. Nema nikakvog

značaja ali me tišti. Šta

želi mod mene bilo ko bilo šta? Ja na tradicionalnoj

pripovetci radim, tamo neko

to piše, recimo, negde, gde

ide, stiže, to piše: ni videti

vas ne želim, ovo i ono. Onda rez,

u jednom bircuzu ga vidimo ponovo,

upoznao se sa nekom devojkom. No, sad

kako dalje? Tamošnjima baš briga

za sve, njemu je već čengel, ili baš

sve shvaća? Zašto je išao? Šta žele od njega,

možda nešto saznati? Saznaćemo? Želimo li

uopšte? Osnova događaja je dobar povod

da se svašta ispriča, sistematično,

napetost stvara kad nadugo o nečem

drugom se priča, da ta figura i

ta devojka, ili ko i zašto je u pozadini.

Kao Longčemp u tvemisiji: sve je jarko zeleno,

ovako nečemu dobro pristaje sirova boja naranče

s uljanim pastelom. Sa tribina pola Pariza se vidi,

gledaj, kaže figura. Odbacim čik.

                             Prevod: Fehér Illés

Hier und dort

Dort ist es furchtbar, aber schön, daß
ich bald weggehen kann. Hier ist es furchtbar, nur
gut, daß ich nicht weggehen muß. Alles ist lästig, die Tauben
haben sich an unseren Hund gewöhnt, meine Frau
bringt ihnen Futter, aufdringlich kommen sie
jetzt, wenn ich mit dem Hund gehe. Es hat keine
Bedeutung, aber mich zermürbt es. Was
will wer von mir haben? Ich arbeite an einer
traditionellen Erzählung, dort schreibt
jemand, sagen wir, er ist dort, wo er hinfahren
wollte, angekommen, und er schreibt: sehen
will ich euch auch nicht und so weiter. Dann folgt
ein Schnitt, in einer Bierkneipe treffen wir ihn wieder,
er hat ein Mädchen kennengelernt. Na, wie
nun weiter? Die Leute dort lachen sich alle ins
Fäustchen, das schnallt er nicht, oder durchschaut
er alles? Wozu ist er hingegangen? Was wollen
sie von ihm, wollen sie was wissen? Erfahren wir das? Wollen
wir das überhaupt? Eine Grundgeschichte als guter Vorwand,
alles Mögliche erzählen, schön regelmäßig,
Spannung schafft, wenn lange von einem anderen
die Rede ist, dann ist es nicht so, daß hier diese Figur steht und
dieses Mädchen und nicht wer und warum dahintersteckt.
Wie Longchamp im Fernsehen: überall schreiendes, dunkles
Grün, dazu passen schön rauhe orange Farben
in Ölpastell. Von der Tribüne ist halb Paris zu sehen, schau,
sagt die Figur. Jetzt werfe ich die Zigarette weg.

                             Übersetzung: Zsuzsanna Gahse

Szilágyi Domokos Ünnep – Praznik

Szilágyi Domokos

Nagysomkút, 1938. július 2. – Kolozsvár, 1976. november 2.

Ünnep Az ünnep lényege a hétköznapokban van. Csak hétköznapjaimmal, csak hétköznapjaimmal tudok ünnepelni – így szól az ország –, hétköznapokból állnak össze ünnepeim, s ezek az igazi ünnepek. A kohó, az íróasztal, a bánya, a rajztábla, az ecset - és mindenütt és mindenekelőtt: az ember így ünnepel, így ünnepelünk fiatalon, harminckét évesen, s mégis mennyi súlyos esztendővel hátunk mögött! az ünnep súlya ez -                          érzitek? Vigyétek világgá a hírt: súlyos ünnepeinkét. Súlyosak, mert ünnepi hétköznapjaink terhével viselősek. Így kell ünnepelnünk. (1970)

