Babics Imre Esőcsepp – Kap kiše

Babics Imre Budapest 1961. június 14. –

Esőcsepp Az esőcsepp, míg zuhanása tart, nem vádolja magát a zivatart, s hogy fényt tör meg, s ettől kitakart, s hogy a Teremtés része, mégse lény; szétfröccsen a varázsfa levelén, csak töredéke csöppen le elém; s írok esőcsepp-költeményeket, mert betölt az elemi szeretet, s mert tudom, a széthullás fáj Neked; …és túláradásom maga a part.

Kap kiše Kap kiše, sve dotle dok pada samu oluju ne napada, jer svetlost lomi, je raskrinkana, deo je Stvaranja, biće ipak nije; na listu čarnog drveta se razlije do mene od nje tek delić dopire; i pesme o kapi kiše cvrkutam jer u meni je iskonska ljubav, i jer znam Tebi boli sunovrat; ...moje bujanje sama obala je. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.irodalmijelen.hu/2014-dec-8-1927/idozavar-babics-imre-versei

Vajdics Anikó Fegyvertelenül – Nenaoružano

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

Fegyvertelenül Még a madarak is elhallgattak. Vagy csak én nem hallom őket? Szavaid, mint gyanútlan házba az oldalról jött lövedék, gátat, falat, nyílást szaggatva hatolnak belém. Nincs már időm összébb zárni magamat. Ha bombáznak, mondják, jobb, ha kinyitsz minden ablakot. Nem hallom a madarakat. A fák mintha üvegből lennének. Egy árnyék, amiről azt hitted, hozzám tartozik, tükörfalak közé menekül előled, s mire utolérnéd, én már egy másik világban járok. Nem vágok vissza! Ha védekezem, az is csak nekem fáj. 2016. november 22.

Nenaoružano Još i ptice su zanemile. Ili ih samo ja ne čujem? Tvoje reči u mene, kao u mirnu kuću sa strane stigli granati, okove, zidove, pukotine rušeći prodiru. Da se zatvorim, više vremena nemam. Ako bombardiraju, kažu, najbolje je sve prozore otvoriti. Ptice ne čujem. Drveća kao da su od stakla. Jedna sena, za koju si mislio da meni pripada, ispred tebe među staklene zidove se povlači i dok bi stigao već sam u nekom drugom svetu. Ne uzvraćam! Ako se i branim, samo meni boli. 22. novembra 2016. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=41183

Milovan Marčetić Smrt umetnik nije – A halál nem művész

Milovan Marčetić Prijedor, 30. oktobar 1953. –

Smrt umetnik nije

Po Džulijanu Barnsu

Smrt umetnik nije, ona ne oblikuje ništa,
nikom ona ne prašta, nikome se ne sveti,
nije milosrdnik ničiji, nema osećanje krivice,
sama sa strahom od nje nikakve veze nema.
Ona za cenkanje ne zna, niušta je ubediti ne možeš.
imuna je na uvrede, žalbe i potcenjivanja,
za pregovarački sto nikada smrt ne seda.

Smrt umetnik nije i ne tvrdi da jeste,
dok umetnici svi da besmrtnici su tvrde,
nikada ne izneverava, ni s kim se ona ne kocka,
ničije račune ne plaća, ne duguje nikome ništa.
Ona je završni knjigovođa, celu nedelju radi
tri osmočasovne smene, ne napušta radno mesto,
ne pravi pauze nikad, ni tren dužnost ne zaboravlja.

Smrt umetnik nije, ali marljiva jeste,
u pojavi je fleksibilna, ne ponavlja se često,
ipak običaje poštuje, prihvata sujeverja,
ne požuruje nikog, nikoga ona ne čeka.
Ne dâ da je iskoristiš, saradnik joj je vreme,
akcije su njene sigurne, ali ih ne iznosi na berzu,
stoprocentna je uvek njena kvota ispunjenja.

