Jóna Dávid mi már nem állunk lábujjhegyen – mi već ne stojimo na vrhovima prstiju

Jóna Dávid Budapest 1968. September 9. –

 mi már nem állunk lábujjhegyen

Játszásra már lelkem kivénhedt,

Vágy nélkül élni ifjú még.

Goethe -  Faust /Jékely Zoltán ford./

a képzelet néha súlyfeleslegét felejtve elrugaszkodik,

menekül a kurzusok által táplált konfliktusok elől

és a hitel mázsáitól fellélegzett háza teraszán kacsacombokat grillez és padlizsánt,

közben a parazsat fotózza, örül kedvesének, gyermekeinek,

vagy örül annak az időjárásnak, amit a szomszédok épp szidnak,

örül a szónak, hol a csendnek, hol a folyónak, hol a hídnak.

a szép benne az, hogy néha valósággá lesz,

az ívek összeérnek,

körbeérnek,

beteljesül a kör,

a képzelet és a valóság egymásra hatnak, hisz egymásra vannak utalva…

barátság lehet a felismeréseikből!

önvédelmem az írás,

néha egy-egy összekacsintás

a pályatársakkal, ha valami csoda születik része lenni, hozzászólni,

mert a képzelet, a gondolat, és a nyelv együtthatása kedvelt játék,

kézműves portéka, finom holmi.

sikátorkonoksággal oltalmazom, mindazt, ami megmaradt,

hagyom, hogy átitasson, hogy érzékeimen át felszívódjon a kiválogatott világ,

gyakorlott mozdulatsorban harapjuk ki a magunkét,

boldog az, velem együtt, aki valóságot rág.

mi már nem állunk lábujjhegyen, amit elérünk, elérünk,

a többit mögé tesszük képzelettel,

mint ahogy felfut a borostyán az omladozó falon,

elrejtve a romot, a golyó nyomot, a salétromot,

s beleszeret mondjuk egy kovácsoltvas rácsba egy bérházi balkonon.

már nem kell mindenáron, van lezárt borítékunk bőven,

Isten szemében tükröződünk, értő szemnek észrevehetően…

Forrás: a szerző

mi već ne stojimo na vrhovima prstiju

Za igru duša mi je ostarila,

Živeti bez čežnje još je mlad.
Gete: Faust /prevod: Ileš Feher/

zaboravivši na višak težine mašta koji put se odrazi,

beži od konflikata sa strane kurseva podjarenih

i na terasi od težine veresije oslobođene kuće peče se pačji batak i patlidžan,

usput žeravicu snima, raduje se ženi, deci,

ili se raduje vremenu zbog čega susedi upravo negoduju,

raduje se rečima, čas tišini, čas reci, čas mostu.

lepo je u tome to što katkad java postane,

svodovi se spajaju,

obavijaju,

krug se ispuni,

mašta i java se međusobno dopunjuju, ta jedna na drugu je upućena...

od njihovog prepoznavanja prijateljstvo se stvara!

samoodbrana je pisanje,

kat-kad namigivanje

sa kolegama, biti tamo gde se čudo dešava, gde se vodi diskusija,

jer međusobno delovanje mašte, misli i jezika je omiljena igra,

skladna roba, ručno izrađena.

tvrdokornošću sokaka branim sve što je ostalo,

dopustim da izabran svet putem svojih čula bude apsorbovan, da me natapa,

nama pripadajući deo uvežbanim pokretima prisvajamo,

poput mene sretan je taj ko stvarnost žvaka.

mi već ne stojimo na vrhovima prstiju, što možemo, možemo,

ostalo maštom na stranu stavljamo,

kao što bršljan trošni zid obrasta,

sakrivajući ruševinu, salitru, tragove metaka,

zaljubi se recimo na balkonu jedne višekatnice u rešetku od kovanog metala.

već ne treba pod svaku cenu, zatvorenih koverata ima dovoljno,

u očima Gospoda se odražavamao, za znalačke oči primetljivo...

Prevod: Fehér Illés



Faluvégi Anna - Ilona eljátszom szerepem – odigraću svoju ulogu

Faluvégi Anna - Ilona, Székelykeresztúr 1967. szeptember 22. –

eljátszom szerepem nem érdekel eljátszom én a szerepemet ha kell tudom hogy miben áll születni szülni élni és azt is tudom mi a halál eljátszom még a szerepem a színpad az enyém belépőjegyed összetépheted nem érted játszom magamért teszem s ha egyszer végre meghajtom magam elegánsan félrevonulok a reflektor fényénél az üres színpadon emlékemet hagyom és valahol megtalálom a helyem de utoljára még eljátszom szerepem

odigraću svoju ulogu ne zanima me ako treba odigraću svoju ulogu znam šta znači roditi se rađati živeti i to znam šta je smrt odigraću još svoju ulogu bina je moja ulaznicu možeš pocepati ne igram zbog tebe činim to zbog sebe i ako jednom konačno budem li se poklonila skloniću se elegantno uz svetlo reflektora na praznoj bini ostavljam svoju uspomenu i naćiću negde svoje mesto ali zadnji put odigraću još svoju ulogu Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Lennert Móger Tímea kilátó – vidikovac

Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –

kilátó a zuhanó élet toronymagas irányt kutat megtámaszkodunk egymásban tűszúrás után vágyunk vérre megy ronda gobelin keletkezik a falon csodálják ujjunk bekötik érzéstelenítés világfájdalom új kép valódi háború csont törik vér folyik házakat ágyakat aprítanak tűzifává nem élünk benne nem fekszünk bele ellene szeg- ülünk ledob a ló vedlő bőrünk- ből ostort sodornak hátakat vagy lovakat ütnek vele hátakat vagy lovakat ütünk vele generációk halnak bele mire megtanulok élni

Vidikovac život u padu nebosežan pravac ispituje jedan na drugu se naslanjamo za ubodom igle žudimo igra je krvava ružan goblen se rađa na zidu mu se dive prste zaviju anestezija bol tuge nova slika prava bitka lomi se kost teče krv kuće krevete u cepanicu pretvaraju ne živimo u njima nećemo prileći pro- tivimo se konj te zbaci iz naše oljuštene ko- že knut prave time udaraju ate ili leđa time udaramo ate ili leđa umreće pokolenja dok biću za život spremna Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.irodalmijelen.hu/2016-maj-9-1128/magany-asszociaciok-lennert-moger-timea-versei

Juhász Ferenc A mindenség szerelme* – Ljubav svemira**

Juhász Ferenc

Biatorbágy, 1928. augusztus 16. – Budapest, 2015. december 2.

 A mindenség szerelme*

Kezdetben volt a csönd, és nem tudta még,

hogy mért kíván szeretni...

Kezdetben volt a hang, és nem tudta még,

hogy mért kíván szeretni...

Kezdetben volt a köd, és nem tudta még,

hogy mért kíván szeretni...

Kezdetben a vágy csak önmagara várt még...

lassan, tompán, mélyéböl remegve.

Kezdetben nem voltál Te sem,

csak a vágy volt, a csontváznélküli, reszkető,

lágy indulat, a szurok-sűrű fortyogó, forró akarat

világ-tűz, vízözön,

ismeretlen és titkos robbanások,

május-szagú álmok, test-nélküli vallomások...

.

Én nem kutattalak, mint csillagász az égen

egy új csillagot.

Matematikával, képlettel, logikával

számítva ki, hogy másutt sehol, csak ott lehetsz,

csak ott vagy, ott, az idők kezdetétől,

társak között, még láthatatlanul.

Mert kezdetben nem voltál Te sem,

csak a vágy volt...

És mégis éreztelek, és mégis tudtalak,

robbanva törni készültem feléd, ragyogva vártalak,

de még csak reszketés, sejtelem

voltál te is, voltam én is szívedben,

mégis tudtalak,

tündöklött bennem az eleve-bizonyosság,

hogy megszületsz gyöngéden s félelmetesen,

mert hiszem, hogy van eleve-elrendelés,

mert ehhez az értelem kevés,

és nem oly céltudatos a megismerés, az elhatározás,

mint az órával mérhető idő,

s az órával mérhető elektromosság.

És mégis tudtalak,

fölfogtalak és vártalak,

tudtalak léttelenül,

mert kezdetben közös volt minden elem,

mert kezdetben én is a csönd virága voltam,

mert kezdetben Te is a csönd virága voltál,

kezdetben csak a vágy volt,

ahonnan fölszabadultál...

*Kiragadott részletek

Forrás: http://szalmavirag.blog.hu/2010/06/17/juhasz_ferenc_a_mindenseg_szerelme

Ljubav svemira**

U početku je tišina bila i još nije znala

voleti zašto želi...

U početku je glas bio i još nije znao

voleti zašto želi...

U početku je magla bila i još nije znala

voleti zašto želi...

U početku čežnja je sama sebe čekala...

polako, tupo, iz vlastite dubine drhtajući.

U početku ni Ti nisi bila,

samo je čežnja bila, bez kostura, drhtava,

blaga buna, poput smole gusta, vruća želja

vatra sveta, potop,

nepoznate i tajne eksplozije,

snovi mirisom maja, bestelesna priznanja...

I poput astronoma novu zvezdu na nebu

nisam te istraživao.

Matematikom, formulom, logikom

računavši, da nigde drugde, jedino tamo možeš biti,

jednostavno si tamo, tamo, od iskona,

među drugarima, još nevidljivo.

Jer u početku ni Ti nisi postojala,

samo je čežnja bila...

