Predrag Bjelošević Бјежећи, себи у сусрет – Menekülve, önmagunk felé

 

Predrag Bjelošević Banja Luka 29. 05. 1953. –

Бјежећи, себи у сусрет
 
Из бетонске кошнице у којој интонацију животу даје лифт
у којој помијешани смијех уздаси и комшијска свађа
кроз озвучен плафон говоре о природи ствари
 
Из бетонске кошнице у којој свако у свом хладном прегратку
ишчекује сунце јутра или зов ревносног будилника или
задоцњели крик најживотнијег пса из чопора слинаве куцање
 
Из бетонске кошнице у којој снивамо снове о даљини
а који немају везе са стварношћу у лику трблавих пацова
нити са стидљивим осмијесима олињалих градских лисица
 
Из бетонске звучне кошнице што стрши изнад облака
лица неумивеног деценијама са углачаним лакираним ципелама
на којима се дан са поносом огледа намјештајући локне младости
 
Из бетонске кошнице Пчело полети у сусрет пјесме Брда
која те привлачи као Ружа испуњена нектаром Сна
разносећ мед сопства и млијеч мноштва процвалим пољем наде
 
Izvor: Предраг Бјелошевић: Заједно са зидовима Трећи трг, Удружење Књижевника Републике Српске, Бања Лука 2020. стр. 28.
 
 
Menekülve, önmagunk felé
 
A beton kaptárból melynek élet-hangvételét a lift adja
ahol a nevetés a sóhajok a szomszédok civakodásával keverednek
és a plafonon keresztül átszűrődő hangok a lét természetéről szólnak
 
A beton kaptárból melynek hideg kabinjában mindenki
a reggeli napfényt a szorgos ébresztőóra hangját vagy
a nyálasan kopogtatók falkájához tartozó kutya kései sikoltását várja
 
A beton kaptárból melyben álmokat a messzeségről szövünk
ám sem a fecsegő patkányok alakjához sem az érzelgős városi rókák
szégyenlős mosolyához a valósághoz éppen semmi közük
 
A harsány beton kaptárból ott mered a felhők felett
évtizedek óta mosatlan arccal fényes lakk-cipőben
csillogásában az ifjúság haját igazgatva a köznap büszkén tetszeleg
 
A beton kaptárból te Méhecske a Hegy dala felé röppenj
Álom-nektárral telt Rózsaként vonz a virágba-borult remény tisztásán
hordd szét a méz tulajdonságát meg a méhpempő sokaságát
 
Fordította: Fehér Illés

Dušan Gojkov № 24 - № 24

 

Dušan Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –

№ 24   sa tuđeg prozora vide se pogrbljeni smeđi bordo plavi crni skoro leprozni krovovi panonski breg   žena koju poznajem već dosta dugo ali povremeno ni imena ne mogu da joj se setim pa pogrešim muva se po kuhinji   malopre je svoju mater telefonom pitala kako se prave šnenokle (nešto iz mog sna)   i sad će polagano sve da ode negde tamo to nam je jasno   pravimo se da ništa ne primećujemo ponašamo se kao da će potrajati   gledam kroz sitnu kišu svoju kuću (ne vidi se odavde, jasna stvar ali bar zurim u tom smeru) ova patetično svirana trich-trach polka triste je samo u mojoj glavi wie geht's? wie steht's?   sedim, dakle, u tuđem stanu gledam kroz tuđ prozor nemam snage da se popnem do brega da napokon bar krišom nanovo pogledam tu kuću   a on breg i dalje se natapa prolećnom kišom i verujte ne smeta

№ 24   idegen ablakból látszanak a görnyedt barna bordó kék fekete már-már bélpoklos tetők pannon hegy   a nő akit már régóta ismerek de időnként még a neve sem jut eszembe hát tévedek a konyhában matat   a mielőbb anyjától kérdezte telefonon keresztül hogyan készül a madártej (álmaim netovábbja)   és lassan minden tűnik a messzeségbe ezt mindketten tudjuk   úgy teszünk mintha semmit sem vennénk észre úgy viselkedünk mintha örökké tartana   a szitáló esőfüggönyön keresztül saját házamat nézem (innen nem látszik, de legalább abba az irányba bámulok) ez a patetikusan előadott triccs traccs polka csak az én fejemben él wie geht's? wie steht's?   tehát, idegen lakásban ülök, idegen ablakon keresztül nézek, nincs erőm hogy a hegyre kapaszkodjak hogy végre, legalább titokban, ismét megnézzem azt a házat   őt meg a hegyet továbbra is tavaszi eső áztatja és higgyék el nem zavar   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Gojkov: Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 46-47.

V. P. Као зарни влач – Mint a hajnali csalogató

 

V. P. Pančevo 3. februar 1953. –

Као зарни влач   Шта би то могло значити?   Напипавајући озарење жарење, старење....   Дотичући руку руком као некад кад сам имао свих тридесет мање а ти се ни родила ниси...   Шта би то могло значити?   Мешкољећи се као ситна риба плискавица на дну гвоздене мрежице... Чудећи се како кисеоник више није течан...

