Keresés ebben a blogban

2015. június 7., vasárnap

Augustin Tin Ujević Svakidašnja jadikovka – Mindennapos kesergés

Augustin Tin Ujević
Vrgorac 5. jul 1891 — Zagreb, 12. novembar 1955


Svakidašnja jadikovka

Kako je teško biti slab,
kako je teško biti sam,
i biti star, a biti mlad !
I biti slab, i nemoćan
sam bez igdje ikoga,
i nemiran, i očajan.
I gaziti po cestama,
i biti gažen u blatu,
bez sjaja zvijezde na nebu.
Bez sjaja zvijezde udesa
sto sijaše nad kolijevkom
sa dugama i varkama.
--O Bože, Bože, sjeti se
svih obećanja blistavih
što si ih meni zadao.
O Bože, Bože, sjeti se
i ljubavi, i pobjede
i lovora i darova.
I znaj da Sin tvoj putuje
dolinom svijeta turobnom
po trnju i po kamenju,
od nemila do nedraga,
i noge su mu krvave,
i srce mu je ranjeno.
I kosti su mu umorne,
i duša mu je žalosna,
i on je sam i zapušten.
I nema sestre ni brata,
i nema oca ni majke,
i nema drage ni druga.
I nema nigdje nikoga
do igle drača u srcu
i plamena na rukama.
I sam i samcat putuje
pod zatvorenom plaveti,
pred zamračenom pučinom,
i komu da se potuži?
Ta njega nitko ne sluša,
ni braća koja lutaju.
O Bože, žeže tvoja riječ
i tijesno joj je u grlu,
i željna je da zavapi.
Ta besjeda je lomača
i dužan sam je viknuti,
ili ću glavnjom planuti.
Pa nek sam krijes na brdima,
pa nek sam dah u plamenu,
kad nisam krik sa krovova !
O Bože, tek da dovrši
pečalno ovo lutanje
pod svodom koji ne čuje.
Jer meni treba moćna riječ,
jer meni treba odgovor,
i ljubav, ili sveta smrt.
Gorak je vijenac pelina,
mračan je kalež otrova,
ja vapim žarki ilinštak.
Jer mi je mučno biti slab,
jer mi je mučno biti sam
(kada bih mogao biti jak,
kada bih mogao biti drag),
no mučno je, najmučnije biti već star, a tako mlad!

Mindennapos kesergés

Milyen nehéz gyengének lenni,
milyen nehéz egyedül lenni
és öregen fiatalnak lenni!
És gyengén, tehetetlenül,
elhagyatottan, egyes egyedül,
nyugtalanul és megtörten élni.
És csillagfény nélkül,
sárba taposottan
járni az országutakat.
A bölcső felett szivárványként
ragyogó hulló csillagok
csillogása nélkül.
-- Ó Istenem, Istenem,
nekem adott igéreteid
jussanak eszedbe.
Ó Istenem, Istenem, a szerelmek
és győzelmek és babérkoszorúk
és ajándékok is jussanak eszedbe.
És tudd sivár völgykatlanokban
tüskéken és köveken,
megpróbáltatásokon innen és túl
menetel Fiad,
és lábai véresek,
és szíve sebesült.
És fáradt a csontváza,
és szomorú a lelke,
és elhagyatott.
Nincs nővére, fivére,
se apja, se anyja,
se kedvese, se barátja.
És sehol senki
csak szedertüske a szívben
és láng a tenyéren.
És a kék boltív alatt,
az elsötétített tér előtt
magára hagyatottan utazva
kinek panaszkodhatna?
Senki sem hallgatja,
még a bolyongó cimborák se.
Ó Istenem, szavaid perzselnek
és megakadnak a torokban,
segítségért kiáltanának.
Máglya ez a beszéd
és kötelességem kiáltani
vagy parázsként fellobbanni.
Hát tűzfészek legyek a hegyekben,
legyek sóhaj a lángokban,
ha már nem vagyok rikoltás a tetőkről!
Ó Istenem, csak érjen már
véget ez a vándorlás
a süket boltív alatt.
Mert kemény igére,
mert feleletre van szükségem
és szerelemre vagy szent halálra.
Fanyar az ürömkoszorú,
sötét a méregkehely,
forró áldás havára vágyok.
Mert nehezen viselem puhányságom,,
mert nehezen viselem magányom,
(ha újra erős lehetnék,
ha újra kedves lehetnék),
még fiatalosan keserves, nagyon keserves az öregség!

