Predrag Bjelošević Мир цвјетовима – Békét a virágoknak

 

Predrag Bjelošević Banja Luka 29. 05. 1953. –

Мир цвјетовима   Мир цвјетовима у вама и са вама Мир цвјетовима са обје стране ријеке Мир цвјетовима подводног растиња Мир небеским цвјетовима што скривају се иза магле подјетињилих облака Мир времену са временом прошлих дана нанизаних у сјетну бројаницу човјечанства Мир васељени угроженој сновима цвјетова Мир сред звјездане руже ноћи у нашем оку Мир заслијепљеном погледу цвијетног сопства Мир прпошним латицама мноштва опијеним мирисом потребе за свеколиком промјеном Мир цвјетовима са обје стране ријеке живота која још блиста на брзацима преосталог времена

Békét a virágoknak   Békét a bennetek és veletek élő virágoknak Békét a folyó mindkét oldalán élő virágoknak Békét a víz-alatti növényzeten élő virágoknak Békét a ködöt alkotó pajkos felhők mögött  rejtőzködő mennyei virágoknak Békét az időnek az emberiség csüggedt olvasójára fűzött időben múlt napoknak Békét a virágok álmai által veszélybe sodort űrnek Békét a szemünkben villanó éj csillagos rózsájának Békét maga a virág által elvakított szemnek Békét az áhított világváltozás illatával elbűvölt ujjongó sziromlevél-tömegnek Békét a folyó mindkét oldalán élő virágoknak a fennmaradt idő sebes patakjaiban csillogó életnek   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Zoran Bognar Ljubim sva iskušenja koja su mi suđena – Imádom a rám rótt megpróbáltatásokat

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Ljubim sva iskušenja koja su mi suđena   Kažem: ljubim sva iskušenja koja su mi suđena. Njihove žrtve čine me slobodnim iako ne znam ni gde su im logori, ni gde su im grobovi, ni ko su bili robovi, a ko bogovi… Ljubim sva iskušenja koja su mi suđena u slavu stvarnog života koji se svakodnevno, i božanski i satanski, obrušava na nas.   Beograd, 2003.

Imádom a rám rótt megpróbáltatásokat   Mondom: Imádom a rám rótt megpróbáltatásokat. Áldozataik felszabadítanak, pedig azt sem tudom, hol táboroznak, hol temetkeznek, rabságban kiket tartanak, milyen isteneket imádnak… Imádom a rám rótt megpróbáltatásokat, az istenként és sátánként naponta ránk zúduló valós élet dicsőségére.   Belgrád, 2003.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.zoranbognar.com/pesme

Vörös István Kilépni a haragból – Od pomame odustati

 

Vörös István Budapest, 1964. szeptember 20. – 

Kilépni a haragból   Különböző megváltók és megváltások vannak? Van a világra szóló, a nagy, ismert, globális, a Jézus-féle nagy tett. De lehet még nagyobb is, mikor egy bolygó pusztul a többiért, a jóért, egész galaxist megvált. Az igazságtalanságot magukba szívó szentek bűn-üressé formálják pár órára a várost, vagy pár percre a földrészt. De lehet néha apró, szobányi tért kitöltő, gonoszság-elhárító kis hőstett, nem is tudni, de megcsap frissessége. Az áldozat meg szenved, jó lett, mert áldozat volt, egy hétig nem is alszik, és aki elkövette az erény-hozó bűnét, a gonosztette hőstett, a szemétség igazság, de ő is megkönnyebbül. Jónak vagy áldozatnak egyként nagy élmény lenni. A megváltó a bűnös, akit hamisan vádol a sok Kajafás, Annás. Mikor mindenki jót tesz, abból nagy baj lehet majd. Mikor mindenki bűnös, jobb bocsánatot kérni, és fogadni a kérést, kilépni a haragból.

Od pomame odustati   Zar postoje različita iskupljenja i iskupitelji? Postoji veliko delo, poznat, globalan, svetskog značaja, poput velikog dela Isusa. Ali i veći može biti, kad se zbog ostalih jedna planeta gubi, za dobrobit, čitavu galaksiju iskupljuje. Sveci koji nepravdu udišu grad na nekoliko sati ili deo zemlje na nekoliko minuta u greh-prazninu pretvaraju. Ali koji put može biti i sasvim maleno junaštvo, zlo otklanja, ni ne prepoznaješ, tek prostor sobe ispuni, ali mu svežinu osetiš. Žrtva pati, jer je žrtva bila dobra je postala, nedelju dana ni ne spava, a onaj koji je greh što krepost donosi počinio, zločin mu je podvig, pokvarenost je pravda, i njemu je laknulo. Inače biti dobrim ili žrtvom velik je doživljaj. Grešnik je iskupitelj, koga mnoštvo Kajafaša, Anaša lažno optužuje. Kad svako dobro čini, veliko zlo može nastati. Kad su svi grešnici, bolje je praštanje tražiti i molbu prihvatiti, od pomame odustati.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.helikon.ro/bejegyzesek/voros-istvan-versei

Oravecz Péter Varrótű – Šivatka

 

Oravecz Péter Budapest, 1977. február 4. – 

Varrótű   fegyelemmé dermedt izzás hajlíthatatlan erővonal   sebet ejt hogy összekössön meglazult kereszteket   réseken át oda-vissza nyomában búvópatak   medre az egység színe fonákja

Šivatka   u disciplinu ukočeno isijavanje nesavitljiva linija sile   rani da olabavljene krstove spoji   preko otvora tamo-nazad ponornica u njenom tragu   korito joj je boja naličje jedinstva   Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.barkaonline.hu/versek/6290-oravecz-peter-versei

Jász Attila Szürkében – U sivom

 

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Szürkében   A viharos felhőket nézem az emeletről. Ahogy emelkednek a hegy felett, és ahogy az osztott teraszablakban képekké válnak a diófa zöldje fölött. Elkülönül a szürke a szürkétől. Nézem szürkén, várom a szürkületet. Ahogy apám is tette. Istenem, de hogy szerette a szürke színt!

