Lennert Móger Tímea Négy elem – Četiri pojma

Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –

Négy elem

Ölelés

Elengedem. Dunába vele, hadd vigye. Kiszáradt, kifáradt testét a víz.

Mossa ki belőle a bűnöket. (El)követett.

Iszapos lesz, mire rátalálnak. Nem lehet elérni a tisztaságot. Nézem,

ahogy merül. Nem bennem él tovább, valóságos mélységek lesznek

tanúi a diadalútnak. Megdicsőülni gyávaságból.

Minden harag aljas. Pláne ami (ki)életlen. Langyos most a víz. Halk,

tavaszi, májusmeleg. Utálta. Szerette a vizet. Most szeretheti eleget.

Beengedheti a bőre alá. Beengedtem a bőröm alá. A halál mindent

megszépít.

Életeket helyez más megvilágításba. Új távlatok nyílnak. Nélküle.

Úszás nélkül is fenntart a víz. Életvíz-e a Duna.

A bosszú nem helyes. De van. Hogy ideje van. Az Ég megadja.

Emberáldozat. Szeretett. Ahogy lelki szemeimmel kiemellek a napra.

Hadd szikkadj, szárítson a szél. Konkrét elemeket érezz. Én az élők

sorából nézlek. Hidd el, segít, ha gondolnak rád. Ha sokáig

megmaradsz szeretteid emlékezetében. Ne érezd magad, hibásnak, te

nem tehetsz róla. Tudtál úszni, mégis elsüllyedtél. Elengedtek.

Elenged-

telek.

Belepi emlékedet a hófehérség. Merészkedés az árvaságba. Én tovább

(f)élek. Halott vagy.

Nem gúnyolódom. Gúnyolódni bűn.

A bűneiket megbánók hitével nézek az égre, amikor elvisz a víz. Ebben

nincs hamisság.

A

tettekben igazság van. Ne várj. Feloldozást. Nem voltál.

Elég bátor az öleléshez.

Földelés

Halak a jég alatt

Macskák a jég felett

Hiába szeretnek

Halfejet

Ember a föld felett

Ember a földben

Időn és törvényen kívüli

Isten

Önmaga törzse

Gyökerek földje

Kivágott fáinak

Völgye

Minden és

Mindenevő

Ehetetlen manna

Magából adna is

Nem is

A fa nem elég magas

A törzs nem elég széles

Mindenki éhes

Vastagok a falak

Melyeken (át)rágod magad

Akár a kártevő

Egy parazita

Aki nem ismer magára

Istenére

Isten vére

Folyik el

(B)előle

Régszomj

Az összes halálnem közül

A fulladás lehet

A legnehezebb

Amikor a redőny deszkái

Közötti fény

Nem jut át a tüdőn

Légszomj

Régszomj

Nem csak éreznék

Magamévá tenném a

Levegőt

Élettelen test

A lepedő alatt

Azt jelenti

Hulla vagy

Kezekkel nyúlni

Valaki felé

Egy lepedő alatt

Azt jelenti halálosan

Élni akarsz

Legalábbis

A testnedvek és az arc

Újraéleszt aztán

Elárulják a fénytörések

Mennyit láttak beléd

Belőled a halottkémek

Hogyha elérhető vagy

Elérnek

Szeretni félszeg

Délceg

Részeg

Nem kapsz levegőt

A lélegeztetést újra

Kéred

Rég szomjaztál ennyire

Nem érted

Miért hal meg

Ha (f)élted

Parázson

Halak

Alak

A rácson

Parázson

Amit visszafojtasz

Nem látom

Amit megteszel

Nem bánom

Közöny

Hideg testtel

A forró rácson

Halvérű álom

Ilyennek lenni

Nem tűzbe menni

Csak parázson

Ha van tetszhalál

Van tetetett élet is

Kivárom

Meg kell érni hozzá

Vagy el kell múlni benne

Az ember lelke

Zerge

Nyakát szegni

Ne lássa futni többé

Senki

Aztán megnyúzni és

Nyárson

Halvérűvé válik

A parázson

Nem addig él

Amíg meg nem hal

Mindenki

Addig él ameddig

Akar

Innen vagy túl

A parázson

Ha nem váltam hallá

Halászom

Forrás: http://zetna.org/zek/folyoiratok/144/lennert.htm?fbclid=IwAR1YX1BSihztXM-65eQgu4eAshZI_DUljFqapilUCg1lLe_DcKu2ZKFxSKk

