Gergely Tamás Beszélgetés az Istennel – Razgovor sa Bogom

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Beszélgetés az Istennel Mozdulatlan hevert az erdőszélen, már-már az volt az érzése, hogy a táj belé költözött. Egy azzal, vele együtt lélegzik. Megszólalt: - Tudom, hogy itt vagy. Nem kiáltott fel, ám volt benne némi megilletődöttség. Hogy nem akárkihez szól, hanem a Teremtőhöz. A válasz sima kijelentő módban érkezett: - Tudtam, hogy tudod. - Tudtam, hogy tudod, hogy tudom - folytatta volna Vadmalac, de rájött, hogy fölösleges, mindent elmondtak már egymásnak. Megkockáztatott mégis egy kérdést: - Láttam mindent? Mindent felölelő csend.

Razgovor sa Bogom Na rubu šume nepomično je ležao, pomalo ga je obuzeo osećaj da je okoliš u njega se preselio. Sjedinili su se, zajedno dišu. Oglasio se: - Znam da si tu. Nije viknuo ali u njega nekakva ganutost se prikrala. Jer ne bilo kome priča nego ravno Stvaraocu. Odgovor je u jednostavnom potvrdnom obliku stigao: - Znao sam da znaš. - Znam da znaš da znam - nastavio bi Vepar ali shvatio je da je uzalud, jedan drugom sve su već rekli. Ipak usudio se jedno pitanje postaviti: - Jesam li sve video? Sveobuhvatna tišina je. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#63

Milan Đorđević Pisati sonete – Szonetteket írni

Milan Đorđević Beograd 24. oktobar 1954. –

Pisati sonete

Milovao si krzna i baršun, penušavim vinom

zalivao naga tela kada su razjareni Skiti

hrupili u Zimske dvorce, u loše beskonačnosti.

Kad su stočni vagoni nosili muškarce, decu, žene,

omamljivao si se opijumom, opijao eterom,

u posteljama tražio još vlažnije usmine.

Kad su milionima živih “kopali grob u vazduhu”

pisao si sonete, prizivao reči, mirisao breskve,

belu igru, vejavicu, tišinu posle grmljavine.

Sad odgonetaš izreke Talmuda kao da gledaš

Leonardove mrlje na zidu, sećaš se jezera,

dok ulicama izgladnele gomile bazaju, idu.

Osećaš strah, tektonska pomeranja istorije,

drhtanje prozorskog stakla u času potresa,

prisustvuješ padu sive i memljive imperije.

Probaš sve otrove, sva zabranjena voća,

vidiš sve game cinobera miholjskog leta,

oporosti flamanske jeseni, dara proleća.

Piješ sa svih izvora, udišeš ultramarin,

isparenja algi i žala, zeleno žetinara,

probaš sve đumbire, korijandare, amin,

amin, oštrina si sečiva, blistaš, sečeš

i smiruješ se kao prašina julskog druma

i opet iščezavaš tamo gde zver još spava,

gde je bezimenost noćna svežina šuma.

Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.

Szonetteket írni

Szőrmét és bársonyt simogattál, meztelen testeket

pezsgővel öntöztél, mikor a feldúlt szkíták a Téli

kastélyokban, az avult  végtelenben megjelentek.

Amikor a marhavagonok férfiakat, nőket, gyerekeket

szállítottak, ópiummal bódítottad magad,  étert ittál,

a heverőkön még nedvesebb szeméremtesteket kívántál.

Amikor millióknak „a levegőben ástak sírokat”

szonetteket írtál, jelképeket kerestél, szagoltál

barackot, ártatlanságot, vihart, viharutáni csendet.

Most Talmud szólásokat tanulmányozol, mintha

a falon Leonardo-foltokat néznél, a tavat idézed,

míg az utcákon kiéhezett csoportok csellengenek.

Félsz, érzed a történelem tektonikus rezdüléseit,

a földrengés pillanatában az ablak remegését,

részt veszel a szürke, nyirkos birodalmak bukásában.

Minden mérget, tiltott gyümölcsöt kipróbálsz,

látod a kesernyés flamad ősz, az indián nyár,

a tavasz-ajándékozta cinóbersugarak árnyalatait.

Forrásokból iszol, belélegzed a mélykék, az algák

és tengerpartok, a zöld kalászosok illatát,

megkóstolod a gyömbért, a koriandert, ámen,

ámen, a bárd éle vagy, villansz, vágsz,

majd megnyugszol, a júliusi kocsiút poraként,

és ismét eltűnsz, ott ahol a ragadozó még alszik,

ahol az erdő éjszakai frissessége a névtelenség.

Fordította: Fehér Illés

Lara Dorin Tu nema nikoga – Itt senki sincs

Lara Dorin Obrenovac 17. avgust 1977. –

Tu nema nikoga Tu nema nikoga i mesto je prazno… Tu ruke nisu dovoljno duge, ni prsti dovoljno tanki… Tu nema dlanova, tu nema šaka… Tu niko ne hrani ptice… Ostavljene su gladne i takve su odletele Tu nema vatre, tu nema ognjišta, tu ne spava majka… Tu nema pesme, nema ni stiha Tu nema nikoga… I apsolutno je svejedno, ako i ja odatle odem…

Itt senki sincs Itt senki sincs, üres a helység is... Itt a karok nem elég hosszúak, az ujjak sem elég vékonyak... Itt nincs tenyér, itt nincs marok... Itt nem etetik a madarakat... Éhen maradtak, így távoztak Itt nincs tűz, itt nincs otthon, itt anya nem alszik... Itt dal nem hallatszik Itt senki sincs... És teljesen mindegy, ha el is megyek innen... Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.com/2017/03/poezija-lara-dorin.html

Vladana Perlić Ljubavnica – Szerető

Vladana Perlić Banja Luka 21. novembar 1995. –

Ljubavnica

Bivši ledu, sadašnja vodo,
Bila sam sumpor, sada sam vatra.
Vraćam ti kost koju ti od iskona dugujem.
Bivša suzo, sadašnja soli,
Biljegu mog bića,
Vječnosti jedinog mora,
Vlažiš se i sušiš.
Reci da imam najglasnije srce u mraku.
Sva sam se pretvorila u srce.
***
Nadahnjuješ me strahom
Iz straha proističe sve moje uzbuđenje
Strastveni zec
Dvije gorile
Zagrljene vidre
Mi smo životinje
To je sve
***
Tvoje „želim te“ kada me imaš
Stvara izluziju o novim granicama
Koje još nisam prešla
Šta još može da se učini s ljudskim tijelom?
***
Strašno je sve ovo što radimo
I zabranjeno u nekim vrlo starim knjigama
Možda mi se zato toliko dopada
***
Moji snovi – poprište antičkih tragedija.
Prvo se volimo, a onda upale svjetla i to mi je brat.
Snovi uvijek traju iza zavjesa.
Moji sufleri – porodični glasovi.
Umrijeću na daskama igrajući umišljenog ozdravljenika.
***
Rekla mi je da sam drugačija od ostalih žena
Istina, govorila mi je često i to da treba da idem psihologu
Tako je teško biti zec u zemlji lovaca
Ona to zna i saosjeća sa mnom
Ona, ta usvojena majka
Govori
Teško je shvatiti šta je u tvojoj glavi
I govori to tako kao da je to tajna koju krijem
Od nje
Od svijeta
Ja ne znam šta da kažem
***
Na kraju krajeva, ona je bila ja
I to je ono što nas tako snažno vezuje
Mislila sam da je sveznajuća gatara
Mudra starica
Očekivala sam spas od nje
Da rasplete moje zamršeno klupko
U stvari bila je djevojčica
I igrala se
***
Reci da me doslovno želiš i nikako drugačije
U snu si stavio prezervativ u džep i rekao
Hajdemo
Nisam ti rekla da nam neće trebati
Ja sam pošla za tobom
Već znam
Ostaviću nevinost u Danskoj
Poslije me vodi negdje gdje je uvijek ljeto
Gdje su ljudi drugačije kože nego što je naša
Gdje gradovi nose imena koja ne možemo izgovoriti
Vodi me negdje gdje je uvijek ljeto
Da mislim da vrijeme stoji
Da postoji samo ovo
Jedno jedino, vječno ljeto
***
Azijska rijeka sporo protiče
Vazduh je vlažan
A ja sam mala razvratna Francuskinja
Što voli zabranjene ljubavi i muške šešire
Uvijek ta slika
Od prošlih života se ne može pobjeći
***
Naše strasti su se poljubile
Negdje na sjevernoj polulopti
Ljubio se s mojim drugim ustima
Dok je moje drugo lice plakalo jecalo
Od žalosti od uživanja
Ne znam
Mislila sam na Hélène Lagonelle
***
Bilo je to da se umre
Otkrila sam da moje tijelo ima svoj sopstveni život