U sivom   Sa balkona olujne oblake promatram. Kako  se iznad brda dižu te u podeljenom prozoru terase   iznad   zelenila  oraha   u   sliku   se pretvaraju.  Izdvaja  se  sivo  iz  sivila. Sivo gledam, suton čekam. Kao što je i moj otac običavao.  Bože  moj, kako  je  voleo  sivo!   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Jász Attila: Belső angyal Kortárs könyvkiadó Budapest 2019.

Gergely Tamás Hód - Dabar

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Hód        Malacka természettudományos filmet nézett. Majd átjött Vadmalachoz a szomszéd szobába és lelkesen mesélte:      - Képzeld, a hódok megfogják egymás lábát, hogy éjszaka a víz ne sodorja el őket egymástól!      - Szép! - mondta Vadmalac.      Kinyújtja ő is a kezét.

Dabar        Prasica je naučnopopularan film o prirodi gledala. Prešla je u drugu sobu kod Vepra i oduševljeno pričala:      – Zamisli, tokom noći dabrovi se drže za noge da voda ne bi ih rastavila!      – Lepo! – reče Vepar      I ruku i on je ispružio.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#62

Turczi István: Az ősz vallatása – Ispitivanje jeseni

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Az ősz vallatása
 
                     Nehezen tűröm az októbert.
           Impresszionisták és gerontológusok évada.
                                  Ez a sok szín-kelepce, a zöldből kibuggyanó
                                               sárga, a rejtekszürke s a fáradtvörös.
                    Az átmenetek és megtorpanások.
           Mikor felszisszennek a kígyótojás-fényekben
                    tobzódó álnok esték, és érzem: semmi vagyok.
                                  „Uram, nevezze meg a segédeit!”
 
                     Idegeim higanyba mártva; mintha
           történne valami bennem, mintha rágást hallanék.
                                  Agysejtek halálugrása, önpusztító; értelmetlen
                                               tülekedés. Szemem két párasziget.
                                Megrémít a tekintetből gúnyosan kiforduló
           félmozdulat, a szüntelen távolodás.
                     Emlékeim angyalködébe immár hiába burkolóznék.
                                  „Uram, nevezze meg a segédeit!”
 
                     33 éves vagyok. Ez a töredék teljessége.
           Ez az Időből előkorcsolyázó, felszentelt pillanat.
                                  Talán még megkaphatom, ami a teremtésből
                                               kimaradt. Talán a nyolcadik nap
                     megspórolt mítoszát, hozzá új színeket,
           utcák nyolcadiknap-szagát, prolongált arcomat.
                     Kilábolhatnék végre ünneplő hazugságaimból.
                                  „Uram, nevezze meg a segédeit!”
 
                     Ez lesz az utolsó pesszimista versem.
           Ezután már csak rólad írok, gyöngetea-szemedről,
                                  hajadról, tested földszagáról és jobb őszökről is.
                                  Kellenek az átmenetek és megtorpanások.
           Most megnyugtat a zöldből kibuggyanó
sárga, a rejtekszürke és a fáradtvörös.
           Mintha történne valami bennem: ösztönpárbaj ez.
                     „Uram, nevezze meg a segédeit!”
 
Forrás: Turczi István Legszebb versei, Belvárosi könyvkiadó Budapest, 2006. 100. old.
 
 
Ispitivanje jeseni
 
                     Oktobar teško podnosim.
           Godišnje doba je impresionista i gerontologa.
                                  To mnoštvo klopka boje, iz zeleno izbijeno
                                               žuto, skrivenosivo i mornocrveno.
                    Prelazi i nagli zastanci.
           Kad u svetlima zmijskih jaja naslađujuće
                    podmukle večeri zasiknu, osećam: ništa sam.
                                  „Gospode moj, imenujte svoje kalfe!”
 
                     Moji nervi su u živu umočeni; kao
           da se u meni nešto događa, kao da glodanje čujem.
                                  Smrtni skok moždanih ćelija, samo razorno;
                                               bezumna vreva. Oči su mi otoci pare.
                                Iz pogleda izvrnut podrugljiv polupokret,
           večno udaljavanje me straši.
                     Sad već zalud bi se u anđeosku maglu mojih uspomena umotao.
                                  „ Gospode moj, imenujte svoje kalfe!”
 
                     33 godine imam. To je celina krhotine.
           Posvećen trenutak je to što se iz Vremena ukazuje.
                                  Možda još mogu dobiti to što je iz stvaranja
                                               izostavljeno. Možda ušparan mit
                     osmog dana i uz to nove boje,
           miris osmog dana ulica, moje prolongirano lice.
                     Konačno bi se mogao iz svojih svečanih laži iskoprcati.
                                  „ Gospode moj, imenujte svoje kalfe!”
 
                     Ova će biti moja poslednja pesimistička pesma.
           Ubuduće ću samo o tebi pisati, o tvojim slabočajnim očima,
                                  o kosi, zemljanom mirisu tela a i o boljim jesenima.
                                  Potrebni su prelazi i nagli zastanci.
           Sad me iz zeleno izbijeno žuto,
skrivenosivo i mornocrveno smiruje.
           Kao da se u meni nešto događa: dvoboj nagona je to.
                     „ Gospode moj, imenujte svoje kalfe!”
 
Prevod: Fehér Illés