Acsai Roland Beszélgetés a rigókkal – Razgovor sa kosovima

Acsai Roland Cegléd, 1975. június 16. –

Beszélgetés a rigókkal Lányom az erkélyen állt, Mint egy fa legmagasabb Ágán, és madár-alakú, Agyagsípot fújt. Bugyogott benne a víz, Bugyogott belőle a dal. Néha megállt, és fülelni kezdett, Hogy válaszolnak-e neki A rigók. Amikor egyikük Visszafütyült, a kivételes Események izgatott arckifejezésével Fordult felém: „Még sohasem Beszélgettem a rigókkal!” Tudtam, hogy tényleg kivételes Dolog történt. Láttam, ahogy a dal Indaként befutja, patakokként Fut szét lábától. Egy rigótojás Keringett körülötte, és énekelt, Mint bolygópályáján a Föld. A lányom a víz dalát fújta, a földét, Saját szíve dalát. Még nem Hallottam ilyen rigódalt. Egyszerre énekelt benne minden rigó, Egyszerre énekelt benne minden: A feketerigó, a sárgarigó, az erdei Rigó, a víz, a tűz, az agyag, A bolygó és az ember.

Razgovor sa kosovima Kćerka mi je na balkonu stajala Kao na najvišoj grani jednog Drveta i glinenu sviraljku oblika ptice Duvala. U njoj je voda klobučala, Iz nje pesma se širila. Katkad je stala, osluškivala Dal njoj ptice, koji kos Odgovara. Kad jedan kos Njoj zvižduk uzvrati, zbog izuzetnog Događaja uzbuđenim izrazom lica Mi se obratila: „Još nikada Nisam razgovarala sa pticama!“ Znao sam, dogodilo se stvarno Nešto izuzetno. Video sam, kako nju Pesma poput vitice obavija, kao potok Razlila se u njoj. Jedno jaje kosa Je kružilo oko nje i pevalo Kao Zemlja na svom putanju. Kćerka mi je pesmu vode, zemlje, Svoga srca svirala. Takvu pesmu Kosa još nikad nisam čuo. U njoj je svaki kos istovremeno pevao. U njoj je sve istovremeno pevao: crni kos, drozd, kos šumski, I voda i vatra i glina, Planeta i sam čovek. Prevod: Fehér Illés

Forrás: Acsai Roland: Szellemkócsagok L' Harmattan Kft.  Budapest 2017.

Petrőczi Éva Katica Kata pettye – Pega Marine Mare

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Katica Kata pettye Katica Kata, a bogár-lányka nagy bajra ébredt, sírás-rívása felverte Bogártanya csendjét. Szép, piros hátán, ahol nemrég hét fekete petty lakott, reggelre belőlük hat árválkodott. Nem tudjuk, mi történhetett, talán álmában veszítette el az a mindig izgő-mozgó hétpettyes gyerek. De – így vigasztalta nagymamája – „Félre bánat, félre könnyek, ne félj, Katám, a Bogárkórházban mindenfelé gyógyítók röpködnek. Bogárkák lábadoznak minden virágkehelyben, jót szundikálnak margarétán, harangvirágban, zizegő pipacs-lepedők között.” Kata szívébe remény költözött: „Talán… talán, ott meggyógyulok én is. Vigyél el oda gyorsan, nagymamám!” És lám, egy mosolygó, pettyes, piros köpenyes doktor nénit sodort feléjük a Gyógyulás Rétjén a reggeli szél. Hallgassuk meg, mint mond, milyen kedvesen beszél: „Nincs miért sírnod, kis Katám, van itt nekünk sok-sok makkhéjban rengeteg tartalék pettyünk, meg finom méz és sok ecset, és nem te vagy az első katicagyerek, akinek elgurult egy-egy pettye. Ülj fel erre a zöld levélre, és új pettyet ragasztok hátad közepére, aztán, ha a nővérke szépen bekötözte, haza is mehetsz nagymamával. Két nap múlva majd visszavárlak, levesszük ezt a fű-kötést és kibonthatod újra mindkét, összesen hétpettyes szárnyad!”

