Marko Poropatić Raskorak – Ellentét

Marko Poropatić Beograd 1984. –

Raskorak

Prolazićeš zelenim parkovima
I cvetnim alejama,
Prolazićeš stanicama i metroima,
Sretaćeš lica –raznobojna i nepoznata,
Prolaznike zagledane u knjige i mape,
I one sa koferima u rukama.
Sretaćeš putnike koji žvaću tople hamburgere,
Kaluđerice i monahe tuđe vere;
Izgledaće kao da je sve moguće,
Ali neka praznina lepiće se za perone,
Kao sneg za hrapave crepove.
Viđaćeš reklame i grafite,
Raskošne pašnjake i nakazne zgrade,
Olovna jutra i prašnjave dane,
Ljude, koji su, ipak, više slični, nego različiti.
Kroz prozor ćeš gledati žitna polja, borove šume,
Kuće okrečene znojem i suncem.
( Osećaćeš se prijatno u toj pokretnoj klaustrofobiji. )
Gutaće te tuneli i gradovi.
Nosićeš svuda, ko putni prtljag,
Čupavu narav i bodljikavi šarm.

Izvor: http://eckermann.org.rs/article/koracanje-ispod-povrsine/

Ellentét

Zöld parkokon

És virágoskerteken át mégy,

Állomásokon és földalatti vasutakon át mégy,

Színesbőrű és ismeretlen emberekkel találkozol,

Könyvekbe és térképekbe bújt járókelőkkel,

És kezükben puttonyt szorongatókkal.

Meleg szendvicseket majszoló utasokkal találkozol,

Idegen vallású nővérekkel és szerzetesekkel;

Mintha minden lehetséges lenne,

De mint rücskös tetőre a hó,

Valami nyirok ragad a peronokra.

Hirdetéseket és falfirkákat látsz,

Dús legelőket és rombadőlt házakat,

Ólmos reggeleket és poros napokat,

Mégis inkább hasonló, mint különböző embereket.

Az ablakon keresztül buzamezőket, fenyveseket nézel,

Izzadtsággal és nappal vakolt házakat.

(Ebben a nyüzsgő szorongásban jól érzed magad.)

Alagutakban és városokban tűnsz el.

Borzas természetedet, tüskés jóságodat

Poggyászként, bárhová mégy, magaddal cipeled.

Fordította: Fehér Illés

Nenad Grujičić Tihi lament – Csendes sirám

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. –

Tihi lament

Zalud mišice i motori
kojima rušimo zidove i rijemo zemlju,
zalud prevrtljivi um
što čereči meso i kosti,
zalud ljubav što spaja i razdvaja
a kojom nemilice obasipamo svet
da bismo ga mrzeli potom,
zalud uspomene iz detinjstva i zavičaja
na biciklu osvajajući svet,
zalud trag čudesne letelice nad Kozarom
one večeri kad šljive opadale su s grana,
zalud školsko znanje kojim sam opljačkao
siromaštvo roditelja,
zalud lavež pasa i pesma propalica u tmini,
zalud pati pesnik,
zalud otkucaji pumpe u grudima
roneći Dunavom,
zalud beskrajna suprotnost crne i bele boje
na sahranama širom sveta,
zalud sile koje nas okupljaju
u velike skupine gde vršimo
osnovne životne potrebe
i bledimo kao lepinje,
zalud krik embriona u snu majke,
zalud brzina svetlosti razmenjena
u zenicama mačke i zmije,
zalud Jejtsov stih:
"Kako da igrača raspoznamo od igre?"
zalud mentol-bomboni i topli dlanovi
kojima darujemo nestašnu decu i teramo u san,
zalud bdenje nad ovim lamentom,
zalud Gutembergove raskoši i smicalice,
zalud govorništvo i pasulj pod jezikom,
zalud filmske trake
sa kojih blešti smrt uživo,
zalud narodi što lutaju tuđim postojbinama,
zalud Ajnštajnov smeh i njegova formula
još jednom pomnožena zagonetnim brojem Pi,
zalud žubor znoja i krvi u mojoj senci,
zalud lampe i klikeri u mozgu,
zalud strah od zemljotresa dok ljubim
draganu na ledini,
zalud: ogledalce, ogledalce . . .
zalud moja čestica što zrači
mesečevom energijom
i približava božanstvima
što nas napustiše zanavek,
zalud njihov povratak.

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=234.0

Csendes sirám

Hiábavalók a falat döntő és földet szántó
izmok és gépek,
hiábavaló a húst és csontokat marcangoló
csapodár elme,
a kíméletlenül világra zúdított
egyesítő és szétválasztó szerelem,
utána gyűlölünk,
hiábavaló a gyerekkori és szülőföldi emlék,
a kerékpáron meghódított világ,
a Kozara feletti csodálatos repülőnyom
az ágakról lehullott szilva estjén,
hiábavaló a szüleim szegénységét kifosztó
iskolában szerzett tudásom,
a sötében a kutyaugatás és a bukott dala,
a költő szenvedése,
a Dunába merüléskor a mellkasban
a pumpadobbanás,
hiábavaló szerte a világon temetésekkor
a fehér és fekete szín végtelen ellentéte,
a bennünket nagy közösségekbe
tömörítő erő, ahol
mindennapi életünket éljük
és lepényekként fakulunk,
hiábavaló a magzatsikoly az anya álmában,
a macska és a kígyó szeme között
váltott fény sebessége,
Yeats sora:
“Hogyan különböztetni meg a játéktól a játékost?”
hiábavaló a csintalan gyerekeket alvásra terelő
mentolcukor és a meleg tenyér,
e sirám feletti virrasztás,
Gutenberg fényűzése és fondorlata,
az ékesszólás és a nyelvalatti bab,
a filmszalagról
élőben villogó halál,
az idegen hazákban bolyongó nemzetek,
hiába Einstein mosolya és a titokzatos
π számmal még egyszer szorzott képlete,
árnyékomban a veríték- és vércsobogás,
agyamban a lámpa- és golyósokaság,
a földrengéstől való félelmem
míg kedvesemet a mezőn csókolom,
hiába: a tükröm, tükröm...
a holderővel
sugárzó részecskéim és
az örökre elveszített
istenek felé való közeledésük,
hiába térnek vissza.

Fordította: Fehér Illés

Vladislava Vojnović Pitam ja vas – Önöktől kérdem

Vladislava Vojnović Bela Crkva 24. jun 1965. –

Pitam ja vas Vidite, ovako. Mogu da ostanem u krevetu pored usnulog muža, malo da mislim, malo da plačem, i da i dalje ne spavam. A mogu i da pređem u bivšu babinu sobu, tamo ima krevet, tamo da ne spavam. Sama. Raspitivala sam se. Moji muški prijatelji svi od reda, ne spavaju u istim sobama sa ženama. Samo jedan spava, nemaju drugu sobu. A sve moje prijateljice, one spavaju sa svojim muževima. Ili su razvedene. Samo jedna spava u zasebnoj sobi, bogati su. Ali mašta o razvodu. I šta sad to znači? Da mi se muž pretvara u prijatelja, tj. u čoveka za kojeg se nikad ne bih udala, a nemam ništa protiv da povremeno popijemo pivo? Da se to ja pretvaram u ženu s kojom nemam ništa, koju mi njen muž ogovara, a ja je branim po službenoj dužnosti, u, uglavnom, ljubomornu ženu od čije mi kafe obično bude muka, a kad mi nešto priča pola joj ne verujem a druga me polovina zaprepašćuje svojom tričavošću. Bez poente. U tom slučaju više mi se dopada moj muž nego što mi se dopadam ja. Je l’ onda bolje da ostanem u tom krevetu budna? Ili da, ipak, ostanem bez poente, koji će mi đavo? Pitam ja vas! A vi gledajte šta ćete.

Önöktől kérdem Na, lássuk. Maradhatok alvó férjem mellett az ágyban, gondolkodhatok, sírdogálhatok, ja igen és továbbra sem alszok. De átmehetek néhai nagyanyám szobájába, ágy ott is van, viszont ott sem alszok. Egyedül. Érdeklődtem. Férfi barátaim közül feleségükkel éppen egy sem alszik egy szobában. Egyetlen kivételével, nincs másik szoba. Viszont mindegyik barátnőm férjével alszik. Vagy elváltak. Egyetlen egy alszik külön szobában, gazdagok. A válásról álmodozik. És ez most mit jelent? Hogy férjem barátommá váljon, tehát egy férfivé, akinek felesége sosem lennék, de semmi kifogásom az ellen, hogy néha együtt sörözzünk? Vagy én váljak egy asszonnyá, akihez semmi közöm, akit férje becsmérel, én meg kötelességből védem, az általában féltékeny asszonytól, akinek kávéjától rosszul leszek, viszont abból, amit mesél, felét sem hiszem, a másik fele meg, mert közönséges, megdöbbent. Csattanó nélkül. Ebben az esetben önmagamtól férjem jobban tetszik. Ugy-e, akkor jobb, ha abban az ágyban virrasztok? Vagy mégis maradjak csattanó nélkül, mi a fene van velem? Önöktől kérdem! És tegyenek amit akarnak. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Vladislava Vojnović: Ljubav hladnija od smrti Stefan Prvovenčani Kraljevo 2017. str. 9-10.

Tomislav Marinković Тренутак среће – Örömpillanat

Tomislav Marinković Lipolist kod Šapca 1949. –

Тренутак среће

Тренутак среће

на аутобуској станици

док аутобус касни.

Покушавам да се сетим

брежуљака око града

који су вековима чекали

нешто што не умедох да разумем;

нападних таксиста и продавачице

љубави чији поглед је говорио:

„веруј ми ако хоћеш“,

а онда је уследио тренутак истине

и окретање главе на другу страну.

Памтим прекорне гласове путника;

њихова лица као да су патила због изгубљене части.

Само су деца налазила поезију

трчкарајући између набреклих торби,

и рецитовала своје километарске мисли,

сличнa цветићима који су се отварали

и провиривали кроз нерасањено пролеће.

Тренуци среће не личе на јахте

с благим ветрићем

у заставама.

Слични су обичним тренуцима,

прате нас на одстојању, понекад

прилазе када ослушну наше монотоно

дисање или убрзани рад срца.

У џепу је зазвонио телефон.

Прва асоцијација: дуг и досадан разговор.

Друга: бескрајно ценкање око поруџбине...

Али тихи глас ми рече:

„Ја сам.“

Izvor: Томислав Маринковић: Тренутак среће Архипелаг Београд, 2018. стр. 10-11

Örömpillanat

Örömpillanat

a buszállomáson,

míg késik a busz.

Megpróbálom felidézni

a város körüli dombokat,

azt a valamit, amire századokon át

vártak, nem tudtam megfejteni;

az erőszakos taxisofőrök és a szerelmet

áruba bocsátó nők sokat ígérő tekintetét:

„ha van merszed, higyj nekem”,

majd következett az igazság pillanata

és fejfordítás a másik oldalra.

Emlékszem az utasok feddő hangjára,

arcuk mintha az elvesztett becsület miatt gyötrődött volna.

A kitömött táskák között szaladgálva

csak a gyerekek leltek a költészetre

és az ébredező tavaszt kutatva,

a nyíló virágokhoz hasonló

kilóméteres gondolatokat szavaltak.

Az öröm pillanata nem a déli szélben

zászlót lengető jachtra

hasonlít.

A hétköznapi pillanatokra emlékeztet,

tisztes távolságban követ, néha egészen

közel jön, hogy meghallgassa monoton

lélegzésünket vagy gyorsabb szívverésünket.

Megcsörrent zsebemben a telefon.

Első gondolatom: hosszú, unalmas párbeszéd...

Második: véget nem érő alkudozás...

De megszólít egy csendes hang:
„Én vagyok.”

