Keresés ebben a blogban

2022. december 30., péntek

Dušan Gojkov № 27 - № 27

 

Dušan Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –

№ 27
 
izlazak iz kuće
rano jutro
stojimo tu
kao dve voštane figure
iz muzeja za zaludne turiste
na jednoj provincijskoj
balkanskoj
autobuskoj stanici
što miriše na prašinu
naftu
istrošene autobuske gume
 
gledamo jedno u drugo
zurim:
zelene tačkice
u tvojim plavim očima
bledo lice od mučnine
nabrekle dojke
(stomačić se još ne vidi, prerano je)
rukom mi skidaš
neku nevidljivu trunčicu s lica
kažeš
sve će biti u redu
 
ulaziš
u lep, beli autobus
sedaš
ja patetično vadim izgužvanu maramicu
iz džepa
kao u šali mašem
ti odmahuješ rukom
naočari su mi očigledno zamazane
jer ne vidim više ništa
kao one noći u hamburgu
kad sam
smrznut
čekao da stigne brod
koji će me odvesti
još severnije
negde kod hiperborejaca, verovatno
tako i sad drhtim
jer
znam
nikad se više
nećeš vratiti
znam
 
eto, ima tome već deset godina
ni ja već dugo... dugo nisam u svom rodnom gradu
ranije sam
tu i tamo
i dobijao pokoju vest
o tebi
pa je i to
vremenom
prestalo
 
no
vraćam se
povremeno
da obiđem rodbinu
prijatelje
kojih je sve manje
kako vreme prolazi
ovaj put
samo na kratko
samo na sprovod
dragoj osobi
 
ako se ne varam
autobus staje
na isti peron
s kojeg sam te otpratio
ne nosim prtljag
osim jedne torbice
 
šta li me vezuje
za ovo mesto
pitam se
prvo idem tramvajskim šinama
vlažne su od kiše
rano je jutro
kao i onaj put
još uvek nema saobraćaja
nakon toga
penjem se
lagano
nekad kaldrmisanom
sad asfaltiranom
ulicom
ovde su davno prodavali klaker
kabezu
bozu
bajate krempite i šampite
kačkete
grozne džempere
saračku robu
žice za gitare tamburice violine mandoline
svega toga više nema
 
ipak
sve je
ostalo isto
 
grad
siv
sa grčevima na licu
koje ljudi nose sobom na posao
 
pobogu
ovde sam živeo
tridesetak godina
manje – više
šta je od toga ostalo
 
voleo sam u ovom gradu
ljubio
neke žene
e,
sa kim sam sve pio
za kafanskim stolom u skadarliji
pisao tamo svoje prve novinske članke
reportaže
čak i pokoju knjigu
prosio neke divne žene
(neke su i pristajale, što je najzačudnije)
udisao miris parka
što okružuje gradsku tvrđavu
živeo
sahranjivao neke mrtve
bivao na nekim venčanjima
gledao, mazio male bebe
 
čudnovato
ništa od toga mi ne pada na pamet
ništa od toga nije ostalo
samo ono jutro
kad sam te pratio na autobusku stanicu
i znao da se nećeš vratiti
 
Izvor: Dušan Gojkov: Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 51 – 54.
 
 
№ 27
 
ki a házból
kora reggel
két turisták látogatta
múzeumi viaszfiguraként
állunk itt
egy vidéki
poros
nafta- és
elhasznált gumiszagú
balkáni
buszállomáson
 
egymást nézzük
bámulom:
kék szemedben
a zöld pontokat
meggyötört sápadt arcodat
duzzadt melleidet
(hasad még nem látszik, túl korai)
arcomról kezeddel
láthatatlan pihét távolítasz el
állítod
minden rendben lesz
 
felszállsz
a szép fehér buszra
helyet foglalsz
zsebemből ünnepélyesen húzom elő a gyűrött
zsebkendőt
mosolyogva integetek
kezeddel visszaintesz
szemüvegem vitathatalanul piszkos
hisz semmit sem látok
mint akkor éjjel hamburgban
mikor
átfázva
azt a hajót vártam
amelyik még északabbra
visz
valahová a hüperboreaiakhoz, valószínű
most is így remegek
mert
tudom
többé sosem
térsz vissza
tudom
 
