Dejan Aleksić Незаписано у дневник – Naplóban nem jegyzett

Dejan Aleksić Kraljevo, 01. 05. 1972. –

Незаписано у дневник Ветар би долазио дижући у ваздух празне ногавице и рукаве, као брбљиви кројач, бесан на децу која прерастају одећу. Јурили смо кроз дворишта у којима плешу заставе опраног веша. Беше то тврђава доба кројеног по мери сна и безазленства, са стражама вечних коприва. Још понекад, у сну, зашкрипе врата на давно напуштеној кројачници ветра.

Naplóban nem jegyzett A szél üres nadrágszárakat és kabátujjakat lobogtatva, a gyerekekre, mert ruhájukat kinőtték, dühös szószátyár szabóként jött. Az udvarokon zászlókként táncoló kimosott fehérneműk között szaladgáltunk. Az álom és ártatlanság kora által épített, örökös csalánőrökkel körülvett erődítmény volt. Néha még mindig, álmomban, megnyikordul a régen elhagyott szabóműhely széllengette ajtaja. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dejan Aleksić: Једино ветар Имам идеју Краљево 2011.

Zoran Bognar Albedo, aura, alhemija – Albedó, aura, alkímia

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Albedo, aura, alhemija

Albedo, aura, alhemija…

Albedo je moja crkva – uzvišena molitva sazvežđa ispod kože;
aura je moja ikona – peludni otisak zapisa iz vetra;
alhemija je moj krst – novo raspeće u lavirintu kruga...

Moja religija je proces morskog cvetanja,
totalna katarza od raznoraznih „mitesera, hematoma i malignih tumora”,
u čast školjki potkožnih utopija,
u slavu bisera potkožne kosmogonije...
Moja religija je zapanjujuća jasnoća neizgovorenih reči,
miris besmrtnosti,
anakreontsko uznesenje,
nada poslednje ejdetske slike...

Albedo, aura, alhemija...

Moja religija je večita sumnja u sudbinu palih anđela,
u razloge njihovog pada...
Oduvek sam vezan za njihovu zajednicu
nekakvim maglovitim poverenjem,
sazdanim od logičnih tvrdnji i slutnji,
tako dubokih da su se zbog toga same protivile
jednom za svagda datom objašnjenju...

Albedo, aura, alhemija...

Moj patrijarh je volšebni prestupnik,
gotovo skriven u polusenci,
uz kojeg se priljubljuje svetlost i predumišljaj nepoznatog...
Moj patrijarh je nomad beskraja –
samorodan, nezavistan, nepotkupljiv, slobodan:
čisto srce, bistri um – makropsiha, meritum.
Samo pesak pred nama, izazovni lavirint...
Hodočašće: horizont, ništavilo, pustinja...
Put svetla, vjeruju – Arkadija prizvana.
Tragač, pogled unazad – znatiželja, refleksija.
Senka nije projekcija, već duhovni blizanac –
utočište, spoznaja, klonirani apostol...

Albedo, aura, alhemija....

Kažem:
moja religija je zapunjujuća jasnoća neizgovorenih reči;
moj patrijarh je volšebni prestupnik, nomad beskraja;
albedo je moja crkva – uzvišena molitva sazvežđa ispod kože;
aura je moja ikona – peludni otisak zapisa iz vetra;
alhemija je moj krst na kojem se svakodnevno razapinjem
u lavirintu kruga
i istovremeno pretvaram u zlatni prah...

Beograd, 17. 9. 2004.

Izvor: Zoran Bognar: Srbijo, mogu li da budem tvoj sin, Balkanski književni glasnik Beograd, 2019. str. 105-106.

Albedó, aura, alkímia

Albedó, aura, alkímia...

Albedó a templomom – csillagképek magasztos imádsága a bőr alatt;

aura az ikonom – a szél virágpornyomatú jegyzete;

alkímia a keresztem – a kör útvesztőjében új keresztre feszítés...

Hitem a tengervirágzás folyamata,

megtisztulás a különféle „faggyúcsomóktól, vérrrögöktől, rákos daganatoktól”,

a bőralatti káprázatcsigák dicsőségére,

a bőralatti világegyetem mesterművének tiszteletére...

Hitem a ki nem mondott szavak megdöbbentő tisztasága,

a halhatatlanság illata,

anakreóni mennybemenetel,

az utolsó felidézett képek reménye...

Albedó, aura, alkímia...

Hitem a bukott angyalok sorsába vetett állandó kétkedés,

bukásuk indoklásába...

Öröktől fogva oly mélyről fakadó,

célszerű állításokból és sejtésekből összeállt

ködös bizalommal

kapcsolódom közösségükhöz, amit ők maguk is elleneztek

az egyszer és mindenkorra megadott indokok hallatán...

Albedó, aura, alkímia...

Pátriárkám a félárnyékba rejtett

titokzatos gaztevő,

akihez fény és ismeretlen előre meggondolt szándék simul...

Pátriárkám a végtelen vándora –

öntermékeny, független, megvesztegethetetlen, szabad:

tiszta szív, éles ész – makrópsziché, meritum.

Előttünk csak homok, vonzó útvesztő...

Zarándokút: láthatár, semmiség, pusztaság...

Hiszik, a fény útja – megidézett Árkádia.

Nyomkereső, visszatekintés – kíváncsiság, reflexió.

Az árny nem vetület, szellemiker –

menedék, felismerés, klónozott apostol...

Albedó, aura, alkímia...

Kijelentem:

hitem a ki nem mondott szavak megdöbbentő tisztasága;

pátriárkám titokzatos gaztevő, a végtelen vándora;

albedó a templomom – csillagképek magasztos imádsága a bőr alatt;

aura az ikonom – a szél virágpornyomatú jegyzete;

alkímia a keresztem, melyre a kör útvesztőjében

naponta felfeszítem magam

és ugyanakkor aranyporrá válok...

Belgrád, 2004. 09. 17.

Fordította: Fehér Illés

Ady András Mert valami – Jer je nešto

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

Mert valami

csak azért
nem hívnám
repülésnek mert
véges egyszer valamikor
csak földre kerül még ahogy
bizton volt a kezdetkor is és
csak azért nem nevezném álomnak
mert ébredése van de bizisten szeretném
érezni a létellenállás oly hiányát az álmodás
annyira végtelenjét hogy elfeledjem önmagam
teljesen ne tudjam ki vagyok és így az is legyen számomra
idegen hogy abszolút ismeretlenként éppen ébredek avagy zuhanok

Forrás: https://ujkafe.website/?p=73797

Jer je nešto

tek zato to
ne bi nazvao
letenjem jer je
konačan jednom
će se na zemlji naći kao
što je zasigurno i na početku
bio i samo zato ne bi nazvao snom
jer se i budi ali bog mi je svedok voleo bi
takav manjak otpor postojanja toliki beskraj
sanjarenja osetiti da na kraju i na sebe zaboravim
da uopšte ne znam ko sam da mi i vlastito buđenje ili
stropoštanje kao apsolutnom strancu stvarno stran bude

Prevod: Fehér Illés

Jász Attila A törődés alakzatai* – Oblici staranja**

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

A törődés alakzatai*

(lovagkor)

Lassan gyülekeznek a sötétség hadai bennem. Alig várom már, hogy

megütközzenek végre. Felszabaduljon a vár, bevonulhasson a fény

néphadserege. Hippi angyalokkal. Mindenhová. Pincétől padlásig.

(agónia)

A gyöngédség legbiztosabb jele, amikor a koszos ablaküvegek között

haldokló legyet kristálycukorral eteted. Rövidítve és boldogabbá téve

tétova agóniáját. Legalábbis így gondolod a múló pillanat bűvöletében.

(feltámadás)

Sötétséget vérzik a hold. Nem mindenki élő, csak aki már volt holt.

Túlélted, amibe más régen belehalt már. Nézed, csak nézed és rájössz

a teliholdnál: ebbe az álomversbe te most már tényleg belehaltál.

*Prágai Tamás és Kovács Lajos emlékének

Forrás:

Oblici staranja**

(doba vitezova)

U meni trupe tame polako se gomilaju. Jedva čekam da se

konačno sudare. Da bi se tvrđava oslobodila i da narodna armija

svetla mogla ući. Sa hipi anđelima. Svugde. Od podruma do tavana.

(agonija)

Najsigurniji znak nežnosti je kad između prljavih prozorskih stakala

polucrknutu muvu kristalnim šećerom hraniš. Skrateći i usrećivši

njenu nestalnu agoniju. Bar u čaru prolaznog trena tako misliš.

(vaskrs)

Mesec tamu krvari. Nije svako živ, samo ko je već mrtav bio.

Preživeo si ono u što je neko već davno umro. Gledaš, tek gledaš i

uz pun mesec shvatiš: u toj pesmi sna ti si već stvarno umro.

**U spomen Tamaša Pragaija i Lajoša Kovača

Prevod: Fehér Illés

Sebestyén Péter Prológ – hétfő, estefelé - Prolog – ponedeljak, predveče

Sebestyén Péter Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

Prológ – hétfő, estefelé

Üres város. Tintapaca a félhomályban, valami követ,

tudomást sem vesz rólad. Ajtón ki, ablakon be, recseg,

nyerít, pedig a lovak kihaltak rég. Beletekeredsz a

hangzatokba, már dobol a jégeső, pajkos csinnadratta.

Vesztőhelyre lépés indulj – kár érted,

kár mindenkiért, akit az ördög elcipel.

                           

Egy kicsikét várhatsz. Lepattan mint a zománc, a fény

minden jósága, a tér immár a fesztivál tulajdona.

Hát legyen.

A vérmesterek dologhoz látnak, ég a kezük alatt a munka.

