Petőfi Sándor Mögöttem a múlt – Iza mene prošlost

Petőfi Sándor (Šandor Petefi)

Kisőrös, 1822. december 31. vagy 1823. január 1. – Segesvár, 1849. július 31.

Mögöttem a múlt… Mögöttem a múlt szép kék erdősége, Előttem a jövő szép zöld vetése; Az mindig messze, és mégsem hagy el, Ezt el nem érem, bár mindig közel. Ekkép vándorlok az országuton, Mely puszta, vadon. Vándorlok csüggedetten Az örökké tartó jelenben.

Iza mene prošlost… Iza mene plava šuma prošlosti, Ispred mene zelena setva budućnosti; Jedna je u daljini, ipak me ne napušta, Druga je nadohvat, al’ do sebe me ne pušta. Ovako lutam drumom, divljem, opustošenom. Lutam žalom osmuđen, U večnom trenu sadašnjem. Prevod: Maša Starec i Fehér Illés



Bayer Béla Virágvasárnap – Cvetnica – Palmsonntag

Bayer Béla Váralja, 1951. május 17. –

Virágvasárnap

Megtanultam lassan magamat szeretni,

hogy téged szeretni képes legyek.

Ordas kínokkal cicázó szívemet

a semminek szegeztem, hogy

árvaságomat feledve résre nyíljak.

Szemedben csillaggá kökénylő könny ült,

s tudtad, elfáradtam  már anyámnak

békét könyörögni, hogy meséi ködbe vesztek,

hogy angyalarca széttörött. Hogy a bújkáló valóságot

szemgolyóm mögül fókuszzavaraiból ki kéne már szabadítani.

A vemhes éjszakák kínjait is meg kellene fejteni.

Akár tollamhoz e sorok,

arcomhoz tündérlett simogatásod G-moll melege,

noha Vivaldi tavasza még késik.

Szeretlek, miként a lélek  szétgurult fillérkéit, miképpen

szavaimnak rendjét. Nem a hangért szólok, nem a ritmusért,

de a száműzendő csöndért! Amit bennem föl te oldottál, 

hogy vackoljon helyébe versbeszéd,"fénysorsú szó",

hogy a téveszmék jegykendőjét végleg odahagyjam.

Cvetnica

Da bi bio sposoban tebe voleti

polako sam naučio sebe voleti.

Da bi se zaboravljajući na svoju ubogost otvorio

moje zverskim mukama prekriveno srce

na ništa pribio.

U tvom oku u zvezdu kristalizirana kap suze sjala

i znala si da sam se već umorio preklinjajući

primirje sa mamom, da su njene priče u magli isčezle

i razbilo se njeno anđeosko lice. Da bi iza oka

skrivenu stvarnost iz fokusa ošamućenosti oslobodio.

I patnje trudnih noći trebalo bi odgonetnuti.

Kako ti redovi do mog pera,

tako se G-mol toplina tvog milovanja na moje lice priljubilo

mada još kasni Vivaldijevo proleće.

Volim te kao duša raspršene krhotine,

kao zapt mojih reči. Ne govorim zbog glasa, ne zbog ritma

ali zbog prognane tišine! To što si ti u meni oslobodila

da na njegovo mesto reči pesme ugnezde, „reč sudbine svetla“

i da znak iskrivljene mašte zauvek ostavim.

                             Prevod: Fehér Illés

Palmsonntag

Ich musste langsam mich selbst liebenlernen,

dass ich zu deiner Liebe fähig sein kann.

Mein Herz, das bisher mit riesiger Pein

umgehen musste, habe ich gegen das Nichts

geheftet, bis ich mein verwaistes vergessen

konnte um für dich hier zu sein.

Winzige Tränensterne saßen in den Ecken deiner Augen,

und du wusstest, dass ich schon zu müde bin,

für meine Mutter da zu sein, ihren Frieden anflehen zu können.

Dass ihr Engelsgesicht schon zerbrochen ist

und ihre Märchen für immer verschwunden sind.

Wie diese Zeilen zu meiner Feder

kam deine Wärme auf mich zu, obwohl Vivaldis Frühling spät gekommen ist.

Ich liebe dich, wie meine Seele ihre weggerollten Kreuzerstückchen liebt.

Ich rufe nicht wegen der Rhytmen,

aber wegen der Stille, die sich in mir auflösen konnte,

weil du bei mir warst und helfen

konntest, meine falschen Einstellungen

für immer aufzugeben.

                             Übersetzung: Bayer Béla

Pintér Tibor Csecse-becse – Tričarija



Pintér Tibor (Tibor Pinter) Budapest, 1954. november 21. –

Csecse-becse Világszáma: két nagy csecs, Alvázszáma: üt. kop. pecs.

Tričarija Njen svetski hit: goleme sise, Broj šasije: otrcan čin. Prevod: Fehér Illés

Molnár Imre: Ji asszony tavaszi tekercsét fogyasztja – 

                       Gospođa Ji svoj proletnji smotuljak troši

Beney Zsuzsa Lábujjhegyen – Na prstima

Beney Zsuzsa – Žuža Benei

(Budapest, 1930. április 21. – Leányfalu, 2006. július 12.)



Lábujjhegyen Csöndesen, lábujjhegyen menni el. És előtte hallgatni. Nem utolszor, hanem most látni először a földet, a borszínű tenger hullámait. A hajókürtre meg sem rezzenni. Beállni a sor végére, mint abba a sorba. Lassan araszolni át az idő maradékán, már súlytalan teherrel. Tudni: ez az egyetlen feladat, amely még vár, ez az egyetlenegy, amit teljesítened kell, hogy majd szabad légy. Egyetlen, amit nem te teljesítsz.