 Izvor: http://strane.ba/sex-f-vladana-perlic/

Szerető

Te egykori jég, jelenlegi víz,

Kén voltam, tűz vagyok.

A csontot, mellyel kezdetektől tartozom, visszaadom.

Te egykori könny, jelenlegi só,

Létem pecsétje,

Egyetlen tenger végtelensége,

Nyirkos vagy és száradsz.

Erősítsd meg enyém a sötétben a leghangosabb szív.

Szívvé változtam.

***

Félelemmel lelkesítesz

Lelkesedésem félelemből ered

Szenvedéllyel tele nyúl

Két gorilla

Ölelkező vidrák

Állatok vagyunk

Ez minden

***

„Kívánlakod” mikor tiéd vagyok

Új általam nem járt

Tüneményhatárokat éleszt

Az emberi testtel mit lehet még tenni?

***

Mindez amit teszünk elrettentő

És egyes nagyon régi könyvek által tiltott

Talán ezért tetszik annyira

***

Álmaim – antik-tragédiák színtere,

Először szeretkezünk, majd gyúlnak a lámpák és ez a testvérem.

Az álmok függönyök mögött élnek.

Bűvölőim – családi hangok.

Képzelt egészségeset játszva deszkán halok meg,

***

Azt mondta a többi nőtől különbözök

Igaz többször hangoztatta lélekbúvárhoz kell mennem

A vadászok földjén nehéz a nyúl sorsa

Ő tudja velem együtt érez

Ő a fogadott anya

Mondja

Nehéz megérteni fejedben mi forog

És úgy mondja mintha titok lenne amit rejtegetek

Előle

A világ elől

Erre mit mondjak

***

A végén ő én volt

És ez az ami bennünket oly erősen összekötött

Azt hittem mindentudó javasasszony

Bölcs anyóka

Tőle vártam a megváltást

Az összekuszált szálak kibogozását

Tulajdonképpen kislány volt

És játszott

***

Mondd kívánsz a szó szoros értelmében és sehogy másként

Álmodban zsebedbe óvszert tettél és kijelentetted

Gyerünk

Nem mondtam nem lesz rá szükség

Mert utánad mentem

Már tudom

Érintetlenségemet Dániában hagyom

Utána meg a mindig nyárba vigyél

Ahol más-bőrű emberek élnek

Ahol kimondhatatlan nevű városok vannak

A mindig nyárba vigyél

Hogy azt higgyem megállt az idő

Hogy csak ez az egyetlen egy

örökös nyár létezik

***

Az ázsiai folyó lassan folyik

A levegő párás

Én meg a tilos szerelmet és férfi kalapokat szerető

Kicsapongó francia nő vagyok

Mindig az a kép

A múlt élettől megszökni nem lehet

***

Sóvárgásaink megcsókolták egymást

Valahol az északi féltekén

Másik ajkammal csókolózott

Míg a másik arcom

Bánatában-e élvezetében-e sírt zokogott

Nem tudom

Hélène Lagonelle-re gondoltam

***

A halál órája volt

Felismertem testem önálló életet él

Fordította: Fehér Illés

Jász Attila Mit mondhatnék – Šta bi mogao reći

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Mit mondhatnék Mit mondhatnék például egy osztálytalálkozón magamról, ha rákérdeznek hirtelen, mi van velem. Mit is csinálok. Mit mondhatnék erről azoknak, akik tizenöt éve még másként ismertek, vagyis akkor egyáltalán nem lehetett tudni, kiből mi lesz. Mi is szeretnék lenni. Semmi. Hát igen, rejtett vágyaimat titkoltam mindenki előtt. Nehéz kérdés most is. Hiába kérdezik ezt jelen időben, érvényes válasz a jövőben létezik. Mikor múltra vált. Ha majd újra, néhány évtized múlva kérdik egyáltalán, mégis, ki voltál öregem.

Šta bi mogao reći Šta bi mogao reći o sebi na primer na sastanku razreda, ako bi na brzinu upitali, šta je sa mnom. Šta radim. Šta bi mogao reći o tome onima koji su me još pre petnajst godina drugačije poznavali, ustvari tada nije se moglo predvideti od koga šta biti. I šta bi voleo da budem. Ništa. Da, da, svoje skrivene želje nikom nisam odao. I sad je teško pitanje. Zalud pitaju i u sadašnjem vremenu, punovažan odgovor tek u budućnost postoji. Kad se u prošlost pretvara. Ako ponovo, nakon par desetleća uopšte upitaju, ipak, stari moj, ko si bio. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.forrasfolyoirat.hu/0012/jasz.html

Lennert Móger Tímea Kereszt alatt – Ispod krsta

Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –

Kereszt alatt Az áldozat hűséges bántójához aki önmagából is elveszít valamit mindenki áldozat volt mielőtt bántóvá lett a körforgás kegyelme mindenkinek megadatott porból kenyér bor vér por ér halott emberek verőere gyökér a fák az égig érnek ég a földdel össze(f)ér halál nélkül nincs élet az áldozatok örökké félnek ezért bántanak kereszt(eződések) hegek a bőr alatt súly alatt vállmagasságban elhordozható világ van.

Ispod krsta Vernom zlostavljaču žrtve ko i sam od sebe nešto gubi svi su žrtve bili pre no što su zlostavljači postali milost kružnog toka svakome je dat iz praha hleb bašica esencija prašina žila žila kucavica pokojnika koren stabla do nebesa dopiru zemlja i nebesa bez svršetka nema početka žrtve su u večnom strahu pa zlostavljaju križ(anja) ispod kože ispod tega u visini ramena oštećenja svet je ponesiv. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Szuhay-Havas Marianna Mit látsz bennem? – Šta vidiš u meni?

Szuhay-Havas Marianna Budapest, 1968. augusztus 13. –

Mit látsz bennem? Először a fehér bot a széken, Az összetört poharak, Majd a soha többé ki nem nyitott könyvek, Az el nem húzható függönyök, Nos azok voltak, Melyek szembetűntek, Először, És csak utána láttam meg: Ott kuporogsz a sarokban, Szemeid helyén két mély és könnytelen gödörrel, De így is láttam, Szenvedsz, Hát kölcsönadtam a jobb szemem, Az egyiket, amellyel néztelek.

Šta vidiš u meni? Prvo beli štap na stolici, Razbijene čaše, Pa nikad više otvorene knjige, Nerazvlačivi zastori, Dakle te su stvari, Koje su primećene, Prvo, I tek sam posle ugledala: Tamo u uglu šćućuriš, Na mestu očiju sa dve duboke besuzne jame, Ali i tako sam videla, Patiš, Pa ti moje desno oko, ono jedno, kojim sam te gledala, posudila. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.gothic.hu/szuhayhavasmarianna