íme, ennek már tíz éve
már régóta… régóta én sem szülővárosomban vagyok
régebben
néha néha
hallottam
rólad
de idővel
ez is
megszűnt
 
azért
időnként
visszatérek
meglátogatom rokonaimat
barátaimat
akik ahogy az idő múlik
egyre kevesebben vannak
ezúttal
csak rövid időre
csak a kedves személy
temetésére
 
ha nem tévedek
a busz ugyanazon
a peronon áll
ahonnan kikísértelek
egy táskán kívül
poggyászt nem viszek
 
mi is köt
ehhez a helyhez
kérdem magamtól
először a villamossíneken megyek
eső-áztatottak
kora reggel van
mint akkor
forgalom még mindig nincs
majd
lassan
az egykor macskaköves
ma aszfaltozott
utcán
kaptatok felfelé
itt valamikor málnaszörpöt
kabezát1
bozát
állott krémest egyéb süteményeket
micisapkákat
ronda pulóvereket
szíjakat
a legkülönbözőbb hangszerekre húrokat is árultak
mindebből semmi sincs
 
mégis
semmi
sem változott
 
a város
szürke
arca görcsbe-rándult
melyet az emberek a munkára magukkal visznek
 
istenem
mintegy
harminc évig
éltem itt
mi maradt abból
 
ebben a városban szerettem
asszonyokat
csókoltam
na,
kivel nem ittam
a skadarliján2
ott írtam első újságcikkeimet
riportjaimat
még egy-egy könyvet is
gyönyörű nőkkel kacérkodtam
(néhány el is fogadott, ami igazán meglepő)
élveztem a várfalat körülvevő
park illatát
éltem
néhány halottat eltemettem
esküvőkön voltam
pici babákat simogattam
 
furcsa
mindebből semmi sem jut eszembe
semmi sem maradt meg
csak az a reggel
amikor a buszállomásra kísértelek
és tudtam nem jössz vissza
 
1kabeza - egykori szerb ásványvizes üdítőital
2Skadarlija (Szkadarlija) – Belgrád bohém negyede
 
Fordította: Fehér Illés

 


2022. december 23., péntek

Maja Belegišanin Ivanović Minijature – Miniatúrák

 

Maja Belegišanin Ivanović Beograd, 1980. – 

Minijature
 
*
 
Два голуба на крову,
крила у сјају –
рађање љубави.
 
 
*
 
Гле, вилин коњиц
на лист црвени слете!
Остатак лета.
 
 
*
 
У речној води
огледају се птице –
двострука стварност!
 
 
*
 
Горе, високо
лепет птичијих крила.
Послушај радост!
 
 
*
 
Дубоки снег.
Трагови мачјих шапа,
знак постојања.
 
 
*
 
Цветала липа.
У крају мог детињства
више је нема...
 
 
*
 
Ноћ у планини:
ројеви свитаца,
ројеви звезда...
 
 
 

Miniatúrák
 
*
 
Két galamb a háztetőn,
szárnyuk fényárban –
szerelem született.
 
 
*
 
Nézd, szitakötő
szállt a piros levélre!
Ím, maradék nyár.
 
 
*
 
A folyóvízben
nézi magát a madár –
kettős valóság!
 
 
*
 
Fenn, a magasban
madárszárnyak susognak.
Örömujjongás!
 
 
*
 
A mély hóban.
Macskanyom maradványok,
az élet jele.
 
 
*
 
Virágzott a hárs.
Ahol gyerekként éltem,
már nyomokban sincs…
 
 
*
 
Éj a hegységben:
jánosbogár-sokaság,
csillag-miriád…
 
Fordította: Fehér Illés
 



Izvor: autor

2022. december 22., csütörtök

Živko Nikolić Pagani iščekuju hrišćane – Keresztények jöttét várják a pogányok

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Pagani iščekuju hrišćane
 
Oni će doći da ruše
ono što nam je najdraže,
doneće teške maljeve i konopce
da razvale naše svete kamenove.
 
