Obren Ristić Заточеник у песми – Fogoly a költeményben

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

Заточеник у песми  
 
У овом лажном песоовском животу ког ћу се
Можда ипак одрећи ако буде прилике или ако
Се пак посрећи да то касније учине моје тужне
риме тако што ће јасно рећи да је једини живот
 
Који сам имао онај у стиховима у удобној изби
Од сунчевог блеска где сам се родио онога дана
Кад је пролеће бивало пролеће и једна птица
Изгнана висинама стремећи зраком оденута би
 
Млади орао непознати космос упијам и само на
Трен пуштајући поглед на доњи логор где нужно
Бораве све моје бриге или сам ја заточеник тај
 
Који се враћа са чаробне планете песме као што
Дан смењује ноћ и што вазда чине осека и плима
У дилеми да ли је заиста потребно писати поезију
 
Izvor: Обрен Ристић: У горама чудо, Исток, Књажевац, 2017.
 
 
Fogoly a költeményben
 
Ebben a hamis pessoai életben melyet
Valószínű megtagadok ha lesz rá alkalom vagy
Ha úgy hozza a sors ezt később szomorú versem
Teszi meg kijelenti az egyetlen élet
 
Mely az enyém volt a strófákba-ni a napsütötte
kényelmes viskóban ahol aznap születtem
Amikor a tavasz tavasz volt és egy száműzött
Madár ahogy a magasba vágyott fiatal sassá
 
Változott az ismeretlen kozmoszt szívom magamba
Csak pillanatra tekintek a lenti táborra ahol gondjaim
Szükségszerűen tartózkodnak vagy én vagyok az a fogoly
 
Aki a vers csodálatos bolygójáról tér vissza úgy
Ahogy a nappal az éjt váltja és állandó az ár-apály
A kétség kell-e egyáltalán költeményt írni
 
Fordította: Fehér Illés

Ranko Pavlović Јогунаста пјесма – Makacs költemény

 

Ranko Pavlović Gornja Šnjegotina kod Teslića 19. 01. 1943 –

Јогунаста пјесма    Хоће понекад моја пјесма да се узјогуни. Брига је за форме и норме, за крута правила намргођених теоретичара, за оцјене мрзовољних критичара, за опаске љубоморних пјесника.   Тврдоглава као магарац којег су ујармили у басну, каткад моја јогунаста пјесма не мари ни за хирове размаженог читаоца, који би да му поезија буде само врт за башкарење.   Ни пут којим бих да је очински водим често неће да слиједи, него се заобада странпутицама, крчи стазе по урвинама, провлачи се тјеснацима, остављајући риме и метафоре оштрим каменим шиљцима. Премошћује душом (јер крхким тијелом не може) кањоне и дубодолине.   Зашто тако? – помирљиво је питам. Ја бих да будеш пристојно чедо, а ти се одмећеш у мангупа.   Ти би да ме укротиш? – одговара питањем. Зар мислиш да бих тада била пјесма? – намигује ми и промеће се у тачку на неприступачној литици.

Makacs költemény   Költeményem olykor kifejezetten makacs. Formával, szabvánnyal nem törődik, fittyet hány a morcos teoretikusok szigorú szabályaira, a rideg kritikusok osztályzataira, a féltékeny költők megjegyzéseire.   Keményfejű, mint amesébe tört szamár, olykor makacs költeményem az elkényeztetett olvasó szeszélyeivel sem törődik, aki szerint a költészet csak a henyélés kertje.   Gyakran azt az utat sem követi, melyen gondos apaként vezetném, mellékutakon bolyong, ösvényeket a szurdokon keresztül váj, szorosokon át bukdácsol, a rímeket, metaforákat hegyes sziklákon hagyja. A kanyonokat és a völgykatlanokat (mert törékeny testével nem képes) lelkével hidalja át.   Miért így? – kérdem békülékenyen. Szeretném, ha szófogadó gyerek lennél, de te csibész vagy.   Te engem be akarsz törni? – felel kérdezve. Azt hiszed, akkor vers lennék? – rám kacsint és egy megközelíthetetlen sziklaszirtre helyezkedik.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Gergely Tamás Kérdés, felelet – Pitanje, odgovor

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Kérdés, felelet   -Akkor most akrobaták lettünk? - kérdezi Kismalac az apjától. -Deeehogy, kisfiam, minket most fentről rángatnak.

Pitanje, odgovor   – Jesmo li sad stvarno akrobati? – pita Prase svog oca. – Ma ni slučajno, sine, sad nas odozgo drmusaju.   Prevod: Fehér Illés

Forrás. a szerző

Balázs F. Attila Hiányzik még valami – Još nešto nedostaje

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Hiányzik még valami   abból a könyvből, ami lehetséges forgatókönyve annak, amire van egy elkoptatott szavunk: élet(em), hiányzik valami – példának okáért egy szerelem (ezt nagy betűkkel kellett volna ínrom) melyet úgy éltem volna át, ahogy csak egy kamasz álmaiban vagy egy öreg emlékeiben lehetséges – mint kidobott részeg, önmagába botlik a képzelet – lesz egy nap amikor szembefordulok a fénnyel a legősibb ösztönök szerint lesz egy nap, amikor megbabonázva a jelenéstől a virágért nyúlsz melyet én szakítok neked egy még makulátlan réten és veled számolom a szélnek eresztett szirmokat lesz egy éjszaka, amikor részegítő szénaillatban az űr egy fix pontjáról bámuljuk a holdat lesz egy pillanat, amikor értelmét veszti minden szó és mégis érteni fogjuk egymást amikor felrúgunk minden egyensúlyt: a halál fogadott gyermekeit s mint rög a röghöz simulunk egymáshoz s a földhöz mely behálóz hajszálereivel

Još nešto nedostaje   iz one knjige, šta je mogući scenarij onoga, na što imamo jednu otrcanu reč: (moj) život, nešto nedostaje – na primer jedna ljubav (to bi trebalo da pišem velikim slovima) šta bi tako doživeo, kako je moguć samo u snovima klipana ili u uspomenama jednog starca – kao izbačen pijanac, mašta se spotiče u sam sebe – jednog dana po iskonskom nagonu suprotstaviću se sa svetlom, jednog dana buket cveća što sam ja brao za tebe na jednom još netaknutom ritu, od prizora očarano ćeš da primiš i brojićemo zajedno u vetar puštene latice, jedne noći u opojnom mirisu sena ćemo da promatramo mesec sa jedne fiksne tačke svemira, u jednom trenutku izgubiće smisao svaka reč ipak ćemo se sporazumeti, rušenjem svake ravnoteže: posvojene dece smrti i kao gruda uz grudu se priljubljujemo jedan uz drugu i zemlji koja nas kapilarima obuhvata   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Bal%C3%A1zs_F._Attila-1954/Hi%C3%A1nyzik_m%C3%A9g_valami

Barna T. Attila Kegyetlen hideg – Prokleto hladno

 

Barna T. Attila, Vác, 1971. 11. 15. –

Kegyetlen hideg   K.-nak   Kegyetlen hideg nevetésed cseng az őszben. Te is fájsz magadnak, tudom. Emlékezem azokra a napokra, mikor többször észrevettem, hogy engem nézel komolyan, tűnődve. A sötét reggelre, mikor bemutatkoztunk a nővérszobában. Most ülök egy padon a vonagló parkban, bronzvörös alkonyat izzik, hajad. Látom gőgös nyakad, feszülő büszke testedet, ahogy nyújtózik fehér köpenyben. Átjár fekete tekinteted. Hány ezer éve, vajon hány ezer éve tudom, ki vagy? Most már tudom, honnan ismerlek, mondtad, mikor megbántottalak. Hangodban se harag, se szemrehányás, csöndes beletörődés inkább. Most már tudom, honnan ismerlek. Mert emlékezel te is, szüntelen emlékezel, ahogy emlékezik a föld, az éjszaka, a tenger és a Hold. Hideg nevetésed az őszben. Ülök egy padon. Alkonyul. Hallom, ahogy sikolt a lelked és látom, ahogy fáradt, elgyötört arcod mögött a piros madár lehull.   Én öltem meg.

Prokleto hladno   K.-u   Prokleto hladno smejanje ti se odzvanja u jeseni. Ti i samoj sebi si bol, znam. Sećam se na one dane, kad sam više puta primetio, da mene gledaš, ozbiljno, zamišljeno. Na tamno jutro, kad smo se upoznali u sobi za sestre. Sad na jednoj klupi sedim u parku što se zgrči, sjaji bronzano crven zalazak sunca, tvoja kosa. Vidim tvoj obestan vrat, tvoje oholo telo, kako se proteže u belom mantilu. Probija me tvoj crni pogled. Koliko hiljada godina, stvarno, koliko hiljada godina znam, ko si? Sad već znam, gde sam te upoznao, rekla si, kad sam te uvredio. U tvom glasu ni ljutnje, ni prekora, samo je tiho pomirenje. Sad već znam, gde sam te upoznao. Jer se i ti sećaš, neprestano se sećaš, onako, kako se seća zemlja, noć, more i Mesec. Tvoje hladno smejanje u jeseni. Na jednoj klupi sedim. Smrkava se. Čujem, kako tvoja duša vrisne i vidim, kako iza tvoje umorno, izmučeno lice sruši se crvena ptica.   Ja sam je ubio.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Bal%C3%A1zs_F._Attila-1954/Kegyetlen_hideg