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.com/2012/03/smrt-umetnik-nije-milovan-marcetic.html

A halál nem művész

Julian Barnes után

A halál nem művész, semmit sem alakít,

senkinek sem kegyelmez, nem áll bosszút,

jótevőként sem ténykedik, nem érez bűnbánatot,

a félelem számára ismeretlen fogalom.

A halál idejét nem vesztegeti, meggyőzni

lehetetlen, sértésre, kifogásra, lebecsülésre   

nem reagál, tárgyalóasztalhoz sosem ül.

A halál nem művész, nem is állítja, hogy az,

viszont a művészek állítják, halhatatlanok,

sosem hagy cserben, véletlenül sem kockáztat,

számlákat nem fizet, senkinek semmivel sem tartozik.

Végelszámolóként heti három nyolcórás műszakot

teljesít, munkahelyét el nem hagyja, szünetet

sosem tart, kötelességét egy percre sem feledi.

A halál nem művész, de szorgalmas,

mint jelenség, rugalmas, nem ismétel,

mégis, tiszteli a szokásokat, tévhiteket elfogad,

senkit sem siettet, senkire sem vár.

Kihasználni képtelenség, szövetségese az idő,

részvényei biztosak, de börzére azokat nem bocsátja,

teljesítménye mindig százszázalékos.

Fordította: Fehér Illés

Dejan Aleksić Lanac – Lánc

Aleksić Dejan Kraljevo, 01. 05. 1972. –

Lanac

Svaki put kada čujem noćni lavež pasa,
znam da je svet mlad, i da će bedrena kost
žene koju volim proslaviti kalcijum,
kao što izmaknuto vreme proslavlja poljupce.
Moj zadatak je da pišem kratku pesmu
od koje koristi neće imati niko,
kratku pesmu o noći na početku sveta,
noći u kojoj psi mitski laju na alegorije,
tami u kojoj bezumna starica pleše oko vatre
slaveći sutra nad kojim kao čirevi trnu zvezde.

Svaki put kada čujem noćni lavež pasa,
poželim da dostojan sam neke vernosti.
To je toliko ljudski, da me svladava tajni strah
na opustelim ulicama. I poželim da je
spasonosno kratak lanac sa kojeg peni
nekome odana čeljust, da je spasonosno
kratka pesma o ovoj noći što nalikuje noći
s početka sveta. Jer ljudi tako pitomo stare
iza osvetljenih prozora, a dirljive vatre zvezda
rade u pustoj tmini, kao i drevna nasleđa u tami krvi.

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=1122.0

Lánc

Mindig, mikor éjjeli kutyaugatást hallok,

tudom, fiatal a világ és szeretett asszonyom

combcsontja, ahogy az elmozdított

idő a csókot, a kalciumot ünnepli.

Feladatom, hogy senkinek hasznára

nem váló rövid verset írjak,

rövid verset a világkezdeti éjről,

a kutyák mitikusan megugatott allegóriák éjéről,

a sötétről melyben hibbant anyóka tűzkörüli

tánccal ünnepli a csillagokat zsibbasztó holnapot.

Mindig, mikor éjjel kutyaugatást hallok,

megkívánom, legyek valami értékre méltó.

Ez annyira emberi, hogy a néptelen utcákon

titkos félelem uralkodik felettem. És kívánom,

hogy a valakinek elkötelezett állkapocslánc

biztosan rövid legyen, hogy biztosan rövid legyen

a világ kezdetéhez hasonló éjről szóló vers.

Mert az emberek a világos ablakok mögött oly

szelíden öregednek, a puszta sötétben meg a csillagok

megható tüze ősi örökségként a vér homályában él.

