Jasmina Topić U istom pravcu – Ugyanabba az irányba

Jasmina Topić Pančevo 4. avgusta 1977. –

U istom pravcu

Ako znaš kuda odu, znaš kuda nisi otišao.
Zadržiš se u toj misli, traje kao dugo zimsko popodne,

dok pažljivo variš preostalu bolest, razblažujući je
nekom od definicija ljubavi, kao da ti je još samo preostalo

da nestaneš, da bi dosegao ideal.

Golicaju te, lako pamtljive melodije;
pogled kroz prozor, nakon popodnevnog ručka. 

Specijalizuješ se za mnoga lica samoće.
Ispunjava ti nozdrve, više nego ruzmarin, limun,

ili tek popijeno vino. 

Ako znaš kuda odu – putuješ i ti u istom pravcu.
Lica vam bleda jer bez dvojine
nalik ste utvarama, koje navodno žive, 

sada već mnogo bolje živote.

Kuda odvodi jedno od mnogih popodneva? 

Slučajno te zagrcne reč, kao da slutiš poplavu. 

Još brže progutaš, umesto da ispljuneš,

spisak budućih bolesti,
a pogled se lepo utopi u nivoe vidika –

Antene su u istoj ravni s crkvenim krovom i zvonikom, 

poruka mnoštvu božanstava da uhvate bar jedan signal,

barem neko moguće proročanstvo – 

Talozi postaju belji od snega,
ostavljaju tragove na drugim teritorijama.

Znaš li kuda nisi otišao?
Nije te obeležilo sve što te je stiglo, 

nije otišla ni tvoja dvojina,
ali ste sada isprekidana celina.

Potapaš beli pejzaž u mutno nadanje, nakon dna u čaši. 

Proroci tako suptilni u muzičkoj varijaciji, 

u čeličnim kostimima bilo kakvih signala, 

uklanjaju ono nesigurno –
i šta bi uostalom značilo, da se sazna, šta će biti!

Sledi,
popunjavanje jednine. Svojine.
Ako znaš kuda odu, znaš kuda ćeš i ti.

Izvor: Jasmina Topić Plaža nesanica Kulturni Centar Novog Sada 2016. str.19.-20.

Ugyanabba az irányba

Ha tudod, hová mennek, tudod, hová nem mentél.

E gondolatnál maradsz, akár egy hosszú téli délután tart,

a megmaradt kórt emészted, holmi szerelemfogalommal

hígítod, mintha az eszmény eléréséhez, a szertefoszláson

kívül más választásod nem lenne.

Könnyen megjegyezhető dallamok bizsergetnek;

a délutáni ebéd után az ablakon keresztüli látvány.

Az egyedüllét sokszoros arcára állítod be magad.

Kitölti orrodat, jobban mint a rozmaring, a citrom

vagy az éppen lenyelt bor.

Ha tudod, hová mennek – te is abba az irányba haladsz.

Kifakultak az arcok, mert társtalanul

csak kísértetek vagytok, akik állítólag élnek,

immár egy sokkal jobb életet.

Hová vezet egy a sok délután közül?

Véletlenül egy szó torkodban reked, mintha árvizet sejtenél.

Még gyorsabban nyeled le, a helyett, hogy a jövendő

kórok jegyzékét kiköpnéd,

a tekintet meg lassan a ködbe vész –

Az antennák a templomtetővel és a haranglábbal egy szinten vannak,

hogy az isteni üzenetek sokaságából legalább egy jelet megfogjanak,

legalább egy lehetséges jóslatot –

A hó eltakarja az üledéket,

nyomokat más tájakon hagynak.

Tudod hová nem mentél el?

Nem minden, ami elért, hagyott rajtad jelet,

hasonmásod sem ment el,

de most szaggatott egység vagytok.

Zavaros reménybe süllyeszted a fehér tájat, a mély után a pohárba.

A zenei változatokra oly érzékeny próféták,

a bármilyen kód páncélkosztümében,

eltávolítják azt, ami bizonytalan –

különben is mit jelentene, ha megtudnánk, mi lesz!

Következik,

az egyesszám kiegészítése. A tulajdoné.

Ha tudod, hová mennek, te is tudod, hová mégy.

Fordította: Fehér Illés

Tanja Stupar – Trifunović Novi svijet – Új világ

Tanja Stupar – Trifunović, Zadar 20. 08. 1977 –

Novi svijet

Više ne postoji rađanje i ne postoje djeca

iz utrnulih vagina bezbolno izvlače sjedoglave starce

smežurane starice

svi čim se rode znaju za vibratore kondome botoks

štetnost UV zraka plastične operacije

kako se zadovoljiti zaštiti uljepšati postati neko drugi

preoblikovati se

djeca su mudra a roditelji su budalasti

djeca poznaju svijet kao vlastiti džep

surfaju internetom znaju za okretanje oko sunca

i neizvjesni položaj planete

znaju za silu zemljine teže i sklonost ka padu

znaju za groblja smrt kraj i kud je otišao djed

ali to ne uzimaju zdravo za gotovo

jer su uronjeni u vječno sada

i kao od šale mogu da budu i Buda i Hrist i đavo

uopšte ne hajući za brzom promjenom kostima

čim su stigli u mozak im je ugrađen mali čip

sa gomilom bespotrebnih informacija i glad

da pojedu još

sa majonezom kečapom i prženim krompirićima

još znanja o ispraznom o predivnom o punom taštine

o jedinom mogućem svijetu u ovoj glavi u ovim kostima

u ovoj ogromnoj čežnji u ovim utrkama kratkog daha

i velikih očekivanja

u ovoj djeci bez djetinjstva

taj strašni svijet dozrijeva

i niko ne zna šta će biti kada prezrelo voće

sa njihovih umornih glava počne da otpada

Izvor: http://agoncasopis.com/arhiva/stari_sajt/broj_28/poezija/4_tanja_stupar.html

Új világ

Nincs többé szülés nincsenek többé gyerekek

a zsibbadt méhből önfejű aggastyánokat

megviselt matrónákat húznak ki

amint megszületnek tudnak a vibrátorról kondomról botoxról

az UV-sugarak káros hatásáról a plasztikai műtétről

tudják hogyan kell kielégülni védekezni szépítkezni mássá válni

átváltozni

bölcsek a gyerekek a szülők meg ostobák

a gyerekek mint saját tenyerüket ismerik a világot

a világhálón vágtáznak tudnak a nap körüli forgásról

a bolygók bizonytalan helyzetéről

tudnak a föld vonzóerejéről és az esésre való hajlamosságról

tudják vannak temetők van halál nagyapa hová ment

de mindezt nem veszik készpénznek

mert az örökös mába süppedtek

és csak úgy Buddha vagy Krisztus vagy ördög is lehet belőlük

a gyors kosztümváltással mit sem törődnek

agyukban beépített csippel érkeznek

rengeteg felesleges adattal és kívánsággal

majonézzel

ketchuppal és sült burgonyával még többet enni

még többet tudni az üres gyönyörű hiúsággal tele valamiről

az ebben a fejben csontokban lévő egyetlen lehetséges világról

ebben a mérhetetlen vágyban ezekben a rövidéletű futamokban

és szertelen elvárásokban

ezekben a gyermekkort nem megélt  gyerekekben

szörnyű világ érik

és senki sem tudja mi lesz mikor kimerült fejükről

a túlérett gyümölcs potyogni kezd

Fordította: Fehér Illés

Radivoj Stanivuk Са великих обала,/ Из Великих Тишина – Nagy partokról,/Nagy Csendből

Radivoj Stanivuk Zrenjanin 1960. –

Са великих обала,

Из Великих Тишина

Са великих обала запљускиваних таласима долазе речи.

Из Великих Тишина, које у глави звоне као светлост брујања,

из безмерних дубина бескраја, поново речи,

из соларних предела, из окамењених ћутњи, поново речи,

веће од твога малог, суженог погледа на свет

и слажу се у поредак звучних маглина, спиралних средишта сазвежђа.

Са великих обала, које нико угледао није,

с пешчаних спрудова и шкољки звучи васељена, и шири се,

само “то више нису песме, него звездана јата метафора

с којим би радо заменио свој мали живот, ако га још има,

живот давнашњи, затворен у ћутњу, љуштура живота,

скамењени порив ка смрти, фосилизирани заметак

 неког будућег живота; да, то си био ти!

А безброј пута долазио је Жељени, и твоји дани су пролазили

у сну без снова и у сну с мноштвом снова,

јер, напокон, негде се затурени живот у теби морао испољити.

Рећи ће: било те је више у жутом дрвећу с тамним и плавим бреговима,

рећи ће: помешао се са травом и корењем,

или, другачијом метафором: заспао на пучини живота.

Да ли те је некад и било, то знају само речи које делимо

на оне које долажаху из ћутње

и оне које долажаху из Велике Тишине, Превеликог Мира.

Но, ваљда, тако је, и једно и друго наше,

срасло са нашом свешћу, што треба да се шири

као таласи с подивљалом пеном која пева из бескраја,

јер предати се ћутњи равно је смрти.

Спавај пропали, ћутљиви свете!

Нека на твоме месту пљуште метафоре!

Веруј речима што долазе из бескраја.

Веруј речима што долазе са ливаде из снова, где мирно пасу краве.

Веруј у даљину, коју никада нећеш досегнути.

И спавај, спавај, кратки су дани!

Izvor: http://www.bgknjizevnicasopis.rs/preuzimanje/tekstovi/2009/BKC15StanivukRadivoj.pdf

Nagy partokról,

Nagy Csendből

Hullámmosta nagy partokról érkeznek a szavak.

A Nagy Csendből, melyek fénydongásként csengenek a fejben,

a végtelen mérhetetlen mélyéből, ismét szavak,

a napsütötte vidékről, a megkövesedett hallgatásból, ismét szavak,

lényegtelen, beszűkült világnézetedtől jelentősebbek

és a zengő ködfoltokban, a bolygórendszerek csigavonalának központjában sorkoznak.

A senki által nem látott nagy partokról,

homokdűnékből és kagylókból hallatszik és terjed az űr,

ám ezek már nem költemények, csillagszerű metaforaseregek,

melyekkel hitvány életed szívesen felcserélnéd, ha még létezik,

egykori, hallgatásbazárt élet, csigahéj élet,

halál iránt érzett kővé vált vágy, egy jövendő élet

őskori csírája; igen, ez voltál!

A Kívánt számtalanszor tárult, de napjaid álmok nélküli

álomban és álmokkal tele álmokban teltek,

elvégre a benned elkallódott életnek valahol meg kell jelenni.

Mondják majd: többet voltál a sötét és kék hegyek sárga rengetében,

mondják majd: fűvel és gyökerekkel keveredtél,

vagy, másként fogalmazva: elaludtál az élet színterén.

Hogy voltál-e egyáltalán valaha is, csak azok a szavak tudják, melyeket

a hallgatásból eredőkre

és a Nagy Csendből, a Mégnagyobb Nyugalomból eredőkre osztunk.

De valószínű az egyik is, a másik is a miénk,

tudatunkkal összeforrott, a végtelenből daloló

tarajos hullámokként terjed,

mert a hallgatásba merülés a halállal egyenlő!

Aludjt te bukott, hallgatag világ!

Helyeden metaforák zuhogjanak!

Higyj a végtelenből jövő szavaknak.

Higyj az álombeli mezőkről jövő szavaknak, ahol a tehenek gondtalanul legelnek.

Higyj a soha el nem érhető távolságba.

És aludj, aludj, rövidek a napok!

Fordította: Fehér Illés

Rosa Maria B. Butterfly – Baterflaj

Rosa Maria B. 1976. szeptember 4. –

Butterfly

Cseresznyefa  virága, színe, illata,
kimonó selyme tapintása, szénfekete hajad omlása,
mikor este fésülöd hajad.

Japán tenger zúgása, párája, vihara,
kikötő zsongása, japánok s  idegenek piaci zsivaja,
új idők  fülembe szűrődő nyelve, hadarása.

Alázat közé beszűrődő nyugat  a kelet világában.
Vonz a fehér bőr és a mindent megadó szolgai alázat.
Gésának születtél, japán Butterfly.

Szép vagy, mint a cseresznyefa ága, virága
Bőröd fehérsége vonz, s kimonódon alszom el,
míg fel nem ébreszt a hajnal varázsa.

Elmegyek, mert szólít a parancs s a kötelesség,
szólít hazám Amerika, s a hitvesnek szóló hűség.
Visszatérek majd, nem tudom mire. Várj rám.

Idők, percek, órák, évek… Várok még , csak még egy évet…
Kínzó percek, gyötrelmes órák, gyilkos évek, mire vársz ?
Az idő lesz gyilkosod és a várakozás…

A gyermeked szereted, csak ő van már neked, csak egyre vársz még:
Jön-e  Pinkerton, ki megadja neked a kegyelemdöfést.
Nem kell sokáig várnod, Pillangóasszony.

Idegen hatalom, idegen  hajókon, visszatér asszonyával.
Ő a törvényes, de szülni nem tud férjének, elvenné gyermeked, pénzt ígér érte.
Lelked sebe felszakad, könnyed tengerbe apad,  Cso-cso-szan.

Hű embered nincsen, szolgád pénzt s titoktartást kér, hiszi, segít néked.
Óh, a naiv jószág, azt gondolja, jóság, mit tesz,
de vele megöl egy asszonyt, ki hűséggel várt  éveket.

Fiad a hajón fenn, idegen zászló alatt új világba hajózik.
Időd  megrövidült, a cseresznye virága elvirágzott,
s Te önkezeddel vágtad el élted  fonalát.

Forrás: http://www.litera-tura.hu/rosemaria-b-butterfly/

Baterflaj

Cvet, boja, miris trešnje,

opip svile kimona, pad tvoje garnocrne kose,

kad uveče svoju kosu češljaš.

Šum, para, vihor japanskog mora,

vreva pristaništa, žamor Japanaca i došljaka,

u ušima mi je šapat novog vremena.

Zapadom pomešana poniznost u svetu istoka.

Privlači bela koža i sve što beskrajna pokornost nudi.

Baterflaju, kao gejša si rođena.

Lepa si poput grane, cvata trešnje,

Privlači ti belina kože, spavaću na tvom kimonu,

dok čar svitanja me ne dotakne.

Odlazim, naredba i dužnost me zove,

Amerika, moja domovina i odanost ljubi me zove.

Vratiću se, šta će me čekati, ne znam. Čekaj me.

Vreme, trenuci, dani, godine... Čekaću još, još samo jednu godinu...

Mučni trenuci, mukotrpni dani, krvave godine, šta čekaš?

Vreme će biti tvoj krvnik i čekanje...

Voliš svoje dete, već samo njega imaš, samo čekaš:

Dolazi li Pinkerton, ko će ti poslednji udarac dati.

Madam Baterflaju, nećeš dugo čekati.

Svojom gospođom strana sila, stranim brodovima se vraća.

Ona je zakonita, ali ali roditi ne može, oduzela bi ti sina, novac nudi.

Čo-čo-sanu, rana tvoje duše se otvara, suze more guta.

Veran tebi niko nije, sluga jer ti pomaže novac i čuvanje tajne zahteva.

O ta naivnost, veruje dobrota je što čini,

ali s tim ženu, koja godinama verno čekala, ubija.

Sin ti je na lađi, pod tuđom zastavom u nov svet plovi.

Vreme ti je isteklo, procvetala je trešnja

a Ti nit svog života vlastitom rukom si presekla.

Prevod: Fehér Illés

Cseke Gábor A falu – Selo

Cseke Gábor Kolozsvár, 1941. július 29. –

A falu Kihalt az utca lányok sehol árnyék nincs kivágott nyárfasor emléke rezdül a déli melegben kopár kiégett dombokról a pitypang ősz pihéje száll lépésről lépésre tova kiégett néma szívvel leülnék lábaidhoz nincs hova

Selo Pusta je ulica devojaka nigde ni senke nema zatreperi uspomena reda isečene topole u podnevnoj žezi sa opustošenih izgorelih brežuljaka jesenska lat maslačka korak po korak se udaljuje nemo uništenim srcem pored tvojih nogu bi seo nema gde Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://mek.oszk.hu/11900/11954/11954.htm#1015

Ady András Rehabilitált? – Rehabilitovan?

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

Rehabilitált? itt nemrég leégett egy ház, ez valakiknek ha nem is bevallottan, de egyfajta élet-ikonja volt, imádságos emelvénye, s most? azt hiszem ezzel ők is így lehetnek: ezentúl minden szentképben nem az egészet látják, hanem a véletlennel összetapasztott, a talánok sorozata által kény-kedvvel összetartó, megtévesztően egynek ható szilánkhalmot

Rehabilitovan? ovde je nedavno kuća izgorela nekome ako i nije priznao ali jedna vrsta ikone je bila, podijum za molitvu, a sada? verujem da su svi drugi tako prihvatili: od sada u svakoj ikoni ne celinu nego slučajno sastavljenu, pomoću volje niza verovatnoća složenu, golemu gomilu ivera vide koja na neki način lažno celinu imitira   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Acsai Roland A versenypostagalamb és a sólyom – Golub poštar takmičar i soko

Acsai Roland Cegléd, 1975. június 16. –

A versenypostagalamb és a sólyom Felreptették egy ismeretlen helyen; Szíve helyén izzó vasdarab lüktetett, És vonzani kezdte A távoli galambdúc mágnese – Száguldva indult hazafelé. De a sólyom a galambdúc Mágnesénél is erősebb volt. Lecsapott rá a levegőben, Kiszakította a mágneses erőtérből, És betömött vele két örökké éhes szájat.

Golub poštar takmičar i soko Na nepoznatom  mestu su ga pustili; Na mestu srca užaren komad gvožđa je kucalo, I počelo ga je magnet dalekog golubarnika privlačiti – Prema doma je krenuo. Ali soko je i od magneta Golubarnika jači bio. Zgrabivši u vazduhu Iz polja magnetne sile ga je isčupao. I dva stalno gladna usta začepio. Prevod: Fehér Illés

Forrás: Acsai Roland: Szellemkócsagok L' Harmattan Kft.  Budapest 2017.