Rebeka Čilović Bila je strašna zima – Cudar tél volt

Rebeka Čilović Berane 8. jul 1988. –

Bila je strašna zima Bila je strašna zima Cvokotala sam Zatičući je U stanu Širom Otvorenih prozora Nervozno je nanosila ruž Na (nekada) rumene usne Kada je bila spremna za izlazak Zgrabila me je za ruku Prije nego je ključ Stigao do brave Panično je pipala poprsje Nenaviknuta na protezu Odustala je da bude najljepša

Cudar tél volt Cudar tél volt Vacogtam Ahogy A tárt ablakú Lakásban Rátaláltam Idegesen kente a rúzst A (valaha) rózsás ajkára A kimenőre elkészülve Megragadott Még a kulcs Zárba érte előtt Mellét szorongva tapogatta Mert nem szokta meg a protézist Többé nem akart a legszebb lenni Fordította: Fehér Illés

Izvor: Rebeka Čilović Album za prognane JU Ratkovićeve večeri poezije. 2017. str. 17.

Dragana Tripković Umberto D. – Umberto D.

Dragana Tripković Cetinje 26. aprila 1984. –

Umberto D.

Čak i na petom spratu
katkad se čuju zvona
što vise o vratu
neke proljećne životinje.
Nedaleko od novih zgrada,
sagrađenih zbog popunjavanja prostora,
zbog sjevernih ljudi,
koji dolaze u grad kao poslije dugih i teških ratova,
nalaze se ciganske čerge.
To je novi polis.
To je grad sa bojama Amarkorda
i tugom Vitorija De Sike.
A niti je bilo ratova,
niti je bilo istorije,
samo dosta tuge.
Beskorisne tuge.

I jedan pas.

Izvor: http://okf-cetinje.org/dragana-tripkovic-stihovi-od-pijeska/

Umberto D.

Még az ötödik emeleten is

néha hallatszik a kolomp,

ha egy tavaszi állat

nyakában lóg.

Ezektől a térség kihasználtsága miatt,

az északról jött emberek miatt,

akik a hosszú, kimerítő háború után jöttek a városba,

épített épületektől nem messze,

cigánysátorok vannak.

Ez az új polisz.

Ez a város Amarcord színeivel

és Vittorio De Sica bánatával.

Pedig nem volt háború,

nem volt történelem,

csak keserűség.

Haszontalan keserűség.

Meg egy kutya.

Fordította: Fehér Illés

Đorđe Šćepović Uobičajena šetnja – Mindennapi séta

Đorđe Šćepović Podgorica 6. aprila 1983. –

Uobičajena šetnja

Uobičajena porodična šetnja
uvijek se može pretvoriti u neuobičajenu
uvijek je nešto može izmijeniti
učiniti je spektaklom
naročito ako porodica slijedi
uobičajenu putanju
i usput primijeti čopor vrana kako juriša na groblje
groblje koje je u neposrednoj blizini kuće naše porodice
i dok otac majka sin i kćerka hodaju uz ogradu glavnog gradskog groblja
jedući smoki i čokoladu s rižom
čopor vrana nadlijeće grobove
toliko nisko da bi se mogle dodirnuti rukom
čopor vrana ne jato jata su lasta jata su kanarinaca
vrane lete u čoporu
njihovi su kljunovi crveni
njihovi su stomaci prazni
one osmatraju, brižljivo nadlijeću grobove
ne bi li našle parče svježeg mesa
po mogućnosti jutros zakopanog

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.rs/2017/11/prije-objave-ore-scepovic.html

