Srđan Sekulić Miradž – Mirádzs

Srđan Sekulić Priština 23. novembrq 1993. –

Miradž Poslednjem božjem poslaniku Muhammedu Gavrlio* je darovao krilatog Buraka* da ga vodi gore na nebesa na svih sedam! o tome da mislim nisam čak ni vredan. Pa uzimam knjigu časnu* i čitam je dalje, a u grlu tog trenutka knedla staje. na svih sedam! nisam vredan. nisam vredan. * Miradž – Noćno putovanje poslanika Muhammeda kroz „sedam nebesa“ na kojima je susreo Abrahama, Mojsija i Isusa  a koje se dogodilo 26/27. redžeba 620. ili 621. godine. Po predanju Muhammeda je Sv. Gavrilo (Džibril) odveo sve do samog Božijeg prestola(Arša) gde je Muhammed video i samog Boga(Allaha) * Gavrilo – Misli se na Sv. Gavrila koji je u islamskom svetu poznat kao anđeo(melek) Džibril * Burak – Krilata životinja slična psu koja je na svojim leđima nosila poslanika Muhammeda * knjiga časna- Kur'an

Mirádzs1 Isten utolsó küldöttének Mohmednek Gábriel2 szárnyas Burákot3 adományozott hogy fel a mennyekbe vigye mind a hétbe! hogy erre gondoljak méltó nem vagyok. Hát kezembe veszem a szent könyvet4 és tovább olvasom, torkomban, abban a pillanatban gombóc akadt. mind a hétbe! nem vagyok méltó. nem vagyok méltó. 1Mirádzs – Mohamed a küldött utazása a „hét mennyországon” keresztül a 26/27. redzsepben illetve a 620. vagy 621. évben. Utazása során találkozott Ábrahámmal, Mózessel és Jézussal. A legenda szerint Gábriel arkangyal (Dzsibril) egészen az Isteni trónig (Arsa) vezette ahol Mohamed magát Istent (Allah) is látta. 2Gábriel – Gábriel arkangyal, az iszlám világban mint Dzsibril angyal (melek) ismert. 3Burák – Mohamedet, a küldöttet a hátán vivő kutyához hasonló (a szerző szerint, én paripáról tudok) szárnyas állat. 4szent könyv – Korán Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://strane.ba/srdan-sekulic-tri-pjesme-2/

Nebojša Vasović Jezici – Nyelvek

Nebojša Vasović Kraljevo 1953. –

Jezici

Prevrćem stranice starih monografija

                        Segersovih pesnika

                        i gledam u te stihove

                        mantre velikih jezika

                        gledam fotografije između

                        dva rata – pokojna lica

                        tornjeve gluvonemih crkava

                        šnicle mrtvih pejzaža

                        svračije noge izbledelih

                        rukopisa

Njuškam u stvari mnogo više nego poeziju

                        ono vreme (nestalu čezu)

                        derelgiju koja plovi niz Senu

                        konjak na nekom parastosu

                        i one hlebove dugačke i tanke

                        hlebove što još uvek mirišu

                        a ja bih da ih jedem

                        a nema ih

Lepo je držati u ruci reči velikog jezika

                        to je kao držati sekiru

                        koja i kada ubija

                        ubija tako da ubistvo

                        postaje kultura

                        a krv žrtve tek mrlja

                        u akvarijumu

                        nevini prizor s ribicama

                        kao kod Matisa

Lepo je pisati na velikom jeziku

                        u ime nostalgije

                        i “ostranenija”

                        ubijati krstom

                   one druge

                        što veruju u pesak

                        vetrove

                        i ništa

                        ubijati u ime Boga

                        još-uvek-po-drugi-put

                        nedošlog

                        tako propisno raspetog

                        tako profesionalno

                        ubijenog

                        u svakom vremenu

                        na svakom jeziku

Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.

