Zoran Bognar Između razloga i izgovora – Indok és kifogás között

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Između razloga i izgovora Krišnamurti kaže: voleti je najviše od svega, jer u ljubavi zaboravljamo sebe... Stoga, kada vam voljena osoba kaže da (je vreme da) mislite (samo) na sebe, budite uvereni da ona već odavno misli (samo) na sebe... ili na nekog drugog... Posle takvog šoka iznenađujućeg saveta, koji kao da dolazi niotkuda, ili, možda, iz demonskog sazvežđa, vi (i dalje) možete biti sve osim jednog, a to je da (ponovo) budete jedno, da (ponovo) budete krug, jer sve ostalo je ispod toga, bez obzira da li dolazi od Đavola ili od Boga ili od nekog sasvim trećeg stvora, i sve ostalo je besmisleno i izlišno, baš kao i pitanje: postoji li razlika između razloga... i izgovora... U avionu Beograd - Dubai, 5. januar, 2012.

Indok és kifogás között Krishnamurti állítja: a szeretet mindenek feletti, mert a szerelemben önmagunkat feledjük... Ezért, ha a szeretett egyéntől hallod, (ideje, hogy) gondolj (csak) magadra, biztos lehetsz abban, ő már régóta (csak) magára gondol... vagy valaki másra... A váratlan tanács okozta sokk után, mely mintha sehonnan jönne, vagy, talán egy gonosz csillagrendszerből, ti (továbbra is) minden lehettek, egyetlen kivételtől eltekintve, az pedig, hogy (ismét) egyek legyetek, hogy (ismét) közös kört alkossatok, mert minden más ez alatt van, függetlenül attól, hogy az Ördögtől vagy Istentől, netán harmadik teremtéstől származik-e és minden más értelmetlen és felesleges, éppen úgy, mint a kérdés: indok és kifogás között van-e különbség... Belgrád – Dubai között, repülőgépen, 2012. január 5. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Insomanija, bele noći Draganić Beograd 2013.

Bratislav M. Milanović Vrata u polju – Ajtók a mezőn

Bratislav M. Milanović Aleksinac 1950. –

Vrata u polju ( XI pevanje)                               Verici Pred ovim smo vratima dragano zajedno kao pred ikonom a za nama po neka suza tvoja teška od soli na mome srcu što opominje noću da  možda dolazi čas i moja na tvome što preskače učinjene uvrede i otkucava samo nadu iz prošlosti prenetu u sadašnjost dok vreme navire do presudnog ruba za nama svetle padine potrošenog leta postelja otežala od mladosti i sluzi od predela nikad ispitanih sasvim pred ovim smo vratima sada prozirni kao dugo nošena tkanina kroz koju se naziru drhtaji željnih tela u bivšim sobama prskanje zvezda u tankoj kori mozga dok zvonio je tren sjedinjenja sa lavom proključalom od bestidnosti sa Mlečnim putem sa jasnom vodom sa zemljom i travom pred ovim smo sada vratima čisti kad spadnu krljušti stečene u trvenjima sa svime što je bio san u virovima za koje su malo tri svete reke što su nas oblivale dok smo bivali telo i telo krv i krv svetlost i svetlost u jednom telu pred ovim vratima na koja se samo izlazi čisti smo kao što smo bili i pred onima na koja se ulazi samo da se obavi taj čin.

Ajtók a mezőn (IX. ének)                               Verának Ez előtt az ajtó előtt vagyunk, kedvesem, együtt mintegy ikon előtt mögöttünk meg szívemen néhány sós-nehéz könnycsepped éjjel figyelmeztetnek talán eljött az a pillanat mikor az általam kimondott sértések leperegnek rólad és csak a múltból a jelenbe mentett reményt jelzik míg az idő a sorsdöntő szakadékhoz közelít mögöttünk az elfogyasztott nyarak fényes lejtői az igazán sosem átkutatott tájakkal ifjúsággal és nedvekkel terhelt heverő ez előtt az ajtó előtt most áttetszőek vagyunk akár a nyűtt kelme melyen keresztül a volt szobákban a vágyakozó test rezdüléseit sejteni lehetett a vékony agykéregben a csillagok robbanását míg hallatszott ahogy a pillanat a szemérmetlenségtől felforrt lávával a Tejúttal a kristálytiszta vízzel földdel és fűvel egyesül ez előtt az ajtó előtt most tiszták vagyunk ahogy az álom és valóság összetűzéseiben keletkezett pikkelyek a bennünket elárasztó három szent folyónál is nagyobb örvényekben lehullanak amikor még mint test és test vér és vér fény és fény egy testben voltunk ez előtt a kifelé nyíló ajtó előtt   tiszták vagyunk ahogy voltunk is a befelé nyíló ajtó előtt csak tegyük amit tenni kell. Fordította: Fehér Illés

Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.

Vlasta Mladenović U bespuću jezika – A nyelv úttalan útjain

Vlasta Mladenović Šarkamen kraj Negotina 17. mart 1956. –

U bespuću jezika (sa Ilešom Feherom) Literatura je avantura i ništa više, ništa nije kao što piše; sreća je božji dar i opomena u isto vreme. Sve je tako daleko, nije pesnik ono što je rekao, nego što čini, senka koja nestaje u daljini. Bledo je nebo što se spušta nad ravnicom, sam u beskraju, vučem knjige, teške taljige. Sve je besmisleno, o moja pogrbljena seno, tišina jedino ima smisla i san u koji tonem, glasan a nem.

A nyelv úttalan útjain (Fehér Illéssel) Kaland a literatúra és semmi más, az írás hamisítás; isteni ajándék a boldogság és figyelmeztetés. Minden oly messze, a költőt nem  intelme, tette minősíti, messzeségbe vesző kísértet. Halvány a síkságra boruló ég, egyedül vagyok a végtelenben, könyveim cipelem, nehéz szekér. Ó, hajlott kalászaim, minden értelmetlen, a csend az, aminek értelme van és amibe merülök, az álom,   némán is hangos. Különös érzés, mikor a fordító hozzá szóló sorokat fordít. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Vladimir Kopicl Sex angels – Sex angels

Vladimir Kopicl Đeneral Janković 8. avgust 1949. –

Sex angels

Pol je sam sjaj i svetlost i otisak dubine

sveže jutro u sumrak i bleda noć bez straha

gde se rastapa pomama i budi divlja blagost

razlivena u sećanju u lavi podataka.

Bog se igra sa nama, podvlači podvučeno

obasipa me vatrom koju vodi za ruku

jer ne zna da li ga volim, da li zbilja postoji

jer je slab, narkotiziran i poljuljan u duhu.

Da li me dobro osećaš, da li upijaš dušu

topli napon i nalet što svija putanju daha:

nebo je tako teško, srce tupo podrhtava

oplemenjeno ponorom koji se grči i sklapa.

Tvoje telo se stapa sa obrisima zemlje

gde su skriveni ključevi svih nepoznatih vrata

pod vlažnim znakom meseca, još netaknuti suncem:

mleko drhti u mraku, obuhvata ga vatra.

Gde su granice imena, kuda se izmiče konačnost

da li se može izigrati senka noći u skladu

dodira koji se slivaju u talase i odjeke

u puno bilo vremena, u epidermalnu tamu.

Izreci bezdan i sunovrat, ne upotrebljavaj poznato:

deca strasti svršavaju preko božanskih reči.

Sve je lako i beskrajno, čisti ritam i trajanje

vreli eros, opijanje, anđeli gipki i lepi.

Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.

Sex angels

Ragyogás és fényözön és mélynyom a nem,

alkonyatban friss reggel és félelem-nélküli éj

ahol az emlékezet adatrengetegében

a düh oldódik és vad jámborság eszmél.

Az Úr játszik velünk, aláhúzza az aláhúzottat,

kezével vezetett tűzzel áraszt el,

mert nem tudja, szeretem-e, valóban létezik-e,

mert gyenge, bódított és lélekben megingott.

Valóban érzel-e, beszívod-e a szellemet,

a leheletnek utat nyitó meleg lendületet és rohamot:

oly nehéz az ég, tompán remeg a görcsbe rándult,

záruló szakadékkal nemesített szív.

Tested a föld körvonalaival keveredik,

a nap-nem-érintett, nedves hold-jel alatt,

ahol az ismeretlen ajtók kulcsait rejtik:

a sötétben tej remeg, tűz, lángok ölelik.

Hol a nevek határa, a vég hová szökik,

a hullámokba és visszhangba, az idő ütőerébe,

az epidermális sötétbe vesző érintéssel összhangban,

ki lehet-e cselezni az éj árnyékát.

Mondd szakadék és zuhanás, közhelyeket ne használj:

a szenvedély utódai isteni szavakon át élveznek el.

Ritmus és lét, minden oly könnyű és feneketlen,

állítja erosz, kábulat, virgonc és szép őrszentek.