Na prstima Otići sasvim tiho, na prstima. A pre ćutati. Ne zadnji put, nego sad prvi put videti zemlju, valove mora boje vina. Na zvuk brodske sirene ni trepnuti. Na kraj reda stati, kao u onaj red. Polako kretati preko ostatka vremena, već sa bestežinskim teretom. Znati: to je jedini zadatak što te još čeka, to je jedan jedini, kojeg moraš ostvariti da bi slobodan bio. Jedinog što ne ti ostvaruješ. Prevod: Fehér Illés

Fodor Ákos Axióma – Aksiom

Fodor Ákos

Budapest, 1945. május 17. – Budapest, 2014. február 22.

Axióma A szeretésen kívül minden emberi tett: romépítés.

Aksiom Osim ljubavi svaka ljudska akcija: gradnja urvina. Prevod: Fehér Illés



Rab Zsuzsa Csavargóének – Pesma lutalice – Rumtreiberlied

Rab Zsuzsa

Pápa, 1926. július 3. – Budapest, 1998. március 5.

Csavargóének Csak az, aki senkié sem, az hihet még a mesében, az hihet még a csodában, mindhalálig- virulásban, az, akit seholse várnak, annak mindig ajtót tárnak, aki üres már egészen, az hihet még a mesében, mehet fényben, lángzó szélben, didereghet napsütésben az, aki már senkié sem. Annak könnyű lépte alatt minden ösvény összeszalad, minden ösvény szerteszalad, szélnek háttal erre indul, megy egy kicsit, arra fordul az, akit seholse várnak. Annak mindig ajtót tárnak. Lépdel könnyű szédülettel. Bámulnak rá rémülettel lehorganyzott, földbe ásott házak, vasketrec-lakások, ólom-arcra húzott zsákok, ólmelegű szuszogások. Aki üres már egészen, az hihet még a mesében, indulásban, érkezésben. Csak az, aki senkié sem.

Pesma lutalice Samo taj ko je ničiji, samo taj može još u bajkama verovati, samo taj može još u čuda verovati, u cvetanju do beskrajnosti, koga nigde ne čekaju njemu uvek vrata otvaraju, ko je već potpuno prazan, taj još može verovati u bajkama, u svetlosti, u oluji hodati, može na suncu cvokotati taj ko je već ničiji. Ispod laganog mu koraka svaka staza se spaja, svaka staza beži, protiv vetra ovamo krene, jedno vreme ide pa se okrene taj koga nigde ne čekaju. Njemu uvek vrata otvaraju. Laganom nesvesticom korača. S užasom usidrene, u zemlju ukopane kuće, staništa – gvozdene krletke, džakovima pokriveni olovni obrazi, poput obora topla dahtanja ga promatraju. Ko je već potpuno prazan taj još može verovati u bajkama, u polasku, u stizanju. Samo taj ko nigde ne pripada. Prevod: Fehér Illés

Molnár Imre: Megérkezés – Dolazak - Ankunft

Csavargóének Csak az, aki senkié sem, az hihet még a mesében, az hihet még a csodában, mindhalálig- virulásban, az, akit seholse várnak, annak mindig ajtót tárnak, aki üres már egészen, az hihet még a mesében, mehet fényben, lángzó szélben, didereghet napsütésben az, aki már senkié sem. Annak könnyű lépte alatt minden ösvény összeszalad, minden ösvény szerteszalad, szélnek háttal erre indul, megy egy kicsit, arra fordul az, akit seholse várnak. Annak mindig ajtót tárnak. Lépdel könnyű szédülettel. Bámulnak rá rémülettel lehorganyzott, földbe ásott házak, vasketrec-lakások, ólom-arcra húzott zsákok, ólmelegű szuszogások. Aki üres már egészen, az hihet még a mesében, indulásban, érkezésben. Csak az, aki senkié sem.

Rumtreiberlied Nur der, der niemandem gehört, nur der kann noch an die Märchen glauben, nur der kann noch an ein Wunder glauben, aufblühend bis zum Tod, der, der nirgendwo erwartet wird, dem öffnen sich alle Türen, der schon völlig leer ist, der kann noch an die Märchen glauben, er kann im Licht gehen, im flammenden Wind, der kann zittern im Sonnenschein der, der niemandem mehr gehört. Unter dessen leichten Schritten werden Pfade zusammenlaufen, werden Pfaden zerlaufen mit Rückenwind, ein bisschen die Richtung wendend. Der, der nirgendwo erwartet wird, dem wird immer die Tür geöffnet, geht mit leichtem Schwindel. Der wird erschrocken angestarrt. Die verankerten, in die Erde gegrabenen Häuser, das bleifarbene Gesicht der Eisengitter-Wohnungen, gezogene Zäcken, Stallwärme, Atmungen. Der, der schon völlig leer ist, der kann noch an die Märchen glauben, ans Loslegen ans Ankommen. Nur derjenige, der niemandem gehört. Übersetzung: Bayer Béla



Bátai Tibor Ott – Tamo

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

Ott

Közelebbről? Mindenekelőtt: benned, hiányként. Hiszen fizikailag nincs

jelen, és ennek a körülménynek persze tökéletesen tudatában vagy.

Ám a psziché hogyan is érhetné be ennyivel? Egyszerű, de ravasz trükkel

simán erényt kovácsol a szükségből.

Tamo

Izbliže? Pre svega: u tebi, kao manjak. Ama fizički ne postoji

sadašnjost i naravno u potpunosti si svestan realnosti te činjenice.

Ali razum kako bi se mogao s time pomiriti? Prostim, prefriganim trikom

iz nužde bez daljnjeg vrlinu kuje.

                             Prevod: Fehér Illés