Hurt Judit Misztérium – Misterija

Hurt Judit Budapest, 1957. november 06. –

Misztérium Két misztérium létezik: életet és halált érteni

Misterija Dve misterije postoje: život i smrt pravo shvatiti Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1234097313286101&id=100000575312859&fref=nf&pnref=story

Buda Ferenc Vonatok – Vozovi

Buda Ferenc Debrecen 1936. november 3. –

Vonatok A vonatok. A vonatok. Az érkezők. Az indulók. Az újságot, vígságot hozók. Égő szemmel az éjben vágta- tók, zakatolók. Világos ablaksorok. Fénylő sínek. Mormogó, piros, meleg, nagy mozdonyok. Pőrekocsik. Vagonok. Vashidak. A szemafor épp pirosat mutat. Fék nyikorog, zökken, meg- áll a vonat. Vár, vesztegel. Vár, vesztegel. Órák, napok, századok vesznek el. Rándulva, lódulva indul, füttyent, tolat, sínt vált a vonat. Visz-hoz valakit. Vala- kiket. Indul, megáll. Indul, meg- áll. Fölszáll, leszáll a tömeg, tolongva a csarnokon áthömpölyög. Hol járhatunk? Vajon hol járhatunk? Szemünk ki a sötétbe mered. Ellankadunk. Dülöngve bóbisko- lunk. Utunk – örök. Váltókon, végtelen vágányokon kattog a kerék, hidakon átdörög. Meddig? Hová? Melyik állomásra szól a jegy? Van-e jegyünk? Lehet-e igazunk? Talán nem is mi utazunk? Hisz messzire, jaj, messzire mindig csak mást visz a vonat, s míg végképp nyoma vész túl a kanya- ron, árvultan intünk utána a kiürült peronon.

Vozovi Vozovi. Vozovi. Koji stižu. Koji krenu. Koji novine, veselje donose. Koji žarnim očima jure, zvekeću u noć. Svetli nizovi prozora. Sjajne tračnice. Brbljive, crvene, tople, velike lokomotive. Otvorena kola. Vagoni. Drveni mostovi. Semafor upravo crveno pokazuje. Škripe kočnice, voz tru- cne, stade. Čeka, miruje. Čeka, miruje. Sati, dani, stoleća se gube. Trgne se, žurno krene, pišti, manevrira, voz tračnice menja. Donosi-odnosi. Nekoga. Neke. Krene, stane. Krene, sta- ne. Ulazi, silazi svetina, gura se, hrli preko holova. Gde smo? Gde smo li sada? U mrkli mrak zurimo. Malaksamo. Ljuljamo se, dremuckamo. Naša cesta – večna. Na skretnicama, beskonačnim tračnicama lupa točak, tutnji preko mostova. Dokle? Kuda? Do koje stanice važi karta? Imamo li karte? Možemo li biti u pravu? Možda nismo mi putnici? Pa daleko, joj, voz daleko uvek samo drugog nosi, i dok iza okuke konačno nestane, na ispražnjenom peronu za njim samotno mahnemo. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=0000013794&secId=0001086097&mode=html#Buda_Ferenc-Arvafold-00120



A. Túri Zsuzsa Ki mondja meg – Ko će reći

A. Túri Zsuzsa Budapest 1971. július 30. –

Ki mondja meg Ki mondja meg, merre menjek, Mennyit birok, mennyit merjek? Ki segít nekem, ha szépen, alázattal én megkérem, segítsen nekem túlélni, tenni, hinni és remélni? Ki segít, hogyha már nincsen Semmi álmom, semmi kincsem? Kire nézzek, kihez szóljak? Kinek lábához omoljak? ki kísér el, ha elvesztem, ki cipelné a keresztem? Ki biztat, hogyha megállok, fáradtan, én, vén zarándok, éjfekete rémképekkel, lelkemben ezernyi sebbel, ki csitítgat, ki vigasztal, ki biztat és ki magasztal, ki mosolyog, ki hisz bennem, ki mondja meg, mit kell tennem? Nincsen múzsa, nincs tehetség, Szenvedés van, múlt és emlék, Rettegés kegyetlen mától, Rettegés szörnyű haláltól.

