Ady András Akkor meg mi a fenének? – Dakle zbog kog đavola?

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

Akkor meg mi a fenének?

Kedves mindenkori tanítóim szülők és jobb sorsra érdemesítő rokonok okító szomszédok jobbító szándékkal állandóan lehülyéző főnökök munkatársak ki szóvésővel high-tech sztahanovizmussal akartatok minduntalan szociális és produktivitás-díszpéldánnyá cizellálni egy ideig igencsak szeretett voltfeleség igencsak rajongott valós és mostani ara drága Bogi és ti mind igen fontosak akik esetleg kimaradtatok: nekem itt nem lesz nincs nem is volt lelkiismeret furdalásom sosem éreztem igazán hibásnak magam semmiért legfennebb csak mímeltem. Mindig készültem egy oly világba ahonnan visszahódítani ti nem tudtok s ahonnan visszalépni én képtelen leszek s ahol mindenem mi itt volt bűnné változik de mire agyonnyomna máris megbocsátást nyer.

Forrás: https://ujkafe.website/?p=74052

Dakle zbog kog đavola?

Dragi moji svagdašnji učitelji roditelji i rođaci komšije koji ste mi podučavanjem bolju sudbinu namenili  vi šefovi saradnici koji ste me kao budalu predstavili da bi me popravili vi koji ste dletom reči visokotehnološke stahovlade hteli od mene socijalnog produktivni počasni primerak stvoriti jedno vreme uistinu voljena bivša pa uistinu voljena stvarna i sadašnja ljuba dragi Bogi i veoma važni svi vi koji ste eventualno izostavljeni: grižnju savesti nemam niti sam je imao niti ću je ikada imati sebe krivcem ni zbog čega nisam smatrao u najboljem slučaju samo sam se pretvarao. Uvek sam se za takav svet spremao u kome vi ne možete me ponovo osvojiti i odakle za mene povratka nema i gde sve što sam ovde imao u greh se pretvara ali pre no što bi me uništilo biće i oprošteno.

Prevod: Fehér Illés

Jász Attila Lehetőség* – Mogućnost*

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Lehetőség*

Bármiről lehet verset írni, kedves M. Talán még a Kapolcs feletti égről is,

ahogy giccsesen illeszkedik háttérként a fák között elhelyezett színpad

zenéjéhez. A gyerekekről, akik a kései óra ellenére önfeledten táncolnak

az áramló, szabad zenére. Őket már csak a kutyák múlják felül, akik

a túlzott hangerő ellenére nyugodtan, vagy épp védelmezést keresve

tartják fejüket gazdájuk lábán. Bármiről lehet verset írni, kedves M.

A fák nyugtató sötétjéről a hegytetőn, a lehetetlenkék színű fénycsíkról

az égbolton, váratlan találkozásról, ügyetlen mozdulatainkról a vissza-

pillantó tükörben, hogy megérintsük a sötétben hazafelé vezető kezet a

kormányon. Az autópálya leállósávjában fiatal őz várakozik türelmesen.

*Andreának

Forrás: Jász Attila: Belső angyal Kortárs, Budapest  2019.

Mogućnost*

Draga M, napisati pesmu o svemu se može. Možda i o nebu iznad Kapolča,

kako kao pozadina muzici bine smeštene između drveća kičasto

se prilagođava. O deci, koji uprkos sitnim satima slušajući ritam

slobodne  muzike neobuzdano plešu. Njih samo psi nadmašuju koji

uprkos prejake glazbe smireno, ili baš zaštitu tražeći glave uz nogu

svojih vlasnika drže. Draga M, napisati pesmu o svemu se može.

O smirujućoj tami drveća na bregu, o nemogućeplavoj boji pruge

svetlosti na nebu, slučajnim susretima, nespretnim pokretima našim

u retrovizoru da u tami ruku na volanu koja upravo prema doma vozi

dotaknemo. Na zaustavnoj traci autoceste mlada srna strpljivo čeka.

*Andreji

Prevod: Fehér Illés

Lennert Móger Tímea Hagyaték – Ostavština

Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –

Hagyaték járunk az égbolton elődeink ködén elhullt csillagok nyomán elsimítani a ráncokat feltámaszthatóak a hal(l)ott szavak magammal hozom a jövőt öreg homlokú gondolatokat a bölcsesség árnyékát a forró földre megdolgoztak a szenvedésért kocsin (ki) hordott emlékü(n) kért hajóra tett gének adták meg magukat a déli szélnek amióta hazavárnak azóta ringatózom

Ostavština da bi bore izravnali tragom opalih zvezda na magli naših predaka na nebu hodamo po/koj(n)a reč može biti uskršćena sa sobom budućnost nosim misli ostarelih čela na vruću zemlju senu mudrosti za patnju dovoljno je učinjeno na zaprezi iznošenu (u)spomenu na lađe ukrcani geni južnom vetru su se predali otkad me dom čeka od onda lebdim Prevod: Fehér Illés

Forrás: Lennert Móger Tímea Vérkép zetna 2018.

Turczi István: Alkímia I. Melanózis – Alhemija I. Melanoza

Turczi István Tata 1957. október 17. – Eifert János fotója

Alkímia 

I. Melanózis

A  kísérletre  nézve  bíztató  a  kezdet.  Egymáson   lassan

átringanak a színek. A fehér eltűnik a feketében, a vörös a

fehérben,  és  a  citromsárga  a  vörösben.  Elemek,  elmék

egyesülése.  Az alkímia aranyszabálya maga az arany.  Az

érzés, ahogy hátadat egy nem  létező falnak döntve mégis

szilárdan  állsz.  Értékesebb,  ami    nem   birtokolható.  A

többit majd hozzáolvassa a szem. Közben   feloldódnak a

formák,   márványujjak    motoznak   a    sötét   tagolatlan

felületén. A feketével nem érkezik a  szembe fény. Nyílik

és zárul mögötte a  mélység.  Súlyos,  akár   egy  példázat.

Nem lehet elmozdítani. Árnya sincs, csak emléke. Még ha

volt   is,   mintha   mindig   volna.    Araszolva   eljutni   a

felismerésig, nem visszafordulni, folytatódni innen, végül

leereszkedni a másik ember sötétségébe.

Forrás: Turczi István A változás memóriája Palatinus Budapest, 2011.

Alhemija 

I. Melanoza

Sa  stanovišta  ogleda   početak  je   ohrabrujući.  Boje

polako jedni druge prekrivaju. Belo u crnom, crveno u

belom, limunžuto u crvenom nestaje. Spajanje umova i

elemenata. Zlatno pravilo alhemije je samo zlato. Oset

kako leđima na  nespotojeći  zid naslonivši ipak čvrsto

stojiš. Vredniji  je to što posedovati  ne možeš. Ostalo

oko  će  nekako  dočitati.  U  međuvremenu  forme se

rastvaraju, na nerasčlanjenoj površini tame mermerasti

prsti se motaju.  Svetlost nasuprot crnom  ne stiže. Iza

nje dubina se otvara i zatvara.  Poput  prikaza je teška.

Nemoguće je pomaknuti. Senu nema, tek sećanje. Čak  

i da je postojala,  kao  da  je uvek postojala. Korak po

korak do saznanja stići,  ne  okrenuti se, odavde dalje

krenuti, na kraju u tamu drugog čoveka se spustiti.

Prevod: Fehér Illés

Stefan Višekruna Zatvorenici – Rabok

Stefan Višekruna Trebinje 9. decembar 1991. –

Zatvorenici Zatvorenici ne doživljavaju kišu koja danas sumorno pljušti lupajući bijesno po starom zatvorskom betonu. Prkosno natmureni hodaju po kiši ne pridavajući joj ni najmanji značaj i zamišljeno blude po beskrajnim horizontima mašte u svom dalekom svijetu zamišljajući sunčan dan. Nije najstrašnije biti zatočen medju zidinama, rešetkama i bodljikavom žicom, najstrašnije je biti okovan duhom u ćeliji bića i udisati smrdljivu vlagu izolacije svaki ubogi dan.

Rabok A rabok a börtön kopott betonját dühösen verdeső szomorúan zuhogó esőt nem észlelik. Makacsul mogorván járnak az esőben hogy esik számukra semmit sem jelent merengve csatangolnak a képzelet végtelen láthatárán távoli világukban a verőfényes napot idézik. Nem a legrosszabb a falak, rácsok, szögesdrót fogságában lenni, legrosszabb ha az egyén lelkét önmaga tartja bilincsben és minden áldott nap a kirekesztettség nyirkos bűzét szívja magába Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Zoran Bognar Nijedan dželat nije nadživeo svoju žrtvu – Egyetlen hóhér sem élte túl áldozatát

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Nijedan dželat nije nadživeo svoju žrtvu Kažem: nijedan dželat u paralelnom svetu, na kantaru gospodnjem, nije nadživeo svoju žrtvu... Naprotiv, svaki je od njih, u svem tom potkožnom ropstvu, u iznenađenju praznine tog tamničkog zida, poput lažno probuđene dinamike, ostao uklet u kletvi, zaklet u zakletvi, kriv u krivokletstvu, proklet u vlastitim prokletstvu... Svaki je od njih, probuđen na duhovnoj straži, shvatio da su sujeta, gordost i oholost veoma loši savetodavci i saputnici i da nije toliko teško setiti se, koliko je teško zaboraviti... Beograd, 2005 – 2012.

Egyetlen hóhér sem élte túl áldozatát Állítom: Az úr mérlegén, a párhuzamos világban, egyetlen hóhér sem élte túl áldozatát... Sőt, közülük mindegyik, mindabban a bőralatti rabságban, a bötönfal pangásának ajándékában, hamisan felébredt lendületként maradt átkozott az átokban, esküdt az eskütételben, vétkes a hamis fogadalomban, kárhozott önmaga kárhozatában... Közülük mindegyik, a lélek őrségén felébredve megértette, a hiúság, a büszkeség és a gőg rossz tanácsadók és útitársak, nem is emlékezni a nehéz, hanem feledni... Belgrád, 2005 – 2012. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Insomnija, bele noći Nova Poetika Beograd 2018. str. 52.

Zvonko Karanović Mokar je put u brdima – Nedves az út a hegyen

Zvonko Karanović Niš 1959. –

Mokar je put u brdima Hoćemo li sopstvena tela oblačiti u plišana odela i tako prkositi događajima ili ćemo leći u blato i postati cinici hoćemo li krenuti iz domova i poći u susret svetu ili ćemo ostaviti svoje žene onima koji su spremni da pobede usamljen sam dok perem ruke ranjiv dok maštam o putovanjima vreme koje ne primećujem smišlja li neku osvetu automobili prolaze bacaju dugačka svetla na trotoare i nestaju nema kreacije bez drskosti ljubavi bez preterivanja moraš da izgledaš kao da te nevolje same traže a ti ih izbegavaš jednog dana saznaćeš kako je uzbudljivo stajati nasuprot gomile

Nedves az út a hegyen Akarunk-e testünket plüssruhába öltötöztetve a sorssal dacolni vagy sárba merülve kajánok leszünk akarunk-e otthonunkból elindulva az események elé vágni vagy asszonyainkat a győzelemre készekre hagyjuk míg kezemet mosom magányos vagyok sebezhető míg utazásokról álmodozok vajh az észre nem vett idő bosszút forral-e autók suhannak a gyalogútra fénynyalábokat szórnak és eltűnnek nincs alkotás pimaszság nélkül szerelem túlzás nélkül tűnjön úgy mintha a balsors téged keresne te meg kikerülöd egy nap ráébredsz milyen izgalmas a tömeggel szemben állni Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://antologija.weebly.com/zvonko-karanovi263.html