Fordította: Fehér Illés

Redžep Nurović Ne daj se, Edina – Edina, ne áltasd magad

Redžep Nurović Lukare kod Novog Pazara 15. juli 1945. –

Ne daj se, Edina Ne daj se, Edina. Ne daj se lažnoj mladosti, oko moje. Šezdesete tvoje najljepše ti stoje. Moja Edina, još me opaja čaša vina sa tvog rođendana, vrti se plamičak svjetla kao u Baljšom teatru što vrti se vješta balerina. Sjećaš li se, Edina, kad na klupi učismo Roršahove mrlje, a nježno nas milovaše žalosna vrba kao rasute djevojačke vlasi? Jedno drugom se u očima tražismo, dok sunce zadnje zrake ne pogasi. Ne daj se, moja Edina. Ne daj se lažnoj mladosti, oko moje. Zimus će nam po čarape isplesti vješte ručice tvoje i zimi u grlo sasuti zube. Samo ti umiješ za ruke uzeti februar i jun I nagovoriti ih da se poljube. Ne daj se, oko moje. Oktobra, 2018.

Edina, ne áltasd magad Edina, ne áltasd magad. Szemem fénye, hamis ifjúsággal ne áltasd magad. Hatvan éved a legszebb ruhád. Edina, kedvesem, születésnapi borod még mindig bódít, forog a fénycsóva akár egy Bolsoj színházi ügyes balerina. Edina, emlékszel ahogy a padon Rorschach tintafoltjait tanulmányoztuk, a szomorúfűz kisasszony szertehulló hajaként símogatott bennünket? Míg azn utolsó napsugarak el nem tűntek, egymás szemében egymást kerestük. Kedvesem, Edina, ne áltasd magad. Szemem fénye, hamis ifjúsággal ne áltasd magad. Számunkra télen ügyes ujjaiddal egy-egy pár harisnyát kötsz és a tél fogait kivered. Csak te vagy képes kézen fogni a februárt és a júniust És rávenni őket, hogy megcsókolják egymást. Szemem fénye, ne áltasd magad. 2018. októbere Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Faiz Softić Povratak – Visszatérés

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Povratak Brza je rijeka što nosi meleke. Svaki dan po ružu bere sa obraza i na njezino mjesto meće ružu prozorskog mraza. Odmiču u neznan oči djevojačke. Po slomovratima moj dah se za njima vere. Raspuhaj oko sebe, sjedni na travu ako i grobljanska nije vidjećeš šaku rođenog praha. Ponijeće rijeka što meleke nosi bajrake predaka u zelen vir. Zastani, lijepo se obuj, pritegni kaiš, kud god da kreneš – u busiji te čeka vampir.

Visszatérés Gyors az angyalokat sodró folyó. Arcunkról egy-egy rózsát naponta leszakít, és helyére az ablakról jégvirágot tesz. Lányszemek tűnnek a semmibe. Sóhajom a nyaktörő utakon velük jegyes. Vegyél mély lélegzetet, ülj a fűre, még akkor is, ha nem sírkerti, egy tenyérnyi hazai por vár. Az angyalokat sodró folyó zöld örvénybe viszi elődeink zászlaját. Állj meg, öltözz ünneplőbe, szorítsd meg a nadrágszíjat, lépj bárhová – vérszívó vár. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Faiz Softić: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 74. str.

Dijana Tiganj Urgentni centar. Koševo. – Sürgősségi központ. Koševo.

Dijana Tiganj Prizren 06. februar 1995. –

Urgentni centar. Koševo.

Dimom cigarete varam bol,

um mi pomračuje. 

Tamni ugrušci se kidaju,

svježa krv niz nogu kaplje. 

Sestra sa crvenim karminom

Rukom znak pokazuje:

Zabranjeno pušenje. 

Bacam cigaretu, zdravom nogom

je gnječim. 

Ostaci njeni miješaju se sa mojom krvlju. 

Liče mi na zgnječeno tijelo i zamalo 

izgovorih molitvu. 

Red ispred praznog šaltera sve je duži.

Pauza, šapuću. 

Dva sata?!

Bio je to vapaj umjesto pitanja. 

Žena ispred mene bebu smiruje. 

Dječak je, deset mjeseci. Temperatura već treći dan ga mori.

Rukama ga ljulja u dronjcima, pjeva mu uspavanku na čudnom jeziku. 

Poljakinja je, kaže. 

Njena uspavanka kao da je posmrtna himna,

a plač djeteta je kida. 

