Jadranka Milenković Još jedna pesma o disanju – Még egy vers a lélegzésről

 

Jadranka Milenković Pula 19. novembar 1969. - 

Još jedna pesma o disanju
 
Ona veruje u Pegaza, jednoroge, sirene,
Lavirint, Had, Atlantidu, Eden,
Hirona kentaura, Vavilonsku kulu,
pobijanje prosaca, pokapanje brata,
vraćanje ulaznice, napad na vetrenjače,
put Zlatnog runa, Enkiduov pad.
 
Ona veruje u lako savladavanje Sfinge,
u zaustavljanje teške Avramove ruke,
prelomni tren vaskrsenja Isusovog,
neočekivano Raskoljnikovo pokajanje,
nemo potonuće samotnog Makonda,
i u konačni pad pravog prstena u grotlo.
 
Ona veruje u veštice, vampire, demone,
Boga Sunce, Ksolotla, Kukulkana,
Ela, Dagona, Ašeru i Baala,
pet godišnjih doba, plavi sneg.
Ne u zakone kretanja tela i duha,
neminovnost, ljudsku nemoć i kraj.
 
Nedogledni svet okrenuo joj je jedno
od bezbroj slovima izbrazdanih lica.
Umiva ga, od sna toplo, dečje sneno,
i jutrom mu briše krmeljive oči,
da može da gleda ružoprste zore
i biserne sutone pune mitskih bića.
 
Naivna – govore verolomni, i odlaze.
Krilati čuvari tiho ih ispraćaju s tugom.
Brišu prašinu s patinom prevučenih knjiga
i pozlatom podvlače nade u smisao sveta.
Seti se, šapuću u tami, verovala si
da naivan i nevin istoj primisli služe.
 
San boga nasut je kroz uska grla
u okrnjene posude sitnih duša,
nit večnosti provučena kroz iglene uši;
ne tuguj, šapuću, tužno je nerođeno.
Nemo se kruni svemirsko kamenje,
zasipa prašinom pozlatu zvezda.
 
Ona udiše žudno ono što nebo izdiše.
Čemu to? – prekida žamor anđeoskog hora.
Ponekad, kad noć nahrupi u sobe i tela
napušten grob Enkiduov obilazi
i tužnog brata, Minotaura gonjenog
za ruku vodi u polje senovito,
 
da zajedno gaze netaknut plavi sneg,
čipkasti pokrov iz davno izgubljenog sna.
 
Izvor: https://www.presing.org/jadranka-milenkovic-preko-kolena/
 
 
Még egy vers a lélegzésről
 
Ő, a nő, hisz Pegazusban, az egyszarvúban, a szirénekben,
a Labirintusban, Hádészban, Atlantiszban, Édenben,
Kheirón kentaurban, a Babiloni toronyban,
a leánykérők megsemmisítésébe, a testvér eltemetésébe,
a jegyek visszaadásába, a szélmalom lerohanásába,
az Aranygyapjú útjába, Enkidu estébe.
 
Ő, a nő, hisz a Szfinxek könnyű legyűrésébe,
Ábrahám nehéz kezének megállításába,
Isten feltámadásának döntő pillanatába,
Raskolnyikov váratlan bűnbánatába,
a magányos Macondo néma elsüllyedésébe,
és a valódi gyűrű végleges szakadékba esésébe.
 
Ő, a nő, hisz a boszorkányokban, vámpírokban, démonokban,
Napistenben, Axolotlban, Kukulkanában,
Élában, Dágónban, Asherben és Baálban,
az öt évszakban, a kék hóban.
Nem a test és a lélek mozgásának törvényszerűségébe,
az elkerülhetetlenbe, az emberi tehetetlenségbe és a végbe.
 
A végtelen világ a számtalan betűvel
barázdált egyik arcát fordította felé.
Mosdatja, álmában melegen, szenderegve,
és reggel csipás szemét törli,
hogy lássa a hajnal rózsaszirmait
és a mitológiai alakokkal telt alkonyatot.
 
Naiv – állítják a hitszegők és távoznak.
A szárnyas őrök csendesen, szomorúan kísérik ki őket.
Törlik a port a patinás könyvekről és a létbe vetett
reményt aranybevonattal húzzák alá.
Emlékezz, suttogják a sötétben, hitted, hogy
a naiv és az ártatlan egy elképzelést támogat.
 
Isten álmát szűk garatokon keresztül
földönfutó lelkek csempe edényeibe öntötték,
az örökkévalóság szálát tűfokon keresztül húzták;
ne bánkódj, suttogják, szomorú a nem-született.
A kozmosz kőhalmaza némasággal koszorúzott,
a csillagok aranybevonatát porral takarja.
 