Pega Marine Mare Marina Mara, buba-dikla jecajući se budila, remetivši tako tišinu Bubasalaša. Na lepim, crvenim leđima, gde je nedavno još sedam pege nosila ujutro je jedna nedostajala. Ne znamo šta se moglo dogoditi, ta večno pokretna devojka sa sedam pega možda je tokom sna jednu izgubila. Ali – baka ju tako teši – „Do vraga sa tugom, suzom, moja Maro ne boj se, u Bubalečilištu svakakvi iscelitelji lebde. Bube u svakom cvetu se oporavljaju, među pokrivačima bulki, na stanaricama, zvončićima spavaju.” U srcu Mare nada se uselila: „Možda... možda, ozdraviću i ja. Bako moja, vodi me tamo,!” I eto, na Ritu Ozdravljenja jutarnja vetrina je prema njima nasmejanu, pegavu, crveno obučenu doktoricu nosila. Poslušajmo, šta će reći, zaista je srdačna: „Za plač nemaš razloga, mala Mara, imamo mi ovde u mnoštvu ljuski žira bezbroj pege u rezervi, i finog meda i mnogo kista, te nisi ti među bubadecom prvi ko je jednu pegu izgubi. Na taj zelen list sedni, prilepiću novu pegu na sredinu leđa ti, a posle, kad će te sestra previti, zajedno sa bakom možeš ići. Ponovo se javi za dva dana, zavoj od trave ćemo skinuti i moćićeš opet razviti krila sad već sa sedam pega!” Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Kardos M. Zsöte Magányos lépteim – Moji usamljeni koraci

Kardos M. Zsöte 1949. július 22. –

Magányos lépteim Az asztalon, életemmel teli tál. Felkínálok mindent azoknak, akik látták még akkor is kincseim fényét, amikor a tükör őszinteségével szemben, könnyebb lett volna a homályt választani. Nem vártam, hogy annyian érkezzenek, mint ahányan távoztak közben. Magányos lépteim mentén gyöngyöt és tövist leltem. Nappalok voltak és éjszakák, mindig eggyel kevesebb, amit számolni kell. Lugas volt ott, felfutó vadszőlő levelek, kiosztott kártya, apám simító keze, anyám szemében csillagok. Székek, vacsora, apró lepkék, a lámpa pislogó fénye, behajtott könyv, és búcsúszó.

Moji usamljeni koraci Na stolu mojim životom puna činija je. Poslužujem onima koji su mi sjaj ađidara i tad videli kad nasuprot iskrenosti ogledala lakše bi bilo tamu birati. Nisam čekala da toliko stižu koliko su u međuvremenu odlazili. Uz mojih usamljenih koraka biser i trn sam našla. Bili su dani i noći, što se broji uvek po jedan manji. Gaj je bio tamo, lišće divlje loze, podeljena karta, blaga ruka mog oca, zvede u očima mame. Stolice, večera, sitni leptiri, tinjajuća svetlost lampe, zatvorena knjiga i reči oproštaja. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.litera-tura.hu/kardos-m-zsote-versei/

A. Túri Zsuzsa: Post mortem – Post mortem

A. Túri Zsuzsa Budapest 1971. július 30. –

Post mortem Nem akarok a föld gyomrában rohadni nem kell márvány kőlap, virág, vagy kereszt, remélem könnyű lesz nektek elfogadni, hogy mi eddig tartott, végleg elereszt. Tisztulni akarok, dobjatok a tűzbe, hadd legyek füstfelhő, pernye, hamu, por, csak dalban maradjak, emlékekbe fűzve, ne legyen imádság, vagy halotti tor. Két kiló hamumat szórjátok a szélbe, s mazsolaszín égen, üstökös legyek, olvadjak pörögve a díszletbe, végre, szippantsanak be a végtelen terek.

Post mortem Ne želim u utrobi zemlje truliti mermerska ploča, cvet ili krst mi ne treba, nadam se biće vam lako prihvatiti, što me je dovde držalo zavek me ispusti. Želi da se očistim, u vatru me bacite, neka budem oblak dima, gar, pepeo, prašina, neka tek u pesmi ostanem u uspomene utkano nek ne bude molitve ili daće. Dve kile mog pepela u vetar bacite, neka na nebu boje grožđice kometa budem, neka se vrteći u okoliš utopim, neka me beskonačan prostor udiše. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://ahetedik.hu/kategoriak/versek/item/2933-post-mortem.html

Faiz Softić Oprosti zemljo – Bocsáss meg föld

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Oprosti zemljo Velika zemljo, Rodiljo ječmova I izvora bistrih ko jelenske oči. Oprosti Što su moje noge Gazile žile iz kojih je Pelin izrastao. Oprosti Što sam prljao, Što sam srljao... Oprosti Što će poslije moje smrti Na tvojoj koži Ostati krasta. Oprosti oraču Što ćeš morati, Kad se zabijeli Ispod tvog rala, Za cijeli ukop Pomjerati njivu.

Bocsáss meg föld Hatalmas föld, Árpát termő És kristálytiszta patakokat teremtő. Bocsáss meg, Mert talpammal Azt az eret Tapostam, ahol a zsálya terem. Bocsáss meg, Mert szemeteltem, Mert meneteltem… Bocsáss meg Mert bőrödöm Halálom után Forradás marad. Bocsáss meg a szántónak, Mert ha ekéd alatt Egy rész Elfehéredik, A mezőt egy üregnyire El kell mozdítani. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Faiz Softić: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 96. str.

