Erdős Virág Van egy ország – Postoji država

Erdős Virág Budapest, 1968. február 27. –

Van egy ország (egy népszavazás margójára) van egy ország ahol lakom semmi ágán lógó flakon van egy város ahol élek ahány test épp annyi lélek ahány lélek annyi lom is utcára tett fájdalom is itt egy kiságy ja de édi ott egy ülve alvó dédi kibelezett öreg szekrény arcokat befutó repkény bontott ajtó kilincs nélkül földönfutók bilincs nélkül áll a posztos mint a nádszál bokáig lerohadt lábszár itt egy szép könyv ott egy labda ez még bor de ez már abda nem az összes csak a nagyja aki tűri aki hagyja aki tűrte aki hagyta nem az összes csak a nagyja vasárnap volt ahogy mindig felöltöztek ahogy illik csupa dolgos derék polgár egy se ruszin egy se bolgár olyan szépek hogy az csuhaj egyik bérlő másik tulaj kitűnőre szerepeltek álmukban sem szemeteltek nem engedték hosszú lére elindultak a mi- sére kukákat se borogattak kutyákat se kurogattak mise után leszavaztak bezabáltak be is basztak pöri volt tán isler is jóllakott az isten is nem az összes csak a nagyja aki tűrte aki hagyta aki tűri aki hagyja nem az összes csak a nagyja rajtam is múlt rajtam múlt tegnap kezdő- dött a múlt elkezdődött vége van borzalom és béke van semmi ágán lógó flakon van egy ország ahol lakom nevezd nevén szolgáld vakon ma még bölcső ma már vagon

Postoji država (povodom jednog opštenarodnog glasanja) postoji država gde sam nastanjena na grani ništa viseća butelja postoji grad gde sam koliko tela toliko duša koliko duša toliko i rastura i na ulicu stavljena probada tu je sitna ležaljka baš je lepa na stolici baka drema pohaban stari ormar obraze obavijajući bršljan razrovani kapdžici bez kvake izgnanici bez bukagije stoji poverenik kao trska do gležnja trula golenjača tu je lepa knjiga tamo je lopta to je još bor* al to je već abda** ne baš svi samo većina trpi ispašta trpio ispaštao ne baš svi samo većina nedelja je bila kao uvek obukli se kako priliči svi su vredni valjani građani niko nije rusin niko nije bugarin baš su lepi stvarno zgodni jedan je zakupac drugi pak gospodar svi su sami odlikaši ni u snu nisu kaljali nisu na dugo i široko objašnjavali krenuli na misu smećare nisu prevrtali pse nisu jurcali posle mise glasali žderali pa i najebali valjda prženica bila i slastica i Gospod se zasitio ne baš svi samo većina trpi ispašta trpio ispaštao ne baš svi samo većina i o meni ovisio o meni ovisio prošlost je juče počela počelo je gotovo je užas i mir je na grani ništa viseća butelja postoji država gde sam nastanjena nazovi po imenu služi bez pogovora danas je još kolevka danas je već zaprega *Bor - Mikloš Radnoti je u logoru pored Bora kod Žagubice bio na prinudnom radu. **Abda - mesto u blizini Đera gde je Mikloš Radnoti pogubljen – opaska prevodioca Prevod: Fehér Illés



Kőhalmi Ildikó Ha meghalsz is – Ako i umreš

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Ha meghalsz is (J. A.-nak) Mint marék kavics vicsorgó napok erős szorításban vére serken a kőnek egyél meg és majd megtudom milyen te lenni hol kapcsolódik a külvárosi botorkálás éhező holnaptalanja kavicsos kezemhez tisztesség bármerről előre és csak oda anyánk méhe fáj azóta is tied nem tudja kedvesem téged olvas enyém csak azt hová mi végre tartok kavicsos kezemmel szerelmeink már ért papírra írva öregebb vagyok de nem reménytelen vasajtókon túlról izzani kezd a reggel véreres nap-mandalára meditált új világ és tudom mondanád kavicsok a tóba gyémántsziklákat tartani rágyökerezni körmeimmel ha a ragyogás látni se enged nem kell forró sínek közt őgyelegni csak tartani azt az egyet ha meghalsz is végül.