Mindennapi séta

A mindennapi családi séta

bármikor különlegessé válhat

valami mindig megváltoztathatja

látványossá teheti

főleg akkor ha a család

a megszokott utat követi

és útközben tetmetőt ostromló varjúcsoporttal találkozik

a házunk közvetlen közelében lévő temetőt

és míg apa anya fiuk és lányuk ropit és rizses csokoládét fogyasztva

a városi temető kerítése mellett haladnak

a varjúcsoport a temető felett köröz

alacsonyan szinte kézzel érinthető magasságban

a varjúcsoport nem csapat csapatot alkot a fecske a kanári

a varjak csoportban repülnek

csőrük vörös

gyomruk üres

figyelnek, a sírok felett éberen köröznek

a friss hús reményében

lehetőleg a reggel eltemettetében

Fordította: Fehér Illés

Sead Husić Možda – Talán

Sead Husić Tuzla 28. april 1986. –

Možda

V. P. Disu

S očima u zlu, gledavši tuđe nebo
i tuđeg vremena sjaj, tražeći smisao pod
tuđom idejom – ovamo po tuđim frontovima
nekoliko nas
pričali su
u tom memlu i bijedi
ratne priče,
iste one kojima su strah i nelagodu
otklanjali Aleksandrovi vojnici pred pohod na Perziju.
(S onu stranu naše stvarnosti, u opsadnom gradu,
o nama su barbari na barbarski način mislili).

Želeći da se povijest okonča
ponekad kopljem,
ponekad strojevim korakom,
zagazivši u rat izlazili smo iz njega
drukčiji no što smo ulazili…
Nekome je nedostajalo tijela!
(Rukama i nogama i vriskom ostajali smo zauvijek
na frontovima razbacani, nevini i bezbrižni kao san!
Kao stvarnost izvan nas!)

Pričali smo u mraku
o našoj bezbrižnoj mladosti,
snovima koje smo imali,
sjećajući se očiju izvan svakog zla.
Zagledavši se u naša požutjela lica,
zgrčena i izmijenjena prepadom i jurišom,
pričali smo o povratku u neko magleno jutro
u našu dolinu, u našu ravnicu, koje su u sjećanju
mirisale proljećem…

U jurišu bi,

dok nogama srljamo u povijest,
nadajući se pobjedi i možda će neko
od nas završiti u ratnoj poeziji,
prevareni ratom i zlom,

pomislili na dragu,
ne sjećajući se očiju
koje su imale san.
Ugledavši njenu ljepotu,
misleći negdje u kasnoj
jeseni da spava izvan svakog zla!

Izvor: http://strane.ba/sead-husic-poezija-2/

Talán

V. P. Dis*-hez

Idegen eget, idegen csillanó időt gonosz

tekintetekkel szemlélve, idegen eszmék égisze

alatt keresve értelmet – itt, idegen harctereken,

abban a nyirokban, nyomorban

néhányan

csatákról

meséltünk,

ugyanazokat, amelyekkel Nagy Sándor katonái

félelmüket Perzsia előtt eloszlatták,

(A valóság másik oldalán, az ostromlott városban,

 a barbárok rólunk barbár módon gondolkodtak).

Hogy bevégezzük a történelmet,

néha lándzsákkal,

néha diszlépésben

indultunk a háborúba, onnan mindig

másként tértünk vissza...

Egyeseknek testek hiányoztak!

(Karokkal és lábakkal és sikolyokkal, ártalanul és

gondtalanul, szétszórva, örökre a frontokon maradtunk!

Mint rajtunk kívül a valóság!)

A sötétben,

meg nem rontott szemekre emlékezve,

gondtalan ifjúságunkról,

álmainkról meséltünk.

A kifakult, görcsberándult, váratlan támadásoktól és

rohamoktól megváltozott arcunkat szemlélve,

valami ködbevesző hazatérésről beszéltünk,

emlékeinkben a tavasz illatába burkolt

völgyről, síkságunkról...

Rohamra,

míg a történelembe fejvesztve rohanunk,

a győzelem reményében és közülünk talán

lesz aki a hábrús költészetben fejezi be,

háborúval és gazsággal megcsalva,

kedvesünkre gondoltunk,

de álmodozó tekintetére

nem emlékeztünk.

Szépségét meglátva

reméltük, valahol egy késő őszben,

távol minden gaztettől, szendereg!

* V. P. Dis – Vladimir Petrović Dis (Disz, Vladimir Petrovity) szerb költő és hazafi, harctéri tudósító (1880 – 1917). A hajót, amelyen Franciaországból Görögországba tért vissza, Krfnél német tengeralattjáró süllyesztette el.