Fordította: Fehér Illés

Sekulić, Srđan Argadini – Argadini

Srđan Sekulić Priština 23. novembrq 1993. –

Argadini* „Argadini!“ uzviknuo je plavokosi dečak albanske nacionalnosti na pristaništu brodova u gradu zvanom Thessaloniki. Alexandros, slavni pesnik na samrti, zapisao je ovu reč u svoj notes i pružio dečaku smotuljak novčanica. Plaćao je za reči…… „Argadini….“ ponovio je stari pesnik a snežne planine Severnog Epira ukazaše mu se pred očima. Plavi dečak je gledao odlazeće  brodove i žalio za svojim mrtvim drugom. „Hej, Selim. Plašim se, more je tako veliko. Sve što se sada vidi je more, beskrajno more. Noćas sam sanjao majku, pred kućnim vratima, u suzama. Bio je Božić. Zvona su zvonila, sneg je pao na planinu. Hej, Selime. Hej, Selime!“ *Argadini- veoma retka i stara grčka reč koja se koristi po selima u regiji Severnog Epira i ima dvojako značenje: „veoma kasno“ i „duboko u noći“.

Argadini* „Argadini!“ kiáltott fel a szőke albán fiú Szaloniki nevű város hajóállomásán. A híres költő, Alexandros halálán írta le füzetébe ezt a kifejezést és pénzköteget nyújtott át a fiúnak. Fizetett a szavakért... „Argadini!...“ ismételte az idős költő és szeme előtt a hóval borított észak-epiruszi hegyek jelentek meg. A szőke fiú a távozó hajókat nézte és halott barátját gyászolta. „Hé, Szelim. Félek, oly nagy a tenger. Minden, ami most látszik, tenger, végtelen tenger. Éjjel a küszöb előtt könnyező anyámról álmodtam. Karácsony volt. Harangoztak, a hegyre hó hullott. Hé, Szelim. Hé, Szelim!” *Argadini – nagyon ritka ógörög Észak-epirusz régió falvaiban használt kettős jelentéssel bíró kifejezés: „nagyon későn” és „késő éjjel”. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://fenomeni.me/argadini/

Vlasta Mladenović На смртидан Јесењинов – Jeszenyin-évforduló

Vlasta Mladenović Šarkamen kraj Negotina 17. mart 1956. –

На смртидан Јесењинов Самоубиство песника није ново, али, богме, ни убиство песника није најновије. Прејака је била твоја реч,* исувише се глас тај чуо широм бескрајне Русије. Одјекивало је небо, јецај клети твој био је народа неспокој, а то се не прашта. Најлакше је песника оптужити за његове песме, у стиху наћи алиби за смрт. Али само песници истине у смрти побеђују, зато и јесу бесмртни. Све је тако једноставно: певати јасно – значи умрети славно! *По Бранку Миљковићу

Jeszenyin-évforduló Nem újdonság a költőöngyilkosság, da, istenemre, a költőgyilkosság sem. Hangod túl hangos volt,* a végtelen Oroszhonban mindenütt hallatszott. Visszhangzott az ég, az átok amit szórtál, nemzeted gyűlöleteként szállt, bocsánat érte nem jár. Könnyű a költőt a versekért vádolni, a sorok közt a halálra ürügyet találni. De csak az igazságot hirdető költők győznek a halálban, halálukkal halhatatlanná válnak. Minden oly egyszerű: érthetően énekelni – dicső módon vezekelni! *Branko Miljković után (Milykovity Brānkó – szerb költő) Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Saša Jelenković Elegantni trgovci i diskretni graveri – Jóvágású kereskedők és tapintatos vésnökök

Saša Jelenković Zaječar 8. avgust 1964. –

Elegantni trgovci i diskretni graveri

Prodavali su me na svakoj raskrsnici,
kao da trguju pergamentom, šminkom,
kavijarom, žicama za lautu, praškom protiv svraba – svakom su me zaludniku pokazali.

I živi onda ponuđen, a neplaćen,
otkupljen i nepreuzet.

Tako je kad ne znaš svoje mesto.

Izvor: https://antologija.weebly.com/sascarona-jelenkovi263.html

Jóvágású kereskedők és tapintatos vésnökök

Minden útkereszteződésen árultak,

mintha pergamennel, sminkkel, kaviárral,

lanthúrral, hintőporral kereskedtek volna – minden jött-mentnek megmutattak.

Hát élj felkínáltan, ha nem is fizetnek érted,

felvásároltan és át nem vetten.

Így van, mikor nem tudod, hol a helyed.

Fordította: Fehér Illés