Ako i umreš (A. J.-u) Poput šake belutka u stisci škrgutom punih dana iz kamena krv poteče pojedi me i saznaću kako je kad sam ti gde se lutanje izgladnelog bezdana na periferiji na moju belutkom punu ruku veže čast bilo od kud samo napred i tamo maternica naše majke od onda boli tvoja dragane moj to ne zna tebe čita moja samo to belutkom u ruci zbog čega kuda krećem naše ljubavi su već na sazreli zapisane starija sam ali se nadam iza čeličnih vrata usijaće se jutro na žilama punoj mandali zamišljen novi svet i znam rekao bi u jezero sa belucima stene od briljanta držati sa noktima čvrsto obaviti ako blistanje ne da ni da gledam među usijanim tračnicama ne treba skitati samo to jedno držati ako na kraju i umreš. Prevod: Fehér Illés



Pintér Tibor Dal az utak sokféleségéről – Pesma o raznolikosti puteva – Canto sulle strade molteplici – Song About The Diversity Of Ways

Pintér Tibor  
Budapest, 1954. november 21. – 2017. április 30.

Dal az utak sokféleségéről (meg persze a szűrők) Mire visznek lépteid? Jóra.     Tán-talán. Várok-e vagy váratnak? Váratsz? Így „igazán” bekeretezett lét-darab:                                     Ki maradsz? Kimaradsz, kimeredsz, kivársz, kivagy S közé nem-pontos-vesszők. Fél itt-lét, fél-távol. Hát gyere haza: Glóriásan, hóban, vérben, darabokban, Bárhogy. Gyere már…

Pesma o raznolikosti puteva (i naravno filtri) Na što te navode tvoji koraci? Na dobro.    Pa-valjda. Čekam li il me sile na čekanje? Siliš li me na čekanje? Ovako „zaista“ uokviren komad opstanka:                                         Ostaćeš li takva? Izostaneš, buljiš, iščekuješ, besniš I između nisu tačke i zarezi. Napola tu-život, napola u daljini. Pa dođi kući: Sa glorijom, u snegu, krvi, u delovima, Bilo kako. Samo dođi... Prevod: Fehér Illés

Dal az utak sokféleségéről (meg persze a szűrők) Mire visznek lépteid? Jóra.     Tán-talán. Várok-e vagy váratnak? Váratsz? Így „igazán” bekeretezett lét-darab:                                     Ki maradsz? Kimaradsz, kimeredsz, kivársz, kivagy S közé nem-pontos-vesszők. Fél itt-lét, fél-távol. Hát gyere haza: Glóriásan, hóban, vérben, darabokban, Bárhogy. Gyere már…

Canto sulle strade molteplici Dove ti conducono i tuoi passi? A buon fine.                      Forse, chissà. Sto aspettando o mi fanno aspettare? Mi fai aspettare? Così è “davvero” un pezzo dell’esistenza inquadrata:                                         Che sarà di te? Desisti, sei basita, stai temporeggiando, sei estenuata E senza punto e virgola nel mezzo. Mezza esistenza qui, mezza lontano. Torna dunque a casa: Gloriosamente, nella neve, nel sangue, un po’ per volta, In qualunque modo. Fai presto… Traduttore: Ibolya Cikos

Dal az utak sokféleségéről (meg persze a szűrők) Mire visznek lépteid? Jóra.     Tán-talán. Várok-e vagy váratnak? Váratsz? Így „igazán” bekeretezett lét-darab:                                     Ki maradsz? Kimaradsz, kimeredsz, kivársz, kivagy S közé nem-pontos-vesszők. Fél itt-lét, fél-távol. Hát gyere haza: Glóriásan, hóban, vérben, darabokban, Bárhogy. Gyere már…

Song About The Diversity Of Ways (and of course the filters) Where do your steps take you? To some good.     Perhaps, perchance. Am I waiting or kept waiting? You keep me waiting? Thus a „really” framed piece-of-existence:                                     Who are you? Staying out, staying stiff, waiting to see, worn out  and no semi-colons in between. Being half-here, half-faraway. So now come home: Glorified, in snow, in blood, in pieces, Anyhow. Do come… Translated by N. Ullrich Katalin

Bari Károly Szerelem – Ljubav

Bari Károly Bükkaranyos 1952. október 1. –

Szerelem Lány: Keserűen jajgatnak a fák is, velem, Magánnyal-fellobogózott, fekete ruhába öltöztetett Mátkával; magamra maradtam, Hol jársz vajon, a tél beszakadt pincéken ül, Fehér rongyait kirakja maga köré, nyúl-taposta Ösvények járják a határt fázva, leroskadnak Eléjük a minden águkkal levegőbe fagyott Bokrok, szél jön, rázkódnak a sírástól, Itt állok kegyetlen szél-sikoltásban, szúrós Hócsillag-esésben, kitépett varjútollak pengenek A fagyon, itt állok s keserűen siratlak a fákkal; Fekete csipkeruhás gyűrűs menyasszony. Fiú: Megszegett eskü átkának bélyegével homlokomon Elhagytalak; vállamra a napok tarisznyáját Akasztottam, piros cipók lapultak benne: álmaim, Tél van, zúzmarás csőrrel kiáltoznak a madarak, Kiáltásuk megrázza a fákat: zuhog a hó, Reszketek a tél szorításában – te tüzesre csókolnál, Hófúvások kondái járhatatlanná túrják az utakat, Ám lábat faragok a vágyból, visszamegyek hozzád, Bekopogok majd vaspálcás ablakodon, izzadtan, Kitajtékosodva rogyok lábaidhoz, fölemelsz ágyadba, Csókokkal koszorúzod átokkal-megbélyegzett homlokom: A fekete csipkeruhád letépem gyűrűs menyasszony!

Ljubav Devojka: I stabla gorko plaču, sa mnom, Zastavom samoće kićenom, u crno obučenu Isprošenicom; ostala sam sama, Gde li hodaš, zima na orušenim podrumima sedi, Oko sebe svoje bele prnje stavlja, okolinom ozeble, Zečjim tragovima pune staze kruže, na njih Džbunovi sa smrznutim granama se sruše, Vetar stiže, kako plaču tresu se, Tu u nemilosrdnom kriku vetra stojim, u bodljikavom Padu zvezdastog snega, u mrazu iskidana perja vrane Zveče, tu stojim i sa drvećem gorko te oplakujem; Nevesta u crnu čipku obučena. Mladić: Na čelu sa znakom prokletsva pogažene zakletve sam te Napustio; na rame bisagu svakodnevnice Kačio, u njoj rumeni hlepčići skrivali: moji snovi, Zima je, ptice injem posutim kljunovima krešte, Njihovi krici drva potresu: pljušti sneg, U stisci zime se tresem – ti bi me poljupcima žarila, Ceste krda smetova u neprohodne koridore pretvaraju, Ali od čežnje nogu tešem, tebi se vraćam, Pokucaću na tvom prozoru sa rešetkama, oznojeno, Uz tvoje noge rastrojeno se srušim, u krevet me dižeš, Čelo mi prokletstvom žigosanog poljupcima ovenčaš: Nevesto pokidam ti haljinu od crne čipke! Prevod: Fehér Illés