Fordította: Fehér Illés

Rade Šerbedžija Ne budim te tek tako – Nem csak egyszerűen ébresztelek

Rade Šerbedžija Bunić 27. srpanj 1946. –

Ne budim te tek tako Noćas je ulicama našega grada prolazila kočija bijela . . I bijela mećava vije . . Mutan dan . . . Do u tajne sobe naše stare ljubavi . . Trpim svoje i tuđe što me bije . . I mrzlo mi je u srcu . . Ne treba rakije – ne grije! Za tebe ljubavi govorim ove riječi . . Za tebe, koju nosim u mozgu, k’o užarenu kuglu djetinjstva . . K’o ranu koju sam bolovao toliko puta . . Za tebe koja si dio mene . . Duboko ukopana školjka u kamenu . . Miris borovine zauvijek zaboden u krv moju prokletu . . Za tebe . . Zbog tebe . . Zbog sebe . . . Predlažem da saberemo naše siromaštvo u dodir koji liječi naša srca, u koja je rđa pala s bijelom igrom u samoći . . Moj križ plaća račun ove noći . . Ne kuni me imenom na koje je moja krv postala imuna . . Oguli narandžu, operi lice , otvori se utjeho . . Zagrli me jako . . I probudi se, dragana . . Ne budim te tek tako . . . Za tebe, ljubavi, govorim ovu pjesmu, za tebe koja si dio mene . . Duboko ukopana školjka u kamenu . . Za tebe, što u toplim rukama nosiš ruže nijeme, i prosipaš ih u suhu fontanu . . Za tebe, zbog tebe, zbog Prevera . . Zbog svih pjesnika ljubavnih stihova, i uprkos njima . . Ne budim te tek tako . . . Otvori oči ljubavi i pogledaj kroz prozor . . Vani su zasijale gorčine, tumaraju pomrčine i studen, i bijela mećava u gradu vije . . Mutan dan . . Pa i srce je počelo šumjeti: “Divljak – ovdje je kvar!” . . Ne treba rakije – ne grije . . Dok bije u njedrima dobro nam je . . . Gledaj! Nemoj da ti tražim oči . . Primakni se bliže . . Još bliže . . Zagrli me, ljubavi, zagrli me jako . . (!) I probudi se već jednom . . Ne budim te tek tako . . . Uzalud . . Uzalud . . Uzalud je budim . .

Nem csak egyszerűen ébresztelek Ma éjjel városunk utcáin fehér hintó haladt... És fehér hóvihar kavargott... Zavaros nap... Múlt szerelmünk titkait rejtő szobánkig... Saját és mások ütlegeit viselem... És szívem fagyos... Nem kell a pálinka – nem hevít! Szerelmem, hozzád szólok... Hozzád, akit gyerekkorom izzó gömbjeként hordok agyamban... Ki tudja hányszor megélt sebként... Hozzád, aki részem vagy... Kőbe vésett kagyló... Átkozott véremben örökre magmaradt fenyőillat... Neked.. Érted... Értem... Ajánlom, a magány fehér játékaitól rozsdamarta, szívünket gyógyító érintésbe sűrítsük szegénységünket... Ezt a számlát keresztem fizeti... A számomra közömbös módom ne szidj... Tisztítsd meg a narancsot, mosd meg az arcod, vigasz, tárulkozz... Ölelj meg... És ébredj fel, kedvesem... Nem csak egyszerűen ébresztelek... Szerelmem, hozzád szólok, hozzád, aki részem vagy... Kőbe vésett kagyló... Hozzád, aki száraz szökőkútba dobod a meleg tenyeredben hordott néma rózsát... Hozzád, érted, Prévertért... Minden, a szerelemről szóló költőért, és ellenére... Nem csak egyszerűen ébresztelek... Szerelmem, nyitott szmmel tekinst az ablakon keresztül... Kinn felcsillant a keserűség, csatangol a homály és a fagy, és a városban fehér hóvihar kavarog... Zavaros nap... Még a szív is susogni kezdett: “Barbár – itt a romlás!” Nem kell a pálinka – nem hevít... Addig jó míg keblünkben dobog... Nézz! Ne kelljen szemedet keresnem... Gyere közelebb... Még közelebb... Ölelj meg, szerelmem, ölelj meg...(!) És végre ébredj fel... Nem csak egyszerűen ébresztelek... Hiába... Hiába... Hiába ébresztem... Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://tekstpesme.rs/poezija/rade-serbedzija/ne-budim-te-tek-tako/

Enes Halilović Dvadeset zločina – Húsz bűntett

Enes Halilović Novi Pazar 05. mart 1977. –

Dvadeset zločina

Ležanje na jajima traje normalno 21 dan.