Ko će reći Ko će reći, kud trebam skrenuti, Koliko podnositi, koliko usuditi? Ko pomaže ako smerno, ponizno zamolim, nek mi pomogne životariti, činiti, nadati se i verovati? Ko pomaže kad sam već ostala Bez svojih snova i imanja? Koga bi gledala, kome bi se obratila? Uz čiju nogu bi se srušila? ako sam se izgubila, ko bi me pratio, krst moj ko bi teglio? Ko će me bodriti, ako ja, morna, matora hodočasnica, ispunjena tamnim sablastima, u duši sa bezbroj brazgotina zastanem, ko će me smiriti, tešiti, ko će me bodriti i veličati, ko će mi se smeškati, ko će mi verovati, ko će mi reći, šta da se uradi? Muze nema, obdarenosti nema, Postoji patnja, prošlost i uspomena, Strah od svirepe sadašnjosti Strah od užasne smrti. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://epa.oszk.hu/02400/02496/00003/pdf/EPA02496_verselo_antologia_2010.pdf 

Bátai Tibor Összezavar, kimerít [sikerült megúszom] – Zbunjuje me, iscrpljuje [uspeo sam se izvući]

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

Összezavar, kimerít [sikerült megúszom] Maga, igen, maga. A nevetséges esernyőjével a megállóban. Noha csak szemerkél. Hiába tekergeti a nyakát. Mióta tudja, hogy figyelem?                     Látom, nem köti le, ami odabent                     történik. Szerintem törvénytelen így                     fölhajtani a feketét. Nem lennék                      a helyében. Képtelen rá, hogy élvezze. Az életet. Bámulom, jobb híján. Most épp magát az üres járdaszigeten. Bár már baromira unom, ahogyan közönyt mímel. Végül is ki figyel? És kit?                        Fogadni mernék, fizetéskor bezzeg                        mindjárt megélénkül. Talán vissza                        is kérdez a számlára. Képes rá. Hogy                        a fenébe stírölhet egy ilyen alak? Jóval kezd, ha vesémbe akar látni. Roppant kényes vagyok személyiségi jogaimra. Meg arra is, hogy senki esernyője ne takarhasson ki semmit.                          A valóságból. Vagy előlem. Ami                          bizonyos, hogy meneküléssel ér fel                          minden gesztusa. Egészen pontosan                          a hiányuk. Egyre jobban összezavar. Kimerít. A várakozás. Jöhetne már a pincérlány. Vagy a villamos, hogy véget vessen a képtelen helyzetnek. Kínos, amikor a fagylalt így visszanyal.                         Most szinte szimpatikus, hogy ennyire                         elanyátlanodott. Bolond lennék, ha                         hagynám lépre csalni magam. Még jó, hogy                         végre felszállhatok. Sikerült megúsznom.            Ezt a kellemetlen kalandot inkább            megspóroltam volna. Már egy tök üres            presszóban / megállóban sem lehet megbízni.                   Végképp itt az ideje, hogy másikat keressek.

Zbunjuje me, iscrpljuje [uspeo sam se izvući] Vi, da, vi. U stanici sa vašim smešnim kišobranom. Mada tek rominja. Vratom zalud se vrtite. Otkad znate da vas promatram.                    Vidim, to što se unutra događa,                    vas ne zanima. Po mom guzicu tako                    zavrtati nezakonito je. Ne bi bio na                     vašem mestu. Nesposobni ste da uživate. Život. Promatram da vreme tračim. Sad upravo vas na praznom otoku pločnika. Mada stvarno mi je dojadilo kako nehaj imitirate. Naposletku ko promatra? I koga?                  Opkladio bi se da prilikom dodele                  plate oživite. Možda vezano za račun                  nešto i upitate. Sposobni ste za to. Do                  vraga jedan takav kako može tako zijati? Nisam taj u koga možete prodreti. Neobično sam osetljiv što se tiče mojih osobnih prava. I na to, da ničiji kišobran ništa ne bi otkrio.                  Iz stvarnosti. Ili od mene. To što je                  sigurno da svaki njegov gest kao                  da je beg. Odnosno tačnije njihov                  nedostatak. Sve više me zbunjuje. Iscrpljuje me. Čekanje. Mogla bi već doći konobarica. Ili tramvaj da okonča tu apsurdnu situaciju. Mučno je kad sladoled povratno liže.                  Sad skoro je simpatičan kako je                  bespomoćan postao. Lud bi bio kad bi                  dopustio da me nasamre. Dobro je da                  konačno mogu ući. Uspeo sam se izvući.           Rađe bi ovu neugodnu avanturu           propustio. Sad već ni u potpuno praznom           bircuzu/ stajalištu se ne može poverovati.           Vreme je da konačno nešto drugo pronađem. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.irodalmijelen.hu/igyirunkmi/batai-tibor-osszezavar-kimerit-sikerult-meguszni