Svud će da šire svoj zadah,
a to izaziva gađenje.
 
I naš će zatrti sjaj,
naše tragove, naša počela.
 
Zato ih, braćo, duboko u goru nosite,
tamo gde nikad nije
njino crnilo dopiralo.
 
Pođite dok još tinja plamen naš,
neka sobom strvine nahrani
onaj koji ga jednom ugasi.

5. 2 – 1. 4. 1995. Beograd
 

Keresztények jöttét várják a pogányok
 
Azért jönnek, hogy elpusztítsák
azt, ami nekünk a legkedvesebb,
súlyos kalapácsokat hoznak és köteleket,
hogy szétverjék szent köveinket.
 
Majd a bűzt terjesztik,
undort váltanak ki.
 
Betemetik csillogásunkat,
nyomunkat, elveinket.
 
Így, testvéreim, a magasba, a hegyre vigyétek,
oda, ahová gyászfekete énük
eddig sosem ért.
 
Induljatok még tüzünk él,
dögmadarak martaléka legyen az,
aki egyszer eloltja.
 
Belgrád 1995. 2. 5 – 4. 1.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.kul-tim.net/?p=138

2022. december 9., péntek

Vladimir B. Perić 33. etida – 33. etűd

 

Vladimir B. Perić Šabac 1976. –

33. etida
 
Путујемо на отвореном ја и моје мало женско биће са размаком од тридесет година. Белина навејава флажолете и обара у сан. Подлога књиге настаје попут покорице леда. Мисли нарастају слично мицелијуму и шире се као елефантијазис. Ухо ми прелама дечије речи као и кубистичко око фрагменте периферног вида. Пахуље су ћелије, затвор у овом пространству сапетог сећања.
            ‒ У Сабац?
            ‒ Да душо, у Шабац.
            Зимска бајка. Топло је. Мирише бели чаршаф као снег. Полифонија божићних укуса у игри светлости свећа и меких прстију. Тихо је, мрак је. Textland зове. Време се згушњава. Окице траже очиСрца се беху зажелела сплета, а мисао да уплиће реч у реч.
            ‒ Да писес сад?
            ‒ Да пишем (… (не, нЕ! Не!! НЕ!!!) …) мила, сунце моје, слушај ово! (...)
            Лагано пловимо дечијом музиком са тешким осмехом (и дозом гриже савести).
 

33. etűd
 
Én és kicsi női lényem harminc év korkülönbséggel a nyílt úton haladunk. Fehérség borul a furulyákra és álomba ringat. A könyv alapja jégkéregként keletkezik. A gondolatok micéliumhoz hasonlóan nőnek, gigantizmusként terjeszkednek. Fülem gyerekszavakkal küszködik, akár a kubista szem a külső lát-mező részeivel. A pihék sejtek, börtön, ebben az emlékezetbe zárt térségben.
            ‒ Szabacra?
            ‒ Nem, kicsim, Sabacra.
                         Téli mese. Meleg van. A fehér lepedő hóillatú. A gyertyafények és a puha ujjak játékában a karácsonyi ízlések sokadalma. Csend van, sötétség. Szövegország szólít. Egyre sűrűbb az idő. A szemecskék szemeket keresnek. A szívek összefonódásra vágynak, a gondolat meg a szavakat irányítja.
            ‒ Most ijkálni akarsz?
            ‒ Írni (…(nem, neM! Nem!! NEM!!!) …) kicsim, napsugaram, ezt hallgasd! (…)
            Gyerek zenével, súlyos mosollyal (és részben lelkiismeret furdalással) lebegünk.
 
Fordította: Fehér Illés
           

Izvor: Владимир Б. Перић: Етиде оп. 4, УК „Кораци” Крагујевац, 2021.