Wikipedia, Domaća kokoš

Aristotel. O njemu danas mislim.

On je rekao: Mi smo ono što uzastopno činimo. Perfekcija,

dakle, nije djelo; ona je navika.

Imao je sklonost da opiše stvari i događaje.

Opisao je retoriku, poetiku, metafiziku, logiku, ali

opisao je i šta se dešava unutar jajeta.

Kako u jajetu od zametka nastaje pile? Zapitao se

jednog dana i tog istog dana je nalegao dvije kvočke.

Pratio je šta se dešava u jajima.

Svakog dana otvarao je po jedno jaje

i opisivao svaki stadijum nerođenog pileta.

U tu svrhu, dvadeset dana je morao slomiti po jedno jaje,

zaustaviti po jedan život.

Kriv je.

Aristotel. O njemu danas mislim.

Imao je sklonost da opiše stvari i događaje.

On nikad nije rekao: budi nevin i bićeš neznalica.

Izvor: https://libela0.blogspot.rs/2018/04/poezija-enes-halilovic.html

Húsz bűntett

A keltetési idő normál esetben 21 nap.

Wikipedia, Házityúk

Arisztotelész. Ma rá gondolok.

Állította: Sorozatos cselekvéseink vagyunk. Perfekció,

tehát, nem tett; szokás.

Szerette leírni a tárgyakat és eseményeket.

Írt a retorikáról, poézisről, metafizikáról, logikáról, de

írt arról is, mi történik magában a tojásban.

Hogyan lesz a tojásban a magzatból csibe? Tette fel a kérdést

és még aznap két kotlóstyúkot ültetett.

Figyelte, mi történik a tojásokban.

Egy-egy tojást minden nap feltört

és leírta a meg nem született csibe minden szakaszát.

Tehát egy-egy tojást, minden nap fel kellett törnie,

egy életet megszakítania.

Bűnös.

Arisztotelész. Ma rá gondolok.

Szerette leírni a tárgyakat és eseményeket.

Sosem mondta: légy ártatlan és tudatlan leszel.

Fordította: Fehér Illés

Faiz Softić Dijete plače – Sír a gyerek

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Dijete plače Djeci čije se duše igraju na Nebesima ove noći Spuštam kapke na pospane oči Kao kad moja draga Spušta roletne prije spavanja, I čujem kako iz nebeskih visina Silazi glas djeteta. Ono plače. Čuješ li ovaj glas, draga, Što se, ko zlatna žica, Provlači kroz moj sluh i savija pod glavom na jastuku? Ćutimo. Dijete plače. Izađem na balkon i gledam Kako nebom prelijeću zvijezde Ostavljajući za sobom Svijetao i prštav trag. Bože, negdje je zaista večeras umrlo dijete Ono čiji sam plač slušao u postelji, Ono – čija se duša igra po nebu Kao tek proskakutalo janje.

Sír a gyerek A Mennyben játszó gyerekek lelkéért Szempillámat fáradt szememre engedem Mint kedvesem Alvás előtt a redőnyt, És gyerekhang Hallatszik az égi messzeségből. Sír. Kedvesem, hallod ezt A fülembe aranyszálként Beszűrődő hangot ahogy párnámra fejem alá csavarodik? Hallgatunk. Sír a gyerek. Az erkélyről nézem Ahogy a csillagok maguk után Fényes és poros nyomot hagyva Átsuhannak az égen. Istenem, egy gyerek valahol tényleg meghalt Az akinek sírását ágyamban hallgattam Az – akinek égben a lelke Az elsőt szökkenő bárányként játszik. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 60-61. str.