Ipak sam te osećao, za tebe sam ipak znao,

prema tebi sam se spremao eksplodirati, blistavo te čekao,

ali i ti si tek drhtaj, slutnja

bila, i bio i ja u tvom srcu,

ipak sam znao za te,

u meni je predodređena izvesnost blistala,

da nežno i strahoviti roditi se možeš,

jer verujem, postoji predodređena predodređenost,

jer um je za to nedovoljna,

i prepoznavanje, odluka nije tako svesna cilja

kao satom merljivo vreme,

i satom merljiv elektricitet.

Ipak sam znao za te,

shvatio sam te, čekao sam te,

znao sam te i bez postojanja,

jer u početku svaki elemenat je zajednički bio,

jer u početku i ja sam cvet tišine bio,

jer u početku i Ti si cvet tišine bila,

u početku tek je čežnja bila,

odakle si se oslobodila...

Prevod: Fehér Illés

**Odlomci



Németh Cirmi Ágnes *** (Lányom...) – *** (Kćeri...)

Németh Cirmi Ágnes

*** Lányom, ne feledd: a mogorva férfitől már a csend is bók.

*** Kćeri, zapamti: od tmurnog i tišina je obletanje.

Forrás: a szerző

Paulovics Tamás Körforgás - Kruženje

Paulovics Tamás Tiszaföldvár 1954. 09. 02. –

Körforgás A lopakodó alkonyatban egymásra borulnak a lombok. Még bíborban fürödnek a távoli dombok. Ha nagyon figyelsz megérted miről beszélnek a fák, mit mormol a folyó, hallod az erdő csöndjét. Hamar sötétedik, már este van. Ideje megpihenned végre. Ha eljön a pirkadat köd-hártyáin átüt a fénye. A madarak kezdik röptüket és te a platánfa leveleiben élsz tovább.

Kruženje U prikradajućem sutonu krošnje se priljubljuju. Daleki obronci još u purpuru se kupaju. Ako si istinski pažljiv shvatićeš o čemu govore drveća, šta mrmlja reka, čućeš tišinu šume. Brzo se hvata mrak, veče je. Vreme je da se konačno odmoriš. Kad stiže svanuće njegov sjaj probija košuljicu magle. Ptice započinju svoj let a ti život u nekom listu platana nastavljaš. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Bátai Tibor Szerep – csere – satöbbi – Promena – uloga – itd

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

Szerep – csere – satöbbi Fogalmam sincs, hány, soraimba gondolt satöbbi állít meg jól elhelyezett aknaként, míg követsz a szöveg tőlem is független csapásain, ha egyszer nem írtam bele őket. Simán le is vághatod a túl éles kanyarokat és meredek kaptatókat, hogy saját ösvényt keress kockázatmentesített olvasatokhoz. Elháríthatsz minden késztetést, sugallatot: ha nem hagyod, hogy tovább munkáljanak pszichédben, nem mutatnak majd túl önmagukon. Szavam sem lehet, ha így teszel, ám tudnod kell, ezzel egyúttal fel is cserélődnek a szerepek. Mostantól én követlek téged — a szövegeimmel. Nem csupán újakkal (amelyekben megpróbálom olyan agyafúrtan telepíteni virtuális aknáimat, hogy alig maradjon esély elkerülésükre), de a látszatra hatástalanított régiekkel is. Kell-e mondanom, hogy az egészben ez a legizgalmasabb? A leíratlan, alvó satöbbik még mindig be vannak élesítve. Elég, ha egyetlen pillanatra alábbhagy veszélyérzeted, például váratlan hangulatváltozás miatt – satöbbi (tessék, most leírtam!) –, és biztos lehetsz benne, hogy működésbe lépnek. Sejted, milyen lelkesen szurkolok magunknak?

Promena – uloga – itd Pojma nemam, poput dobro postavljenih mina, koliko u moje redove spretno smeštenih itd te zaustavlja dok me na nezavisnim stazama teksta pratiš, kad već ih nisam napisao. Preoštre krivine i strme uspone možeš slobodno zaobići da bi za bezbedno čitanje svoju vlastitu stazu mogao pronaći. Možeš svako podsticanje, nadahnuće otkloniti: ako ne dopustiš da u tvojoj unutrašnjosti dalje deluju, na nedokučivo neće ukazati. Uradiš li tako, ne mogu prigovoriti, ali trebaš znati,  s tim istovremeno i uloge će se promeniti. Od ovog momenta ja ću te pratiti – svojim tekstovima. Ne samo sa novima ( u koje virtualne mine tako spretno ću pokušati postaviti da bi ostavio što manje mogućnosti za njihovo izbegavanje), već i sa onim, naizgled neutraliziranim starima. Trebam li reći da u svemu tome baš to je najuzbudljivije? Mnoštvo nenapisanih, usnulih itd uvek su izoštrene. Dovoljno je da ti osećaj za opasnost na tren popusti, na primer zbog iznenadne promene raspoloženja – itd (evo, sad sam napisao!) – i budi siguran da će se aktivirati. Naslućuješ li za nas koliko srčano navijam? Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.irodalmijelen.hu/igyirunkmi/batai-tibor-szerep-csere-satobbi