Pticu zloslutnicu.

Ispred je čovjek u radničkom odijelju,

u rukama prljavim od maltera drži knjižicu.

Bolna grimasa mu je na licu, a rame u zavoju. 

Probilo mu željezo mišić. 

Zašili mu bez anestezije. Zaboravila sestra kaže, sad čeka potvrdu za bolovanje. 

A zna da mu gazda neće dozvoliti.

Sjeća se kući sirotinje koju treba da nahrani

i rukom sivom briše oči. 

Malter peče sluznicu oka. 

Pored mene sjede žena sa maramom. 

Modre oči sanjivo gledaju prema šalteru.

Usne se pomjeraju. Broji ljude u redu.

Dolazi već treći dan za neku potvrdu. 

Mršavim rukama skida maramu sa ćelave glave. 

Tumor. Poslednji stadijum.

Rukom mi pokazuje na uvele dojke,

A pogledom broji ljude.

Jedan manje, uzviknu sa nadom, 

A njen glas me opeče.

Konačno se otvori šalter.

Hodnicima se razli metež, graja i miris uvele nade. 

Dva policajca dovedoše nekog sa rasječenom rukom. 

Kriminalac, kriminalac ima prednost, govore 

i pomjeriše Poljakinju sa bebom,

povrijeđenog građevinskog radnika sa malterom na rukama 

i ženu koju jede rak. 

Gledam lokvu krvi i razmišljam 

Koga je potrebno ubiti  da bih konačno

došao na red?

Izvor: autor

Sürgősségi központ. Koševo.*

A fájdalmat cigarettafüsttel ámítom,

agytompítás.

Sötét vérrögök szakadoznak,

lábamon friss vér csorog.

Vörösajkú nővér

mutat a jelre:

Tilos a dohányzás.

Eldobom a cigarettát, ép lábammal

taposom szét.

A törmelék véremmel keveredik.

Széttaposott testre emlékeztetnek, már-már

fohászkodtam.

A tolóablak előtt egyre hosszabb a sor.

Reggeliszünet, suttogják.

Két óra hosszat?!

Kérdés helyett inkább rimánkodás volt.

Előttem egy asszony gyerekét csitítja.

Fiú, tíz hónapos. A láz harmadik napja gyötri.

Rongyokba csavartan dajkálja, furcsa nyelven altatót dúdol.

Azt mondja, lengyel.

Altatója mintha gyászinduló lenne,

a gyereksírás meg szaggatja.

A vészmadarat.

Elől férfi, munkaruhában,

könyvecskéjét malteros kezével szorongatja.

Arcán fájdalmas fintor, válla felkötött.

Vas szúrta át.

Érzéstelenítés nélkül varrták. Mondja, nővér-feledékenység, betegszabadsági bizonylatra vár.

De tudja, gazdája nem fogadja el.

Az otthonéhezőkre gondol, akiket etetni kell

és szemét szürke kezével törli.

Könnyezik, égeti a malter.

Mellettem fejkendős asszony ül.

Kék szeme álmodozóan tekint a tolóablak felé.

Ajkai mozognak. A sorban lévőket számlálja.

Holmi bizonylatért harmadik napja jön.

A kendőt kopasz fejéről sovány kezével veszi le.

Daganat. Utolsó fázis.

Kezével aszott melleire mutat,

Tekintetével az embereket számlálja.

Eggyel kevesebb, mondják többen reménykedve,

Engem gyötör az a hang.

A tolóablak végre kinyílt.

A folyosón tolongás, moraj és hervadt reményszag árad.

Két rendőr egy felmetszett kezűt kísér be.

Fegyenc, a fegyenc előnyben részesül, mondják

és visszaszorul csecsemőjével a lengyel nő,

malteros kezével a sebesült építőmunkás

és a rákos asszony.

Nézem a vértócsát és latolgatom

Ahhoz, hogy végre sorra kerülj,

kit kell megölni?

* Koševo (Kosevo) – szarajevói városnegyed

Fordította: Fehér Illés