Göldner Ildikó Tűzfal – Zabat

Göldner Ildikó Baja, 1950. november 2. –

Tűzfal Talán a képzelet műve hogy a repkény másként érint tűzfalat hogy a falon átszivárgó meleget vegye magához belőle táplálkozzon és bírja a tél fogát mint hínár simogat hamvaszöldre nádat a sírig közelében marad mint hajnalra bomló néma pirkadat amikor csak... a gondolat tép le láncokat mert így szép és szabad ahogy a láng forrasztja eggyé a vasakat s csókja a homlokokat

Zabat Možda je delo mašte da bršljan drugačije dotiče zabat da bi preko zida prodirajuću toplinu mogao preuzeti i tako se hraniti i zube zime izdržati kako okrek do pepeljasto zeleno gladi trsku do groba ostaje u blizini kao na svanuće razlivena nema zora kad samo... lance misao skida jer tako je lepa i slobodna kako plamen komade gvožđa spaja njen poljubac čela  Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.facebook.com/versholdak/photos/a.297614177102667.1073741828.297611113769640/435611143302969/?type=3&theater

Fellinger Károly Sikoly – Krik

Fellinger Károly Pozsony, 1963. november 20. –

Sikoly Jancsó Miklós emlékére A szabadság karámjából minden éjszaka kioson egy kecskebak. Istennek nincs szíve megjavítani a karámot.

Krik U spomen Mikloša Jančo Iz obora slobode svake noći iskrade jedan prč. Bog nem srca da popravi obor. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://kulter.hu/2014/06/fellinger-karoly-versei/



Vasadi Péter Forrás – Izvor

Vasadi Péter Újpest, 1926. június 1.–

Forrás Ha már föltört a kertben, s épp ott, ahol a szétkorhadt szilvafa teteme s fűrészelt deszkák darabjai kupacban összehányva barnulnak az esőtől, ablakodon a függönyt akár össze is húzhatod. Mi jöhet még, ha földsötétben ezüstvíz bugyborog, maga határoz iránya felől s megindul hozzád fölfelé? A fű s a csillagzó gazok átnedvesednek. Tócsa keletkezik. Közepén bukdácsol erecske s csillogva nől. Az epres bádog- bögrédért szaladj. Ne talpas pohárért mintha pezsgőt remélnél. Konyakot. Sört. ez mind üvegbe’ van. Maradjon ott. Hozzá szeszfőzde kell. Titkos recept. A vízhez kozmosz. Kihűlő tűz, pára, idő, parázslás, jéghideg. S újra tűz. Hegyomlás. A tengerben fuldokló moraj, ahogy egymásra csúsznak a kéreg fenekedő óriás mezői országnyi részeket szakítva le, páncélos szélükkel rontva s gázolva alapjukat; törvény öli a megszokást. Mi egyszer robbant, szűkül, tágul, s robbanni fog. A bögrét hamar. A víznek tartsd oda.

Izvor Ako se već u vrtu izbio, i baš tamo gde ostaci istrulog stabla šljive i komadi razrezanih dasaka u nabacanoj gomili dobivaju bronzanu boju na kiši, zavese na tvom prozoru ma možeš i skupiti. Šta može još doći ako u zemaljskoj tami srebrna voda žubori, smer sama bira i prema tebi krene? Ovlaži se trava i zasjali korov. Nastaje lokva. U sredini sitna žila se spotiče i blistajući raste. Trči po dudom kićenoj limenki. Ne po peharu kao da se šampanjcu nadaš. Konjaku. Pivu. sve to je flaširano. Neka tamo ostane. Njima pecara treba. Tajni recepti. Vodi kosmos. Utihnula vatra, para, vreme, žar, mraz. I ponovo vatra. Rušenje brda. Huka šta se u more davi, kad u kori nasukana ogromna polja jedna na druge naslažu otkidajući komade veličine država, svoje osnove bridovima gazeći, rušeći; naviku zakon ubija. Što se jednom eksplodiralo, sužava se, širi i eksplodiraće. Brzo limenku. Pruži vodi. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.facebook.com/855068047918168/photos/a.855090311249275.1073741828.855068047918168/930151517076487/?type=3&theater