2022. december 4., vasárnap

Anđelko Zablaćanski Чисти сан – Csak álom

 

Anđelko Zablaćanski Glušci kod Bogatića 4. decembar 1959. –

Чисти сан
 
Отворише се тешка врата
Шкрипећег дана
У зачараном кругу битисања
Сна чистог
 
И у собу од папира
Ненаписаних поема и сонета
Донесе воњ ћутања
Помешан с мирисом песме
 
У трептају ока стале све слике
Даљине плаветне
И бљесак муње у шуму речи
Заборављених у мноштву празнине
Што лута
Од откуцаја срца до осмеха
Од разбибриге до суштине
 
И сву ноћ потроших
У трагању за обичним словом
 
Не нађох ништа – нигде
Ни у жени далекој сетној
Ни у себи
Ни у светлу – ни у тами
Ни у сну – ни на јави
 
И тек кад се тешка врата затворише
Све нађох испод отирача.
 

Csak álom
 
Kinyílt a csikorgó nap
Súlyos ajtaja
Az elvarázsolt lét
Álmában
 
És a meg nem írt költemények és szonettek
Papírszobájába
A versek szagával keveredett
Hallgatás áporodott odorát hozta
 
Szempillantásba fértek a képek
A távoli kékség
És a szívveréstől a mosolyig
A szórakozástól a lényegig
Vándorló
az üresség sokaságába veszett
Szavak erdejében a villámlás
 
És egész éjjel
Az egyszerű betűt kerestem
 
Sehol – semmit sem találtam
Sem a távoli bús asszonyban
Sem önmagamban
Sem a fényben – sem a homályban
Sem az álomban – sem a valóságban
 
És akkor amikor a súlyos ajtó bezárult
Mindent a lábtörlő alatt találtam.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

2022. november 26., szombat

Slađana Milenković Kroz trepavice sipam tugu – Szempillákon keresztül hintem a bút

 

Slađana Milenković Sremska Mitrovica 26. novembar 1973. – 

Kroz trepavice sipam tugu
 
Nasloni glavu na grudi selice
negde gde su ptice ljubavne pesme zaboravile.
Kroz trepavice sipam tugu
vejem nesanicu.
 
Treba opojati ćoškove ulica
negde gde su ptice ljubavne pesme zaboravile
tamo treba otići
jer vratiće se selice.
 
Igra je završena i opet
vejem nesanicu
kroz trepavice sipam tugu
tamo gde su ptice ljubavne pesme zaboravile.
 

Szempillákon keresztül hintem a bút
 
Vádormadár mellére hajtsd a fejed
oda ahol a madarak a szerelmes dalt feledték.
Szempillákon keresztül hintem a bút
rostálom az alvászavart
 
El kell kábítani az utcasarkokat
ott ahol a madarak a szerelmes dalt feledték
oda kell menni
mert a vándormadarak visszatérnek.
 
Véget ért a játék ismét
alvászavart rostálok
bút szempillákon keresztül hintek
oda ahol a madarak a szerelmes dalt feledték.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.prelepapoezija.com/kroz-trepavice-sipam-tugu/

Zoran Šolaja Vidi šta si uradio – Nézd, mit tettél

 

Zoran Šolaja Karlovac 23. jun 1970. – 

Vidi šta si uradio
 
     Kad si mali onda skačeš po barama, prljaš garderobu, "rasturiš" sobu i "popiješ" ono čuveno "vidiš šta si uradio..".
     Naravno da vidiš a nije ti prijatno, mada se sa vremenom navikneš i odrasteš.
     Posle vidiš da su neki napravili baš štetu svima a nema nikog da im kaže bar ono "vidiš šta si uradio...". 
     Tako da mi sad bude neprijatno što nekome drugome to ne kažu... jer nisu skakali po barama niti prljali garderobu..a upali u blato do guše... nije fer...
 

Nézd, mit tettél
 
       Kisgyerekként pocsolyában ugrálsz, ruhád piszkolod, szobád rendetlen és máris jön a fejmosás „látod mit tettél...“.
     Látod bizony, kellemetlenül érzed magad, habár idővel megszokod, és lassan felnőtté válsz.
     Később azt is látod, egyesek mindenkinek kárt okoznak, de nincs, aki legalább odaszólna “látod mit tettél...”.
     Tényleg szorongok, mert valaki másnak ezt nem mondják…mert nem ugráltak a pocsolyában, ruhájukat sem piszkolták... mégis nyakig a sárban ülnek... nem tisztességes…
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor