Izet Sarajlić Naši ljubavni sastanci kod Lava – Szerelmes találkozásaink az Oroszlánnál

Izet Sarajlić

Doboj, 16. mart 1930. – Sarajevo, 2. maj 2002.

Naši ljubavni sastanci kod Lava

Kako smo ti i ja,
da nije bilo ovog južnoslovenskog nacionalističkog ludila,
mogli divno stariti.
A evo,
od čitavog našeg života
ostali su nam jedino
ovi naši tužni ljubavni sastanci na groblju kod Lava.
Reći ću ti
i kad sam u svojoj nesreći najsretniji:
kad me na groblju uhvati kiša.
Užasno volim da kisnemo zajedno!

16. mart 1998.

Izvor: https://jasminahanjalic.wordpress.com/2011/09/27/izet-sarajlic/

Szerelmes találkozásaink az Oroszlánnál

Te és én,

ha nincs ez a délszláv nacionalista őrület,

milyen szépen öregednénk.

De íme,

egész életünkből

ezek a szomorú

szerelmes találkozásaink maradtak a temetőben az Oroszlánnál.

Elárulom

balsorsomban mikor vagyok a legboldogabb:

ha a temetőben rámszakad az eső.

Irgalmatlanul szeretem, mikor együtt ázunk!

1998. március 16.

Fordította: Fehér Illés

Mirko Valent Nebo te nečujno voli – Némán szeret az ég

Mirko Valent Zagreb 6. srpanj 1948. –

Nebo te nečujno voli sedam je broj teške ljubavi. to piše na nebu koje te nečujno voli. na sajmovima proljetne glazbe ja sam progonjeni Pitagora. supijan od matematike forsiram rijeku bez obala: trodijelnu paranoju početka, sredine i sredine. vjerujem u slučaj koji režiraju mudri drogirani bogovi u nama. zato sam mirno zaspao u tebi. sanjao sam tvrde bore djevojaka, brzu inteligenciju i strast kornjače. praznina u klubu Amadeus i ostalim djevojkama mogla se rezati nožem kao kućni ljubimci u afektu. spavaj, nebo nas nečujno voli. sutra u sedam popit ćemo kamilicu i opet raditi jazz. ono bitno buja polako, nikada hitno. mi nismo prva, mi smo zadnja pomoć. baci na sedam i grli do smrti. kad sam te ugledao odmah sam napustio dvije mrtve djevojke, dva urbana pobačaja, i skočio u tvoje oči. kada sam te ugledao ti si pokušavala oživjeti još jedan zamagljeni tirkiz izgubljen u mozgu sušnih traperica. krizu u jeansu i zvijezdama promatrala si stisnute pičke, kamenih vijuga i izbuljenih zjenica sa zadnjom cigaretom i sedmim katom pred skok. išla si prema željezničkom kolodvoru stil: Ana Karenjina hita na vlak. pogled: sv. Juraj ubija zmaja na Trgu maršala Tita u Zagrebu. stani, kažem, samoubojstvo je higijenska navika romantizma a ja te želim prljavu i zdravu i mladu i staru u dječjoj dobi odlaska na groblje. i povedoh te u sunce jer nisi bila u sukobu s bogom pokraj cvijeća što korača.

Némán szeret az ég súlyos szerelem száma a hetes. a téged némán szerető égen olvasható. a tavaszi zenevásárokon üldözött Püthagorasz vagyok. a matematika bűvöletében part nélküli folyót hódítok: a kezdet, közép és közép háromrészes téveszméjét. hiszek a bennünk élő bölcs és kába istenek által megrendezett véletlenekben. ezért benned nyugodtan aludtam el. kemény hölgybimbókról álmodtam, és lángeszű szenvedélyes teknősökről. a hiányt az Amadeus klubban és egyébként a lányokban késsel lehetett vágni akár a tetszelgő házi kedvenceket. aludj, némán szeret az ég. holnap hétkor kamillateát iszunk és ismét jazzelünk. a lényeg lassan, sosem szélsebesen terjed. mi nem az első, az utolsó esély vagyunk. dobj hetest és mindhalálig szeress. mikor megláttalak, két halott hölgyet, két városi vetélést nyomban elhagytam és szemedbe ugrottam. mikor megláttalak a nyűtt trappernadrág agyában elveszett homályos türkizkéket próbáltad élesztgetni. a jeans és csillagok válságát összeszorított puncival, kővévált vájatokkal tágranyílt pupillával az utolsó cigarettával és a hetedik emeletről ugrásra készen bámultad. a vasútállomás felé mentél külcsín: a vonatra Anna Karenina siet. látvány: Zágrábban a Tito marsall téren Szent György megöli a sárkányt. állj meg, mondtam, az öngyilkosság a romantika tisztálkodási hozadéka én meg szutykosan egészségesen fiatalon tizenéves öregen akarlak a sírig kísérni. és a napra vittelek mert nem voltál haragban a virág mellett lépegető istennel. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://radiogornjigrad.wordpress.com/2013/11/23/milko-valent-nebo-te-necujno-voli/

Sebestyén Péter Antarktisz hegyvidéke – Gorski kraj Antarktisa

Sebestyén Péter Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

Antarktisz hegyvidéke Kínosan ügyelj, hogy ne lépj a koldusokra odalenn. A türelem első játszótere ez, félhomály, hólétocsogás. Odafenn pótdíjat szednek az erre rendeletben feljogosított személyek, akik mind az ismerőseid. Hovatovább rend lesz. Az első vagon üres. Temérdek az utolsó talpalatnyi hely, s a pokolfehér szerelvény vígan siklik el. Az ötödik vagy hatodik megálló lesz az, amiről a fagyott csontvelő sem akar tudni, csak a hétpróbás emlékezet. Feltételes végállomás. A mozgólépcsők itt is tele vannak, mindenki lefelé sorjázik, mindenki lefelé sorvad el. A csarnokból kilépve friss a lég, taxit keresel, s a távolban tavasz simogatja Antarktisz hegyvidékeit.

Gorski kraj Antarktisa Da dole na prosjake ne staneš i te kako pazi. To je prvo igralište strpljivosti, polumrak, tapkanje u kaljuži. Gore na to uredbom ovlašćeni doplatu uzimaju, a oni su redom svi tvoji poznanici. Malo pomalo uspostaviće se red. Prvi vagon je prazan bio. Zadnji pedalj zemlje je nebrojen, a pakleno bela kompozijija veselo se udaljava. Biće peta ili šesta stanica ta, za koju ni smrznuta koštana srž ne želi znati, samo prepredeno sećanje. Potencijalna zadnja stanica. Pomične stepenice i tu su pune, svi prema dole se redaju, svi prema dole se smanjivaju. Dvoranu napustivši vazduh je svež, taxi tražiš a u daljini gorski kraj Antarktisa proleće miluje. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Sebesty%C3%A9n_P%C3%A9ter-1967/Antarktisz_hegyvid%C3%A9ke

Faiz Softić Mapa doma moga – Otthonom képe

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Mapa doma moga Mapu doma moga gavran kljunom crta. Vrata i prozore boji u crveno. Kandžama crnim na šiljak mi stao – i već stoljećima vreba nerođeno. Niko da me pita odakle ću ulaz jer ja lovac mrki na izlaske sunca volio bih kuću sa šenli sobama – a s prozora vidik, ko lovnica, puca. Vidio sam ljude dvoglave u vrtu, s po četiri ruke mladice mi sijeku. Zalud vapim k nebu: mene nigdje nema – u psu, u gavranu, niti u čovjeku. Mapa doma moga pod kamenom spava. Ja bez ruku stojim na slijepom nišanu. Na sve strane bdijem i opet ne vidjeh onog što mi solju zapečati ranu.

Otthonom képe Otthonom képét csőrével holló rajzolja. Az ajtókat, ablakokat vörösre festi. Karmaival nyakamba kapaszkodva – évszázadok óta a meg nem szülöttet lesi. Nem kérdi senki, a bejáratot hol találom, mert én a zord vadász a nepkeltét egy házban üres szobában  szeretném – az ablakban meg él a vadászszenvedély. A kertben kétfejű embereket láttam, négy kézzel vágták a fiatal növényeket. Hiába könyörgök: magamat sehol se találom – se a kutyában, se a hollóban, de az emberben sem. Kő alatt nyugszik otthonom képe. Karok nélkül, vak célpontban állok. Virrasztok, de sebemre a gyógyírt mégsem találom. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 17. str.

Gordana Todorović Ljubavni poziv nepostojećem – Szerelmes levél a nemlétezőnek

Gordana Todorović

Drajinci 1933 – Beograd 1979.

Ljubavni poziv nepostojećem

Dođi, da pokušamo.
Ja znam da ću opet stajati negde, daleko izvan nas,
naslonjena na zid u najudaljenijem kutu sobe na
četvrtom spratu.
Gledaću velikim očima,
sa jako ucrtanim ponorima na svom licu,
sa dosta ironije
možda,
i sa nešto malo sažaljenja:
šta rade ovi ljudi?
Svejedno.
Ja sam najzad razumela da ono
što je u jorgovanu nije nimalo važno.
Za sanjanje nisu postelje potrebne.
Pitanje je sasvim drukčije postavljeno:
da li ćemo zatreperiti zajedno
kao one dve žice na Rilkeovoj violini,
iz kojih gudalo mami isti zvuk.
Ali ni on nije znao
na kakvom smo ludom instrumentu strune mi
i ko je majstor, koji nas drži u ruci. 

Svejedno.
Nije mi potreban čovek da bih mogla sebe da lažem.
I suviše volim samoću, a da bih mogla ostati sama.
I suviše mi smeta galama, a da bih mogla ostati sama.
Lutala sam već dovoljno.
Lutaću još dovoljno na svom putu između dva drveta
na svom putu od kolevke do mrtvačkog sanduka,
od jednog ležišta do drugog.
Pa zašto onda ne bi došao ipak ti,
iako znam da ne postojiš?
Bio bi mi kao voda.
Ništa ne volim kao vodu,
hladan mlaz kroz grkljan,
nikad mi nije dosadila,
nikad je dovoljno nije bilo.
Onaj bokal vode što za svakim obedom popijem
sasvim sama
neka ti bude dokaz
da bi mi bio dovoljan jedan čovek,
samo da te nađem.
Ko zna pre koliko vremena su
nemilosrdni bogovi zavidljivo rasekli mene na dve
polovine
i sad tražim onu drugu.
Nadam se da si to ti, iako znam da ne postojiš.
Svejedno.
Ja nemam svoje trenutke kome da dam
i zato te zovem.
Dani se lako ispunjavaju satima i minutima,
u mesecu je broj dana tačno određen
i svaka godina ima dvanaest izbrojanih meseci.
Godine, meseci, nedelje, dani, sati,
horizontalne i vertikalne linije na tačnoj tabeli,
ispunjeni kvadrati sa crvenim, crnim i plavim
sadržajem. 

Dođi.
Da pokušamo.
Možda se s tobom neću osećati kao uvek u tuđem
oku,
kao tužna, nespokojna avet među mirnim
mrtvacima.
Stajaću.
Gledaću na žalost i opet i izdaleka.
Ko zna,
možda smo jedno drugom tečnost, koja ispunjava
vrč do vrha.
Da li da te blagoslovim,
da li da te proklinjem, što ne postojiš?

Izvor: http://opusteno.rs/knjizevni-kutak-f21/dodji-da-pokusamo-gordana-todorovic-t20749.html

Szerelmes levél a nemlétezőnek

Gyere, próbáljuk meg.

Tudom, ismét valahol csak állok, rajtunk kívül,

a negyedik emeleten, a legtávolabbi szobasarokban

a falhoz támaszkodva.

Tágra nyitott szemekkel nézek,

arcomon mély barázdákkal,

gúnyosan

talán,

és némi sajnálkozással:

mit csinálnak ezek az emberek?

Mindegy.

Végre megértettem mi az

ami az orgonában egyáltalán nem fontos.

Álomszövéshez heverők nem kellenek.

A kérdés egészen másként hangzik:

vajh együtt rezdülünk-e

mint Rilke hegedűjén az a két húr

amelyekből a vonó egyazon hangot kelt életre.

De ő sem tudta

milyen bolond hangszer húrjai vagyunk

és ki az a mester, aki kezében tart bennünket.

Mindegy.

Hogy áltassam magam, férfire nincs szükségem.

Túlságosan szeretem a magányt ahhoz, hogy egyedül élhessek.

Túlságosan zavar a hangzavar ahhoz, hogy egyedül élhessek.

Eleget bolyongtam már.

Utamon, a bölcsőtől a koporsóig,

a két fa között, egyik fekhelytől a másikig,

eleget bolyongok még.

Hát miért nem jönnél éppen te,

még akkor is, ha tudom, nem létezel?

Vizem lennél.

A víznél jobban semmit sem szeretek,

a garaton keresztül friss sugár,

sosem untam meg,

sosem volt elegendő.

Az a kancsó víz, amelyet minden étkezéskor megiszok,

teljesen egyedül,

az bizonyítsa,

számomra egy ember elég lenne,

csak megtaláljalak.

Ki tudja mennyi edeje,

hogy kettészeltek a kegyetlen, írígy

istenek

és most azt a másikat keresem.

Remélem te vagy az, még akkor is, ha tudom, nem létezel.

Mindegy.

Nincs akinek perceimet adhatnám,

ezért hívlak.

A napok órákkal, percekkel könnyen kitölthetők,

a hónapban a napok száma is meghatározott

és minden évben tizenkét hónapot lehet megszámlálni.

Évek, hónapok, hetek, napok, órák,

vízszintes és merőleges vonalak az egzakt táblán ,

piros, fekete és kék tartalommal töltött

négyzetek.

Gyere.

Próbáljuk meg.

Talán szemedben, mint mindig, nem érzem majd magam

idegennek,

nyugodt tetemek között szomorú, nyugtalan

kísértetnek.

Állok.

Nézek sajnos és ismét a távolba.

Ki tudja,

talán egymás üdítői vagyunk, amelyek a kancsót

színültig töltik.

Mert nem létezel,

áldjalak-e vagy átkozallak?

Fordította: Fehér Illés

Izet Sarajlić Rođeni 23. strijeljani 42. – 23-ban születtek 42-ben kivégzettek

Izet Sarajlić

Doboj, 16. mart 1930. – Sarajevo, 2. maj 2002.

Rođeni 23. strijeljani 42.

Večeras ćemo za njih voljeti
              Bilo ih je 28
              Bilo ih je pethiljada 28
              Bilo ih je više nego što je ikad u jednoj pjesmi bilo ljubavi
Sad bi bili očevi
Sad ih više nema.

              Mi koji smo po peronima jednog vijeka
Odbolovali samoće svih svjetskih Robinzona
Mi, koji smo nadživjeli tenkove i nikog nismo ubili
Mala velika moja
              Večeras ćemo za njih voljeti.

              I ne pitaj jesu li se mogli vratiti
I ne pitaj je li se moglo natrag
Dok je posljednji put crven ko komunizam
Goreo horizont njihovih želja
Preko njihovih neljubljenih godina izbodena i uspravna
Prešla je budućnost ljubavi

              Nije bilo tajni o polegloj travi
              Nije bilo tajni o raskopčanom prvom dugmetu
Tamo gdje se svršava vrat
Nije bilo tajni o klonuloj ruci s' ispuštenim ljiljanom

              Bile su noći, bile su žice
              Bilo je nebo koje se gleda posljednji put
              Bili su vozovi koji se vraćaju prazni i pusti
              Bili su vozovi i makovi
              I s' njima, s' tužnim makovima jednog vojničkog ljeta
              S' divnim smislom podražavanja
Takmičila se njihova krv.

               A na Kalimegdanima i Nevskim Prospektima
               Na južnim bulevarima i kejovima rastanka
Na cvijetnim trgovima i mostovima Mirabo
Divne i kad ne ljube
              
Čekale su Ane, Zoje, Žanet
Čekale su da se vrate vojnici
A ako se ne vrate
Svoja neljubljena ramena daće dječacima

               Nisu se vratili
               Preko njihovih streljanih očiju prešli su tenkovi
Preko njihovih nedopjevanih marseljeza
Preko njihovih izrešetanih iluzija
              
               Sad bi bili očevi, sad ih više nema
               Na zbornom mjestu ljubavi sad čekaju kao grobovi
Mala velika moja
Večeras ćemo za njih voljeti.

Večeras ćemo za njih voljeti.

1953.

Izvor: http://www.vuksfrj.se/kultura/knjizevnost/voljeti.html

23-ban születtek 42-ben kivégzettek

Ma este értük szeretünk.

              28-an voltak

              Ötezer 28-an voltak

              Többen voltak mint amennyi szeretet egy versben valaha is volt

Most apák lennének

Már nem léteznek.

              Mi akik egy század veszteglőjén

Átvészeltük a mindenkori Robinzonok magányát

Mi, akik túléltük a tankokat és senkit sem öltünk meg

Hatalmasom, kedvesem

               Ma este értük szeretünk.

               És ne kérdd, visszatérhettek volna-e

És ne kérdd lehetett volna-e visszatérni

Míg utoljára vörösen mint a kommunizmus

Sóvárgásuk láthatára égett

Meg nem élt összeszabdalt büszke éveiken

Átgázolt a jövő szerelme

               Nem volt titok a lenyomott fűben

               Nem volt titok az első kigombolt gombban

Ott a nyaknál

Nem volt titok a liliomot kiejtő ernyedt kézről

               Voltak éjszakák, voltak szögesdrótok

               Volt utoljára tekintett mennybolt

               Voltak üresen visszatért vonatok

               Voltak vonatok és makkok

               És velük, egy katonanyár szomorú termésével

               Magasztos ihlettel

Versenyzett vérük.

              A Kalimegdanokon és Nevski Prospekteken

              A déli körutakon és a búcsú kikötőiben

A virágtereken és Mirabeaui hidakon

Az akkor is ha nem csókolnak gyönyörűek

Annára, Zojára, Zsanettre vártak

A katonák visszatértére vártak

És ha nem térnek vissza

Nemcsókolt vállukat a romlatlanoknak adják

               Nem tértek vissza

               Kivégzett szemükön el nem énekelt himnuszukon

Szétlőtt álomképeiken

Keresztül tankok mentek

               Most apák lennének, már nincsenek

               A szerelem gyülekezőhelyén mint sírok várnak

Hatalmasom, kedvesem

Ma este értük szeretünk.

Ma este értük szeretünk.

1953.

Fordította: Fehér Illés

Petrőczi Éva A gyertyaláng szól – Plamen sveća reče

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

A gyertyaláng szól A gyertyaláng szól: (nincs, hová rejtsék, ágy és véka alá bár tegyék a testét) „A fényt elorozni, bárkié légyen, nem lehet úgysem. Aki világol: takarhatatlan. El is elrejtsék, ezer alakban, hamu-alakban, üszök-alakban, szénné vált húsban előjön ismét.”

Plamen sveća reče Plamen sveća reče: (nema mesta gde bi ga sklonili, niti ispod merice, niti ispod kreveta) „Svetlost utajiti, makar čiji je, nemoguće je. Ko svetli: nesklonjiv je. Mogu ga bilo gde kriti, u pepelu, u ugarku, u ugalj pretvorenom mesu, opet će izbiti.“ Prevod: Fehér Illés

Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 43. old.