Fölszabdalódik a ricsaj, homorú tükör mögül kikászálódik

a bohóc, ecce homo, borsózöld röhögés. A szem kihull, pattog,

üveggolyó tart a csatornarács felé, végesincs gurulás a pontig,

ahonnan a holtak a világba fejtik önnön lényegük.

Forrás: a szerző

Prolog – ponedeljak, predveče

Prazan grad. U sumraku mrlja od mastila, nešto te prati,

nisi interesantan. Preko vrata van, preko prozora unutra, škripi,

njišti, a konji su odavno izumrli. Zapetljaš se

u sazvučja, grad već bubnja, nestašno čerupanje.

Korak na stratište kreni – šteta zbog tebe,

šteta zbog svakoga, koga đavo ponese.

Možeš pričekati. Poput emajla svaka dobrota svetlosti

otpada, pozornica je već vlasništvo festivala.

Pa neka bude.

Krvnici su na posao krenuli, i te kako užurbano rade.

Graja je raščerečena, iza udubljenog ogledala pajac se

promoli, ecce homo, grašakzelen grohot. Oko ispada, skakuta,

prema rešetke kanala staklena kugla se kotrlja, nikadkraja kotrljanje

do tačke, odakle mrtvaci vlastita bića na svet tegle.

Prevod: Fehér Illés

Lennert Móger Tímea Imám – Moja molitva

Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –

Imám fehér anyagba kemény anyagba zárni Istent hazavinni házainkba a tömjént félrenézni amikor bántanak igazság és valóság vetekszik hajnallal az éj a tett Isten szava válasza imáinkra ,,aki kér, annak adatik” aki nem kér, azt feláldozzák élete árán meghalni könnyű születni nehéz sokszor, sok képben aztán kész ,,vagyok, aki vagyok” izmos lélek testem képességei jövevény örökké val(l)ó körülfüstölt ház életre keltett bűnbánat otthonná lett templom a testemé, az a léleké, a lélek Istené és így tovább eljutok a sírig az itt maradtak tengert sírnak értem megfürdenek benne sós, sebeket gyógyító a hajnalon győz az éj és fordítva a rend körforgás a körforgás rendje vagyok bogár és hegyvonulat a föld alól is kilégző nyár rólam szedik a növényt állatok legelnek megújít a permet amit az ég ad meggyőzi az Istent hogy létezem

Moja molitva u belu materiju u tvrdu materiju Gospoda zatvoriti tamjan u naše kuće uneti kad udaraju pogledati u stranu istina i stvarnost se takmiče sa zorom noć delo je reč Gospoda odgovor na naše molitve „ko traži, dobiće” ko ne traži njega žrtvuju po ceni života lako je umreti teško je roditi se, često, u mnoštvo slika, potom gotovo je „jesam ko sam” snažna duša sposobnosti moga tela došljak večan (sve)dok dimom optočena kuća oživljena pokora bogomolja koja je dom postala moga tela, pripada duši, duša pripada Gospodu tako dalje do groba stižem koji su ostali suzom za mnom more su stvorili okupaju me slano je, rane celi zoru noć pobeđuje i obrnuto red je kružni tok jesam red kružnog toka insekt i sklop planina leto što i ispod zemlje diše biljke sa mene uzimaju životinje pasu padavina preporodi šta nebo daje uveri Gospoda da postojim Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.szegedilap.hu/cikkek/vers/lennert-moger-timea--imam.html

Zoran Bognar Pohvala ludosti – A téboly dicsérete

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Pohvala ludosti Šta osećaš dok gledaš novac koji se kotrlja kroz halapljive dlanove poput lavine, znajući da se lavina kotrlja samo nizbrdo... Šta osećaš dok gledaš pregaženog čoveka koji je kroz sve ove lažne vekove postao samo kulturni objekt..., nalik šahu ili Kipu Slobode! Šta osećaš dok te vlastiti vrisak budi iz sna i dok gledaš u ogledalu na smrt preplašeno lice orošeno hladnim znojem... Šta osećaš dok čitaš članak o naručenom ubistvu, i da li se ikad pitaš: Kome je još važno ko se ovde Alahu klanja, a ko moli Hristu... Vukovar, 1989.

A téboly dicsérete Mit érzel, míg a kapzsi tenyéren lavinaként gördülő pénzt nézed, tudva azt, a lavina a lejtőn csak lefelé gördül... Mit érzel, míg az elütött embert nézed, aki e hamis századokon keresztül sakk vagy Szabadság-szoborhoz hasonlóan! egyszerű kultúrtárggyá vált... Mit érzel, míg álmodból saját sikolyod ébreszt és a tükörben a hideg verejtékkel harmatos halálra riadt arcodat nézed... Mit érzel, míg a megrendelt gyilkosságról olvasol, akár egyszer felteszed-e a kérdést: Kinek fontos még, hogy itt valaki Allah előtt borul le vagy Istenhívő... Vukovár, 1989. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.zoranbognar.com/pesme