Nyelvek

Seghers általa versekből összeállított

                        régi monográfiát* lapozok

                        nézem a sorokat

                        a világnyelvek rezdüléseit

                        két háborúközötti fényképeket

                        nézek – élettelen arcokat

                        süketnéma templomtornyokat

                        halott tájszeleteket

                        kifakult kéziratok

                        szarkalábait

Nem is a költészet a tárgyak érdekelnek

                        az az idő (az eltűnt vágy)

                        a Szajnán úszó dereglyék

                        a gyászszertartáson kínált konyak

                        és azok a hosszú vékony kenyerek

                        a még mindig illatozó kenyerek

                        szívesen ennék belőlük

                        ám nincsenek

Megnyugtató világnyelven írt szavakat kézben tartani

                        olyan mint baltát tartani

                        mely ha öl is

                        úgy öl hogy az öldöklésből

                        kultúra lesz

                        az áldozat vére meg csak folt

                        az akváriumban

                        ártatlan látvány halakkal

                        mint Matisse festményén

Megnyugtató világnyelven írni

                        a nosztalgia

                        és az “ostranenija**”nevében

                        a másokat

                        akik a homokban

                        szelekben

                        a semmiben hisznek

                        kereszttel ölni

                        Isten nevében ölni

                        még-mindig-másodszor-is

                        a nem szívesen látottat

                        a szabályszerűen keresztre-feszítettet

                        a szakavatottan

                        meggyilkoltat

                        minden időben

                        minden nyelven

*monográfia – a szerző ezt a kifejezést alkalmazza, helyesebb lenne „antológia”, de...

** ostranenija – az oroszból szerbek által átvett, módosított kifejezés talán legpontosabb fordítása:                     eltávolítás

Fordította: Fehér Illés

Gojko Božović Ostavština – Hagyaték

Gojko Božović Pljevlja 2. maj 1972. –

Ostavština Ako su naše reči, Naša pisma i razgovori, Kratke poruke i žučne rasprave, Lenje reči u dokolici, Brbljanja i uzdasi, Čak i pomisli na to Što smo pomislili U odabranim prilikama, Sitnice i slučajnosti, Drage fotografije koje su Još jedini dokaz da smo negde bili, Ako je sve to skupljeno Na jednom mestu, U memoriji kompjutera Koji nadzire naše čuvare, Onda je to ostavština za budućnost, Znak da će nešto, ipak, ostati, I da nije sve izgubljeno.

Hagyaték Ha kifejezéseink, Leveleink és beszélgetéseink, Rövid üzeneteink és heves vitáink, A heverészés közben kimondott szavak, Csacsogások és sóhajok, A kiválasztott pillanatokban Még gondolataink arra is Amire gondoltunk, Apróságok és véletlenek, Kedves fényképek, az egyedüli Bizonyítékok, hogy valahol voltunk, Ha mindez egyetlen helyen, A felügyelőnket ellenőrző Számítógép emlékezetében Gyűlt össze, Akkor ez a jövő hagyatéka, Jel, valami mégis megmarad, Nem kallódik el. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Ivana Milankov Zapovesti – Parancsok

Ivana Milankov Beograd 1952. –

Zapovesti Iz Vavilona, iz zemaljskih jezika                                 iz poznog dima, izaći – školjke su jedini prihvatljivi predeli. Prolomi se, promoli, požuri, izađi, podne ti sudbinu omekšava. Obuzeće te opšte nebo, java. Vreme je da na sopstveno lice ličiš. Ne prizivaj ogledala, u njima su alge i meduze, možda živa i tuđa dna. Pre zvezde i svih svetih stvari pronađi Ovna i njegovih četrdeset senki u kamenu. Onda u svoju sličnost potoni, u oči i koži otmenih i čistih senki i prihvati sva tuđa dna, pre svih svetih dalekih stvari. Priznaćeš. Teško je. U magli i strahu gledaćeš Vavilon na morima i ostrvima. Gde god se osvrneš taj grad će se dešavati drugima. Bez grada ćeš ostati. Požuri. Boga u polja udeni, neka samo prizor ostane: pustara između tebe i tvoje jeze. Zapad te izdužuje. Požuri, pre svih svetih stvari počni na svoje lice da ličiš. Ne okreći se, čućeš vračare i pse u pustinji.