Mint a hajnali csalogató   Mit is jelenthet ez?   Tapogatva a csillogást, az izzást, a korosodást…   Kezet kézzel érintve mint egykor, amikor harminccal kevesebb voltam, te meg még meg sem születtél…   Mit is jelenthet ez?   Apró halként fészkelődve a vasháló mélyén barázdabillegető… Csodálkozik, az oxygen hogyhogy nem cseppfolyós…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: V. P.: На одморишту, Народна библиотека „Стеван Првовенчани“ Краљево, 2019. стр. 62.

Đorđe Kuburić Сплин – Unalom

 

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 1958. –

Сплин
 
Док месечина
упркос свему
траје&блиста
болесни  ветар растаче архаични мирис трулог јоргована.
А сећање ме вуче у глиб негдашње радости:
удобни неспокој
запуштеног травњака.
Архетипско блато.
Сав тај сплин.
 
Izvor: Ђорђе Кубурић: Песме из дворишта. Народна Библиотека „Стефан Првовенчани“, Краљево, 2016. str. 30.
 
 
Unalom
 
Míg a holdsugár
mindenek ellenére
kitart&tündököl
a rothadt orgona archaikus illatát a beteg szél viszi szét.
Az emlékek az egykori öröm mocsarába húznak:
az elhanyagolt pázsit
kényelmes nyugtalansága.
A mocsár őslenyomata.
Mindez az unalom.
 
Fordította: Fehér Illés

Jász Attila Konkrét hely – Određeno mesto

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Konkrét hely
 
Kedves Tivadar, megtaláltam az egészen konkrét helyet,
egy reprodukció segítségével, ahonnan képet festetted.
Akár egy képeslap, csak szebb. Mint a jó művek mindig.
Azóta a vízesés tetején, középen nőtt egy fiatal fa. Alatta,
mellette zuhog a víz. Gondoltam, tetszene neked is, talán
a reményről szól, amiben mindig is hittél. Azt hiszem.
 
(Jajce, 2017. június vége)
 
Forrás:
 
 
Određeno mesto
 
Dragi Tivadar¹, našao sam tačno ono određeno mesto,
pomoću reprodukcije, sa kojeg si sliku slikao.
Kao slikovnica je samo lepša. Poput svakog dobrog ostvarnja.
Od onda na vrhu vodopada, u sredini drvo ja izraslo. Ispod,
pored voda pljušti. Pomislio sam, i tebi bi se sviđalo, možda,
o nadi priča u šta si uvek verovao. Verujem da je tako.
 
(Jajce, krajem juna 2017.)
 
¹Tivadar Čontvari Kostka (csontváry Kosztka Tivadar 1853 – 1919.) je slavni mađarski slikar. Jedna od njegovih najpoznatijih slika je: Vodopad u Jajcu.
 
Prevod: Fehér Illés

Gergely Tamás Az „után” után – Posle „posle”

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Az „után” után          Amit látott: a keskeny utat, majd a boule-pályát annak a másik oldalán. Kissé a lejtőn, illetve mélyebben. Tömbház, erőmű kettős tornya, közülük az egyik világítótoronyként szolgál. De mi van az után? A világítótorony után? Van egyáltalán, létezik ott valami?      "Hát persze, ha nem, kinek világítana...?"       És mi található az "után" után? Azt magyarázza meg neki valaki...

Posle „posle”        Što je video: kratka staza pa na drugoj strani staze igralište za boćanje. Na padinini, odnosno nešto niže. Višekatnica, dvostruki toranj elektrane, jedan toranj za osvetljenje služi. Ali šta je posle. Posle tornja za osvetljenje? Postoji li išta tamo?        „Naravno, da nema, kome bi svetlio…?”        I posle „posle” šta se nalazi? Neka mu neko to objasni…   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#76

Turczi István: Barátság – Prijateljstvo

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Barátság   Félek. Mióta bejöttek szobámba melegedni a fák, szűkösen vagyunk. Bizalmatlanul pislogtak rám: vajon miféle szerzet lehetek én? Minek ez a sok láb, kéz, miért a csillogó szemek és hogyhogy nem zöld a hajam? Megkóstolták a vacsorámat és fanyalogtak, belelapoztak könyveimbe és megsajnáltak. Ágyamtól görcs állt derekukba, és a postás motorja halálra ijesztette őket. Azért Mozartot megszerették. Hazajövet vidám fuvolaszó fogadott minden délután. Rügyfakadásig megbarátkoztunk. Ma reggel megjelent a favágó, és köszönés helyett kivágott múltamból egy kedves darabot. A fák összeborultak.

Prijateljstvo   Bojim se. Otkada su drveća u moju sobu došli grejati se, tesno je. Sa nepoverenjem su me gledali: kakav li sam ja stvorenje? Šta će toliko ruka, noga, čemu služe sjajne oči i zašto mi kosa nije zelena? Kušali su mi večeru, lice im je kiselo bilo, pogledali knjige i žalili su me. Zbog kreveta krsta su im u grču bili a motor poštara ih je na smrt prepao. Ali Mocarta su zavoleli. Kući došavši svako popodne me je veseo glas flaute čekao. Do pupanja smo se sprijateljili.   Danas ujutro drvoseča se pojavio, umesto pozdrava iz moje prošlosti je jedan omiljen komad isekao. I drveća su se srušila.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Turczi István Legszebb versei, Belvárosi könyvkiadó Budapest, 2006. 63. old.