Ő, a nő, sóvárogva szívja magába az ég leheletét.
Minek? – félbeszakítja az angyalok kórusát.
Néha, mikor a szobákat és a testeket az éj tépi
Enkidu elhagyott sírjához megy
és szomorú testvérét, az űzött Minótauruszt
az árnyas mezőre kézen fogva vezeti,
 
hogy az érintetlen kék havat, az álmokból
régen elveszett csipkeszemfedőt együtt gázolják.
 
Fordította: Fehér Illés

Zoran Bognar Klesari kamene kolevke – A szikla-bölcső szobrászok

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. – 

Klesari kamene kolevke   Nije više junaštvo izvaditi mač iz kamena, izvaditi žar iz plamena.   Sad junaštvo je izvaditi oči iz kamena, izvaditi srce iz kamena,   iz kamena izvaditi plamen, izvaditi dušu iz kamena,  iz kamena izvaditi kamen   i klesati ga klesati i klesati ga klesati i ples na kamenu otplesati   sve dok ne postane prah. Sad junaštvo je najveće iz kamena izbiti dah...

A szikla-bölcső szobrászok   Többé nem hőstett a sziklából a kardot kihúzni, a tűzből a parazsat kivenni.   Most hőstett a szikla szemét kivenni, a szikla szívét kivenni,   a sziklából a lángot kivenni, a sziklából a lelket kivenni, a sziklából a sziklát kivenni,   és faragni, faragni, és faragni, faragni és a sziklán táncolni táncolni   porrá válásáig ütlegelni. Most legnagyobb hőstett a sziklából a leheletet kiverni…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Srbijo, mogu li da budem tvoj sin Balkanski Književni Glasnik Beograd 2019. str. 45.

Snježana Rončević Nigdina jezerske vode – A tó vizének sehol-sincse

 

Snježana Rončević Vrbaška 1959. –

Nigdina jezerske vode1   Evo me zloguke. Niti pred rodom, gole. Niti pred vodom, bose.   Iz čestita nauma, grijeh majke ne ponavljam. Ogledalim licem, nevolji prkoseći.   U glib smrdljive vode, jezera ravnice, potanju skramu stida sahranjujem.   Troglava, Lažna Aždaja, čuvar grijeha,vodom počinjenih, u bajku će me pretvoriti.   16. pesma ciklusa Nigdine leta posvećen pesniku Marku Grbiću

A tó vizének sehol-sincse1   Rossz hírhozóként állok itt. A gólya előtt sem mez nélkül. A víz előtt sem saru nélkül.   Anyám bűnét becsületből nem ismétlem. Kimustrált arccal, a balsorsnak ellenállva.   A szégyen vékony kérgét az áporodott víz sarába, a síkság tavába temetem.   A Háromfejű, Hamis Sárkány, a vízzel elkövetett bűnök őre változtat mesévé.   1A Marko Grbićnek szentelet Sehol-sincs a nyárban ciklus 6. verse   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Snježana Rončević Pustanja Besjeda Banja Luka 2009. str. 19.

Maja Milojković Eho ljubavi – A szerelem visszhangja

 

Maja Milojković Zaječar, 16. Juli 1975. –

Eho ljubavi   Virtuoz na violini, gumac na bini, šta god poželiš si Ti. Muzika dobija oblik i ime koje svetlošću obasja moje rime. I klavijaturist i gitarist, Ti si maestralni artist. A ja slušam eho, jer sam daleko od izvora ljubavnog mužičkog violinskog ključa  i plešem bosonoga na taktove tvoje pesme i nadam se da ćeš čuti zvona mojih nanogvica  i da me pozoveš u svoje društvo;  jer mi je duša gladna nebeskoga zvuka.  Eho i ja dolazimo, samo kaži kad. Slušam te i čekam da mi u srcu objaviš svoj tajni pozivni znak.