Parancsok Ki Babilonból, a nyelvek sokaságából,                                           az ősi füstből – egyedüli elfogadható vidékek a csigák. Szakadj, imádkozz, siess, gyere ki, a dél sorsodat enyhíti. A magasságos ég, a valóság kerít hatalmába. Ideje, hogy önmagad arcára hasonlíts. Tükröt ne idézz, algákkal, medúzákkal telt, talán élnek és mélye idegen. A csillagok és szent tárgyak előtt a kőben negyven árnyékával együtt a Kost keresd meg. Majd hasonmásodba süllyeszd, az előkelő, tiszta árnyak szemébe és bőrébe és minden szent messzi tárgy előtt az idegen medreket fogadd el. Bevallod. Nehéz. A tengereken és szigeteken Babilont a ködben félelemmel tele nézed. Bárhová tekintesz, az a város másoknak jut. Város nélkül maradsz. Ne habozz. Istent a mezőn hagyd, csak a látvány maradjon: közted és iszonyod között a pusztaság. Megnyújt a nyugat. Ne habozz, minden szent tárgy előtt kezdj önmagadra hasonlítani. Ne fordulj meg, a pusztaságban kuruzslók és kutyák vannak. Fordította: Fehér Illés

Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.

Jasmina Topić Februarski razgovor – Februári csevegés

Jasmina Topić Pančevo 4. avgusta 1977. –

Februarski razgovor

Telo čoveka kao tačka s poslednjeg sprata zgrade,

i mekota snega, hipokoristik praznine,

uokviruju jednu, potrebnu zimsku sliku.

Po morskom kamenju sad se rasipa

posivela trava, plažu odsoljavaju kiše,

i u toj izmaglici bez snega, sa snegom

koji te guta kod kuće,

najniža tačka sunca izaziva

teško podnošljiv svrab pod nogama,

na umrtvljenoj zemlji. U tebi.

Telo je projektovana suština.

Telo je odsustvo tela.

Telo sad nije plaža, a nije ni zimska nesanica.

Telo je lako dok leti da se oslobodi tela.

Telo može biti samo teret

jednog razgovora koji je mogao da se desi,

ali nije.

I sad tu sliku već guta sneg,

i talog proteklog vremena.

Izvor: Jasmina Topić: plaža nesanica Kulturni centar Novog Sada 2016. str. 81.

Februári csevegés

Az embertest mint pont az épület utolsó emeletéről

és a hó lágysága, a hiánybecézés,

egy, szükséges téli képet kereteznek be.

Most a tengerparton a köveken kifakult fű

terül, a homokpartot eső mossa

és ebben a hó nélküli ködben, a téged

otthon nyelő hóval,

a legalacsonyabb nappont

a talp alatt, a bénult földön nehezen elviselhető

viszketegséget kelt. Benned.

A test tervezett tartalom.

A test testhiány.

A test most nem homokpart, nem is téli álmatlanság.

A test míg repül, hogy a testtől szabaduljon, könnyű.

A test csak

egy megtörténhetett volna, de meg nem történt csevegés

terhe lehet.

És ezt a képet már a hó

és a múlt nyeli.

Fordította: Fehér Illés

Aranyi László Negatív síkok – Negativne ravnine

Aranyi László Keszthely 1957. április 26. –

Negatív síkok

(2. változat*)

Az első képen öntudatlanul burjánzó kettős földrész.

Az első képen a további képekről hiányzó figurák valaga.

Az első képen szitakötőszárny-leplű Succubus.

Az első képen szikkadt okádék a félregombolt zakón.

Az első képen a médium testnyílásai visszanyelik

              a nyálkás-hűvös ektoplazmát.

Az első képen az első kép.

Az első kép csapda.

Az első képen oldhatatlan csomó.

Az első képen hősünk: elölnézet/oldalnézet, öldöklő ellenfény.

Az első képen hősünk egykori tintafoltállapotában.

Az első képen valamennyi következő.

Az első képen az égvilágon semmi sem látható.      

Forrás. a szerző

*Ez a furcsa mű első változata a szerző „(szellem)válaszok” (1990, Magvető - Budapest) kötetében jelent meg.
A szerző önvallomása: Emlékszem, amikor írtam, keszthelyi éveim idején, fullasztó nyári kora délután volt, az óramutató 8-10 percnyi idő elteltét mutatta, én viszont több mint 300 esztendőt éltem át. Megvénülök, de felnőtt nem lesz belőlem soha. Elképzelhető, egyszer elkapar a sírásó, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy elhaláloztam…

Forrás: a szerző

Negativne ravnine

( 2. varijanta**)

Na prvoj slici nesvesno bujajući dvostruki kontinent.

Na prvoj slici guzice sa ostalih slika izostalih figura.

Na prvoj slici krilu vilinog konjica sličan Succubus.

Na prvoj slici osušena bljuvotina na krivozakopčanom sakou.

Na prvoj slici otvori tela mediuma

                       sluzavu-hladnu ektoplazmu ponovo progutaju.

Na prvoj slici je prva slika.

Prtva slika je stupica.

Na prvoj slici je nerazrešiva čvoruga.

Na prvoj slici je naš junak: prednja/zadnja strana, ubitačno pozadinsko osvetlenje.

Na prvoj slici naš junak je u stanju nekadašnje mrlje mastila.

Na prvoj slici su sve ostale.

Na prvoj slici ama baš ništa se ne vidi.

**1. varijanta ove čudne pesme u zbirci pesama autora „odgovori(duše)” (1990, Magvető - Budimpešta) je objavljena.

Ispovest autora: sećam se, kad sam pisao, za vreme mog boravka u Kesthelju, prigušljivo leto, rano popodne je bio, sat kazaljke prolaz kojih destak minuta pokazao a ja pak više od 300 godina proživeo. Ostariću ali odrasla osoba od mene nikad neće biti. Verovatno kaburdžija jednom će i mene pokopati, ali to nikako ne znači da sam umro...

Prevod: Fehér Illés

Ady András Modellezés – Modeliranje

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

Modellezés mikor már mindent ledobtam magamról, szóval akkora vetkőzésbe fogtam, szent nagy meggyőződéssel, hogy az atomokig meg sem állok, mikorra már mindent kidobtam magamból, hogy azért legyen ez a súlytalanodás teljes, kintről és bentről is végigvitt, hiszen a személyes halálig, a személy-halálon túl is el kellene vinni minden folyamatot, amely mennyeien puha és földien érdes és adja némi mosolyát az újjá-újraépítkezésnek, mondom, mikor elképzeltem, hogy már mindent ledobtam magamról és kidobtam magamból, nem a semmit, a várt-kívánt alapnihilt kaptam, hanem egy-egy újabb, egyre vénebb és ősibb, és idők előttibb, főtuszpozícióban szunnyadó szóréteget

Modeliranje kad sam već sve sa sebe odbacio, dakle sa svetim uverenjem tako veliko svlačenje započeo da do atoma ne stanem, da iz sebe sve izbacivši smanjivanje težine bude potpuno i izvan i iznutra u potpunosti bude izvršen, jer bi svaki nebesko mekan i zemaljsko hrapav proces do lične smrti i posle smrti ličnosti trebalo sa sobom nositi te nanovo, novoj izgradnji nekakav osmeh dati velim, kad sam već smatrao da sam sa sebe i iz sebe sve izbacio, ne ništa, ne očekivano-željeno osnovni nihil dobio, nego jedan nov, sve stariji i drevniji i pretpotopniji sloj reči u položaju usnulog fetusa Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://ujkafe.website/?p=75174