Pintér Tibor A lápon – Na tresetištu – Marshland – Sulla palude – În mocirlă

Pintér Tibor (Tibor Pinter) Budapest, 1954. november 21. –

A lápon Vonulnak el lassú zenére a nyár bogáncsai. Dalok se kelnek a zúgva lecsapó moccanatlanságban. Dermedten várunk sebekbe fagyva míg csobog a víz és hív a mocsár. Mondhatnám persze erre a percre készült a szív. Hogy el-ne-nyelje hogy elviselje azt ami hív. Csak állatok járnak peckesen körbe néhány még úszik majd lemerül. Üldögélsz csendben és kimeredsz még? Ennyi elég? Vagy aki vagy? A szív kihagy? Vagy csak az agy? Forrás: a szerző

Na tresetištu Uz laganu muziku prolaze bodlje leta. Ni pesme ne ožive u okoreloj nepomičnosti. U rane smrznuto ukočeno čekamo dok voda žubori i močvara doziva. Naravno mogao bi reći srce se na taj momenat spremao. Da ga ne bi progutao, da bi podneo to što doziva. Samo životinje kočopere okolo, neka još pliva pa potone. U tišini sediš i još stršiš? Zar je toliko dovoljno? Jesi li taj ko jesi? Popušta li srce? Ili tek umlje? Prevod: Fehér Illés

A lápon Vonulnak el lassú zenére a nyár bogáncsai. Dalok se kelnek a zúgva lecsapó moccanatlanságban. Dermedten várunk sebekbe fagyva míg csobog a víz és hív a mocsár. Mondhatnám persze erre a percre készült a szív. Hogy el-ne-nyelje hogy elviselje azt ami hív. Csak állatok járnak peckesen körbe néhány még úszik majd lemerül. Üldögélsz csendben és kimeredsz még? Ennyi elég? Vagy aki vagy? A szív kihagy? Vagy csak az agy?

Marshland For slow music marching the thistles of summer. Songs don’t rise either in the whizzing standstill. We’re waiting numbly frozen in wounds while the water babbles and the marsh calls. I might of course say for this moment was the heart made. Not-to-engulf but to endure what calls. Only animals walk haughtily around some still swimming then plunged. You’re sitting silently and are you still out of line? Is it enough? You are who you are? A heartbeat fails? Or simply the brain? Translated by N. Ullrich Katalin

A lápon Vonulnak el lassú zenére a nyár bogáncsai. Dalok se kelnek a zúgva lecsapó moccanatlanságban. Dermedten várunk sebekbe fagyva míg csobog a víz és hív a mocsár. Mondhatnám persze erre a percre készült a szív. Hogy el-ne-nyelje hogy elviselje azt ami hív. Csak állatok járnak peckesen körbe néhány még úszik majd lemerül. Üldögélsz csendben és kimeredsz még? Ennyi elég? Vagy aki vagy? A szív kihagy? Vagy csak az agy?

Sulla palude Al suon di musica lenta sfilano via i cardi dell’estate. Nel brusio precipitante della bonaccia, neppur’ un canto s’eleva. Aspettiamo pietrificati nelle ferite congelate mentre l’acqua ciangotta e ti invoca la palude. Certo potrei dire che il cuore si preparava a questo momento. Che non soccomba che resista a ciò che lo invoca. Solo gli animali s’aggirano impettiti, taluni nuotano ancor’ poi s’inabissano. Stai seduto in silenzio fissando il niente? E’ sufficiente? Sei quel che sei? Perde colpi il cuore? O solo la mente? Traduttore: Ibolja Cikos

A lápon Vonulnak el lassú zenére a nyár bogáncsai. Dalok se kelnek a zúgva lecsapó moccanatlanságban. Dermedten várunk sebekbe fagyva míg csobog a víz és hív a mocsár. Mondhatnám persze erre a percre készült a szív. Hogy el-ne-nyelje hogy elviselje azt ami hív. Csak állatok járnak peckesen körbe néhány még úszik majd lemerül. Üldögélsz csendben és kimeredsz még? Ennyi elég? Vagy aki vagy? A szív kihagy? Vagy csak az agy?

În mocirlă Ciulinii verii mărșăluiesc pe melodie lentă. Nici cântece nu se trezesc în nemișcarea stârnită vuind. Așteptăm împietriți în răni amorțiți cât gâlgâie apa și ne cheamă mocirla. Aș putea spune doar clipa asta aștepta inima. Să nu înghită să-ndure tot ce o chema. Doar animale se-nvârt încordate câțiva mai înoată apoi cad la fund. Stai liniștit privind amorțit? Atât e destul? Ești cine ești? Inima-ți stă-n loc? Sau poate creierul? Traducere: P. Tóth Irén



Bátai Tibor Egy vereség állomásai – Stanice jednog poraza

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

Egy vereség állomásai 1.  Minek tovább, ha nincs miért? Ajkam fölrepedt és csorba a bögre — elgondolom, a hangya mint örül, ha az asztalról morzsa hull a földre.  Kérgét eldobja, vedlik  a platán. Hozzám jobban oda-  nőtt a kéreg, a páncéling,  az önként felöltött, úgy szorít, hogy levetni már félek.  2. Azt képzelem, pók vagyok, hálómba fogok fényes bogarat, de földönfutó bogárként végül is menekülök, s a háló rám akad. Nem fut a mozdony, nem vet parazsat, nem fog lángot a kalász, csillag sem világlik az égen; ne keress ott, ahol tudhatod, nem találsz. 3.  Árad a sötét, ellep. Egy szál sugárban silbakol  a fény. Bátorítaná magát, hiába: hűlt helye marad csak  őrhelyén. Sűrűsödik az éjszaka, gomolyló párává összeáll. Észrevétlenül bekerít, de még nem támad: jelre vár. 4.  Fűszálak szuronyán menetel a csönd, tudom, hiába  várom a zenét. Szelíden, némán gyászol a tücsök, és elföldeli törött hangszerét. Már megértem: ez a rend, nem rémülök, húr hogyha pattan, érzem, ahogyan gyengülök, sebemből szivárog, elfolyik a dallam.  5.  Fejszémnek csak a nyele veszett, akad még vad és tág vadászmező. Mégis vesztett harc ez is, vesztett és késhegy- re menő. Bosszút érte! — tétován  pördült (ó szemérem!), s lehullt a levél. Halott. Virágok élén most feni kését a gyilkos, aki  én vagyok.

Stanice jednog poraza 1. Zašto dalje ako cilja nema? Usne su mi ispucale, činija okrnjena – zamišljam, kako se raduje mrav kad sa stola na zemlju mrvica pada. Odbaci koru, skida se platan. Kora se na mene bolje srasla, oklop, dobrovoljno obučen, tako stiska da mi je strah skinuti. 2. Zamišljam da sam pauk, sjajnu bubu hvatam u svoju mrežu, ali na koncu konca kao buba prognanik bežim i saplićem se u mrežu. Nepomična je lokomotiva, iskru ne baca, klas ne plamti, na nebu ni zvezde ne sjaje; ne traži me tamo, gde znaš da me nećeš naći. 3. Raste mrak, prekriva me. Zrak svetla u jednom jedinom snopu se muva. Hrabrila bi sebe, zalud; na svom stražarskom mestu samo je duplja. Zgušćava se noć, u kumulus se pretvara. Neprimetno me opkoli ali još ne napada: čeka na znak. 4. Tišina na bodežima vlasi trave maršira, znam, uzalud čekam melodiju. Zrikavac krotko, nemo nosi crninu i pokopa slomljenu violinu. Već shvatam: to je red, ne prestrašim se ako pukne žica, osećam kako slabim, iz moje rane melodija se cedi, otiče. 5. Mojoj sekiri samo se drška izgubila, postoji još divljač i prostrano lovište. Ipak i to je izgubljena borba, izgubljena i krajnje izoštrena. Osvetiti! – oklevajući se vrtio ( o stidljivosti!), i lišće opalo. Mrtav je. Na vrhu cveta sad oštri nož ubica, a taj ja sam. Prevod: Fehér Illés