Gojko Božović Теорија ђубришта – Szemétdombelmélet

Gojko Božović Pljevlja 2. maj 1972. –

Теорија ђубришта На ђубришту заносном У домовини ружа Седи лепотица звер Ђубриште је Међу јавом и мед сном На старом месту Драга моја лепотице Вољена моја звери Проговори На неком од немуштих  Својих језика Проговори  Док те са свих Страна света Поздрављају твоје Ругобе умиљате

Szemétdombelmélet Az elragadó szemétdombon A rózsaligetben Ül a ragadozó szépség Szemétdomb Álom és valóság között A régi helyen Kedves szépségem Szeretett ragadozóm Valamelyik Érthetetlen nyelveden Szólalj meg Szólalj meg Míg a világ Minden szegletéből Kedves rútságodat Köszöntik Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.rastko.rs/knjizevnost/umetnicka/poezija/gbozovic-pesme_c.html

Jelena Lengold Bunar teških reči – A súlyos szavak kútja

Jelena Lengold Kruševac 15. jul 1959. –

Bunar teških reči Postoji bunar u koji bacam sve teške reči koje smo jedno drugome izgovorili ti i ja iz njega se ponekad oseti udaljeni smrad koji me podseti na tebe i uzbudi me, čudnovato i naglo, podseti me na miris tvojih prepona tvojih pazuha poželim da skočim tamo, u bunar teških reči i udahnem te ponovo otvorenih usta, široko, kao vetar s mora da primam u sebe.

A súlyos szavak kútja Van egy kút, ahová a súlyos szavakat dobom, az egymásnak mondott szavakat, belőle néha távoli, rád emlékeztető, orrfacsaró bűz árad és lázba hoz, furcsán, váratlanul, ágyékod,  hónaljad szagára emlékeztet, szívesen beugranék, a súlyos szavak kútjába és ismét belélegeznélek, nyitott szájjal, tele tüdővel, tengerfuvallatként szívnálak magamba. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://radiogornjigrad.wordpress.com/2012/03/07/bunar-teskih-reci-i-jos-dvije-pjesme-jelene-lengold

Alen Bešić Ars poetica – Ars poetica

Alen Bešić Bihać 17. maj 1975. –

Ars poetica

                         Saši Jelenkoviću,
                         odgovor na tihu poslanicu

Treba otputovati. Zbog poroznosti, čežnje,
ranjivosti. Da bi se mogli pisati dnevnici,
dokumentovati kolebanje. Daškom mente
prepričati tjeskobnu nutrinu amfora zapečaćenih
voskom i školjkama na dnu Mediterana.
Uglavnom birati poraz kao utočište i učiti
ćutati o tome. Ulovljen u mrežu meridijana,
fanatični sakupljač prizora nestvarnih kao
slatko od ruža, oporih kao trnjine. Treba
pristati na sebe, imati strpljenja. I opstajati
u vakuumu od pogleda do slova.

Izvor: http://ivanlovrenovic.com/2014/10/alen-besic-pet-pjesama/

Ars poetica

                         Jelenković Saša*-nak,

                         válasz a csendes körlevélre

El kell utazni. A porózus szerkezet, a vágy,

az érzékenység miatt. Hogy naplót írhassunk,

tétovázást rögzíthessük. Hogy mentafuvalattal

meséljünk a Földközi-tenger mélyén viasszal és

kagylókkal lepecsételt amforák szűkös világáról.

Hogy a vereséget menhelyként válasszuk és erről

hallgatni tanuljunk. A talmi tünemények,

a rózsaíz, a kökény-fanyar megszállott

gyűjtője a délkörháló rabja. Önmagunkat

kell elfogadni, legyünk türelmesek. És maradjunk

fenn a tekintet és a betűk közötti légüres térben.

* Jelenković Saša (Jelenkovity Szasa 1964 - )

szerb költő

Fordította: Fehér Illés

Dejan Aleksić То дрво – Ez a fa

Aleksić Dejan Kraljevo, 01. 05. 1972. –

То дрво Може бити да у сваком од нас расте по једно самотно дрво, са чијих грана непомично виси празна љуљашка или у крошњи рђа жичани скелет змаја. Неко име или знак, може бити, зараста у његовој кори, или расте са њим, као тихи тумор. У олујне дане, оно се држи грчевито за јаловину наших снова. Потом, мирно као пророк, дуго на себи носи светлу пређу киша које нисмо исплакали. Могуће је да то дрво затвара мудре кружнице годова иза времена за које мислимо да је наше. Стога стрепи над зимама које изнова стижу, са звуцима секира и првим мршавим ватрама.    Каткада зажели да провири граном или пусти макар сенку кроз крлетку наших ребара. То нас тргне као каква раскошна идеја или навала божанског усхита. Човек је нашао себе. Потом човек склопи очи, а у њему не престаје падање лишћа. Али можда о свему томе треба тврдо ћутати. Можда треба поћи сам на улицу, у шуму која хода. И куцнути трипут у дрво када неко похвали нам изглед. Јер, може бити да у сваком од нас по једно самотно дрво расте. И дрхти док чавли звезда држе ноћ и дрвосече певају о љубави, доле, у давно уснулом селу.

Ez a fa Valószínű mindannyiunkban sarjad egy magányos fa, melynek ágairól mozdulatlanul üres hinta lóg vagy koronájában drótsárkányváz rozsdásodik. Megtörténhet, gyökerébe egy név vagy jel épül vagy csendes csomóként vele él. Viharos napokon görcsösen kapaszkodik álmaink magtalan talajába. Majd prófétanyugalommal viseli az esőből, visszatartott könnyünkből szőtt világos posztót. Lehetséges, az a fa zárja be a bölcs évgyűrűket, azt a kort, melyről azt hiszzük, a miénk. Ezért várja szorongva az első szűkös tüzekkel, baltacsattogással rendszeresen eljövő teleket. Elvétve egy-egy ágával bordáink kalitkáján keresztül szeretne belénk látni vagy legalább egy árnyékot kézbesíteni. Mint holmi magával ragadó tanács vagy isten magasztos sóhaja ráz fel bennünket. Magára talált az ember. Azután behunyja szemét, de benne a lombhullás nem szűnik. Mégis minderről talán mélyen hallgatni kell. Talán egyedül kell az utcára menni, vagy a gyalogoló erdőbe. És háromszor a fára koppintani, ha valaki külsőnket dícséri. Mert valószínű, egy magányos fa mindannyiunkban sarjad. És remeg, míg az éjt csillagszögek tartják és a favágók szerelemről énekelnek, lenn, a régen álomba szenderült faluban. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dejan Aleksić: Једино ветар Краљево Имам идеју 2011.

Jasmina Topić Između obala i pogleda – Partok és tekintetek között

Jasmina Topić Pančevo 4. avgusta 1977. –

Između obala i pogleda Kaže mi: Ne oslanjaj se na mene, ne čekaj me dugo, dok glancaš cipele za nova putovanja, s kojih ćeš se vraćati, s ponekim magnetom za frižider zajedničkog srca. Ne nadaj mi se! – i što te kasniji sati sustižu to je manje tla pod našim nogama, kao da ubrzano potapamo iznova izgubljenu Atlantidu, ili drugi relikt ljudske mašte. Sve je više kafenih taloga u nerastumačenim željama, Odbrojavam ih, sada sa sasvim dovoljne razdaljine. Rado bih zavirila u njega, kao u samo blato budućnosti: U tvoj talog, dok ispijaš srce, a ispiraš misao, novih, uredno složenih stranica poželjnih belina. U milimetrima, na kartonskom metru, ubrzano narastaju novi podeoci i prekratke crte sve dužih dana, dok i dani ne postanu svedeni na senku. I ne piši više, jer u skorije vreme neću doći – ispod one senke na pola puta, jedne tihe kuće, pred ponoć. Sada se tamo talože samo sutrašnji smetovi, A sasvim sam nespremna za predstojeću zimu, kao da sam zatečena na pogrešnom mestu, iako to više ni u jedno čekanje neće stati. Mašeš ponekad razglednicama, samo nekome ko čeka. Uhvaćen osmeh, prema stalno zatvorenim prozorima, pojedenih zamenom prisustva. Sada si na pogrešnom mestu, u sebi. Ne čekaj me više uopšte, mada ću ti možda jedanput ponovo doći, tačno na pola puta između dva iskidana pogleda! I osmehni se ponekad tišini, dok ćutimo na suncu, u luksuzu onih što obitavaju u praznini; A u džepu, stežem malu olovku, patrljak, oštrim pa tupim, neartikulisanim prstima, kao da se oslanjam na budući štap kojim ću tebe, pred sobom, razgrtati: čas lišće, čas sneg, čas izmaglicu dalekih obala.

Partok és tekintetek között Azt mondja: Ne számíts rám, sokáig ne várj, míg új utazásrokra készíted cipődet amelyekről közös szívünk hűtőszekrényére néhány mágnessel térsz vissza. Ne remélj! – és minél későbbi órák lepnek meg, lábunk allatt annál bizonytalanabb a talaj, mintha az ismét elveszített Atlantiszt vagy egyéb féltve őrzött álmainkat sietve süllyesztenénk. Az elhallgatott kívánságokban egyre több a zacc, Most, megfelelő távolságról szemlélem. Szívesen belepillantanék, mint a jövő sártengerébe. Üledékedben, míg szívet kortyolsz és elmét ürítesz egyre több az új, rendezett, kívánatosan fehér lap. A méteres kartonon gyorsan szaporodnak a milliméteres új elemek és az egyre hosszab napok kurta rovátkái, majd a napok is végül árnyékká válnak. És ne írj többé, mert hamarosan nem jövök – az a félúton lévő csendes lak árnyéka alá, éjfél előtt. Ott csak a holnap hóbuckái sokasodnak, Pedig az eljövendő télre nem készületem fel, mintha idegen területre csöppentem volna ahol többé már minden várakozás felesleges. Olykor képeslapokkal integetsz, a várakozónak. Elcsípett mosoly az állandóan zárt ablakok felé, a jelenléttel helyettesítetten eltűntetve. Most idegen területen vagy, magadban. Többé ne várj reám, bár lehetséges, egyszer újra jövök, két kiszakított tekintet között pontosan félúton! És mosolyogj néha a csendre, míg a napon hallgatunk, a pangásban tartózkodók bőségében; Zsebemben ceruzacsonkot tartok, tagolatlan ujjakkal hegyezem, tompítom, mintha a jövő botjára támaszkodnék, mellyel téged, magam előtt túrlak majd szét: hol az avart, hol a havat, hol a távoli partok ködfátylát. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Jasmina Topić: plaža nesanica Kulturni centar Novog Sada 2016. str. 9-10.

Szoboszlai Judit Hol vagyok? – Gde sam ?

Szoboszlai Judit

Hol vagyok? hiszen ölellek éppen melletted állok, fogom a kezed sírsz ne takard le a fotóm féltésből kérlek nem fognak elragadni a házba betolakodók bántani sem akarnak, Apu már meg sem ismersz kérded, ki vagyok kacagsz én is kacagok és visszafordítod a fényképem mert nem vihetnek el engem a tévéből kilépő                                                                 emberek amikor veled vagyok

Gde sam? pa grlim te baš pored tebe stojim, ruku ti držim plačeš zbog bojazmi nemoj mi foto pokriti molim te nametnici koji u kuću ulaze neće me oteti niti ozlediti žele, Oče više me ni ne poznaješ pitaš, ko sam smeješ se i ja se smejem i moju fotografiju natrag okreneš jer kad sam s tobom ljudi koji iz televizora                                                               istupaju odneti me ne mogu Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=43478

Oravecz Imre Az öregek faggatása – Zapitkivanje staraca

Oravecz Imre Szajla, 1943. február 15. –

Az öregek faggatása  Hová tűntetek, ti, régi öregek? Mely országban éltek? Hol, milyen ég alatt van hazátok? Milyen arra a vidék? Hegyes vagy lapos? Milyen a föld? Kövér, sovány? Hogy hívják a falutokat? Hol áll benne a házatok? Merre van a kamra, hol alszotok? Nem túl nedves, nem túl huzatos? Mivel takaróztok? Cserélik a szalmát a derékaljban? Milyenek hozzátok a fiatalok? Tisztelnek? Hallgatnak rátok? Vagy útban vagytok? Kosztoltok rendesen? Ott is az asztalfőn ültök? A többivel esztek vagy külön? Jól főz a menyetek? Kínál vagy elhúzza a száját, ha kétszer vesztek? Milyen kenyeret süt? Van krumpli, kása, aludttej elég? Milyen a kemencepadka, hol üldögéltek? Van kint kispad? Hallgatagok vagytok vagy beszédesek? Szabad-e bent füstölni, a földre köpni? Bagóztok-e, sárga-e a fogatok? Puszta kézzel teszitek a pipára a parazsat vagy újságpapírral gyújtjátok meg? Tiszta-e a nadrágotok? Mosnak-e rátok? Megtörlitek az orrotokat, ha el akar csöppenni? Van-e ládátok, hol a holmitokat tartjátok? Reszket-e a kezetek? Megvágjátok-e az arcotok, mikor borotválkoztok? Mibe akasztjátok a fenőszíjat? Van-e mestergerenda, szuszék, vakablak? Van-e kalendárium? Kell-e ókuláré? Hova teszitek a csizmahúzót, a bajuszpedrőt? Vannak-e ott unokák? Szeretitek-e őket? Meséltek-e nekik? Csináltok-e nekik játékot? Megérzitek-e az időváltozást? Tudtok-e aludni éjjel? Milyen hangokat hallotok, mit láttok, mikor felültök a nyoszolyán, és a sötétbe bámultok? Visszagondoltok-e az életetekre? Megrohannak-e az emlékek? Sajnáljátok-e magatokat? Felkeltek-e járni egyet? Benéztek-e az istállóba? Beletalál-e a bakancsba a lábatok? Fázik-e kapca nélkül? Van-e küszöb, melyen megbotlik? Zajt csaptok-e? Féltek-e? Van-e bototok? Van-e kutya az udvaron? Magatokhoz hívjátok-e, megsimogatjátok-e? Milyen a kútostor árnyéka teleholdkor? Milyenek fent a csillagok? Hunyorognak-e? Felnéztek-e az égre, mielőtt visszabotorkáltok? Van-e ott magány, elmúlás? Milyen ott öregnek lenni?

Zapitkivanje staraca Vi, drevni starci, gde set nestali? U kojoj državi živite? Gde, ispod kakvog neba vam je domovina? Kakav je tamo kraj? Brdovit ili ravan? Kakva je zemlja? Plodna ili jalova? Kako se zove vaše selo? Gde stoji vaša kuća? Gde je ostava, gde spavate? Nije li previše vlažna, šta je sa promajom? Čime se pokrivate? Menjaju li slamu u strunjači? Mladi prema vama kako se ophode? Poštuju li vas? Slušaju li vas? Ili im smetate? Dal vam je ishrana redovna? I tamo na čelu stola sedite? Zajedno jedete ili odvojeno? Jel vam snaja dobro kuva? Nudi li vas ili grimasu pravi ako dva puta uzimate? Kakav hleb peče? Ima li dovoljno krompira, kaše, kiselog mleka? Kakav je banak furune, gde se zadržavate? Ima li vani klupe? Jeste li šutljivi ili pričljivi? Sme li se unutra zapaliti, na pod pljunuti? Pušite li, dal vam zubi žute? Žar na lulu golim prstima stavljate ili papirom palite? Dal su vam hlače čiste? Dal peru za vas? Brišete li nos ako počne curiti? Imate li ladice gde svoje stvari držite? Dal vam ruke drhte? Porežete li lice kad se brijete? Na što vešate kaiš za glačanje? Ima li grede, sandučeta, slepog prozora? Ima li kalendara? Trebaju li očale? Gde stavljate izuvača čizme, sukača brkova? Postoje li tamo unuci? Volite li ih? Pričate li im? Pravite li im igračke? Osećate li promenu vremena? Noću možete li spavati? Kakve glasove čujete, šta vidite kad se iz postelje dižete i u mrak buljite? Mislite li uopšte na vaš život? Nasrću li uspomene? Žalite li sebe? Dal kad ustanete da bi prošetali? Dal kad štalu posetite? Vaše noge cokulu dal pronađu? Smrzavaju li bez obojka? Ima li praga na što se potiče? Galamite li? Bojite li se? Imate li štapove? Ima li psa u dvorištu? Pozivate li k sebi, dal ga pogladite? Kakva je sena đerama kad je pun mesec? Kakve su gore zvede? Trepere li? Pre no što se vraćate pogledate li na nebo? Ima li tamo samoće, prolaz? Kako je tamo biti starac? Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Oravecz_Imre-1943/Az_%C3%B6regek_faggat%C3%A1sa