Sead Husić Pismo – Levél

Sead Husić Tuzla 28. april 1986. –

Pismo Napisat ću ti pismo. Evo, sve stvari koje želim popišem, uredno i po redu, a ti vidi kojim ćeš redom ponijeti ih meni. Besmrtnosti i vječnosti. Pola ljubavi, pola čežnje. Koplje? Travku? I ne zaboravi? I sad, znaš to dobro, srce mi igra kao sat (a mislih srce kuca) vjerujući kako ćeš me darovati stvarima. U šumu nemoj zalaziti. Plašim se? Izaći nećeš onakvim kakvim si ušao.

Levél Neked írom a levelet. Íme, összeírom kívánságaimat, érthetően, ragsorolva, te meg eldöntöd, milyen sorrendben hozod el. Halhatatlanság és öröklét. Fél szerelem, fél szenvedély. Gerelyt? Gyógynövényt? És nefelejtset? És most, jól tudod, szívem óraként jár (á, arra gondolok, dobog) adományaidat várja. Erdőbe ne menj. Félek? Onnan, amilyen vagy nem jössz ki. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Sead Husić: Stvari, Dobra knjiga Sarajevo, 2017. str. 24.

Mehmed Đedović Knjige tvrde – Könyvek állítják

Mehmed Đedović Miljanovci 18. decembar 1970. –

Knjige tvrde Kazuju da je nekada Bilo vrijeme U kojem su ljudi umirali od starosti Nosali tu starost dugo Ko dobre, kožne čizme Pa kad se nanosaju Legnu i umru Samo tako Bio je vele Duži dan Veselije proljeće Više djece i Smijeha više I još je kažu Jesen jesenovala Dok sve ne požuti Davalo rodne godine I dobre ljude Tucalo krupne jabuke I tave pekmeza peklo Mirisalo na pokošenu travu I zemlju A dani polako Ko umorni pješak uz brdo Rika jelena I hladna voda s izvora I sretne Koji se otvoreno Vole Umjesto da se Tajno mrze I raduju se Vremenu sa svojim dragom Kazuju knjige Nekad su zvonile noći Ko curinski smijeh na sijelu I niko nije žurio Gledao na sat Javljao se na mobitel Strahovao na poslu Samovao bez posla Niko nije mogao ni zamisliti Da će doći vakat Iz kojeg će iscuriti sva radost Ko kroz sito voda Da će stati i Pouzdan sat na navijanje Kojem je pukla opruga U najboljim godinama Ukopati se Na nogama I tako napuštati svijet Kao da bježe Unazad U dvadesetim, u tridesetim, U mladim i zrelim... Knjige tvrde Da su nekada bila Sretnija vremena Ali knjige više niko ne čita A i ne znam Može li se i njima Vjerovati baš na svaku... (Mehmedaliji Buci Dragiću, Jula, 2018. godine)

Könyvek állítják Azt mesélik Egykor Az emberek öregen haltak meg Aggságukat kitartó bőrcsizmaként Hosszan cipelték És miután kihordták Lefeküdtek és meghaltak Csak úgy Azt mondják Hosszabbak voltak a napok Vidámabb a tavasz Több volt a gyerek és A mosoly És még arról is beszélnek Ősszel míg a levelek sárgultak Ősz volt Termékeny éveket hozott És jó embereket Almaszüretet Lekvárfőzést Frissen kaszált fű Illata szállt A napok meg lassan teltek Fáradt gyalogosként menetelnek Szarvasbőgés Friss forrásvíz És talákoztak Akik szeretik Egymást Titkos gyűlölet Helyett Örültek a kedvessel együtt Töltött perceknek Könyvekben áll Egykor az éjjelek Lánykacajtól voltak hangosak Senki sem sietett Órájára nem nézett Mobiltelefonhívásra nem jelentkezett Munkahelyén nem félt Nem munkanélküliként élt És elérkezett A hihetetlennek tűnő idő Amelyen keresztül mint szitán a víz Elfolyt az öröm És megállt a biztonságosnak tartott Felhúzható óra Mert legjobb éveiben Rugója eltörött Állva Önmagukat beásva Hagyják el a világot Mintha menekülnének Visszafelé A huszas, harmincas, A fiatal, érett... Könyvek állítják Egykor Boldogabb idők jártak De könyveket már senki sem olvas És nem tudom Éppen mindegyiknek Lehet-e hinni... Dragić Buco Mehmedalijának 2018 júliusa Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor