Nenad Grujičić Tobogan - lavirint – Tobogán - útvesztő

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Tobogan – lavirint   Riječ se podešava uvođenjem emotivnosti dužinom posljednjeg sloga naglašenim mjestima      i sopstvenom vrpcom      što se odmotava      do dalekih predjela      neslućenog sklada što se po ko zna koji put obnavlja pomoću podjetinjenih pogleda na svijet.   Praksa pokazuje: Ono što liči na zamku odskočna je daska čiji ugib stvara energiju čini formulu s iznenadnim nepoznanicama.      Ja vidim jasno putanju po kojoj klize riječi      ili jezgro ove pjesme      što mijenja boju moga lica.

Tobogán – útvesztő   A szó az érzelmek az utolsó szótag a hangsúlyos részek hatására módosul      és önmaga      kibontakozásával      messzi tájak      hihetetlen összhangja felé halad ami az ifjú tekinteteknek köszönve ki tudja hányadszor megújul.   A gyakorlat bizonyította: Ami csapdára hasonlít energiát teremtő ugródeszka váratlan ismeretlenekkel tele képletet képez.      Tisztán látom a kiválasztott szó útvonalát      vagy e vers      arcom színét változtató magvát.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=234.0

Željka Avrić Кафанско бдење – Kávéházi virrasztás

 

Željka Avrić Banja Luka 15. novembar 1964. – 

Кафанско бдење   ово је ноћ слободних уметника без покрића пред добровољно изгнанство устаљен  дневни распоред и обавезну паузу за протезање мисли   још ову ноћ побошћу кафански барјак у душу са винским талогом са јатом ноћних птица браћу ноћне фрајле уморан од себе и сличних   већ сутра у реду пристојних грађана стајаћу за шећерну вуну и горку со са сећањем налик на мутно стакло у смеху од дуванског кашља   ноћас ћу бити кристално чист срца у прашини постаћу трен осет празнина сред песме што боли и сломљеног стакла ничег се сећати нећу

Kávéházi virrasztás   ez a fedezet nélküli szabadúszó művészek éje az önkéntes száműzetés előtti megszokott napirend és a kötelező szünet a gondolat-nyújtózkodásra   még ezen az éjen kitűzöm a kávéházi lobogót lelkemben bor-üledékkel éjjeli madár-rajokkal örömlányok testvéreivel magamtól és a hozzám hasonlóaktól elfáradva   már holnap homályosan emlékezve vattacukorért és keserű sóért a tisztességes polgárok között állok majd sorba dohányköhögéssel mosolyogva   ma éjjel kristálytiszta szívvel a porban pillanat érzék üresség leszek a szomorú vers és a törött üveg közepén emlékezni semmire sem fogok   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Slobodan Boco Bajić Dorat moj - Az én Dorátom

 

Slobodan Boco Bajić (Banja Luka 1951 – )

Dorat moj
 
Nije prošao zaprežnim kolima ni desetak metara
uz strmu ulicu, što je iz grada vodila ka selu,
Rade je shvatio da su pretovarena i siđe.
Dorat njegov, snaga i ponos njegov, teško je vukao kola.
Pod kopitima, od snažnih udaraca o kamen,
iskrilo je, sijevalo, grmilo, ali su se kola lagano kretala.
Postiđen, skidao je stvari sa kola i tovario sebi na leđa.
Mala pomoć, ali nekako, duši lakše.
Trajalo je!
Dan se gubio, a iskre ispod Doratovih kopita rojile su se.
Svaki mišić se napeo, sapi su nabrekle,
a bijelu pjenu ni noć nije mogla sakriti.
Na proplanku stade, zarza i krenu brže.
Laknu i Radi!
Pred kućom skide s konja amove i sjede na prag.
Dorat,
snaga njegova i ponos njegov, krenu kasom
ka livadi gdje je mirno pasla siva lipicanerka.
Išli su jedno uz drugo, malo pasli, a više stajali,
posmatrali se i nježno lizali.
U času, Dorat se prope!
Samo su poslednje zrake umirućeg sunca
mogle istaći tu lepotu.
Prednjim nogama kao da hvata nešto nevidljivo,
stojeći na zadnjima, sapi nabreklih od želje
i istaknutom muškošću, blago se spusti na leđa lipicanerke.
Trajalo je toliko da je Rade, sjedeći na kućnom pragu
uspio povući dva, tri dima iz svoje lule i još jednom zadrhtati,
u mislima prelazeći put koji su njih dvojica,
samo prije koji čas snagom volje, ljubavi
i uz Božiju pomoć uspjeli savladati!
Ždrebac, lijep, prelijep, graciozan na majku,
a stamen i snažan na oca, tu je negdje u Sremskim selima,
zajedno sa majkom.
Dorat, ostade zauvijek na Čemernici.
Deda je umro, a ni puta više nema.
 
Morović, 31.08.2024.g.
 
Izvor: autor
 
 
Az én Dorátom
 
A városból a faluba vezető kaptatón
a szekérrel még tíz métert sem tettek,
Rade belátta, túlterheltek és leszállt.
Dorátja, ereje és büszkesége nehezen húzta a szekeret.
Ahogy a paták a köveket erősen ütötték,
szikrázott, villámlott, de a szekér azért haladt, lassan.
Szégyellte, könnyített a szekéren, amit levett, hátára vette.
Ha nem is nagy segítség, de lelkén könnyített.
Kitartott!
Múlt a nap, Dorát patái alatt meg a szikrák szaporodtak.
Feszültek az izmok, fara dagadt,
eltakarni száján a fehér habot az éj sem tudta.
A tisztáson megállt, nyerített és gyorsított.
Rade is megkönnyebbült!
Házuk előtt levette a lóról a kantárt és a küszöbre ült.
Dorát,
ereje és büszkesége a mező felé vágtatott,
ahol egy lipicai kanca nyugodtan legelt.
Egymás mellett mentek, legeltek, megálltak,
egymást méregették, nyalták.
Dorát hirtelen felágaskodott!
Azt a szépséget csak a lenyugvó nap sugarai
tudták kiemelni.
Első lábaival, mintha láthatatlant fogna,
hátsó lábain állt, fara a vágytól, a kifejezett hím
szenvedélyével feszült, a lipicai kanca hátára ereszkedett.
Addig tartott, míg Rade a küszöbön ülve pipáját
néhányszor megszívta és még egyszer megremegett,
gondolataiban azt az utat járta végig, amit
pár perccel előbb a két állatnak az akarat, a szerelem
és Isten segítségével sikerült megtenni!
Gyönyörű a csikó, mint az anyja, kecses, meg
szilárd és erős, apja fia, itt valahol, a Szerémségben,
anyjával együtt legel.
Dorát örökre Čemernicán maradt.
Nagyapám meghalt, és az út is eltűnt.
 
Morović, 2024. 08. 31.
 
Fordította: Fehér Illés

Biljana Milovanović Živak: Повела сам давно ту погнуту сенку – Ezt a görnyedt árnyat régóta magammal cipelem

 

Biljana Milovanović Živak Požarevac, 7. mart 1972. –  

Повела сам давно ту погнуту сенку
 
Повела сам давно ту погнуту сенку
за собом је вучем, Милоше,
(и отац ми се тако зове)
 
Повела сам и ја ту погнуту сенку,
А жена сам, драги, морам ли?
Да ли је твоја Вида такву сенку вукла
 
Или је само луткице шила док си ти
Обућу пенџетирао, и с миром,
За који ја не знам, чекала да све прође?
 
Зашто ми је дата та погнута сенка
Да је целим путем усправљам и носим
Да ме враћа на детињство пуно мука
 
Да ме враћа на страх и кривицу
Које сада први пут спознајем
И који се никако не бришу
 
И морам ли са сенком до краја?
Ћутиш, Милоше,
Ћути и Киш,
Ћути и распети Бог,
Шантић римује
 
А човек мој, видевши, да ми је сенка тело
Ка земљи повукла, да нам је дете ка земљи
Кренуло за мном, говoрећи: „Волела бих да умрем”,
 
И видевши, да погнута сенка не одустаје,
Вуче ме на узици за коју се наше дете ухватило,
Хоће за мајком, плаче и ноћу се не одваја од мене
 
Човек мој, ухватио се и држи чврсто
Са друге стране, тако се натежу он и сенка
 
Ко у натезању конопца победи
Играће бацање камена с рамена
Са живима.
 
Izvor: Биљана Миловановић Живак: Ти, међутим, Књижевна општина Вршац, Вршац, 2022.
 
 
Ezt a görnyedt árnyat régóta magammal cipelem
 
Ezt a görnyedt árnyat régóta magammal cipelem
magam után húzom, Miloš¹,
(apámat is így hívják)
 
Ezt a görnyedt árnyat én is magammal cipelem,
Pedig, kedves, nő vagyok, elkerülhetetlen?
Feleséged, Vida is ilyen árnyat vonszolt
 
Vagy csak babákat varrt, míg te
A cipőket suvikszoltad, és a számomra ismeretlen
Nyugalommal várta, hogy minden elmúljon?
 