Praznik Suština praznika je u svakodnevnicama. Samo sa svakodnevnicama, samo sa svakodnevnicama mogu praznovati – tako veli država –, moji praznici su iz svakodnevnica sastavljeni, to su pravi praznici. Visoka peć, pisaći sto, rudnik, daska za crtanje, kist – i svugde i ispred svega: čovek tako slavi, tako slavimo kad smo mladi, sa tridesetdve godine, ipak iza nas koliko bremenitih godina! breme je to praznika –                              osećate li? Širite širom sveta vest: vest o težini naših praznika. Teški su jer su ispunjeni težinom naših svečanih svakodnevnica. Tako trebamo praznovati. (1970) Prevod: Fehér Illés



B. U. É. K. – Sretnu novu 2021.

 

Sikerekben gazdag Újévet - Sretnu Novu Godinu

Ősi kínai bölcselet:
Ha öt perc boldogságra vágysz, menj az örömházba, ha öt évre, nősülj meg, ha egy életre, végy magadnak gyümölcsöst.

Drevna kineska priča:

Ako pet minuta želiš biti sretan, idi u javnu kuću, ako pet godina, oženi se, ako čitav život kupi si voćnjak.

Mindekinek kívánom: találja meg gyümölcsösét.

Svakome želim nek nađe svoj voćnjak.



Tandori Dezső Lépcsők se föl, se le – Stepenice ni gore, ni dole

Tandori Dezső (Deže Tandori) Budapest, 1938. december 8. –

Molnár Imre: Akadályok – Prepreke 

Lépcsők se föl, se le                    Nem kívánok semmi elérhetetlent:                    nem kívánok semmi elérhetőt.                    A *t kivánom.                    – – – – – –                   * Mindig nünk kell valami iránt, nehogy hessünk valami iránt. Ugyanaz fellebbenti, elfedi – – Mi kezdődhetne anélkül, ahonnan! Vagy nem fér-e el ugyanott egy meglevő és egy hiányzó? Szükség van-e egyáltalán erre a megkülönböztetésre? – –                    „Csak árnyékomat nézte,                    nem látta, hogy mosolygok;                    csak engem nézett,                    nem látta, hogy”

Stepenice ni gore, ni dole                    Ništa nedostižnog ne želim                    ništa dostižnog ne želim.                    Želim *g.                    – – – – – –                   * Uvek mo prema nečemu, da ne bi li prema nečemu. Isto otkriva, pokriva – – Šta bi se moglo početi bez odakle! Ili ne stane li na isto mesto što postoji i što nedostaje? Uopšte dal je potrebno takvo razlikovanje? – –                   „Samo mi je senku gledala,                   nije videla da se smeškam;                   samo je mene gledala,                   nije videla da“ Prevod: Fehér Illés

Molnár Imre: Akadályok egy vándor útján – Prepreke na putu lutalice

Cseke Gábor Egy élet egy halál – Jedan život jedna smrt

Cseke Gábor Kolozsvár, 1941. július 29. –

Egy élet egy halál

jól elfutott velünk az élet s mellette mi magunk
a nyelv mit ránk hagytak s magunkba szívtunk ma csúnyán ránkdadog
megroggyant térde gerince félek még összeomlik
kinek a szó kinek a szóköz ami egy volt ma szétszakadt
mondjuk csak mondjuk hát a magunkét lelkesen
belülről hallgatózva mi írunk mi olvasunk mi vetjük a keresztet
bámuljuk a szakadék mélyét melynek szélétől már
csak egy lépés már csak egy fél egy negyed
egy élet egy halál választ el

a választ elfeledtem a szavak szétbogárzanak hová szöktök
hálátlanok szolgáim vagytok mindhalálig
s míg végül rendre somfordálva mégis visszajönnek s összegyűlnek
kegyes szemlét tartva felettük belémdöbben
jó-jó de mi volt a kérdés