Fordította: Fehér Illés

Ady András Mindenképpen – Svakako

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

Mindenképpen Minden mi fentről csorog rám, ha csak egyszerű eső formájában, ha madarak tátva maradt csőréből kifordult, rabolt csoda, netán egy kis napfény, mikor idebent semmi sincs mi megfeleljen rá, minden, mi fentről érkezik, mirákulum, így az is, hogy ez egyforma személytelen, megmentő monotonitással történik akkor is, ha érteni vélem, s olyankor is ha meg sem próbálom. 2018. április 23.

Svakako Sve što odozgo na mene curi, makar u vidu samo jednostavne kiše, ako je iz otvorenog kljuna ptica izvrnuto, ukradeno čudo, možda je zrak sunca kad unutra ništa ne postoji što bi slično tome bilo, sve što odozgo stiže mirakul je, tako i to ako se sa jednoličnim bezličnim spasavajućim monotonitetom događa i tada ako mi se čini da shvatam a i tada ako ni ne pokušam. 23. april 2018. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://ujkafe.website/?p=73613

Sinkovits Péter Vágytalan – Bez htenja

Sinkovits Péter Zenta, 1946. május 26. –

Vágytalan Elhárítanám a szenvedély eme indulatos lavináját. Ma már betemetne. Szabad akarok lenni. A képzeletem ezért immár mögöttem.

Bez htenja Otklonio bi ovu naprasitnu lavinu strasti. Već bi me danas zatrpala. Slobodu želim. Evo zbog toga mi je mašta iza mene. Prevod: Fehér Illés

Forrás: Sinkovits Péter: Levélküldemények ciklusból

Turczi István: Alkímia III. Xantózis – Alhemija III. Ksantoza

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Alkímia

III. Xantózis

Még nincs veszve semmi. Hiába szólít, a sárgaszemű démon ma

nem  képes  belépni  álmaidba.  A  szó  elporlad,  csak  a látvány

hatol   át   érzékeiden.   Indiában   láttad   a   legsárgább   sárgát,

mangólevéllel etetett  tehén vizeletéből nyerik. Mikor  belenéztél,

mozdulatlan   tükre  lágy  permetté őrölte  a   rádomló  forró, déli

fényt. Leghőbb vágyad ez.  Szoláris ember vagy, a  fény újraönti

arcod.   A   homok-mandala  mentén  indulsz  az  előírás szerint.

Tutenhamon krómozott  mosolya. Balzsamozók irigysége, maró

sárvizek  lávapigmentjei,  időtlen  kvarc-terápiák. A  csillagokkal

vagyis   istenekkel   teli  égbolt.  Sárga  selyemre  írt   törvények.

Lefelé  mutató,  fényes  háromszögek.  A  középkor aranyfüstös

táblaképei.  Orosz  templomok  hagymakupolái.  A Góbi-sivatag

korokon  átfújó  szűretlen  pora.  Van Gogh napraforgó-tengere.

Megannyi látványkelepce; a dalékok a hatalom és a csodavárás

lélektanához. A beomló ég tűzfalain át ki-be közlekedsz.

Forrás: Turczi István A változás memóriája Palatinus Budapest, 2011.

Alhemija

III. Xantoza

Još  ništa  nije  izgubljeno.  Zalud  zove,  žutooki  demon danas u

tvoje  snove  uvući  se  ne  može.  Reč u prah se  pretvara, preko

tvojih  osetila   tek  prizor prodire. Najžutiju  žutu  si  u Indiji video,

dobivaju  iz urina  listom  manga hranjenih krava. Pogledavši ono

nepomično  ogledalo  je   na  tebe  padajuće  vruće, južno  svetlo

raspršio.  Žarka  želja ti je to. Solaran  čovek si, tvoje lice svetlost

ponovo  stvara.  Propisno,  uz  pesak-mandale  kreneš. Kromiran

osmeh  Tutankamona.  Zavist  balsamovaca, lavapigmenti  jetkih

kaljuža, bezvremešne kvarc-terapije. Zvezdama to jest bogovima

prepuno  nebo.   Na   žutu   svilu   napisani  zakoni.  Prema  dole

orijentisani,   sjajni   trokuti.   Zlatom   dimljeni   tabloidi  srednjeg

veka.   Kupole   ruskih   bogomolja.    Preko  vekove  prodirajuća

neprekidna prašina Gobi-pustinje. Van Gogovo more suncokreta.

Mnoštvo  stupica  prizora;  dodaci  psihologiji  vlasti i isčekivanju

čuda. Preko zabati srušenog neba dvosmerno saobraćaš.

Prevod: Fehér Illés