Ezt a görnyedt árnyat miért kaptam,
Hogy egész úton irányítsam és vigyem,
Hogy keserves gyerekkoromba visszavigyen,
 
Hogy a félelembe és a bűnbe vigyen
Amelyeket első ízben most ismerek fel
És törölni sehogy sem tudom
 
És mindvégig árnnyal kell élnem?
Miloš, hallgatsz,
Kiš² is hallgat,
A felfeszített Isten is hallgat,
Šantić³ a rímekkel bajlódik
 
Emberem meg, látva, testemet az árny
A földre húzza, és gyermekem velem együtt
A föld felé indult, mondogatva: „Szeretnék meghalni”,
 
És látva, hogy az árny nem tágít,
Azzal a szállal húz, melyre gyermekünk kapaszkodik,
Anyja után akar menni, sír, tőlem nem akar elválni,
 
Emberem, megfogta és a másik oldalon
Erősen tartja, így erőlködnek, ő és az árny
 
Aki a kötélhúzásban győz
Az élőkkel dobál majd köveket,
Vállból.
 
¹Milos Crnjanski – szerb költő
²Danilo Kiš – szerb költő
³Aleksa Šantić – szerb költő
 
Fordította: Fehér Illés

Ady András De hiszem, értetek még visszajövök – Ali verujem, zbog vas ću se još vratiti

   

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

De hiszem, értetek még visszajövök   kedves feleségem el kell mennem egy időre nem nem más nő van az ügyben nem arról van szó hogy kitaláltam magamnak egy utazást egy kiszállást csak hogy hódíthassak még még-egyszer tán... kedves lányom el kell utazzak egy kicsit nem tudom mennyi időre és nem tudlak magammal vinni kérlek ne haragudj és ne is képzeld hogy nem vágyódok közben haza haza-hozzád... egyszer... kislányom erről nem is tudtál s Noémi te is csak miután könyvestől könyveim által ideköltöztem örökre csak az után tudtál róla egyszer Afganisztánba majd onnan Szíriába akartam menni tudni akartam s tudatni mindenki mással milyen ott az élet és mindenek felett milyen ott az élet-halál... most már késő odamennem de úgy döntöttem még nem késő egy olyan országba mennem ahol nincsenek szögesdrótok ahol nem kell saját másokra mindig acsarkodó feleimtől félnem ahol a kereszténység nem jelent hagyománytisztelő gyűlölködést ahol a hagyomány nem bezárt ajtókat ablakokat jelent ahonnan leshetjük mint visznek el mint viszünk el az utcánkból a kultúrákból mindent mi más mi más lehet... ahol szabad lehetek és független vagyok ahová innen még levegőt és lélegzetvételt sem viszek... kedves feleségem lányom egy időre önmagamba emigrálok

Ali verujem, zbog vas ću se još vratiti   draga moja suprugo moram otići na neko vreme ne nije druga žena u pitanju ne reč je o tome da sām sebi sam jedno putovanje jedan izlet izmislio samo da još osvajam još jedanput možda… draga moja kćerko moram da otputujem na neko vreme ni sam ne znam dokle i ne mogu te sa sobom povesti molim te ne ljuti se i nemoj misliti da u međuvremenu ne čeznem za domom za tobom… kćerko moja o tome ništa nisi znala i ti Noemi ti si o tome samo jednom saznala nakon što sam zajedno sa knjigama zauvek ovamo doselio kad u Avganistan pa nakon toga u Siriju hteo da idem hteo da saznam i svakome da javim kakav je tamo život i iznad svega kakav je život i smrt… sad je već kasno da tamo odem ali sam odlučio još nije kasno da u jednu takvu zemlju da odem gde nema bodljikave žice gde ne trebam se bojati od onih koji uvek na drugoga režu gde hrišćanstvo zbog poštovanja tradicije ne znači mržnju gde tradicija ne zatvorene prozore vrata znače odakle možemo da vrebamo šta će da odnesu šta ćemo iz naše ulice naše kulture svega što je nešto drugačiji sa sobom da nosimo… gde slobodan i nezavistan mogu da budem tamo odavde ni vazduh ni uzdisaj neću da nosim… draga moja suprugo kćeri jedno vreme u sebi ću da emigriram   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Ady András: Triptichon, Csíkszeredai kiadóhivatal, 2024.