Prevod: Fehér Illés


2015. június 5., péntek

Ady András Pár beszéd – Razgovor udvoje

Portré: Ady András
Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

Pár beszéd

a kicsi elaludt, s pihen vele virágszíneket bontva
megannyi puha játékszer, a lila elefánt felfújja például
időnként – hiszi ő – hatalmas nagyra ormányát, aztán
se szavannán csörtetés, se madarat-vadat felverő kürthang,
pajtás-gazdája mellé simul, s alussza meleg plüssálmát

behavazott ablak előtt állunk, halk erekként csobognak
egymásnak, kezeink beszélgetnek: odakinn hétfő, kedd,
idebenn állandósult vasárnap


Razgovor udvoje

malecki je zaspao i zajedno s njim poput raznobojnih cveća
odmaraju i voljene igračke, koji put lila slon – veruje –
surlu na ogromnu veličinu naduva, posle niti zveckanje
na savani, niti glas roga što ptice divljač straši, na plišu
pajdaš-gazda pored njega se priljubi i mekanim snom spava

ispred zavejanog prozora stojimo, kao tihe žile
žubore, naše ruke pričaju: vani je ponedeljak, utorak,
iznutra neprekidna nedelja

                             Prevod: Fehér Illés

2015. június 4., csütörtök

Bátai Tibor A csoda halála – Smrt čuda

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

A csoda halála

számítottál-e erre
számíthattál-e erre
mikor még ártatlanul elterülve a fűben
eltökélted a visszatérést a forráshoz
s fogadkoztál holnapra eléred a tengert
számíthattál-e erre
jelenése a köznapinak immár
ez a csoda a csoda halála
pörögsz sajkádban szabad vízen
számíthattál-e erre
és mégis még mindig bizonyság kell
bizonyság végső
nyúlsz hányadszor a sebekbe
futó árkaiba elkapart hegeknek
vizébe zúzódások barlangtavának
tükrébe szerelmek tengerszemének
tamásabb te ama bibliainál is
számíthattál-e erre
igenis erre számítottál
erre készültél ott a fűben
viseled valamennyi stigmáját e kornak
s még mindig makacsul hiszed
nem kell istenülnöd
boldogulhatsz emberül
Smrt čuda

dal si na to računao
dal si mogao na to računati
dok još nevino valjajući na tratini
odlučio vraćaš se izvoru
i tvrdio stićićeš sutra do mora
dal si mogao na to računati
da ta pojava svakodnevnice
to čudo je smrt čuda
na slobodnim vodama u svom čamcu se vrtiš
dal si mogao na to računati
ipak još uvek treba potvrditi
konačno potvrditi
koliko put takneš rane
dubine zaceljelih ožiljaka
skrivena jezera kontuzija
poput morskih oka ogledala ljubavi
ti ko si i od onog biblijskog veći nevernik
dal si mogao na to računati
da na to si računao
i tamo na tratini se na to spremio
nosi svaku stigmu te ere
i još uvek tvrdoglavo veruješ
ne trebaš se u boga pretvoriti
možeš ljudski prosperirati

Prevod: Fehér Illés


2015. június 2., kedd

Bella István Csak az a fény – Tek ona svetlost

Bella István – Pank Antal bronz emléktábla
Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – Budapest, 2006. április 20.


Csak az a fény

Már nem érdekel a láng, a lobogás,
csak az a fény, mely pólyál, melegít,
csak az a Nap, mely világít: anyás.
Visszaadja sugarát, melleit.

Nem érdekel a tüzek tüze sem.
Hamuvá roskaszt, hamvamba visszaás.
Bekormozódó életüvegemen
nézem, mint málló napfogyatkozást,

messzi magam: ahogy tolul, tolul
elém, körülem egy feketeség,
elfed előlem, s azt súgja botorul:
kivilágosodsz, kivirulsz, ha égsz.
Tek ona svetlost

Više mi ne znači plam, buktanje,
tek ona svetlost, što optoči, ugreje,
tek Sunce, što obasja: majka je.
Zrake prinosi, dojke daruje.

Ni vatra vatre mi ne znači ništa.
U pepeo se kruni, ukopa u moj pepeo.
Kroz čađavo staklo svog života
gledam, kao pomračenje sunca osulo,

dalekog sebe: kako predamnom, okolo
gomila se, gomila jedno crnilo,
zaklanja me ispred sebe i šapuće blesavo:
osvetlićeš se, procvetaćeš, ako budeš goreo.

Prevod: Maša Starec i Fehér Illés


2015. június 1., hétfő

Déri Balázs A soriai rebe sírfelirata – Epitaf rabina iz Sorije

Déri Balázs Orgovány, 1954. augusztus 4. –

A soriai rebe sírfelirata

                   „jó vénségben, öregen és betelve” (Gn 25,7)
                   Avruhom Zvi ben Efrajim Fisl barátomnak

A műemléktemplom hátsó falán három tárló,
a boldog XIII. század jelzéseivel.
Az elsőben arasznyi, színezett agyagszobor:
az Anya, Gyermekével. A másodikban egy állati
lapockacsont, rajta egy iskolás gyermek
följegyzései: hatágú csillagban talán
egy pythagorasi feladvány s arab betűs szöveg.
A harmadik tárlóban egy félbetört szarkofágfedél.
A kőbe vésett héber szöveg könnyen olvasható:
„Abban a pillanatban megszűnt a látomás…..
amikor meghalt egy bölcs, egy …..ember,
egy rabbi, teljes….. -val, Abraham Szatabi.”
Elhatározod, hogy majd utánanézel,
mit írt, miről volt nevezetes a soriai rebe.
S hogyan egészítik ki a szöveget a tudományos
közlemények, az ismétlődő formulák ismeretében.
Neveken és jelzéseken gondolkodva jársz a tárlók előtt,
balról jobbra, aztán jobbról balra. Aztán vissza.
A Gyermek, az Anya, a Király, az elűzött, az Ősatya.
A Pátriárka, a megtagadott, a Király, az Anya, a Fiú.

Ez jut eszedbe, amikor a boldog XIII. századból való,
töredékes szöveget olvasod, a soriai rebe
epitáfiumát, a bölcs és istenfélelemmel teli emberét,
akinek halálakor megszűnt a látomás.

Epitaf rabina iz Sorije

„dobro je biti ostarelo i zasićeno u iskonu” (Gn 25,7)
Mom prijatelju Avruhom Zvi ben Efrajimu Fislu

Na zadnjem zidu spomen crkve tri držača
sa oznakama sretnog XIII. stoleća.
U prvom obojen kip od gline veličine pedlja:
Majka sa Detetom. U drugom lopatična kost
životinjskog porekla sa beleškama jednog
školarca: u šestokrakoj zvezdi valjda
Pitagorova postavka i tekst sa arapskim slovima.
U trećem držaču polomljen poklopac sarkofaga.
Jasno se vidi u kamen urezan jevrejski tekst:
„Vizija je u istom trenutku prestala...
kad je umro jedan mudrac, jedan... čovek,
rabin, sa punim... Abraham Satabi.“
Odlučio si, već ćeš pogledati šta je pisao,
zbog čega je bio rabin iz Sorije poznat.
I naučna saopštenja, na koji način dopunjuju
tekst u svetlu formula koje se ponavljaju.
Ispred držača o imenima i znakovima razmišljajući 
[hodaš,
sa leva na desno, pa sa desne na levo. Zatim nazad.
Dete, Majka, Kralj, prognanik, Praotac.
Patriarh, proteranik, Kralj, Majka, Mladić.

Toga se setis, čitajući izlomljen tekst
iz sretnog XIII. stoleća, epitaf
rabina iz Sorije, mudraca i pobožnog čoveka,
čijem srmću prestala je vizija.

Prevod: Fehér Illés



2015. május 30., szombat

B. Kiss Tamás Mindenféle ingesek – Svakakvi košuljaši

B. Kiss Tamás Budapest, 1958. október 2. 


Mindenféle ingesek

Mindenféle ingesek
jöttek.

Einstandolták
a távolságot,
mint üveggolyót,
s még álmod is,
s a nyelved.

S hány életet
nemecsekesítettek.

Hőstettbe?
Tettbe?
Tevésbe,
levésbe,
meg nem születésbe
haltak.

S hány új osztály
gründolt
grundod
helyén.

S hányan
névtelenedtek.

A halál
csak tünde kaland lett,
a gittegylet
örök.

Egy verkliszó.

Nemecsekek, nem jelölt sírba
nem temetettek,
egyenként,
egyre
megnevezlek.

(1999 február 14. – 2000 február 1.)
Svakakvi košuljaši

Svakakvi košuljaši su
došli.

Kao staklenu kuglu
osvojili su
daljinu
i tvoje snove
i tvoj jezik.

I koliko života
osakatili.

U junaštvu?
U delu?
Umrli su
u stvaranju,
bitisanju,
u nerođenju.

I koliko novih staleža
na tvoje
mesto
nastanilo.

I koliko njih su
bezimeni postali.

Smrt je
tek čarobna pustolovina postala,
družina besposličara
je večna.

Glas vergle.

Bezimene, u neobeležena groblja
ne sahranjene,
vas
jedan po jedan
oslovljavam.

14. februar 1999. – 1. februar 2000.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://www.montazsmagazin.hu/b-kiss-tamas-sakkjatszmak-es-versek-bvoeleteben/

2015. május 29., péntek

Bella Beáta Figyeld szívedet… – Promatraj svoje srce…

Bella Beáta Szentendre, 1969. szeptember 24. –

Figyeld szívedet…

Figyeld az elsötétült égbolt alatt,
a kietlen partot.
A csendet! Ahogy körbefon,
ahogy meglebbenti a szél
a fodrokat, az ezüst hídon.

Figyeld szívedet, ahogy ütemet ver,
ahogy pulzál a vér az ereidben.
A magányt! Ahogy rád telepszik,
mint a hajnalban leszálló köd
a Duna felett.

Figyeld, mit suttognak a fák,
mikor fészket rak a nyár.
Illatától részegen fekszel,
kitudja hol-mezőben,
hol a lankák ívet húznak előtted.

Figyeld az ablakon át,
ahogy az eső mossa az utat.
Az áradatot! Ahogy magával sodorja
az őszben hömpölygő leveleket,
mikor aludni tér a bolondos nyár.

Figyeld, ahogy lehunyom szemem,
ahogy együtt dobog a szívem veled.
Ne kérdd miről álmodok...
Csak hagyd szunnyadni a lenyugvó Napot,
ha  kihunynak az utolsó fények, a város felett.
Promatraj svoje srce…

Promatraj pustu obalu ispod
zatamnelog neba.
Tišinu! Kako te optoči,
kako vetar na srebrnom mostu
nabore prhne.

Promatraj voje srce, kako takt udara,
kako krv u tvojim žilama pulsira.
Samoću! Kako se na te sruši,
kao jutarnja magla
na Dunav.

Promatraj, kako šapuću stabla
kad leto gnezdo pravi.
Od mirisa omamljeno ležiš
na kozna gde-livadi
gde ispred tebe svodove obronci vuku.

Promatraj preko prozora
kako cestu kiša pere.
Bujicu! Kako sa sobom
u jesen opalo lišće nosi
kad vragolasto leto usni.

Promatraj, kad oči zatvaram,
kako moje srce zajedno s tobom kuca.
Ne pitaj o čemu sanjam…
Tek pusti da Sunce na zalasku zadrema
kad se nad gradom zadnja svetla gase.

Prevod: Fehér Illés