             http://zetna.org/zek/folyoiratok/144/lennert1.htm?fbclid=IwAR10ahg2tRDKOB-y5FtWiJjvNLu5dhEbWGqS_ebiQEW-fc9vJCEI8iGyhNU

             http://zetna.org/zek/folyoiratok/144/lennert2.htm?fbclid=IwAR1NEY47ARN4T17N5E-6K2B_S0w7tDMI5_HqGrKqiIR4itbGrw536qh2vgI

             http://zetna.org/zek/folyoiratok/144/lennert3.htm?fbclid=IwAR273efezGAvJ7ZvRZ9ygoNOdqQBUnshBYdLetSgK-sU8gl7HBiWXUwXIck

Četiri pojma

Zagrljaj

Pustim. U Dunav s njim, neka nosi. Voda njegovo isušeno, morno telo.

Neka ispere iz njega grehove. (Po)činjene.

Dok ga nađu, biće glibav. Čistota je nedostižna. Gledam,

kako tone. Više ne u meni živi, svedoci trijumfalnog puta

postaće stvarne dubine. Kukavički obesmrtiti se.

Svaka ljutnja je gnusna. Pogotovo (ne)doživljena. Voda je sad mlaka. Tiha,

proletna majska toplina. Mrzeo je. Vodu je voleo. Sad ju može dovoljno da voli.

Ispod kože može da pusti. Ispod moje kože sam ga pustila. Smrt sve

ulepšava.

Živote pod drugo osvetljenje stavi. Nove perspektive se otvaraju. Bez njega.

Voda i bez plivanja održi. Dal je Dunav voda života.

Osveta nije ispravna. Ali postoji. Nekad je vreme njeno. Nebo odlučuje.

Ljudska žrtva. Voleo si. Kako te očima duše na obalu dižem.

Sahni, neka te vetar suši. Oseti stvarne elemente. Ja te iz redova

živih gledam. Veruj mi, pomaže, ako na tebe mislim. Ako u pamćenju

tvojih voljenih dugo ostaješ. Nemoj smatrati da si kriv, ti

ništa nisi mogao učiniti. Znao si plivati ipak si potonuo. Pustili su te.

Pustila

sam te.

Uspomenu ti snežnobelo pokriva. Smelost u usamljenosti. Ja i dalje

strahujem/živim. Mrtav si.

Ne rugam se. Greh je rugati se.

Na nebo verom pokajnika gledam, kad te voda odnese. U tom

nema pretvaranja.

U

delima je istina. Ne očekuj. Razrešenje. Nisi bio.

Za zagrljaj dovoljno hrabar.