Jedan život jedna smrt

projurio je život s nama i mi sami pored njega

jezik što su nam ostavili i u sebi udisali danas ružno nam muca

skrhan mu je koleno kičma bojim se srušiće se

kome reč kome razmak reči što je jedno bilo danas se pocepao

pričamo samo pričamo oduševljeno teramo svoje

iznutra osluškujući mi pišemo mi čitamo mi se krstimo

dubinu ponora promatramo od čijeg ruba već

samo jedan korak već samo pola samo četvrt

samo život samo smrt nas deli

zaboravio odgovor rasprše se reči kuda bežite

nezahvalne sluge ste mi do smrti

ali na kraju šmugnuvši se ipak vraćaju i skupe se

i održavajući nad njim velikodušnu smotru zaprepašćeno se pitam

dobro-dobro ali šta je bilo pitanje

                             Prevod: Fehér Illés



Pintér Tibor azon – onog

Pintér Tibor (Tibor Pinter) Budapest, 1954. november 21. –



A szerző alkotása (akril) – Rad autora (akril) – Author’s work (acryl)

A megnevezhetőség határán – Na granici naimenovanja – At the border of denomination

azon a végső napon orrbavágó égő benzinszag "csak feledhető lenne" ki ő? rejtőzködő zártan-nyilt nem gyors rendetlen talán kicsinyes-é? isten, tűz, árulás

onog konačnog dana zaudara miris zapaljenog benzina „bar da se može zaboraviti“ ko je on? povučen zatvoreno-otvoren nije hitar neuredan možda dal je sitničav? bog, vatra, izdaja                                  Prevod: Fehér Illés

A szerző alkotása (festett kollázs) – Rad autora (obojena kolaža) – Author’s work (painted collage)

Csoóri Sándor Barbár imádság – Varvarska molitva – Barbarian Prayer

Csoóri Sándor (Šandor Čori)  Zámoly, 1930. február 3. –

Barbár imádság Kisimíthatatlan ráncú kő, anya-világosságú szikla, fogadj méhedbe vissza. Tévedés volt a születésem; én a világ akartam lenni: oroszlán és fagyökér együtt, szerelmes állat, nevető hó, a szél eszméje és a magasság széjjel csurgatott tintafoltja – s lettem felhőbe vesző ember, egyetlen út királya, hamu-csillagú férfi s amit magamban egyesítek, rögtön megoszt, mert mulandó s csak sóvárgásomat csigázza… Kisimíthatatlan ráncú kő, anya-világosságú szikla, méhed küszöbe előtt állok.

Varvarska molitva Kamenu sa neizravnavanim borama, steno sa majčinskom svetlošću primi me ponovo u svoju maternicu. Moje rođenje omaška je bila; ja sam svet hteo biti: istovremeno lav i koren, zaljubljena zver, smeškajući sneg, misao vetra i raspršena mrlja mastila visine – a postao čovek koji u oblaku nestaje, kralj jedine ceste, muškarac s zvezdom pepela i što u sebi sjedinim odmah me deli jer je prolazno, tek moju požudu budi… Kamenu sa neizravnavanim borama, steno sa majčinskom svetlošću pred pragom tvoje maternice stojim.                              Prevod: Fehér Illés

Molnár Imre: Áttörhetetlen akadály – Nepremostiva prepreka – Insurmountable obstacle

Barbár imádság Kisimíthatatlan ráncú kő, anya-világosságú szikla, fogadj méhedbe vissza. Tévedés volt a születésem; én a világ akartam lenni: oroszlán és fagyökér együtt, szerelmes állat, nevető hó, a szél eszméje és a magasság széjjel csurgatott tintafoltja – s lettem felhőbe vesző ember, egyetlen út királya, hamu-csillagú férfi s amit magamban egyesítek, rögtön megoszt, mert mulandó s csak sóvárgásomat csigázza… Kisimíthatatlan ráncú kő, anya-világosságú szikla, méhed küszöbe előtt állok.

Barbarian Prayer Wrinkled, unrelaxing stone, rock of mother-daylight, take me back again into your womb. Being born was the first error; the world was what I wanted to be: lion and tree-root in one, loving animal and laughing snow, consciousness of the wind, of heights pouring their dark ink-blot down – and here I am cloud-foundered man, king of a solitary way, being of a cindery star, and what I join within myself splits me at once, because it goes quickly and only sharpens yearning… Wrinkled, unrelaxing stone, rock of mother-daylight, I stand at the entrance to your womb.                              Translated by Edwin Morgan