Hajnal Éva Szaggató – Komadanje

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. – 

Szaggató   kilégzés   lassú halál lista les lop belégzés   szaggat belül szaggat szaggat láb lép gyász tép hír tör   szaggat elül szaggat szaggat   egy kettő egy kilégzés   szaggat megül szaggat szaggat   egy kettő belégzés   hideg hideg hideg hideg kétezertizennyolc augusztus húsz hideg kövek   arcodra ültek arcodra ültek a kövek   utazom utazom hozzád hozzád utazom hiába már hiába hiába már   hideg sziklák ülnek arcodon   szaggat megöl szaggat szaggat   s z é    t s    z    a g g a            t

Komadanje   izdisaj   usporena smrt lista lovi laže udisaj   komada iznutra komada komada noga  stupa korota cepa vest lomi   komada stiša komada komada   jedan dva jedan izdisaj   komada utiša komada komada   jedan dva udisaj   hladno hladno hladno hladno dve hiljade osamnaeste dvadeseti avgust hladne stene   stene su ti na lice sele   putujem putujem kod tebe kod tebe putujem uzalud već uzalud uzalud već   na tvom licu hladne stene sede   komada ubija komada komada   r  a sk     o ma     da   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Hajnal Éva: az a nap, Litera-Túra, Pécs, 2024. 25-26. old.

Bíró Tímea Nyugvópont – Tačka smirenja

 

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  – 

Nyugvópont   próbáltam túlkiabálni a tengert edit figyelme süllyedőben kövér vízcseppek ültek a csontjain lassan szivárogtak a kifáradt bőr alá sóbó1 építtette új emberré magát a szélre bízta hogy a tengerrel kiszorítsa a múlt szagát és hogy elhagyták miközben a nap szívta hajabó1 a barnát azt számolta hány hullám férne bele mennyi nyomná le végleg a víz alá fogja a csuklócsontját hogy enyhítse a másik hiányát de a szeme üres csónakokat ringat a nyílt víz kérdésekkel teli gazdag pusztaságán   életképeket festek editnek hogy visszarántsam a kötelet a macska a ruhásszekrény alján hozta világra a kicsiket már akkorára nőttek hogy amikor rájuk nyitunk elszégyellik magukat hogy élnek edit szerint én is így nézek mint a kettévágott sárgadinnye magjai miután lelepleződtek   haza kell mennem megforgatni anyát és kimosni az ágytálat a tengervízzel kitartóan távolodik az élettől vendégmunkás a saját testében lábnyomainkat elnyeli a víz éhsége isten meg a sirályokra fogja hogy nem látja hány belénk szorult lelket emelünk naponta a tökéletes felszínre gurítani nem lehet mert agyrázkódik a kocka a deformálódott sorsnak pedig senki sem szorít helyet a vaságy keménységet enyhítő paplanforgatagban visszazuhanunk a megszokásba belemártom a kanalat a dinnyelébe és anyám szájához emelnem de félúton eltéved a kezem

Tačka smirenja   pokušala sam more nadvikati pažnja edite tonula na njenim kostima debeli kapi vode sedele ispod umorne kože polako curile da bude nanovo građena od soli je dala vetru je poverila da sa morem istisne miris prošlosti i napuštenost tamnosivo je iz njene kose sunce cedio računala koliko valova bi u nju stala sa koliko bi bila ispod vode konačno stisnuta članak hvata da nedostatak drugog na neki način stiša ali oko joj je prazno na bogatoj pustinji pitanjima pune otvorene vode čamce ljulja   da bi uže nazad povukla editi živopise slikam mačka je na dnu ormara okotila već su toliko narasle da kad ih pogledamo stide se što su žive po editi i ja tako gledam kao koštice prepolovljene dinje nakon što su otkrivene   moram kući da majku prevrnem i nošu vodom mora da isperem od života se istrajno udaljava u vlastitom telu najamni radnik je tragove naših stopala glad vode guta a bog pak smatra da su galebovi krivi jer ne vidi dnevno koliko u nas utisnute duše na savršenu površinu dižemo valjati nije moguće jer se kocki mozak trese a deformiranoj sudbini pak u vrtlogu jorgana što tvrdoću gvozdenog kreveta ublažava mesto niko ne ostavlja ponovo u naviknuto padamo kašiku u sok dinje umočim i prema usta majke dižem ali ruka mi na pola puta zaluta   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Bíró Tímea: A pusztítás reggelei, Fórum Újvidék 2017. 41 – 42. old.