Zatrpavanje

Ispod leda ribe

Iznad leda mačke

Riblju glavu

Zalud vole

Iznad zemlje čovek

U zemlji čovek

Izvan vremena i zakona

Gospodar

Vlastito stablo

Zemlja korenovo

Drāga

Isečenih stabala

Sve i

Svašta guta

Nejestiva mana

Sebe i dao bi

I ne bi

Drvo nije dovoljno visok

Stablo nije dovoljno širok

Svi su gladni

Zidovi su debeli

Preko kojih sebe (pro)vlačiš

Kao štetočina

Neki parazit

Ko sebe svog Boga

Ne prepoznaje

Krv Boga

Iz njega

(O)tiče

Žeđ za starinom

Od svih vrsta smrti

Najverovatnije da je najteže

Davljenje

Kad svetlost između

Dasaka roleta

Preko pluća ne prolazi

Žeđ za vazduhom

Žeđ za starinom

Ne bi samo osteili

Ja bi vazduh

Prisvojila

Beživotno telo

Ispod čaršava

To znači

Mrtvac si

Ruke ispod čaršava

Prema nekom

Pružiti

To znači smrtonosno

Želiš živeti

U najmanju ruku

Telesne tekućine i lice

Ponovo te ožive posle

Lomovi svetla odaju

Šta su u tebi

Mrtvozornici videli

Ako si dostupan

Stićiće te

Voleti nezgrapno

Stasito

Pijano

Ostao si bez vazduha

Ponovo tražiš

Oživljavanje

Odavno nisi toliko žednio

Ne razumeš

Zašto umire

Ako za njim strahuješ

Na žaru

Riba

Tipčina

Na rešetci

Na žaru

Što prigušiš

Ne vidim

Što uradiš

Ne bendam

Nehaj

Hladnim telom

Na rešetci vrućoj

Hladnokrvan san

Takvom biti

Ne u vatru ići

Tek na žaru

Ako prividna smrt postoji

I prividan život postoji

Dočekaću

Treba za to sazreti

Ili treba da prođe

Čovekova duša

Bujna

Vrat slomiti

Neka ga niko više ne vidi

Kako trči

Posle oderati i

Na ražnju

Hladnokrvan postaje

Na žaru

Ne dotle živi  

Dok ne umre

Svako dotle živi

Dok

Želi

Odavde ili preko

Na žaru

Ako nisam se u ribu pretvorila

Ribarim

Prevod: Fehér Illés

Turczi István: Alkímia IV. Iózis – Alhemija IV. Ioza

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Alkímia

IV. Iózis

Ez  már  a  végző  fázis:    vörösből    összerakni  a  skála

nüanszait.  Hiszen   nincs  két  egyforma szem. Nincs két

egyforma   szín.   Minden    árnyalat   kérdezi    önmagát.

Telítettsége  kihalt népekben és letűnt korokban mérhető.

A mítosz,  mint adalékanyag. A vers,  mint aláfestő zene.

Előzménybe vesző, elkésett  mozdulat lenne most tűzzel

megtisztítani,     vízzel    átmosni,    féken    tartani   vagy

átnevezni.  Folyik,  csak  folyik,  mint  a vér,  szegény.  A

sötétben  fel  tudod  idézni,  de  látni  már  nem láthatod.

Ahogy a láng, a szégyen, a  muskátli.  Ahogy  a rubin, a

posztó,    a    karmazsin.   A    nagy    babiloni   parázna

skarlátszíne.   A   szfinx   vörösre   festett   arca.  János

evangelista vérszínű  holdja. Az áldozati bárány vérével

bekent júdeai ajtófélfák. Mars isten,  egy rókatorok vagy

Ariadné  fonala.  És  a  vörös  vérsejtek, a  halál  lepkéi.

Hogyan is érhetne véget, ami még el sem kezdődött?

Forrás: Turczi István A változás memóriája Palatinus Budapest, 2011.

Alhemija

IV. Ioza*

To  je   već   konačna   faza:  iz  crvenog  odsenke  skale

sastaviti. Jer dva identična oka ne postoji. Dve  identične

boje  ne  postoje.  Svaka nijansa  sama sebe pita. Njena

punoća u izumrlim narodima i  prošlim vekovima se meri.

Mit, kao  dodatna materija. A pesma, muzička pozadina.

Sad   vatrom  očistiti,  vodom   oprati,  na  uzdi  držati  ili

prekrstiti bio bi  u pethodni događaj izgubljen, zakašnjeli

pokret.  Teče,  samo teče, poput krvi, siromah. U mraku

možeš   prizvati  ali  videti, to  ni  u  kom  slučaju  nećeš.

Kako    plamen,    sramota,     muškatla.    Kako    rubin,

čoha,   karmažin.  Boja   skarlata   velikog   vavilonskog

bludnika.  Crveno obojeno lice sfinksa. Mesec boje krvi

jevanđeliste    Jovana.   Sa    krvi    žrtvenog    jaganjca

premazani   ragastovi  Judeje.  Bog  Marsa,  grlo  lisice

ili   nit   Ariadne.   I  crvena   krvna  zrnca,  leptiri  smrti.

Kako bi se moglo završiti što još nije ni počelo­?

*Ioza – četvrta faza drevne metode, alhemije

Prevod: Fehér Illés

Hajnal Éva Illat – Miris

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. –

Illat minden háznak van illata már a kapuban érzed átkúszik a falakon beveszi magát a lépcsőházak idegvégződéseibe és ücsörög vagy jóllakottan punnyad vagy zümmög néha énekel lebegve átúszik pörköltgőzös konyhákon vasárnapi rántotthúsok megtanult ízein tejtiszta babaszobákon az elképzelések a tervek és elméletek elmélázó bemélyedésein beszél kujtorog a falrepedésekben és árulkodik léteznek szagos házak is a viszály bűze törölhetetlen az illat törékeny lebegés minden háznak van illata már a kapuban érzed

Miris miris svaka kuća ima već u kapiji osećaš u zidove prodire u živčane završetke stubišta se uvuče i čeči ili nahranjeno tumara ili zuzuči kat-kad peva nad parama paprikaša punom kuhinjom lebdi naviknutim okusima nedeljnih pečenih snicli mlečnočistim  sobama beba zamislima zamišljenim udubljenjima planova i teorija govori u napuklinama zidova tavori i potkaziva neke kuće vonj poseduju smrad razdora je neizbrisiv miris je krhko lebdenje miris svaka kuća ima već u kapiji osećaš Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=56802&fbclid=IwAR3_o0I5UwQ8oKu3BMaUrvLv_hchcwm1_vprNGzMohsfF3xfyUiuDNjsxXw

A. Túri Zsuzsa Emlékszel – Dal´ se sećaš

A. Túri Zsuzsa Budapest 1971. július 30. –

Emlékszel

Emlékszel?

Hányszor jártunk együtt a temetőben

gondtalan gyerekként,

november pókhálós,

nyúlós délutánjain,

tejes ködben,

vidáman,

meg persze máskor is.

Mindig halnak meg emberek.

Emlékszel?

Minden temetésen nevetőgörccsel küszködtünk,

nem, nem voltunk gonoszak,

de elég volt a másikra nézni,

ilyen hatással voltunk egymásra…

A már megásott sírgödrök

fogatlan szájakként vártak “lakóikra”,

hogy elnyeljék őket,

mi pedig lökdöstük egymást,

s ha valamelyikünk elesett,

a másik felsegítette és folytatódott a játék,

a kergetőzés a fejfák között,

a sárban.

Orrunkat facsarta a mindig nedves föld illata.

Emlékszel?

Egyszer

varjúszerű öregasszonyok,

tiszta feketében,

elfogtak bennünket egy hosszú búcsúbeszéd alatt és befogták a szánkat,

kezük,

mint a kiszáradt kenyérhaj,

reszelős,

“ejnye, gyerekek”, károgták,

szaguk :

molyirtóval kevert levendula.

Nekünk meg a könnyünk csorgott a nevetéstől.

Február környékén repedezett a föld és jajgatott a szél.

Virágokat vittünk egy sírra

egy másikról,

mert színesek voltak és beragyogták a telet.

Emlékszel?

Az omladozó keresztek között májusban bújócskáztunk,

s lógattuk lábunkat a magas sírkövekről.

Harangozónak akartunk menni,

mert állítólag könnyű munka és jól fizet.

Emlékszel?

Augusztusban fröcsköltük a vizet,

mert meleg volt,

mert fiatalok voltunk,

mert éltünk.

Most érted szól a harang

és én

magamat sajnálom.

Velem mi lesz?

Forrás: http://ahetedik.hu/kategoriak/versek/item/3491-emlekszel.html

Dal´ se sećaš

Dal´ se sećaš?

Koliko puta smo na groblju

kao bezbrižna deca

tokom sluzavih, jesenskom svilom punim

novembarskih popodneva,

u mlečnogustoj magli

veselo hodali,

i naravno i drugim prilikama.

Ljudi uvek umiru.

Dal´ se sećaš?

Tokom svake sahrane grčom smeha smo se borili,

ne, nismo zlobni bili,

ali bilo je dovoljno da se međusobno pogledamo,

na jedan drugog takav uticaj imali...

Već iskopane rake

„stanare” poput krezubih usta su čekale,

da ih progutaju,

a mi smo se gurkali,

ako bi neko od nas pao

drugi bi ga podigao i igra bi se nastavila,

trčkaranje između nadgrobnih spomenika,

u blatu.

Mirisom vlažne zemlje smo bili opijeni.

Dal´ se sećaš?

Jednom

starice poput vrana

skroz u crnini

tokom nekog dugačkog oproštajnog govora začepili su nam usta,

njihove ruke

kao isušena kora hleba,

durnovite su bile

„do đavola deco”, gakale,

na levandu sredstvom za istrebljenje moljaca pomešanom

mirisale.

A mi smo pucali od smeha.

Negde u februaru zemlja je pucala i  vetar zavijao.

Na grob cveće smo nosili

sa jednog drugog,

jer šareni su bili i zimu ozarili.

Dal´ se sećaš?

Između trošnih krsteva u maju žmurke smo igrali

te na visokim nadgrobnim spomenicima lenčarili.

Hteli smo zvonari postati,

jer navodno je lak posao i dobro plaćen.

Dal´ se sećaš?

U avgustu vodu smo prskali

jer je vrućina bila,

jer smo mladi bili,

jer smo živeli.

Sad zvono zbog tebe se oglašava

a ja

sebe žalim.

Šta će sa mnom biti?

Prevod: Fehér Illés

Zoran M. Mandić Gospodovo pismo – Az Úr levele

Zoran M. Mandić Vladičin Han 1950. –

Gospodovo pismo Pričali smo onima koji nas ne vole nevešto sricali odbranu ljubavi pretvarali se u pobunjenike ispred kojih je neprijatelj isprečio visoki zid metafore Na brzinu smo se preobukli u pesnike i govornike isto tako sklonili psovke među sigurnije reči i lukavije glasove Opuštena lica spokoju ogledala bez koncentracije i želje za pozom pohitala su da nam se načude da nam se narugaju Čula se škripa pršljenova rika zveri jednom opsenaru pričinjavao se cvrkut ne znajući da je to glas ogledala koga nije izdalo strpljenje Na vrhu jezika Gospod je pisao pismo svojim pomoćnicima objašnjavajući u njemu zveri opsene i cvrkut Na kraju smo se setili koliko moći prevara krije u sebi i požurili da na poštu odnesemo Gospodovo pismo

Az Úr levele Azoknak meséltünk akik nem szeretnek bennünket védve a szerelmet balgán motyogtunk lázadókként viselkedtünk akik előtt az ellenség magas metaforafalat állított Sebtében költőkké szónokokká álcáztuk magunkat a szitkokat a biztosabb szavak és ravaszabb hangok közé rejtettük Fesztelenül tükörnyugalommal összpontosítás tettetés nélkül közelítettek felénk hogy csodálkozzanak hogy gúnyoljanak minket Csigolyaropogás vadak üvöltése hallatszott egy álmodozónak csicsergésnek tűnt nem tudva a türelmét nem veszített tükör hangja Segédeinek az Úr nyelve hegyén írt levelében magyarázott a benne lévő vadakról látomásról csicsergésről A végén eszünkbe jutott mekkora hatalmat mennyi csalást rejt magában és sietve vittük az Úr levelét a postára Fordította: Fehér Illés

Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.

Tanja Stupar – Trifunović Stvar je završena – Nincs tovább

Tanja Stupar – Trifunović, Zadar 20. 08. 1977 –

Stvar je završena

ona nije ništa uradila, nije se protivila... to je priča od koje se ludi¹

ona nije ništa

ja nisam ništa

mi nismo ništa

uradile

on je imao ruke meke skoro kao žena

one pričaju kao djevojčice u njihovim pričama sve je jednostavno

i kao da se nikad ništa neće promijeniti zaljuljati srušiti

riječi su čvrste kao bedemi i kao njihova bedra

dok sanjaju o ljubavi koja se tek treba dogoditi

koja mora biti sretna i puna otkrovenja

o ljubavi sa mladićima čije su ruke meke kao u žena

one nude svoje grudi svijetu punom htijenja

dok ih melje proždire i uništava svijet im šapuće u uho

besramnice

besramnice jedna

ali one ne haju još uvijek i baš ih briga

jer njihova ljubav ih čeka sa mekim rukama

ali te ruke mladića postaju otrovne čvornovate teške

te ruke mladića ne traže više isprepletene prste

te ruke hvataju čaše flaše vratove u grču i u strahu

jer te ruke su postale dio svijeta

koji neko mora stvarati

dok djevojke iza mojih leđa sanjaju o ljubavi

on je imao ruke meke skoro kao žena

i tople kada bi me dotakao s njima

bila sam najednom i ptica i sunce

mogla sam s gorama narasti do najviših visina

znala sam sve šumske staze sve neprohodne klisurine

i puteve do srca

bila sam tako blizu dok sam slušala kako mu kuca srce

čula sam kako pulsira zemlja

htjela sam mu reći da znam o čemu sanjaju djevojke

ali on je ustao sa stolice i rekao da ide

Margerit Diras je u svoj mali blok zapisala

stvar je završena

¹M. Diras, ‘’Stvarni život’’, str. 94

Izvor: autor

Nincs tovább

a lány semmit sem tett, nem ellenkezett... tébolyító történet²

a lány semmit

én semmit

mi semmit

sem tettünk

a fiúnak nőiesen lágy keze volt

a lányok kislányokként mesélnek meséjükben minden egyszerű

és mintha soha semmi sem változna remegne borulna

csípőjükhöz hasonló várfal-kemény szófordulatok

míg a majd ezután következő szerelemről

a boldog és élménydús szerelemről álmodnak

nőiesen lágy-kezű legények szerelméről

mellüket a kívánságokkal teli világnak kínálják

ám az falja megsemmisíti őket fülükbe suttogja a világ

feslett

feslett vagy

de még mindig nem érdekli őket rá se hederítenek

mert lágy-kezű szerelem várja őket

de az a legénykéz mérges csomós-nehéz lett

az a legénykéz már nem összekulcsolt ujjakat keres

az a kéz poharat üveget görcsberándult ijedt nyakat ragad

az a kéz immár annak a világnak a része

amit valakinek teremteni kell

míg hátam mögött a lányok szerelemről álmodnak

a fiúnak nőiesen lágy keze volt

és meleg mikor hozzám ért

egyeszerre madár is nap is voltam

a hegyekkel együtt a legmagasabb magasságokba kerültem

minden eredei csapást minden járhatatlan szorost ismertem

és a szívhez vezető utat

oly közel voltam míg szívdobogását hallgattam

hallottam a föld lüktetését

el akartam mesélni a lányok miről álmodnak

de felkelt és odavágta megy

Észrevétel Marguerite Duras jegyzetfüzetében

nincs tovább

² Marguerite Duras: A szerető – kiragadott mondat

                                     (szerb változat utáni saját fordítás)

Fordította: Fehér Illés

Jasmina Topić Unutrašnje putovanje – Belső utazás

Jasmina Topić Pančevo 4. avgusta 1977. –

Unutrašnje putovanje

Često tražim tu sobu, između malenih trgova, ili

među ušuškanim stanovima, ulicama, u kojoj bismo

konačno boravili, samo kao dva bezimena tela,

lišena težine duša u čije postojanje ionako sumnjaš.

Samo sobu, s prozorom dovoljno visokim

da se odatle može skočiti jedino na onaj svet.

U njoj sastavljam knjigu, kopiju tog života, i uvek nove

rasporede starih zaključaka: da sve je na određeno vreme,

osim dobro poznatog staništa u nama.

Može biti bilo koji grad, i ulica, ili nepoznati jezik

kojim ćemo ipak progovoriti. Mesto za sastanak,

obmotano parom i prošlih i budućih kafa.

Ta soba mogla je da bude i tvoja, dok ulazim,

s napola ispuštenom dušom, već drhtavog tela da pokupim

ono što je ostalo od oglodane koske,

potrošenog pogleda –

negde na ivicama mogućih, opštih, značenja.

Stan je prevelik za nas, mogli bi ga trajno naseliti mnogi!

Druga lica pakla koji nosimo u sebi –

Ali soba, bila bi dovoljna,

da se prema njoj upravljamo, kao prema

tačnoj meri narasle crne materije;

pa da onda govorimo o konstantama svetla.

A sada putujemo, i daljine su samo način da se zaboravi,

i mesto, i soba, iz koje nikada i ne izlazimo.

Izvor: Jasmina Topić Plaža nesanica Kulturni Centar Novog Sada 2016. str. 69.-70.

Belső utazás

A szűkös terek vagy suttogó szobák, utcák közt

gyakran keresem azt a szobát, melyben végre,

lelkük súlyától megfosztott, mely létezését egyébként

kétségbe vonod, két névtelen testként tartózkodhatnánk.

Csak egy szobát, de elég magas ablakkal,

ahonnan csakis arra a világra lehet ugorni.

Ott írom az élet másolatáról és a régi határozatok

új beosztásáról szóló könyvet: minden meghatározott,

a bennünk jólismert életteret kivéve.

Lehet bármelyik város és utca, vagy ismeretlen nyelv,

melyen mégis megszólalunk. A múlt és

jövendő kávéillatába burkolt találkahely.

Az a szoba a tiéd is lehetne, míg szinte

lélektelenül, remegő testtel belépek, hogy összeszedjem

azt, ami a lerágott csontokról, elherdált

tekintetekből megmaradt –

valahol ay értelem lehetséges, általános peremén.

Nekünk túl nagy a lakás, sokan beköltözhetnének, tartósan!

Egyéb pokollakók, akiket magunkban hordunk –

De a szoba elég lenne,

ha a felgyülemlett fekete anyag pontos

rendszabálya szerint viselkednénk;

majd akkor beszéljünk a fény megingathatatlanságáról.

Most pedig utazzunk, a távolság is csak mód, hogy feledjünk,

helyet is, soha el nem hagyott szobát is.

Fordította: Fehér Illés