Hajnal Éva Kikapcsolom – Isključujem

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. – 

Kikapcsolom
 
Takács Zsuzsának
 
villognak a vakuk kattognak a gépek
hogy ne keverjenek össze másokkal minket¹
a sajtó is izgatott
a hetedik sor közepén ülök
épp mögötte
nem ült előbbre pedig megilletné az első hely
vonásai nemesek akár a versei
a moderátor zavartan köhécsel már kezdené
népszerű vendége izeg-mozog
megszólal egy telefon
az övé
a híres költőé a hatodik sorból
zúg
csörömpöl
tombol
kérlelhetetlen lázadó lárma
természetes mozdulattal hátrafordul és a kezembe nyomja
megtennéd
tegez
tényleg nekem adta
valóban tőlem várja
hogy
kikapcsoljam
lehalkítsam
megszüntessem a zsivajgást
itt most mindenki tőlem várja
nem tudhatta
fogalma sem lehetett róla hogy nem értek az ilyen kütyükhöz
hogy megrémülök a hasonló feladatoktól
hogy legszívesebben a föld alá süllyednék zavaromban
épp mint amikor ágit chopin koncert előtt
a bejáratnál az óriás kukának vezettem
már mindenki a teremben ült mint itt
vak vendégem kuncogott
a henger vad robajjal
gurult
és gurult
és csak gurult
én
gurultam mindenki szeme láttára
 
most csörömpölök
megállíthatatlanul
én aki elbújni szeretek kihangosítva csörömpölök
arcom lángokban
teljes megsemmisülésem előtt
balról egy szép ívű férfikéz nyugtat
 
kikapcsolom
súgja megmentőm
hálás mosollyal köszönöm
lám
egy pillanatra megölelt az Isten¹
 
kezdődhet az előadás
 
¹A versben szereplő részletek, Takács Zsuzsa: Ha van lelkünk ugyan, valamint Petőcz András: Megölelt az Isten című verséből valók.
 
Forrás: Hajnal Éva: az a nap, Litera-Túra, Pécs, 2024. 85-86. old.
 
 
Isključujem
 
Žužani Takač¹
 
sevaju fleševi škljocaju aparati
da ne bi nas sa drugima pomešali²
i štampa je nervozna
u sredini sedmog reda sedim
upravo iza nje
nije sela u prvi red iako bi njoj pripadalo
crte su joj plemenite kao i njene pesme
moderator zbunjeno kašljuca već bi počeo
popularna gošća se vrpolji
oglasi se jedan telefon
njen
pripada slavnoj pesnikinji iz šestog reda
zujanje
zveckanje
pištanje
neumoljiva buntovna buka
prirodnim pokretom se nazad okrenula i u ruku mi je stavila
bi učinila
oslovljava me sa ti
stvarno je meni dala
od mene očekuje
da
iskopčam
utišam
prekinem žagor
tu sad to svi od mene očekuju
nije mogla da zna
pojma nije imala o tome da se ne razumem u takve drangulije
da se prestrašim od sličnih zadataka
da bi u svojoj zbunjenosti najrađe u zemlju propala
baš tako kao pred koncer Šopena sam Agicu
kod ulaza do ogromne kante za smeće vodila
svi su već u sali sedeli kao tu
moja slepa gošća se smeškala
cilindar se preglasno
kotrljao
i kotrljao
i dalje korljao
ja
sam se kotrljala na očigled svih
 
sad zveckam
nezaustavljivo
ja koja volim da se sakrijem preglasno zveckam
lice mi je u plamenu
pred potpunim uništenjem
sa leve strane jedna odvažna ruka muškarca me smiruje
 
isključiću
šapne spasonosno
zahvalnim osmehom se zahvaljujem
evo
na momenat Gospod me je zagrlio²
 
predstava može da počne
 
¹Žuža Takač (Takács Zsuzsa, 1938. – ) višeputa nagrađena mađarska spisateljica, pesnikinja.
²Kurzivom označeni redovi su citati iz pesme Ako dušu uopšte imamo Žuže Takač i Gospod me je zagrlio Andraša Peteca.
 
Prevod: Fehér Illés

Vera Basor Капи кише – Esőcseppek

 

Vera Basor Trebinje, 10. oktobar 1974. – 

Капи кише
 
Чекала сам сунце, а капима кише умила сам лице.
Питам, гдје си небо, чисто моје?
Гдје ми је сунце у завежљају јутра оставило осмијехе?
Шаптале су капи кише:
‘’Сунце нас послало’’.  
У капима кристалне кише.
Те најљепше зраке, дароване земљи  
храниле су душе немирне.
 
Izvor: autor
 
Esőcseppek
 
A napot várva arcomat esőcseppekkel mostam.
Kérdem, te ég, tisztaságom, hol vagy?
A mosolyt a reggelbe burkolva a nap hol hagyta?
Az esőcseppek suttogták:
„A nap küldött bennünket”.
Mint kristálytiszta esőcseppeket.
Ezek a földnek ajándékozott legszebb sugarak
táplálják a nyugtalan lelkeket.
 
Fordította: Fehér Illés