A szerelem visszhangja   Hegedűművész, színész, amit elképzelsz, az vagy.   A zene alakot és nevet öltve borítja fénybe soraimat.   Zongorista is, gitáros is vagy, Kitűnő művész vagy.   Én a visszhangot hallgatom, mert a szerelem violinkulcsától messze vagyok, dallamod ütemére mezítláb táncolok és remélem, a bokámon csilingelő csengőket hallva, magadhoz hívsz; mert lelkem égi zenét kíván.   Csak szólj, én és a visszhang érkezünk. Hallgatlak és azt a szívemben megszólaló, tőled eredő, titkos hívó jelet várom.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Milica Milenković Brankica – Brankica

Milica Milenković Niš, 12. maj 1989. –

Brankica   I vi biste voleli Brankicu. Kako koju Brankicu? Onu devojčicu iz malog stana ponad raskrsnice naše varoši. Devojčicu duge braon kose.   I vi biste voleli Brankicu da ste je samo sreli. Voleli biste je dok idete onom ulicom držeći mamu za ruku pa sretnete njenu mamu i pitate za Brankicu. A ona kaže Brankica je otišla. A vaša mama pita Je l’ kod oca? (Brankica je dete razvedenih roditelja) A njena mama kaže Ne nije kod oca otišla je Umrla mi je Brankica. A vi stisnete ruku svojoj mami i gledate u nebo i pitate od čega je umrla Brankica. Od srca reći će vaša mati Od srca od srca od srca.   Sada dok mazite svoju kosu, tek sada znate šta je to „od srca” i kako devojčice Brankice umiru.   Voleli biste je kao ja Koja gledam prozore tog stana koja idem onom ulicom i dok se češljam vidim njeno lice i tako jednostavno, tako prosto celog života želim da imam kosu kao Brankica

Brankica   Brankicát ti is szerettétek volna. Miféle Brankicát? Azt a városunk kereszteződése feletti kis lakásban élő kislányt. A hosszú, barna hajú kislányt.   Ha találkoztok, Barankicát ti is szerettétek volna. Szeretettétek volna, míg anyukátok kezét fogva azon az utcán mentek és anyukájával találkozva Brankica után érdeklődtök. Ő meg azt mondja, Brankica elment. Anyukátok megkérdezi Ugye édesapjához? (Brankica elvált szülők gyermeke) Anyukája válaszol Nem nem az édesapjához Brankica meghalt. Ti meg anyukátok kezét szorítva az égre néztek és kérditek, Brankica miért halt meg. Mert szeretett mondja anyukátok Szeretett szeretett szeretett.   Most, míg hajatokat fésülitek, csak most tudjátok, mit jelent „szeretni“ és a Brankica kislányok hogyan halnak meg.   Úgy szerettétek volna, mint én, aki azt az ablakot nézem, aki azon az utcán megyek és míg hajamat fésülöm arcát látom, és ilyen egyszerűen, szinte játszva, azt akarom,egész életemben, mint Brankikcáé, a hajam olyan legyen.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://penbih.ba/2019/04/milica-milenkovic-pjesme/

Đorđe Kuburić Одерао сам мачку – Megnyúztam a macskát

 

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 1958. –

Одерао сам мачку   Одерао сам мачку. Њену кожу сам уштавио и обесио на штрик да се проветри и исуши. Од крзна сачинићу рукавицу којом ћу бацати тениску лоптицу да пас је вија по дворишту.

Megnyúztam a macskát   Megnyúztam a macskát. Bőrét csáváztam, hogy szellőzzön, száradjon, kötélen lógattam. A szőrméből kesztyűt készítek, teniszlabdát dobálok majd vele, hogy az udvarban a kutya azt hajszolja.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ђорђе Кубурић: Песме из дворишта. Народна Библиотека „Стефан Првовенчани“, Краљево, 2016. str. 27.

Dušan Gojkov № 23 - № 23

 

Dušan Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –

№ 23   znao sam ali nisam obraćao pažnju na to da pod tvojim prozorom prolazi voz polagano teretni čuje se noću kao pre mnogo godina u iznajmljenoj sobi u jednom gradu preko okeana kad sam gladan brojao noćne vozove sedmi je značio da će jutro uskoro doći da će mrzovoljna gospođa poslužiti doručak eh kako su stvari danas drugačije dišeš duboko okrenuta leđima da li uvek okrećeš leđa svom ljubavniku posmatram sebe kako se bojim da te dodirnem   ovaj put jutro će sigurno doći ali teško je doručkovati

№ 23   tudtam de nem figyeltem rá hogy ablakod alatt vonat megy lassan tehervonat éjjel hallani mint évekkel ezelőtt egy óceánon túli város bérelt szobájában amikor az elhaladó vonatokat éhesen számláltam a hetedik a reggel közeledtét jelentette a morcos gazdasszony által felszolgált reggelit ej milyen más manapság hátat fordítva mélyen lélegzel ugye szeretődnek mindig hátat fordítasz magamat figyelem félek megérinteni   most biztosan eljön a reggel de nem esik jól a reggeli   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Gojkov: Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 45.